„Életem végéig mindig lesz valami művészeti dolog, amin éppen ügyködöm, mert a lelkem enélkül nem tudna funkcionálni.”

Richolm Orsolya tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem magyar szakán és az SZFE dramaturg szakán végezte, jelenleg a MOME Anim mesterszakos hallgatója. Kisfilmek forgatókönyvírója (Élesztő, Csodapunci, A vége), csinált rövid animációs filmtrilógiát (ezeket itt lehet megnézni), Tanár úr című egész estés filmtervével, és egyben SZFE diplomamunkájával részt vett a CEE Animációs Fórumon, ahol különdíjat nyert, de a Recoder magazinba is rajzol képregényeket. Főállásban a Mozinet filmforgalmazónál dolgozik, így a sajtóvetítéseken gyakran találkozunk, Orsival több éve ismerjük egymást.

Mesterszakos munkájának része a Hogyan találtam meg a férjemet 2025 júliusáig? című online vizuális napló, amit a 0419.love oldalon tudunk visszanézni. Erről kérdeztem őt, de természetesen az is érdekelt, milyen út vezetett az animáció készítésig. A cikkben található képek Orsi alkotásai.

Richolm Orsi és Hujber Ádám interjúja rajzolt formában (alkotó: Richolm Orsi)

Hogy jött nálad az irodalom és az írás?

Három évig laktunk Eger mellett, Pásztorvölgyben, ami egy gyönyörű, hegyekkel körülvett két utca kábé. Szerintem elsős lehettem, amikor egy nap a könyvespolcon észrevettem egy kopott borítójú könyvet és eldöntöttem, hogy el kell olvasnom, mert olyan felnőttesnek tűnt, Fekete István Lutrája volt az. Természetesen csak az első húsz oldalt olvastam el, mert utána eluntam a tájleíró részeket, de ez a meghatározó pillanat indított el az irodalom iránti szeretet irányába. Akkoriban volt egy kis füzetem, abba írogattam, mindig is lenyűgözött a történetmesélés és a világ megfigyelése. A kezdeti lépésekben vicces formában lejegyeztem, amit tapasztaltam a suliban és magam körül, majd ezeket odavittem a bátyámnak, aki ugyanabba a suliba járt, hogy nézd, milyen okos gondolatok. Volt egy klasszikus mondat, ami úgy hangzott, hogy a kocka az kocka.

Később a tanulmányaid is ebben az irányban folytattad. Jelent meg tőled valami íróként?

Nagyon szeretném, ha publikálva lennének az írásaim. Van egy csomó elkezdett novella foszlányom, illetve befejezett szövegek is. Emlékszem, hogy mindig görcsbe rándult a gyomrom, amikor a kezembe került egy Prae és elolvastam benne egy-két nagyon jó szöveget, amit kortársak írtak. Nagyon sok mindenben bátornak érzem magam, de valamiért ebben toporgó vagyok. Pontosan tudom magamról, hogy nagyon szeretek írni és szeretem azt a stílust, amiben írok, de valahányszor megfogalmazódik bennem, hogy publikáljak egy szöveget és elküldjem mondjuk a Jelenkornak, akkor bekapcsol egy nagyon erős öncenzúra, hogy még nem jutottam el odáig, nincs itt az ideje. Nagy hatást gyakorolt rám drMáriás, akinek Lomtalanítás című regénye tizenéves koromban került a kezembe. Ott, akkor azt éreztem, hogy nagyon motivál és megihlet, én is szeretnék hasonló fajta szövegeket írni. Nagyon megtetszett az a leheletnyi határvonal, hogy úgy ír a valóságról, hogy az közben eszméletlenül abszurd és groteszk. A Pécsi Tudományegyetemen a szakdolgozatomat végül ebből a könyvből írtam.

A filmes alkotásaidban mindegyikben benne vagy. Az írásaidba is mindig beleírod magad?

