Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Hipp-hopp eltelt 34 év! Boldog születésnapot Vuk!

2015. december 10. - Kalocsay Gergely

vuk1.jpgPontosan 34 évvel ezelőtt, 1981. december 10-én mutatták be moziban a Vukot. Ebből az alkalomból összeszedtünk 34 érdekességet a filmről.

 

 

 

2.jpg1. Dargay korábban nem ismerte igazán Fekete István műveit, barátja, Nepp József ajánlotta neki a kisregényt, mert úgy gondolta, hogy "az Isten is rajzfilmnek teremtette".

2. 1972-ben a Füles hasábjain képregény formában már megjelent a történet, szintén Dargay rajzaival. Ekkor Vuk és társai sokkal karikatúraszerűbbek voltak, a sima bőrű vadász és a mezőn kaszáló parasztok még egész alakban szerepelnek benne.

3. Fekete István és Dargay Attila személyesen sosem találkoztak.

4. Dargay egy jugoszláviai nyaralás alatt, az Adriai-tenger partján olvasta el és jegyzetelte tele a kisregényt, ez a kötet még most is megvan.

5.jpg5. Hogy hitelesebben ábrázolhassa a főbb karaktereket, a rendező egy fél napot az Állatkertben töltött feleségével, ahol egy rókakölyköt tanulmányozott. Miután hazamentek, kutyájuk, Csuváj napokig feléjük sem fordult, mert érezte a rókaszagot.

6. A megfilmesítés során számos helyen változott a történet. A regényben Vuk egyik lánytestvére is életben marad, akit elvisznek a vadászok, őt találja meg később a rabságban Vuk és szabadítja ki Karak segítségével. Karak halála után vele él együtt a barlangban, majd a lányróka hazavisz egy idegen rókát, Barkot és egyik este elhagyja Vukot. Csak ekkor tűnik fel a filmben szereplő Csele, akit Vuk ment meg egy másik róka üldözésétől. Majd pedig boldogan élnek együtt.

7. A film gyártását a Magyar Televízió rendelte meg, 1981. április 18. és 21. között négy egymást követő napon vetítették az epizódokat. Mivel a tévében elképesztő siker lett, a Pannónia Filmstúdió ezt követően elkészíttette az egészestés változatot, amit az alkotók rohammunkában decemberre le is szállítottak.

8.jpg8. Szintén 1981-ben jelent meg a Disney A róka és a kutya (The Fox and the Hound) című filmje, melynek főszereplő rókája kísértetiesen hasonlít Vukra. A két film előkészületei szinte párhuzamosan haladtak és akkoriban egy-egy amerikai rajzfilmről csak a bemutatót követően értesülhettek a magyar alkotók. Az egybeesés tehát puszta véletlen.

9. Az eredeti regényben ugyan nem tűnnek fel, mégis sokak kedvence volt a két részeg liba jelenete, amit kifejezetten a film számára írtak.

10. Egy véletlennek köszönhető a rajzfilm háttereinek ábrázolása. Egyik éjjel nyitva maradt a filmstúdió ablaka és egy hirtelen jött vihar eláztatta a rajzokat, a tempera feloldódott és összefolyt. N. Csathó Gizella, a háttérfestő először megijedt, de a rendezőnek megtetszett az egyedi háttér, amely így jobban vissza tudta adni az erdő hangulatát.

11.jpg11. A képes forgatókönyv megközelítőleg 800 snittből áll.

12. Pogány Judit (Vuk szinkronhangja) így emlékezett a filmre: "Hosszas kísérletezés után kerestek meg engem is az alkotók. Nagyon boldog lettem, amikor a szöveg olvasása közben láttam az üvegfal mögött ülő Dargay Attila "átváltozásait". Először csak figyelt, majd mosolygott, végül szinte az asztalt csapkodta örömében, mert ő is pontosan ilyennek képzelte el a kis róka hangját."

13. A bemutató a Corvin Filmszínházban volt, először az újságíróknak 1981. december 6-án, majd 10-én a közönségnek.

14. Az alkotók kicsit aggódtak, hogy valóban sikeres lesz-e a film a mozikban: "Úgy mentünk el a mozifilm bemutatójára, mint akit a kínpadra visznek. Féltünk a bukástól. Elképzelhetetlennek tartottuk, hogy amit a tévében már olyan sokan láttak, az a moziba is becsalogassa a nézőket. És mégis jöttek…" – mesélte egy interjúban Dargay.

