Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Mit csinál egy animációs karanténban? – Buda Flóra Anna

2020. május 22. - Herczeg Zsófi

Az animációsok hétköznapjait kevésbé borította fel a koronavírus, mint az élőszereplős filmekkel foglalkozó alkotótársaikét, hiszen a távmunka mindennapos számukra. Így nekik inkább a szabadidejük változott, közös kávézás, mozizás vagy bármilyen kültéri szórakozás helyett otthon vannak, kreatív ötletekkel ütik el az időt, vagy éppen még többet dolgoznak. A karanténos mindennapokról faggattuk már a hazai gif-herceget, Klement Csabát, a Kuflik direktorát, Jurik Kristófot, a felejthetetlen Nyuszi és Őz rendezőjét, Vácz Pétert, a szédületes Limbo-Limbo Travel társalkotóját, Kreif Zsuzsannát, a mesés kacajáról is ismert Tóth Lucát, most pedig Buda Flóra Annát kérdezzük hogyan tölti az idejét.

Buda Flóra Anna két éve az Entropia című MOME Anim diplomafilmjével hívta fel magára a figyelmet, amivel bekerült a 69. Berlinale rövidfilmes versenyprogramjába, majd elnyerte az LMBTQ filmeket díjazó Teddy-díjat, azóta pedig sikeres fesztiválkörutat járt be. Flóra a tanulmányai alatt adaptálta Charles Bukowskit (Akt, olaj, vászon), készített versfilmet a Misztrál együttesnek (Műlovarnő), többedmagával hozták létre az eltechnicizált társadalmat karikírozó Social Animals-t, és kipróbálta a kísérleti filmek világát is A nap, amikor az anyatermészet megütött című animációjával. Flóra jelenleg a viborgi Open Workshop artist residency programjában vesz részt, ahol első függetlenfilmjén, a személyes ihletettségű 27 – My Last Day at Home című animáción dolgozik, emellett pedig a tudatos álmodást gyakorolja és párkapcsolatokról szóló podcastokat hallgat.

buda_flora_anna_portre.jpg

Buda Flóra Anna és a Kinky Quarantine képei

Rád és a munkádra hogy hatott a járványhelyzet?

Egy dániai kisvárosban vagyok artist residency-n. Valójában a járványhelyzet nem sokat változtatott a napjaimon. Animációsként gyakran találja magát huzamosabb ideig bezárva az ember. A karantén - annak köszönhetően, hogy mindenkire érvényes és így nincs FOMO - kifejezetten jó hatással volt a munkakedvemre. Úgyhogy felhalmoztam pár projektet és most is azokon dolgozom. Ezt a részét nagyon élvezem a bezártságnak, más dolgok hiányoznak, például barátok, család, mozi, utazás, de itt is lassan kinyitnak a helyek, úgyhogy kezd elmúlni ez a kabinláz.

Elkezdtél egy új filmterven dolgozni, melynek címe 27 – My Last Day at Home. Jól gondolom, hogy az Entropiához hasonlóan ez is személyes ihletettségű?

Igen, a 27 egy fiatal nő szexuális vágyakozásáról szól a lakhatási válság idején, azaz ma Magyarországon. A főszereplő egzisztenciális helyzetéből fakadóan a szüleivel él 27 évesen. Korlátozott lehetőségei a világról alkotott képét is leszűkítik. A gyerekszoba fojtogató négy fala közül a bulinegyedbe menekül, mindeközben egy olyan idilli világról ábrándozik, ami a jelenlegi realitásától egészen távol esik, szinte teljesen másik dimenzióban van. A film egy része a valós eseményekből inspirálódott, sőt van, ami egy az egyben megtörtént, de alapvetően ez egy fikció és az összes szereplő kitalált. Az Entropiához hasonlóan több síkon fut a történet, most csak két storyline van, ellenben ez egy lineáris, kevésbé mechanikus, sokkal inkább lírai sztori, amihez egy festőibb, elmosódottabb vizuális világot választottam.

buda_flora_anna_x_27_my_last_day_at_home_2.jpg

Buda Flóra Anna: 27 – My Last Day at Home

A projekt bekerült a CEE Animációs Fórumra és az Annecy MIFA pitchre is, mely online lesz megtartva. Hogy készülsz rá?