Az írás az egyedüli olyan műfaj, amiben kipróbáltam magam és sikerült eltávolodnom a saját életemtől. Vannak olyan szövegeim, amik naplószerűen visszatekintve feldolgozzák a gyerekkorom, de nagyon szeretek olyan szövegeket írni, melyek egy teljesen új világot mutatnak be és nem Richolm Orsolyát elemzik. Minden művész máshogy áll hozzá az alkotáshoz, de nagyon nehéz azt állítani, hogy nincs benne valamilyen szinten a kreatív folyamatban, mivel abból építkezünk legtöbbször, amit megtapasztaltunk, amire már van rálátásunk. Ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne tőled független, teljesen más témába belefogni, de akkor is akarva-akaratlanul ott leszel a karaktered gondolatmenetében, viselkedésében vagy bármilyen pici stilisztikai dologban.

Az írástól hogy jutottál el a filmhez?

Nagyon meg szoktak lepődni, amikor elmondom, nem vagyok nagy filmfogyasztó és távol állok attól, akire azt mondják, cinefil. Gimiben nagyon odavoltam a költészetért, meg a szépirodalomért, ezért elmentem magyar szakra, ahol szembesültem azzal, hogy inkább a kreatív írás felé szeretnék tendálni. Mentek az irodalomtudományi órák és a száraz tananyag, ami nem volt az én világom. 20 éves fejjel úgy gondoltam, az túl egyszerű lenne, ha elmennék egy kreatív írás táborba. Azt hallottam, nagyon nehéz bejutni az SZFE-re, ezért megpróbáltam. Nem azért jelentkeztem oda, mert annyira szeretem a filmeket, hanem mert potenciális esélyt láttam arra, hogy itt ki tudom bontakoztatni a történetmesélés iránti szeretetem és azt a kreativitást, amit szeretek az íráson keresztül megjeleníteni. 2015-ben felvettek és 21 éves korom tájékán kezdtem jobban odafigyelni a filmekre. Nagy lemaradásban voltam, alapfilmeket sem láttam addig.

Mikor kerültél szorosabb kapcsolatba az animációval?

2020-ban végeztem az SZFE-n, de az animációk iránti érdeklődésem már itt elkezdődött 2017-ben, ugyanis minden évben a hangmester osztályt elvitte az évfolyamvezetőnk Balázs Gábor a Primanima animációs filmfesztiválra. Nem láttam az összes szekciót, de amit megnéztem, azokról az volt a benyomásom, hogy nagyon szép filmek, de soknak nincs története, csak a vizualitásra mennek rá. Mint forgatókönyvíró rácsaptam az asztalra. Mivel szeretem a kihívásokat és beleugrani a semmibe, kijelentettem, hogy fogok csinálni egy olyan animációs filmet, aminek van története. Semmit nem értettem az animációs filmekhez, de amit én megígérek, azt megcsinálom. Hála istennek, ott volt a közelemben egy operatőr osztály, egy hangmester osztály, egy vágó osztály stb. Mivel nem tudok rajzolni, ki kellett találnom, hogyan tudok úgy rajzfilmet csinálni, hogy az ne nézzen ki rosszul, így jutottam el a rotoszkóp animációhoz (az élőfilm képkockánként való átrajzolása), ami nagyon elvarázsolt, mert felnőttes és mégis meseszerű. Ezzel a technikával megcsináltuk az első pici filmet (Mindenki szerint R kicsit fura), ami bekerült a Primanimára és nagyon boldogok voltunk. Ezután még két ilyen nyúlfarknyi rövid filmet (Akartam csinálni egy filmet a fájdalomról, R nem akart 25 éves lenni) csináltunk.

2025-öt írunk és még mindig a rotoszkóp technika az, amiben a legjobbnak érzem magam és ahhoz képest, hogy ez csak egy „átrajzolás”, itt is mérföldekkel érzem a javulást, erre is rá lehet érezni. Vizuálisan sokkal részletgazdagabb, átgondoltabb, komponáltabb lett. Az utóbbi években kézirajzzal is elkezdtem foglalkozni és nagyon szeretek rajzfilmkaraktereket rajzolgatni.

