Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Először nyert METU alkotó George Pal-díjat a Primanimán

2019. november 04. - dotandline

Véget ért a 8. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál, amelyet október 30. és november 1. között rendeztek meg Budaörsön. Idén a cseh animációkból került ki a legtöbb díjazott, és a Budapesti Metropolitan Egyetemen hallgatója, Horesnyi Máté vitte el a legígéretesebb magyar alkotónak járó díjat. Több új zsűri is bemutatkozott.

A 8. Primanima négy napján több mint 100 rövidfilmet és három egész estés alkotást láthattak az animáció szerelmesei, melyekről számos szakmai zsűri és a közönség is szavazhatott. A Primanima idei nemzetközi zsűrije – Milen Alempijevic, a szerb ANIMANIMA fesztivál művészeti vezetője, Lucija Mrzljak Tallinnban élő horvát animációs rendező és illusztrátor, valamint Maria Steinmetz német animációs rendező – a Primanima nagydíját a cseh Barbora Halířová FAMU-n készült diplomafilmjének, a Bújócskának (Hide N Seek) adta. A sodró lendületű kisfilmben a gyerekek játéka egy egész emberöltőt felölelő, metafizikai történetté áll össze.

barbora_halirova_bujocska.jpg

Barbora Halířová: Bújócska

A legígéretesebb magyar animációs tehetségnek járó George Pal-díjat Horesnyi Máté Jacques ámokfutása, avagy mikor veszítjük el bizalmunkat önmagunkkal szemben? című vizsgafilmje kapta, amely a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU) készült. A fekete-fehér, abszurd jelenetekből álló, a mindennapok értelmét kereső animáció főhajtás Jacques Tati előtt. A George Pal-díjat, melyet az NMHH Médiatanácsa 500 ezer forinttal támogatott, idén először kapta METU-hallgató.

horesnyi_mate_x_jacques_amokfutasa.jpg

Horesnyi Máté: Jacques ámokfutása 

A versenyprogram egyetlen japán alkotása, Ryotaro Miyajima Kastély (Castle) című, fekete tussal festett produkciója nyerte a legjobb elsőfilm díját, melyben egy teaszoba kap új értelmet a harcos szerzetesek számára. A zsűri a legjobb diplomafilmnek a cseh Daria Kashcheeva Lány (Daughter) című, FAMU-n készült bábanimációját választotta, melyben egy kislány szemszögéből látjuk az apa–lánya kapcsolat törékenységét. A belga Georis Mathieu Alfred Fauchet című abszurd animációja lett a legjobb diákfilm, amely a La Cambre iskolában készült. A bizarr atmoszférájú történetben egy napi rutinba belefeledkező férfi önnön másolatai népesítik be életének tereit.

daria_kashcheeva_lany.png

Daria Kashcheeva: Lany

A háromtagú nemzetközi zsűri tagjai idén is különdíjjal jutalmazták a kedvenceiket. Milen Alempijevic a Sh_t Happens című, cseh–szlovák–francia koprodukcióban készült rövidfilmet választotta. Michaela Mihályi és David Štumpf animációja egy sziporkázó humorú történet arról, amikor a jó szándék célt téveszt. Lucija Mrzljak kedvencében, a koreai Jung Hyun Kimnek a Tallinni Észt Művészeti Egyetemen készült Édes verejték című zsírkréta animációjában egy kisgyerek szerez tudomást szülei szexuális életéről. Maria Steinmetz a svájci Cécile Brun Elengedni (Lah Gah) című, személyes ihletésű alkotását választotta, mely egy szeretett személy elvesztését dolgozza fel, miközben keveri a klasszikus és kísérleti animációs formákat.

A Primanimán hetedik éve kap kiemelt szerepet a hangi munka elismerése. Az Iszlai Józsefből, Várhegyi Rudolfból, Puszta Márkból és Mező Dorkából álló négytagú PrimaSound zsűri a cseh Daria Kashcheeva Lány című filmjét díjazta hangképének részletgazdagsága, tudatos minimalizmusa és példaértékű hangi keverése miatt, valamint külön elismerésben részesítette Gyulai Panni Broken Things és Karina Specht Szögletes kerék (Squaring the Circle) című munkáit.

nagy_farkas_es_kicis_farkas.jpg

Rémi Durin: A nagy farkas és a kis farkas

A gyermekfilmes versenyprogram szakmai zsűrijének tagjai – Weisz Béla rajzfilmrendező, karikaturista, Fischer Ferenc animációs rendező és tanár, valamint Gerzsenyi Judit építészmérnök – Rémi Durin A nagy farkas és a kis farkas (Big Wolf and Little Wolf) című animációját választotta a legjobb gyerekfilmnek az üdítő, magával ragadó humora miatt.

