Jó hetet zárt Bognár Éva Katinka Hugo Bumfeldt című alkotása: a rövid animáció díjat nyert az Austini Filmfesztiválon (AFF), valamint díjazták egy írországi rövidfilmes mustrán, a Kerry Filmfesztiválon is.
Katinka kedden elmondta az MTI-nek, hogy teljesen meglepte az austini díj és nagyon örül neki. Azért nevezte a filmet, mert az AFF kifejezetten a forgatókönyvírásra koncentrál, és mivel ez a fő érdeklődési területe, ezért ez a fesztivál különösen izgalmasnak tűnt számára. A több mint húsz éve alapított Austini Filmfesztivál azzal emelkedik ki a többi mustra közül, hogy elsősorban a forgatókönyvírókat díjazza, azokat a művészeket, akik a filmes nyelvet használják egy történet elmesélésére. A legjobb rövid animációért járó austini elismerés egyúttal az Oscar-díjra is kvalifikálja a filmet, de már csak a jövő évi mezőnybe kerülhet be, mert az idei rövidfilmes Oscar-nevezések már lezárultak.
A zsűri indoklása még nem jutott el Katinkához, de a szervezőktől kapott visszajelzés szerint a fesztivál zsűrije eredetinek tartotta a film ötletét. "Egy dialóg nélküli filmmel egy forgatókönyvírókat jutalmazó fesztiválon tudtam nyerni, ez kellemes meglepetés volt a számomra" – mondta Katinka az MTI-nek.
Bognár Éva Katinka és Fülöp József, a MOME rektora beszélt a film gyártásáról a Kult.hu műsorában tavaly.
A digitális rajzanimációs technikával készült Hugo Bumfeldt Bognár Éva Katinka MOME Anim mesterszakos diplomafilmje, amely májusban az oberhauseni nemzetközi rövidfilmfesztiválon a gyerek és ifjúsági film kategóriában már elnyerte a gyerekzsűri díját. Az írországi Killarneyben megrendezett rövidfilmes Kerry Filmfesztiválon pedig a legjobb animáció díját kapta meg.
A tizenkét perces film egy távoli bolygón élű űrlény kisfiúról, Hugóról szól, aki megkapja az első kisállatát: egy, a Földről elrabolt könnyűbúvárt. Hugónak a búvár iránti lelkesedése határtalan, azonban gyermeki önzőségében nem veszi észre, hogy egy élő, értelmes emberi lénnyel játssza kedves, de mégis borzasztó játékait. Katinka szerint a nézőpontváltás miatt többféleképpen is értelmezhető a történet, a kisfiú és a búvár szempontjából is.
Az alkotás így fekete komédiaként és kedves gyerekfilmként is működik, ezért fordulhat elő, hogy számos különböző tematikájú filmfesztivál is meghívja programjába. "Hamarosan egy brüsszeli gyerekfilmes fesztiválon szerepel, Spanyolországban viszont egy fantasztikus filmekkel foglalkozó fesztiválon vetítik" – mondta a film fesztiválkörútjáról Katinka.
A rendező a további terveivel kapcsolatban megemlítette, hogy elsősorban a groteszk és érzelmes történetek kötik le, amelyekben megjelenik egyfajta kettősség. Ezért dolgozik gyerekfilmekben, saját fejlesztésű gyereksorozat-projektjei is vannak, valamint a MOME-n készülő Kortárs gyerekversek és dalok című sorozatban is rendez egy klipet. Emellett Kreif Zsuzsannával, a Limbo-Limbo Travel egyik rendezőjével fejlesztenek egy felnőtt közönségnek szánt egészestés animációs filmet: az Operation Burning Corset a francia szüfrazsett mozgalomról szóló abszurd szatíra, melyet az ASF keretein belül kezdtek fejleszteni, majd a tavalyi Visegrádi Animációs Fórumon a legjobb rövidfilmes ötletért járó 2000 eurós díjat is elhozták, a 2015-ös Cartoon Springboard-on pedig már egészestés filmtervként mutatták be.
A Bognár Éva Katinka írta és rendezte a Hugo Bumfeldt-et, emellett Bera Nándor, Bárdos Attila, Horváth-Molnár Panna, Koska Zoltán és Farkas Júlia is dolgozott benne, a vágó Czakó Judit volt, a zenéjét Buttinger Gergely szerezte, a hangért pedig Lukács Péter Benjamin felelt.
Forrás: MTI