Az segít, hogy a szöveg is és a rajz is a tied?

Igen, nagyon. Azt érzem, hogy született szerzői filmes vagyok. Nekem az animáció örökre önkifejezési forma marad, nem akarok alkalmazott lenni, aki elmegy egy nagy filmbe dolgozni. Szeretem a jelenlegi teljes állású munkám és tetszik ez az életforma, pénzt keresek belőle és mellette a kis asztalomnál kiadhatom magamból a szívemet. Nagyon felszabadító, hogy nincs meg az a teher, hogy ebből kell megélni, de nem tesz lustává. Életem végéig mindig lesz valami művészeti dolog, amin éppen ügyködöm, mert a lelkem enélkül meghalna, nem tudna funkcionálni. Egyszerűen beleőrülnék abba, hogyha nem tudnám folyamatosan kifejezni a bennem rejlő érzéseket. Az, hogy alkossak, számomra létszükség, de nem kényszer. Volt, aki megkérdezte, nem félek attól, hogy egyszer kifogyok majd a témából, de végtelen számú a lehetősége annak, mit hogyan vizsgálsz meg. Nincs az a helyzet, hogy az embernek ne legyen olyan gondolata, amit ne lehetne boncolgatni vagy újra elővenni.

A MOME-ra azért mentél, hogy ezt a tudást elmélyítsd?

Már ott meglepődtem, hogy felvettek. Volt előéletem és az SZFE-s diplomamunkám egy animációs nagyjátékfilmterv volt (a korábban említett Tanár úr), amivel Ausztrics Andival voltunk a CEE-n és a Cartoon Springboardon, ahol nagyon szerették, meg nyertünk is díjat. Amikor felvételizni mentem, nagyjából már ismerték a nevem, többek között azért, mert a Dot & Line-on megjelent velem egy interjú. Összeraktam egy anyagot, ebben benne voltak a Recorder magazinos rajzok, a kisfilmek és a nagyjátékfilmterv. Az esélytelenek nyugalmával bementem és letoltam egy standupot a bizottság előtt. Ott is elmondtam nekik, hogy nem tudok rajzolni, de nagyon szeretek animációkat készíteni, nem tudok digitálisan animálni, csak és kizárólag analóg animációkat készítek papírral, ceruzával és beszkennelem. Annyira tetszett nekik az egész dolog, hogy felvettek. Iszonyat hálás vagyok, mert az osztálytársaim hihetetlenül tehetségesek, akik óvoda óta rajzolnak és rengeteg munkát beleraknak. Picit mindig úgy éreztem, hogy bevándoró vagyok, aki pofátlanul bekerült az egyetemre. Nagyon hálás vagyok amiatt, hogy inspirálódhatok és tanulhatok. Közelről láthatom azt, milyen, amikor valaki már beleölt 15-20 évet abba, hogy erre a pályára mehessen.  

Te pedig másban tudsz nekik segíteni, nem?

Úgy vettem észre, abból kifolyólag, hogy van mögöttem egy SZFE-s múlt és 6 év gyerekszínészet, van egy erős tapasztalatom, hogyan kell előadnia magát az embernek, hogyan kell fogalmazni, egy jó szinopszist írni, egy pitchet letolni. Az osztályban talán ebben vagyok erősebb, ebben tudok motivációt adni a többieknek.

A diplomamunkára térve, mit szóltak hozzá, amikor azt mondtad, hogy te ezt akarod?

