Tavaly novemberben nyert támogatást a MOME a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán, melynek keretében az animáció szakon végzett hallgatók 17 részben folytathatják a Kortárs gyermekversek és dalok sorozatot, többek között Lackfi János, Tóth Krisztina és Varró Dániel verseivel.

A MOME animációs tanszéke 2008 óta működött együtt az egyszervolt.hu oldallal animált versadaptációk készítésében, ezeket a filmeket az oldal youtube-csatornáján tették közzé. Az egyetem 2012-ben pályázott először a Médiatanácsnál tíz gyerekdal megfilmesítésére, ekkor Bognár Éva Katinka, Végső Ágota, Gellár Csaba, Horváth-Molnár Panna, Gelley Bálint, Bakos Barbara, Réthi Gábor és Vácz Péter készített gyerekdal-feldolgozásokat. A filmeket ezen a linken lehet megnézni. 

Gellár Csaba: Karima-álom (Versfilm a korábbi szériából)

Az egyetem működésének fontos eleme az inkubációs tevékenység, melynek során a tanszék már végzett és jelenlegi hallgatóinak bevonásával valósulnak meg animációs projektek. Ezzel kapcsolatban a Médiatanács blogján 2014-ben megjelent egy interjú Fülöp Józseffel, aki szerint a Kortárs gyerekversek és dalok sorozattal az volt a céljuk, hogy "módot adjunk animációs mesterdiplomásainknak önálló projektek kialakítására, amelyek arra is alkalmasak, hogy kortárs irodalmi műveket népszerűsítsenek. A friss szemlélet mindkét vetületben megjelenik: fontos, hogy nemcsak a versek kortársak, hanem az animációk is. [...] Elsősorban a végzős hallgatókat céloztuk meg, azért, hogy pályakezdőként olyan megjelenési lehetőséghez jussanak, ahol a kreativitásuknak szabad teret nyithatnak, erre garancia a védett egyetemi környezet."

A sorozat első évadában szereplő verseket a MOME oktatója, Domonyi Rita dramaturg válogatta össze, az animációkon pedig nemcsak alumni, hanem jelenlegi hallgatók is dolgoztak. A most készülő második széria is ugyanígy valósul meg: többek közt Kiss Judit Ágnes, Kukorelly Endre, Lackfi János, Miklya Zsolt és Varró Dániel verseiből készít animációs feldolgozást Bognár Éva Katinka, Bakos Barbara, Bertóti Attila, Farkas Júlia, Gellár Csaba, Gelley Bálint, Hermán Árpád, Horváth-Molnár Panna, Molnár Tünde, Réthi Gábor, Sándor József, Tamás Iván, Végső Ágota, Vácz Péter és Zétényi Borbála. A gyártás lassan befejeződik, úgyhogy nemsokára láthatjuk is a kész filmeket.

Bognár Éva Katinka: Nyúl tavaszi éneke (Versfilm a korábbi szériából)

Horváth-Molnár Panna már másodszor vesz részt a projektben, a tumblr oldalára és a blogjára pedig folyamatosan töltötte fel a gyártás alatt lévő versfilmjének háttereit, concept artjait, sőt gifeket is, amik annyira aranyosak, hogy rákérdeztünk az alkotónál mi készül. Panna 2013-ban diplomázott a MOME-n Dipendenza című filmjével, melynek forgatókönyvét Zomborácz Virág jegyzi, aki az animáció társrendezője is volt, a 2013-as KAFF-on el is nyerték vele a legjobb diplomafilmnek járó elismerést. Panna az első Kortárs gyerekversek és dalok szériában Magyar László András Majom és Barak László Ki szelet vet című verséhez készített animációs feldolgozást, utóbbit Gelley Bálinttal közösen rendezte.

A második évadban Zalán Tibor Rózsa a holdon című versét adaptálja, a rendező szerint pedig történet nem igazán lesz, inkább a hangulatra koncentrált, így főleg csak erdei életképekből fog állni a háromperces kisfilm. Az adaptáció fő animátora Kecskemétről Tóth László, a MOME-ról pedig az idén végzett Radics Márton. A kompozitálást Gellár Csaba végzi, aki 2013-ban a Blackwood – Hogyan írjunk Blackwood cikket? című animációjával diplomázott a MOME-n. Panna még egy animációt készít a sorozatba, Havasi Attilától a Lila gorillát, ezt a tavaly végzett Bognár Éva Katinkával közösen jegyzi.

