Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Két magyar animáció versenyez a Berlinalén

2019. január 14. - Herczeg Zsófi

Nyilvánosságra hozták a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál rövidfilmes versenyprogramját, melyben két magyar animáció is szerepel: Tóth Luca második szerzői filmje, a Lidérc úr, valamint Buda Flóra Anna MOME Anim diplomafilmje, az Entrópia.

Február 7. és 17. között rendezik meg a 69. Berlinalét, melynek rövidfilmes programjába 26 alkotást válogattak 17 országból. A 26 kisfilmből kettőt versenyen kívül vetítenek, a többi 24 film pedig az Arany és Ezüst medvéért, az Audi Short Film Award-ért, valamint a Berlin Short Film Candidate for the European Film Award-ért versenyez.

A Berlinale itthon Bucsi Réka nevével fonódott össze, hiszen Réka minden filmje a fesztivál rövidfilmes versenyprogramjában debütált: 2014-ben a Symphony no. 42, 2016-ban a LOVE, 2018-ban pedig a Solar Walk, mely elnyerte az Audi Short Film Award-ot. Réka animációs filmjein kívül eddig csak Lovrity Kata Vulkánsziget című MOME Anim diplomamunkája versenyzett a Berlinalén, mely a Generation Kplus programban szerepelt 2017-ben. Ezért óriási dolog, hogy két magyar animáció is bekerült az idei Berlinale rövidfilmes versenyprogramjába.

toth_luca_x_liderc_ur_01.jpg

Tóth Luca: Lidérc úr

Tóth Luca 2016-os első függetlenfilmje, a Superbia a cannes-i Kritikusok Hetén debütált és további 80 nemzetközi filmfesztiválon szerepelt, második szerzői rövidfilmjével pedig kipipálhat egy másik A-kategóriás fesztivált, a Berlinalét. A Lidérc úrban egy fiatal férfi mellkasröntgenén egy aprócska személy sziluettje rajzolódik ki, fejének búbja tumorként türemkedik ki az ifjú oldalából. Vajon ki ez a parányi lény és milyen változást hoz magával, miután világra jön a férfi testéből?

A közel 20 perces film francia-magyar koprodukcióban készült a Boddah (producerek: Lukács Péter Benjámin, Osváth Gábor) és a Sacrebleu (producer: Ron Dyens) együttműködésében, a zeneszerző Kalotás Csaba, a hangmérnök pedig Lukács Péter Benjámin volt.

A Berlinale rövidfilmes programjának másik magyar versenyzője Buda Flóra Anna Entrópia című 2018-as MOME Anim diplomafilmje, melyet a november végén megrendezett Kiskakason lehetett itthon látni. A tízperces Entrópia egy fiatal nő három párhuzamos valóságát mutatja be. A filmben megjelenő világ egy belső univerzum, amin belül a három karakter mikrokörnyezete létezik és amelyet ők éltetnek, de egyikük sem tud boldogan funkcionálni a másik nélkül, a környezetük teremtette egyoldalúság pedig frusztrációt szül, vágyaikat képtelenek kielégíteni. Az Entrópia (jelentése: belső változás) hipotézise azon kérdést járja körbe, hogy mi történik egy emberrel, ha egy hiba folytán találkozik önmagával, vagy akár önmaga többféle kivetülésével. 

Flóra korábban olyan filmeket rendezett, mint A nap, amikor az anyatermészet megütött (2015), az alapszakos diplomamunkaként készült gyerekdal-adaptáció, a Műlovarnő (2014), vagy az Essemble nemzetközi program keretében létrejött Social Animals (2015), melynek társrendezői Koska Zoltán, Szász Enikő, Tímár Anna és Takács Barbara. Flóra jelenleg az ASF (Animation Sans Frontières) nemzetközi workshopon veszt részt.

buda_flora_x_entropia_2.jpg

Buda Flóra Anna: Entrópia

süti beállítások módosítása