Az egész életemet tekintve nagyon ritkán volt olyan alkalom, hogyha valamit nagyon szerettem volna és beletettem szívem-lelkem, akkor arra nemet mondtak. Itt is ugyanezt éreztem, hogy kitaláltam valamit, amit jól adtam elő és látták bennem az őrült elhivatottságot, a mögötte lévő érzelmet és tüzet. Kipattant a fejemből ez az őrület, bementem az órára, ahol arról beszélgettünk, ki milyen diplomamunkát szeretne csinálni. Kellett egy prezentációt tartani, ezért összeraktam egy vicces és szórakoztató PPT-t, lenyomtam egy standupot az osztály előtt és imádták. Nem volt kérdés, hogy ezt meg kell csinálni. Azt mondták, ez izgi, látják benne az embert, a humort, az érzelmet. A konzulenseket én választottam, egyikük Bánóczki Tibor (a rotoszkóp technikával készült Műanyag égbolt társforgatókönyvíró-rendezője), a másik Reisz Gábor (Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan, Rossz versek, Magyarázat mindenre). Mivel zöld utat kapott a dolog, inkább Tiborral szoktam konzutálni, mert most már a technikai, szakmai részen van a hangsúly.

Ők mit szóltak a témához?

Tibor oda meg vissza volt, ő már az első pillanattól fogva támogatott, amúgy nagyon szereti a munkáimat és a diplomamunkám technikai részére tud reflektálni. Még nem volt publikus a weboldal, amikor  megmutattam Gábornak, aki azt mondta, hogy tök jó és érdekes, de nem érti, mit akarok ezzel, mi a célom vele. Be akarom mutatni, hogy milyen ügyesen animálok? Tényleg valóban férjet keresek? Nagyon építő, elgondolkodtató és filozofikus beszélgetést folytattam vele erről. Nagyon érzékeny alkatú és nem nagyon érdekelte a technikai része, hanem sokkal inkább az értelme, mélysége, hogy miért akarok ennyire kitárulkozni és a lelkemet megmutatni. Mindenképpen úgy álltam hozzá, hogy nagyon szeretek kritikát kapni és a beszélgetés hatására a hozzáállásomon, a gondolkodásmódomon változtattam, máshogy kezdtem nézni ezt az egészet.

Mi az, amihez következetesen tartod magad a diplomamunkáddal kapcsolatban?

Számomra nagyon fontos, hogy amikor az életemről beszélek, humorosan elmesélek egy történetet, akkor azzal ne ártsak a másik embernek. Tiszteletben akarom tartani azoknak a fiúknak az identitását, akik szerepelnek benne. Ha valaki megnézi, teljesen egyértelmű, hogy a saját gondolataim vannak leírva, de soha nem minősítem (negatívan) a fiúkat. Ha volt egy rosszabb randim is, akkor sem azt írom le, hogy mert a fiú nem úgy viselkedett. Mindig magamból indulok ki, hogy én mit éreztem. Önreflektív alkotóként ez egyfajta felelősség is, hogy akaratán kívül ne vonjak bele mást ebbe a kitárulkozásba, hiszen ő ezt nem akarta, csak a részévé vált. Nem fogom ráerőszakolni azt, hogy ő is hasonló módon megmutassa a lelkét. Mindenki tudja, miről van szó, ezt előre közlöm.

Mennyiben járul hozzá a férjkeresés sikeréhez, ha a másik tudja, hogy tulajdonképpen egy diplomamunka része?

Az a vicces, hogy nem hátráltatja. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogyan fognak reagálni erre a fiúk. Voltak olyan esetek, amikor egy kicsit felhúzták a szemöldöküket, aztán eltelt tíz perc és már pozitívan álltak hozzá. Nem éreztem azt, hogy ez bármiben is visszavetné és valaki csak azért nem akar találkozni, mert van ez az oldal. Minden ember egy picit vágyik arra, hogy kapjon visszacsatolást. A fiúk, akikkel randiztam sok esetben nem is mernek így szembenézni saját magukkal, de tudat alatt mintha örültek volna annak, hogy szerepelni fognak a weboldalon, mert ezáltal viszontláthatják kicsit a részüket, hogy valakinek ez hogy csapódott le.

Richolm Orsi elmosódva

Mennyire van megkötve a kezed, hogy a veled megtörtént dolgokat dokumentálod? Éled az életed, történik, ami történik, adod magad?