Az online eseménynek megfelelően most egy videopitchen dolgozom. Ennek eléggé örülök, mert jóval kevesebb stresszel jár, mint egy élő pitch. Esténként írok, napközben pedig a vizuális elemeket gyártom. Szeretnék minél több kész animációs tesztet megmutatni a videóban, de a legfontosabb most az, hogy a történetet izgalmasan tudjam elmondani és a lényeg átjöjjön annak is, akinek fogalma sincs az egészről.

Amikor a networking ennyire limitált a személyes kontaktus hiánya miatt, hogy fejleszted a tervet, hogy kerestek hozzá partnert?

Szerencsés helyzetben vagyok, mert a MIYU és a Boddah azonnal lecsapott a projektre így ez a feladat részben lekerült a vállamról. Ezért nagyon hálás vagyok mind a négy producernek akik folyamatosan segítik a munkámat. A film francia-magyar koprodukció lesz. Egyelőre a francia támogatási rendszer részéről több pozitív visszajelzést érzékelek, a magyar pályázaton sajnos már az első fordulóban kiestünk. Remélem legközelebb több sikerrel járunk, ugyanis nagyon szeretném, ha a film eljutna a magyar közönséghez, illetve az is fontos számomra, hogy a produkció magyar animációs munkaerőt is foglalkoztathasson, ezzel erősítve a piacot és a független animációs rövidfilmes mezőnyt.

Instagram oldaladon sok fekete-fehér, erotikus rajz jelent meg az utóbbi hetekben. Nem szokatlan tőled a testiség, és mintha a fiatal animációs női alkotók egyre gyakrabban foglalkoznának vele. A Kinky Quarantine mit jelent számodra?

A Kinky Quarantine egy szerelemprojekt. Teljesen intuitíven kezdődött, szinte úgy, mint amikor telefonálás közben firkálgatsz. Mivel semminek nem kellett és nem is akartam megfelelni, csak azt rajzoltam. ami épp eszembe jutott, a koncepció is közben alakult ki. Nagyon élveztem, mindegyik rajzba beleraktam egy-egy emlékfoszlányt vagy vágyat, vagy egy poént, ami épp nyomta a lelkemet.

buda_flora_anna_x_kinky_quarantine.png

Buda Flóra Anna: Kinky Quarantine

Mivel telik most a szabadidőd?

Most épp több projekten dolgozom, mindegyik más fázisban van. Ezek gyakorlatilag kitöltik minden időmet. Néha a rezidency többi résztvevőjével társasozunk vagy megnézünk egy filmet. Valaki itt hagyott egy gitárt, most azon tanulok játszani és a fuvolámat is elhoztam. Ezen kívül avokádót, mangót és gyömbért csíráztatok. De talán a legizgibb dolog, amit most próbálgatok, az a lucid dreaming (tudatos álmodás). Általában emlékszem az álmaimra, amik elég komplexek szoktak lenni. Mivel most a legtöbbet a filmen gondolkozom, ez az álmaimban is megjelenik. A tudatos álmodással gyakorlatilag befolyásolni tudom az álom menetét és ez segít a filmmel kapcsolatos felmerülő problémák megoldásában. Sajnos sokszor elkalandozom álmomban is, szóval nem könnyű kihívás.

Ajánlj pár dolgot (filmet, könyvet, játékot, stb.), amivel hasznosan tölthetjük a karantént.

Az egyik residency társam ajánlotta a Wild Geese című verset Mary Olivertől. Elolvastam és nagyon meghatónak találtam, úgyhogy most tovább ajánlom. A Wild Wild Country című dokumentumfilm sorozatot meg azoknak küldöm, akikkel előfordult már, hogy egy karizmatikus személy hatása alá kerültek és nem is értik utólag, hogy hogyan. Meghökkentően mesél arról, hogy milyen az, ha a hatalom súlyosan nárcisztikus emberek kezébe kerül, és a személyi kultusz, amit egy ártalmatlannak tűnő ideológiára építettek, tömegeket képes manipulálni. Elalváshoz pedig Esther Perel podcastját kezdtem el hallgatni, a Where Should We Begin-t, amiben párok mesélnek a párkapcsolati problémáikról és Esther Perel terapeuta beszélget velük. Néhány rész kifejezetten a karantén okozta párkapcsolati nehézségekre fókuszál.

süti beállítások módosítása