15. A film gyártása összesen hatmillió forintba került, ez mai árakon számolva 320.000.000 forint lenne, bár ha a mai animációs filmek költségvetését nézzük, ez rendkívül alacsony összeg.

16. Annak ellenére, hogy már a tévében is több százezren látták, a bemutató első három hetében már több mint 338.000 nézője volt a mozikban, 1986. december 31-ig pedig összesen 2.165.261 néző.

16.PNG

17. A rajzfilmet az Egyesült Államokban is bemutatták 1987-ben, ott azonban Vukot átkeresztelték Vic-re, mivel nem tartották szerencsésnek, hogy angolul kiejtve a Vuk név túlságosan hasonlít a "fuck" szóra. Az amerikai verziót kicsit meg is kurtították, összesen 11 percet vágtak ki az egyébként sem túl hosszú filmből.

18. Csákányi László Dargay Attila összes egészestés rajzfilmjében felbukkant. A Lúdas Matyiban Döbrögi, a Szaffiban Loncsár, Az erdő kapitányában a címszereplő kutya, a Vukban pedig Karak hangja volt. Mikor a színész 1992-ben elhunyt, Dargay azt mondta, nélküle nem is akar már több filmet csinálni. Ígérete sajnos beigazolódott. Több egészestés rajzfilmet már nem rendezett.

19. Sokáig tervezték a Vuk folytatását, de sajnos csak egy rövid, hang nélküli jelenetsor készült el belőle. A főszereplő egy albínó róka lett volna, aki ugyanabban az erdőben él, mint híres elődje. 

20. Dargay 2006. februárjában, egy interjúban a Heti Válasznak bevallotta, hogy összes rajzfilmje közül kedvence a Vuk volt.

21. Amikor Vuk rendszeres szereplője volt a televíziónak, a posta olyan levelet is kézbesített a rendezőnek, amire címzés gyanánt az volt írva, 'VUK-nak', de volt olyan is, hogy ' A Vuk apukájának'. Szerencsére Dargay mindet megkapta.

22. A rajzfilm a popkultúrába is beszivárgott. Jamian Juliano-Villani new york-i képzőművész Wavy Fox és a Hard Times című festményeihez a Vukból merített ihletet.

23.jpg23. A Gellért-hegyen néhány évvel ezelőtt átadott Vuk játszótér remekül ülteti át három dimenzióba a rajzfilm szereplőit.

24. 2011 júliusában nyílt a Korda Filmpark, ahol a számítógépek kora előtti klasszikus animáció készítését a Vukon keresztül mutatják be.

25. A film főcímének jól ismert dalát Maros Gábor adta elő, de még ugyanabban az évben, 1981-ben a Pepita hanglemez kiadónál megjelent a Vuk című kislemez, amelyen már a zeneszerző lánya, Wolf Kati énekelte a dalt. Ehhez egy kis videoklip is készült. 

26_madach_szinhaz_facebook.jpg26. A Madách Színház 2014-ben nagy sikerrel mutatta be a Vuk musicalt, amelyhez az eredeti filmből használtak fel figurákat, háttereket.

27. A filmszalag hossza 2160 méter.

28. Gát György 2008-ban készítette el a saját 3D verzióját Kis Vuk címen. Eredetileg a klasszikus figurákat használta volna fel, de Dargay Attila hallani sem akart erről, nem adott rá engedélyt, ezért végül teljesen más külseje lett a főbb karaktereknek.

29. 1982-ben a XIV. Magyar Játékfilmszemlén Dargay a Vukért megkapta a legjobb rendezésért járó díjat.

30. A Szovjetunióban rendkívüli népszerűségnek örvendett a rajzfilm. Moszkvában 1984-ben a legjobb külföldi film díjat kapta a közönségszavazáson.

31.jpeg31. A Magyar Posta 1982-ben ötféle motívummal Vuk bélyeget jelentetett meg.

32. Egy évvel a film megjelenése előtt Gothár Péter rádiójátékot rendezett a regényből. Ebben egyedül Karak hangja volt ugyanaz: Csákányi László.

33. Sok híres színészünk apró szerepekben tűnt fel. Haumann Péter az egyik liba, Bodrogi Gyula a varjú, Zenthe Ferenc a kakas, Cserhalmi György pedig az egyik hajtó hangját kölcsönözte.

34. Néhány évvel ezelőtt a Magyar Nemzeti Digitális Filmarchívum felújította a filmet. A DVD most is kapható

süti beállítások módosítása