Nem akarom, hogy ez egy ilyen megcsinált dolog legyen, ez a filozófiám. Lényegében ugyanúgy élem az életem, mint az előző években. Folyamatosan szelektálom, mik azok a dolgok, amik szerintem érdemesek arra, hogy felkerüljenek az oldalra. Egyetlen olyan eset van, amire azt mondtam, hogy ezt nem akarom, amikor összevesztem anyukámmal. Láthatod, tényleg mindent leírok és mindent megmutatok, de itt azt éreztem, hogyha a családomról van szó, az számomra érzékeny és intim téma. 

Hogyan kell elképzelni a dolog technikai részét?

Ha megtörténik valami, akkor azt a helyzetet rekonstruálom. Általában csokorban szoktam készíteni, nem egyet, hanem mondjuk kettőt, hármat, négyet. Összeírom, mik azok a fontos dolgok, amiket szeretnék kontentben megcsinálni, utána jöhet a rekonstrukció, hogy mit vegyek fel, az ágyban forgolódás, a zuhanyzás, WC-n ülés, stb. Kitalálom a mozdulatot, felveszem a ruhát, beállítom a kamerát, felveszem, amit szeretnék, utána ezt átrajzolom, felrakok egy hátteret. Nem másolom le egy az egyben az adott helyzetet, nagyon sok esetben érzésekről van szó, ezt fejezem ki. Az, hogy rajzolt a háttér vagy valós környezetben helyezem el magamat full megérzés, nagyon spontánul jön, amikor az utómunkát csinálom. Mindig nagyon zsigerből és szívből dolgozom. Minden csak szakaszokban van eltervezve, mindig a következő lépésnél gondolom ki a következő irányt. Másként nem is tudnék nagyon haladni. Amikor frissiben megtörténik a dolog, amit szeretnék bemutatni, akkor aznap vagy pár nap múlva felveszem a mozdulatot. Ez segítség nekem, ha mondjuk eltelik két hét, hogy ránézzek. Amikor átrajzolom, a már felvett mozdulat visszaadja az érzést, ami frissiben bennem volt. Mikor elkezdtem az oldalt, volt egy olyan álmom, hogy szeretném upgrade-elni, meg új kontenteket belerakni, de annyira le vagyok terhelve, hogy lényegében ez már a végső forma. Ha befejeztem júliusban, akkor utána talán megcsinálom azokat a feature-öket, amiket addig nem. Látom, hogy ezzel a dologgal a jövőben még lehet kezdeni valamit, lehet vele játszani. 

Richolm Orsi élesen

Ha júliusig találnál valakit, változna a stílus és a forma vagy ugyanígy csinálnád? (az interjú áprilisban készült – a szerk.)

Ha lenne egy partnerem, akkor azt tudom elképzelni, hogy átalakulnának a posztok arra vonatkozóan, hogy hogyan érzem magam egy párkapcsolatban. Ugyanígy mint most, az összes félelmem, az összes kérdőjelem megjelenne. Azok, akik követik az oldalt egy újabb érdekes témakört kapnának.  

Van rá erő, energia, hogy ennek itt ne legyen vége?

Mivel zsigerből és lélekből csinálom a dolgokat, hogyha azt fogom érezni, szeretném tovább folytatni, akkor igen. De lehet, hogy most nem és két év múlva igen. Ha júliusig nem találom meg a férjem, nem élem meg kudarcként. Ez az oldal csak egy nagyon jó plusz, egy teljesen természetes adaléka a mindennapoknak. Már az elmúlt hónapok alatt is rengeteget tanultam és fejlődtem. Minden olyan dolog, ami hozzátesz ahhoz, hogy az ember jobban tisztában legyen önmagával, sokkal öntudatosabb legyen, már nem lehet felesleges. Ha nem lesz férjem júliusig, az csak annyit jelent, hogy egy még összeszedettebb, még felnőttebb emberrel fog találkozni az a férfi, aki majd a férjem lesz.