Most pedig nézzétek meg milyen aranyos lesz Panna filmje, a Rózsa a holdon:

Nemrég jelent meg Varga Zoltán A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések című könyve, melyben a szerző arra vállalkozott, hogy a több mint 100 éves magyar animációt térképezze fel a kezdetektől napjainkig. A magyar animációs film mérföldkövei címen Varga Zoltán még júniusban, a Budapest Pontban tartott előadást, ahol a készülő könyve alapján tagolta fel a hazai animációsfilm-gyártás történetét és stílusirányzatait, most pedig már kezünkbe is vehetjük a közel 350 oldalas, színes képekkel illusztrált kiadványt. 

Az immár 100 éves magyar animációs filmről még nem készült átfogó jellegű szaktudományos feldolgozás. Hiánypótló vállalkozásként ez a könyv az első olyan kísérlet a magyar animációs film vizsgálatára, amely intézménytörténeti és formai alapon közelít a tárgyához. A kötetben a magyar animációsfilm-készítés korszakolásának lehetőségei éppúgy kirajzolódnak, mint az egyes korszakok részletes jellemzői; az animációs filmek elemzése, értelmezése és kapcsolódásaik bemutatása pedig a magyar animáció sokfélesége mögött felfedezhető közös törekvéseket is feltárja, részletesen tárgyalva a klasszikus, a karikaturisztikus, az ornamentális és a dokumentarista tendenciákat. A nagyszabású áttekintés sorvezetője az animációs formák rendszere: a rajzfilmtől a stop-motion animáción át a formák kombinálásáig.

Varga Zoltán filmesztéta, filmtörténész, 1984-ben született Kecskeméten. 2006 és 2016 között az ELTE Filmtudomány Tanszékének, 2007 óta a Szegedi Tudományegyetemen Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszékének meghívott előadója, 2016 tavasza óta pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem óraadója. Az elmúlt években nagyon sok animációs tárgyú írása jelent meg (ezek az oldalon gyűjtött bibliográfiában is megtalálhatók), 2009-ben pedig A vámpírfilm alakváltozatai címen jelent meg első könyve, melyet Vajdovich Györgyivel, az ELTE Filmtudomány Tanszékéneken oktatójával közösen jegyez.

A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések című könyv kedvezményesen rendelhető az Apertúra oldaláról (ahonnan a könyv bibliográfiája és filmjegyzéke is elérhető), Budapesten pedig az Írók boltjában lehet megvásárolni. Alább az első 34 oldal olvasható.

A novemberben tartott Anilogue programjában lehetett itthon látni Európa legjobb idei animációit – legalábbis ami a Cartoon d'Or válogatását illeti. Az 1991-ben létrehozott Cartoon d’Or Európa legrangosabbnak tartott animációs díja, melyen a Cartoon MEDIA európai partnerfesztiváljainak nyertes rövidfilmjei versengenek, a fődíjas alkotást pedig az ősszel tartott Cartoon Forumon hirdetik ki.

A Cartoon d'Or-ra nevezett alkotásokból idén 5 rövidfilmet jelöltek díjra, melyeket nemcsak a Cartoon Forumon vetítettek, hanem több fesztiválon, például az Anilogue-on is. 2016-ban a spanyol Daniel Martínez Lara és Rafa Cano Méndez Alike, a dán Sunit Parekh Machine, és három francia alkotó, David Coquard-Dassault Peripheria, Marie-Christine Courtès Under Your Fingers, valamint Gabriel Harel Yul and the Snake című rövidfilmjét válogatták a döntőbe és végül az utóbbi alkotás lett a nyertes darab.

Gabriel Harel: Yul and the Snake

Az öt film hullámzó színvonalú és néhánynál sokkal jobbal is lehetett találkozni Európa fesztiváljain az elmúlt évben. De még a 23 esélyes között is szerepelnek maradandóbb, technikailag érdekesebb és fontosabb témákat feldolgozó filmek, mint például az Anilogue idei nyertes rövidfilmje, a Moms on Fire, a Sunday Lunch, az Endgame, a The Head Vanishes, a Life with Herman H. Rott, vagy a tavalyi Primanimán sokszorosan díjazott Edmond.

Az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon idén közönségdíjat nyert David Coquard-Dassault Peripheria című filmje is a jobbak közül való, mely egy elhagyatott, lepusztult lakótelepen játszódik, ahol emberi életnek csak a nyomait találni. A disztópikus környezetben csupán agárra emlékeztető kutyák élnek, akik egy bizonyos hangjelre falkába verődnek, és betanított állatok módjára rohannak valami felé. 

