Júliusban tíz szuper MOME Anim film kerül fel végleg a netre, melyek bejárták a világ filmfesztiváljait és számos díjat nyertek. Elsőként Bognár Éva Katinka Hugo Bumfeldt című diplomafilmjét láthatjuk.
Katinka 2015-ben diplomázott Hugo Bumfeldt című kisfilmjével, mely egy távoli bolygón élű űrlény kisfiúról, Hugóról szól, aki megkapja élete első kisállatát: egy Földről elrabolt könnyűbúvárt. Ugyan a történet egy másik bolygón játszódik, viszont ugyanazok a problémák merülnek fel abban a társadalomban is, mint nálunk a Földön. Ez a fordított világ (ahol egy emberi lény a házi kedvenc) a gyerekek számára is érhetően és empatikusan jeleníti meg, hogy mi emberek hogyan bánunk az állatainkkal és egymással. Ami az egyik félnek csak játék, a másiknak szenvedés lehet, és hiába közelítünk jóindulatúan, nem érezzük át a másik helyzetét. Emiatt a film nagy erénye, hogy elgondolkodtat a gyerekkori tapasztalatok és a szülői felvilágosítás fontosságáról, és bemutatja, hogy miként alakul ki egy gyerekben a felelősség érzete. Ilyen szempontból a Hugo Bumfeldtben felvetett kérdések nagyon hasonlítanak René Laoux felnőtt közönséget célzó A vad bolygó (1973) című filmjében lévőkre, melyben szintén emberek vannak háziállatként tartva az idegenek, csak ők sokkal szélsőségesebb módon bánnak velük, emiatt a társadalomkritikája is sokkal élesebb.

Bognár Éva Katinka: Hugo Bumfeldt



