Elstartolt az idei MOME Anim Summer Premier, melyben négy szuper diplomafilmet tesz online elérhetővé a suli. Elsőként Gyulai Panni Broken Things című kisfilmjét láthatjuk.
Gyulai Panni Broken Things című kisfilmje egy magányos kisgyermek felcseperedésének története, aki az otthoni problémák elől a saját belső világába menekül. Ám ez a titkos hely sem tudja mindentől megvédeni, a valóság elől nehéz elmenekülni. A főszereplő kislány olyan körülmények között éli az életét, ami a körülötte levő felnőttek számára is elviselhetetlen. Míg a felnőtteknek a rossz egy természetes létállapottá válik és nem tesznek ellene semmit, addig a kislány fantáziája segítségével próbálja enyhíteni a nyomasztó körülményeket.
A kisfilm szerepelt többek közt a Szarajevói Filmfesztiválon, a Friss Húson, a szlovák Fest Ancán, az orosz Insomnia Fesztiválon, az Oberhauseni Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, a koszovói Anibar Animációs Fesztiválon, a Hong Kong-i Global University Film Awardson, a román BUZZ Nemzetközi Filmfesztiválon, az Anilogue-on és a CineFesten is. Díjakat is bezsebelt a kétéves fesztiválkörút alatt: a Primanimán elnyerte a Primalter-díjat, a Palm Springs-i Animációs Fesztivál & Expón a "2D, sötét, titokzatos, kézirajz animáció" kategóriában lett a legjobb, a Los Angeles-i The Magic Mystery fesztiválon különdíjjal jutalmazták, az uruguayi Escuela de Cine del fesztiválon pedig szintén különdíjat kapott.

Gyulai Panni: Broken Things