A film hosszan időzik a helyszín részletein, az üres tereken, a tömegszállások betört ablakain, a rozsdásodó járműveken és a telerajzolt falakon, ahol csak a szél és a kutyák járnak. Mintha egy modern Pompei vagy Csernobil lenne. Az állatokról nem lehet eldönteni, hogy kihez tartoznak, miért vannak ott és egyáltalán mivel töltik a napjaikat: van, aki egy labdát kerget, van, aki csak össze-vissza futkározik, és van, aki céltalanul mászkál háztetőről háztetőre. Nincsenek kilátások, úgy tűnik nincs hova menni, és nem lesz változás ebben az állapotban, még a vészjósló hangjel ellenére sem, ami vélhetően egy ismétlődő folyamatnak a része. A filmre így nehéz történetet húzni, inkább atmoszférát teremt a hangokkal és a nyomasztóan lepusztult városnegyeddel, ezt viszont nagyon hatásosan teszi.

Ha valaki nem Magyarországról olvassa az oldalt, ezen a linken meg tudja nézni az egész filmet.

A minap jelent meg Masaaki Yuasa legújabb filmjének, a Night is Short, Walk On Girl című romantikus fantazy első teasere, mely Tomihiko Morimi 2006-os sikerkönyvének egészestés adaptációja.

Yuasa nem először nyúl Morimi műveihez, 2010-ben a The Tatami Galaxy című 11 részes tv-sorozatának alapjául szolgált Morimi 2005-ös azonos című regénye. 

A Night is Short, Walk on Girl (Yoru wa Mijikashi Arukeyo Otome) Yuasa 2014-ben alapított Science Saru stúdiójában készül és a The Tatami Galaxy stábja is dolgozik rajta, többek közt Makoto Ueda forgatókönyvíró, Yusuke Nakamura karakter dizájner, Michiru Ōshima kompozitor, a főcímdalt pedig az Asian Kung-Fu Generation nevű zenekar írja és adja elő.

A Night is Short, Walk on Girl plakátja

Yuasa a 2004-es Mind Game óta nem készített egészestés filmet, viszont ez az alkotása azóta is progresszív és többek közt a hazai fiatal animációsokra is hatott, elég csak az utóbbi években végzett MOME Anim osztályokat nézni. De a jelenleg készülő Candide sorozatot is meghatározta, különösen abban, hogy a Candide csapata sem félt bátran keverni a különböző alkotók egyedi stílusát egy filmen belül, valamint a történetvezetéshez is meglehetősen merészen álltak. Bera Nándor, a Candide széria forgatókönyvírója és első részének rendezője pont egy éve írt esszét Masaaki Yuasáról, aki szerint az egyik legfontosabb animációs alkotó és a Mind Game minden idők legjobb 5 egészestés animációs filmje közt van.

A Night is Short, Walk On Girl (Yoru wa Mijikashi Arukeyo Otome) 2017. április 7-én kerül a Japán mozikba.

Éppen ma ünnepli 35. születésnapját a Vuk című rajzfilm, amely a legcsodálatosabb ajándékot kapta rajongóitól: a lankadatlan szeretetet.

Igaz ugyan, hogy a Magyar Televízió már 1981 tavaszán levetítette négy epizódban, de egy hirtelen ötlettől vezérelve a Pannónia Filmstúdió vezetősége úgy döntött, hogy karácsonyra moziba viszik az alkotást. 1981. december 10-én a Corvin Filmszínházban mutatták be a nagyközönségnek, ekkor kezdődött a rajzfilm diadalmenete. Annak ellenére, hogy már a tévében is több százezren látták, a bemutató első három hetében már több mint 338.000 nézője volt a mozikban, 1986. december 31-ig pedig összesen 2.165.261 nézőt szedett össze.

A Kedd Animációs Stúdió Youtube-csatornája – amely egyébként az egyik legnézettebb magyar csatorna – korábban is pártfogója volt a klasszikus magyar rajzfilmeknek, azt azonban senki nem sejthette, hogy az idén nyáron feltöltött Vuk ekkora nézettséget produkál. Négy hónap alatt ugyanis több, mint egymilliószor nézték meg az online felületen a digitálisan felújított filmet, ami elképesztő eredmény. Átlagosan ez naponta 7500 megtekintést jelent, tehát ha az éjszakai időszakot nem számoljuk, óránként félezer alkalommal csendül fel a "fürge rókalábak" egy-egy otthonban világszerte. Dargay Attila egyéb rajzfilmjei sem panaszkodhatnak, a Szaffi már átlépte a kétszázezer megtekintést, a Lúdas Matyi pedig lassan eléri a félmilliót.

A születésnapos rajzfilmről itt olvashattok még rengeteg érdekes dolgot, amit tavaly gyűjtöttünk össze nektek.

