Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A Dot & Line-ról | About Dot & Line

2015. július 06. - dotandline

A Dot & Line 2015 márciusában indult azzal a céllal, hogy létrejöjjön egy olyan platform, ahol kiemelt szerepet kapnak a kortárs magyar animációs filmek és alkotók, valamint az itthoni animációs események. Az oldal célja elsődlegesen a fiatal animációs rendezők munkáinak és eredményeinek eljuttatása a szakmabeliekhez, illetve a szakmán kívüliekhez is, hiszen ahogy a Vigadóban rendezett Magyar Animáció 100 című kiállítás nyitókonferenciáján elhangzott: "a magyar filmgyártás történetének legszínesebb fejezete az animációs film", a kortárs animáció pedig egy különösen friss irányt mutat, amiért még inkább érdemes odafigyelni a fiatalokra is.

Az oldalon elsődlegesek a magyar animációval kapcsolatos hírek, de ezen kívül a világ minden tájáról, mindenféle hosszúságú, technikájú, korú és műfajú filmek ajánlói is helyet kapnak.  

Nyitottak vagyunk minden animációval kapcsolatos kooperációra, kiteszünk minden hírt és felhívást animációs műhelyekről, fesztiválokról és egyéb eseményekről.

© Dot & Line, 2015-2024. A Dot & Line-on megjelent cikkek (beleértve a bibliográfiákat is) szerzői jogi védelem alatt állnak, azok részletei csak forrás feltüntetésével használhatók fel. Teljes cikk idézése és nyomtatott felhasználása csak a Dot & Line szerkesztőinek előzetes engedélyével lehetséges.

*

Dot & Line has launched in March 2015 with the aim to create an online platform where emphasis is put on contemporary Hungarian animated films, filmmakers, as well as local and regional animation-related events. The blog's main objective is to present the work of young animation directors' work and accomplishments to other professionals, as well as to people outside of the profession. As proclaimed at the opening conference of the Hungarian Animation 100 exhibition last year, "the most colorful chapter of Hungarian film history is animation." Contemporary animation also shows an especially fresh and new direction, proving that young filmmakers are particularly worth our attention.

The blog primarily covers news about Hungarian animation; however, information about movies of all lengths, techniques, ages, genres, and origins can be found on the site as well.

We are open to any kind of animation-related cooperation, we publish all news and invitations to animation workshops, festival and other events.

© Dot & Line, 2015-2024. Unauthorized use and/or duplication of this material without express and written permission from this site’s author and/or owner is strictly prohibited. Excerpts and links may be used, provided that full and clear credit is given to Dot & Line with appropriate and specific direction to the original content.

*

Alapító szerkesztő | Founding editor

HERCZEG Zsófi

Kapcsolat | Write us dotandlineblog kkc gmail pnt com

Vendégíróink és videósaink | Our guest writers and video makers

BARKÓCZI Janka
BARTAL Dóra
BASKI Sándor
BÁTORY Péter
BERA Nándor
CZAKÓ Zsófi
FARAGÓ Zsófi
GREFF András
GYÖNGYÖSI Lilla
HALASI Bálint
HUJBER Ádám
KALOCSAY Gergely
KRÁNICZ Bence
KUNGL Zsigmond
LANCZINGER Mátyás
LAZIN Damján
MÁRKUS Vera
OROSZ Anna Ida
PATROVITS Tamás
RÁDLER Gábor
SEBESVÁRI Soma
SZÉP Eszter
SZILÁGYI Miklós
TŐKÉS Anna
VARGA Ákos

Cover

TÓTH Luca: Superbia
ANDRASEV Nadja: A nyalintás nesze / The Noise of Licking
CSÁKI László: Kék pelikán / Blue Pelikan
GAUDER Áron: Kojot és a szikla / Coyote and the Rock
BERA Nándor: Candide pilot
BUCSI Réka: LOVE
GLASER Kati: Városi legendák / Urban Legends // Szeged
DELL'EDERA Dávid: Balkon / Balcony
LOVRITY Anna Katalin: Vulkánsziget / Volcano Island

süti beállítások módosítása