Tavaly debütált a PrimAlter zsűri, ahol a művészeti szakmán kívüli, saját hivatásukban elismert személyek díjazzák a kedvenc filmjüket. Idén Gyékiss Roland szociális munkás, Mécs Anna író, Somorjai Miklós Waldorf-pedagógus alkotta a PrimAlter zsűrit, akik Gyulai Panni MOME Anim diplomafilmjét, a Broken Things-t választották a generációkon átívelő családi traumákat magával ragadó vizuális elemekkel való érzékeltetése miatt. A Diákzsűri egy svájci animációt, Frederic Siegel és Benjamin Morard Űrmagány című filmjét díjazta, mely újszerű megközelítésből mutatja be az egyik legaktuálisabb társadalmi problémát, a technológia uralmát mindennapi életünk felett.

gyulai_panni_x_broken_things.jpg

Gyulai Panni: Broken Things

Több zsűri is idén mutatkozott be: idén először volt PrimaKids, ahol kisgyerekek választották ki a számukra legemlékezetesebb gyerekfilmet, a díjat ők is – a szakmai zsűrihez hasonlóan – A nagy farkas és a kis farkas című francia–belga alkotásnak adták, mely a testvérek közti kapcsolat érzékletes bemutatása. Szintén először volt a Primanimán egy pszichológusokból és pszichiáterekből álló PrimaPszicho zsűri, akik az amerikai–kínai Siqi Song Kishúgom (Sister) című filmjét választották, amely a kínai népesedéspolitika által kontrollált születésszabályozás miatt egy egykeként felnövő kisfiúról szól. Az idén létrehozott, a tinédzser korosztályt megcélzó PrimaTeen szekció közönségdíjasa a német Christoph Sarow Blieschow című filmje lett, melynek a középpontjában a gyermeki irigység áll.

andrasev_nadja_x_symbiosis_03.jpg

Andrasev Nadja: Szimbiózis

A közönség körében legnépszerűbb magyar animációnak járó Macskássy Gyula-díjat Andrasev Nadja Szimbiózis című animációja kapta, melyben egy megcsalt feleség nyomozásba kezd férje szeretői után, ám ahogy egyre mélyebbre ás, kezdeti féltékenységét fokozatosan felváltja a kíváncsiság. A legnépszerűbb magyar gyerekfilmnek járó Csermák Tibor-díjat Kelen Bálint vámpír- és vérfarkastanoncok mindennapjait bemutató Draco, a borzasztó című kisfilmje nyerte. A legnépszerűbb nemzetközi gyerekfilm az angol NFTS-en készült Hőhullám (Heat Wave) című film lett, a görög Fokion Xenos rendezésében. A közönség körében legnépszerűbb nemzetközi rövidfilm David Stumpf és Michaela Mihályi Sh_t Happens című kisfilmje lett.

A Primanimával párhuzamosan országszerte és a határon túl is rendeztek vetítéseket a gyerekfilmes versenyprogramból. A Primanimán idén is kiemelkedő volt a látogatók száma, a legtöbb vetítés teltházas volt, és több külföldi alkotó is elkísérte a filmjét a fesztiválra, akik közönségtalálkozókon meséltek animációikról.

A Primanima negyedik nemzetközi workshopján Ducki Tomek lengyel–magyar animációs rendező és Gina Thorstensten norvég képzőművész egy különleges gyurmaanimációs technika, a strata-cut trükkjeivel ismertette meg diákokat. A fesztiválon másodszorra tartott kritikaíró workshopot Kránicz Bence, ahol Nagy Tibor részesült elismerésben. A workshopon résztvevő hat kritikus írásaival itt, a Dot & Line-on találkozhattok a napokban.

A Jókai Mór Művelődési Központ mellett a Városi Ifjúsági Központ, valamint a BABtér, azaz a Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér adott otthont a fesztiválnak, ahol a szakmai találkozókat és mesterkurzusokat, valamint az egész évben működő animációs játszóházat a Primanima ideje alatt ingyenesen látogathatták az érdeklődők.

süti beállítások módosítása