Az Anilogue legfelkapottabb eseménye az Animált éj, ahol este nyolctól egészen hajnali kettőig nézhetnek animációs rövidfilmeket az igazán elszántak. A tavalyi öt, 50 perc körüli blokk után nehezítettek a szervezők, idén három 85 perces adagban kaptuk a filmeket. Liszka Tamás, a fesztivál igazgatója az első blokkot, a látvány ünnepét tartotta közönségbarátnak és könnyen nézhetőnek, de ez volt a legkevésbé feldolgozható, hiszen a filmek egy-két kivételtől eltekintve csupán egyenletekből álló, szürreális portfóliók voltak, mintha élőszereplős filmek VFX stábja készítette volna őket instrukció nélkül. Technó zenék részletes aláfestői, az animációs technika hiperreális csúcsai, történet nélküli 3D-s párpercesek, melyek se szépek, se érdekesek, se izgalmasak nem voltak.

Renata Gasiorowska: Punci

De aki kibírta, annak jött a jutalom, hiszen az erotikus blokk még soha nem volt olyan erős, mint idén. Ahogy Klement Csaba is mondta, "nagyon szuper, hogy ennyi film készül a szexről, a szerelemről meg a nemi szervekről, és hogy ezek a dolgok egyre kevésbé számítanak tabunak. És lehet róluk szépen, szórakoztatóan vagy épp viccesen beszélni". Ez a 85 perces vetítés nem volt szemérmes, nagyon bátran nyúlt a nemi jellegekhez, nem félt tabukat döntögetni, vagy épp hihetetlenül aranyos és vicces módon beszélni arról, amiről azt tanították, hogy ez intim és kényes téma és csak a barátnőkkel lehetett kuncogni a Bravo magazin témába vágó részein. 

A filmek közt volt olyan, mely a képzőművészetből merített, színekben és formákban fogalmazott a szerelemről és a felemésztésről (The Choice), volt, amelyik egy morfanimációs klipben engedte szabadjára az erotikus fantáziákat (Master Blaster). Volt olyan is, amely agresszív őrületbe vezette a nézőt, ami ugyan csak 50 másodpercig tartott, de ez a kis idő masszívan szemkápráztatott (T-Rex in Love), más film pedig egy szürreális, groteszk vizuális költeményben teljesedett ki, melyben erotikát nehezen lehetett találni, de újraértelmezett nemiséget annál inkább (Postindustrial).

Hannah Rosa Oellinger, Stefan Wirnsperger, Manfred Rainer: Hard Lines

Ahogy egy korábbi kedvencünk, Shinyoung Kim tette az Eden című szösszenetében, Qieer Wang is hasonlóan nyúlt az erotika témához a Toe, Petal, Cosmos-ban: a végtelen űrbe helyezve, különböző színes-szexuális szimbólumok egymásba alakulásával fejezte ki a kozmikus együttlétet. A Nude and Crude az emberi psziché mélyében rejlő meztelenséget és a szexualitás kevésbé esztétikus, inkább groteszk és durva mibenlétét mutatta vonalrajzokból formálódó alakokkal. Ehhez hasonló volt a szöveg és zene nélküli Hard Lines, melyben szintúgy vonalakból rajzolódtak ki az emberi testek, akik aztán interakcióba is léptek egymás testnyílásaival, a hangnélküliség pedig kicsit kínossá is tette a látottakat. Az erősen pornográf filmről egy gifeket tartalmazó tumblr oldal is készült, érdemes nézegetni. A Doggy Love azt a kérdést kutatta, hogy miért egy piros szív a szerelem szimbóluma miközben különféle elméleteket jár körbe szögletes-kerek, tarka és erotikus alakzatokkal, majd az elmélkedés egy konkrét történetre fut ki, amelynek főhőse egy olyan nőbe szerelmes, akinek a hátán vannak a mellei. 

A Gobelins hallgatóinak Teaser című filmje nem várt sokat, csak amit a cím mond: a néző lazuljon el és adja át magát a hangoknak és a képeknek, amik egy nyugalmas mellhullámzásból csaptak át agresszív krikszkrakszokba. Egy másik Gobelins-film, az Ama a vízfesték-animáció hagyományait követve vitte a nézőt az 1950-es évekbeli Japánba: egy konzervatív amerikai házaspár és barátaik látogatnak a felkelő nap országába, majd az ábrándozó feleség a helyi asszonyok mintájára meztelenre vetkőzve adja át magát a vízbeli szabadságnak. 

Emilie Almaida, Liang Huang, Mansoureh Kamari, Julie Robert, Juliette Peuportier, Tony Unser: Ama