Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Tündérmese nyerte a képregények Alfabéta-díját

2020. május 11. - dotandline

Idén május 6. és 10. között rendezték volna meg a 16. Budapesti Nemzetközi Képregény Fesztivált a Dürer kertben, de a koronavírus járvány miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy elhalasztják az eseményt. Viszont a legrangosabb hazai képregényes díjjal, az Alfabéta-díjak kiosztásával nem akartak várni, úgyhogy vasárnap nyilvánosságra is hozták a győztest.

Az Alfabéta-díj az előző naptári év legjobb új magyar képregényeit ismeri el. Idén a 15 tagú zsűri (melyben a Dot & Line csapata is benne volt) döntése szerint 2019 legjobb új, önálló kötetben megjelent magyar képregénye a Vízitündér első része lett. A történetet Maria Surducan írta, a rajzokat Benczédi Anna Júlia készítette, kiadója a kolozsvári Illustrart. A kép-regény kategória további négy jelöltje volt Kálmán Áron Csontváry és Lakatos Botond Gilisztalázadás című műve, valamint a Királyok és keresztek 2: Canes et lupi (írta Mészáros János, rajzolta Németh Levente), illetve a Seuso mozaik (írta Kiss Ferenc, rajzolta Szendrei Tibor, Sváb József, Sarlós Endre és Tebeli Szabolcs).

vizitunder.jpeg

Maria Surducan és Benczédi Anna Júlia: Vízitündér

Az Alfabéta-díjat 2006 óta osztják ki, és eddig egyetlen női alkotó kapta meg: 2017-ben a kép-novella kategóriában Vincze Nóra A gepárd pöttyei című kiadványa, mely a Curved Cat Comics című kötetben jelent meg. Vincze Nórát korábban 2008-ban az Egy szomorú szörny sztorival jelölték kép-novella kategóriában. Rajta kívül még négy női alkotót jelöltek Alfabéta-díjra: Szabó Kriszta (Fantomatika 1-3, 2018, Menhely, 2018), Süli Andrea (Virtus, 2013), Sárdi Katalin (A könyvjelzőkészítő, 2016) és Kiss Judit (Ősök meséi, 2019). Így a kép-regény kategóriát először nyerte női alkotó, pontosabban román-magyar alkotópáros, Maria Surducan és Benczédi Anna Júlia a Vízitündér első részéért. A kiadványon olvashatjuk a kedvcsinálót: "A hegyek gyomrában rejtőzködő aranyat Tündérek őrzik, különös lények, akiknek szépsége elveszi a mindennapi ember eszét. De mi történik, ha egy szerelmes halandónak mégis sikerül megnyernie egyikük szívét? Vajon szerelmük veszélyeztetheti az ősi szabályrendszert? Ez a történet a szerelemről, bizalomról, mágiáról és mohóságról szól. Ihletői pedig Kelet-Európa népmeséi voltak."

A Kilencedik.hu-n megjelent interjúból megismerhetjük az alkotókat is: Maria Surducan kolozsvári művész, illusztrátor és képregényíró, aki kedveli a népmeséket és a román mitológiát. Eddig négy képregény albumot publikált.  Benczédi Anna Júlia gyerekkönyv-illusztrációval foglalkozik, valamint animációkhoz készít story boardot. A rajzoló animációs vonala szépen látszik a Vízitündér megjelenésén is, melybe itt bele tudtok nézni.

vizitunder_minden_belefer.png

A 2020-as Alfabéta-díjasok: Vízitündér, Minden belefér

A zsűri döntése szerint a 2019-ben megjelent, de a kép-regény kategória korlátain kívül eső kiadványok közül "extra" Alfabéta-díjban részesült Oravecz Gergely Minden belefér című gyűjteményes kötete, melynek kiadója a Szépirodalmi Figyelő. A kötet több, az elmúlt évek során különböző folyóiratokban vagy online megjelent és néhány új képregényt tartalmaz.

A képregényfesztiválon az Alfabéta-díj mellett 2012 óta a Korcsmáros Pál-díjat is kiosztják annak az alkotónak, aki az előző év legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtotta hazai vagy külföldi képregényes megjelenéssel, publikációval vagy egyéb tevékenységgel. A 2020-as Korcsmáros Pál-díjat Sarlós Endre kapta. Az online díjátadót alább lehet visszanézni.

süti beállítások módosítása