Pálfi Szabolcs Egy kupac kufli című, gyerekeknek szóló animációs sorozatának első két része a hétvégén debütál a tévében.
Pálfi Szabolcs: Egy kupac kufli
Az Egy kupac kufli első két része tavaly novemberben nyert13 millió forintos támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán és a KEDD Animációs Stúdió gyártja. A Dániel András azonos című képeskönyv-sorozata alapján készülő széria főhőse hét mesebeli lény, a kuflik, akik hosszú évek hazátlan vándorlása után egy viharos éjszakán találnak rá az Elhagyatott Rétre. Az első két részben (Egy kupac az elhagyatott réten,Sose együnk gombát reggelire!) a hét elcsigázott kufli egy hideg, szeles napon a szép, zöld rét közepén egy kupacra lel, ahol mindnyájan egy barátságos kis üreget ásnak maguknak, hogy legyen hol lakniuk. Másnap reggel, miután éhesen kelnek fel, Pofánka javaslatára gombát keresnek reggelire, de az ötlet sajnos nem válik be, Pofánka már az első harapás után léggömbbé változik.
A sorozat hangkulisszáiba Alpár Balázs honlapján lehet belehallgatni, aki a film zörejeiért és zenéiért felel. Az oldalon hallható például a széria vicces főcímdala, melyben Scherer Péter rappel, de további érdekességek is szerepelnek a zörejezéssel kapcsolatban, például hogy a kufliüregek ásásának imitálására a zsemlemorzsa- és rizskészletet tartalmazó edényekben turkáltak fém késekkel.
Pálfi Szabolcs 1974-ben született Budapesten. A Magyar Iparművészeti Egyetem (ma MOME) Vizuális Kommunikáció Tanszékének animáció szakirányára járt, ahol többek közt Bánóczki Tibor és Csáki László volt a szaktársa. 2003-ban diplomázott A busz (Sárgabusz) című kilencperces áldokumentumfilmjével, melyben"egy falusi buszmegállóban várakozó népség magnóra vett 'talált' szövegei adják a dokumentarista alapszövetet, meglehetősen bizarr kontrasztba kerülve a napsütötte idilli táj rajzával."
Az Egy kupac kuflit szeptember 24-25-én vetítik az M2-n, online itt lehet majd nézni.
Egy kupac az elhagyatott réten | M2 | szeptember 24. szombat 9.15 Sose együnk gombát reggelire! | M2 | szeptember 25. vasárnap 9.15
Pálfi Szabolcs: Egy kupac kufli
UPDATE Az első két részt már elérhetővé is tették az alkotók.
Ma este hirdették ki a 13. Jameson CineFest nyerteseit, ahol többek közt animációs alkotásokat is díjaztak.
Idén az animációs versenyszekcióban 12 film szerepelt, köztük két magyar darabbal: Andrasev Nadja MOME Anim diplomamunkájával, A nyalintás neszével, valamint Kőszegi Tamás The Copyist című rövidfilmjével. A kategória fődíját a miskolci kötődésű Dargay Attila után nevezték el, ezt idén Steve Bache, Mahyar Goudarzi és Louise Peter négyperces, rotoszkópos technikával készült alkotása, a Szemet szemért című animáció nyerte. Az animációs dokumentumfilm egy amerikai elítélttel, Frederick Baer-rel való interjú alapján készült, aki az indianai állami fegyházban több mint egy évtizede vár a kivégzésére gyilkosság és erőszak miatt. Az interjú eredeti verziója egyébként megtalálható youtube-on, ennek a hang- és képanyagát használták fel az animációhoz.
A zsűri indoklása: "A gyilkos szemével történő gyilkosság bemutatásának drasztikus, mégis letisztult dokumentumszerű megrajzolásával megteremtett filmalkotásban az ember által kioltott ember kicsurgó vérében történő erkölcsi megtisztulás megvalósítását, az animáció realista jellegű, mégis kifinomult képzőművészeti igényű alkalmazását honorálta a zsűri a díjjal."
Steve Bache & Mahyar Goudarzi & Louise Peter: Szemet szemért
A Cinefest idén először hirdette meg a CineNewWave versenyprogramot, melyre Magyarországon élő 18 és 35 év közti fiatalok nevezhettek 2015-ben vagy később készült, maximum 30 perces alkotásokkal, és elsősorban magyarországi filmes képzéssel foglalkozó intézmények vizsgafilmjeit, vagy az oktatás során készült munkáit várták a szervezők. A rendezvény indulása óta kiemelt céljuk az új hangok keresése, akikre aztán később hosszú távon oda lehet figyelni, a CNW-vel pedig a fiatal magyar rendezőtehetségeket szerették volna megismertetni a fesztivál közönségével. Ebbe a blokkba végül 17 film került, köztük négy animációval: két elsőfilmmel (Tóth Luca: Superbia, Bucsi Réka: Love) és két diplomafilmmel (Dell'Edera Dávid: Balkon, Kántor Péter: Ujj a ravaszon).
A CNW kategória győztese egy élőszereplős film, Hartung Attila SZFE-s diplomafilmje, a Mindig csak lett, de emellett különdíjat is osztottak a legszebb képi világért, melyet Dell'Edera Dávid MET-en készült diplomamunkája, a Balkon kapott. A hatperces, 2D és 3D technikát alkalmazó film asszociatív módon szól az elidegenedésről egy fülledt nyári napon egy panelnegyedben. Bár a panelrengetegben élők ugyanabba a közösségbe tartoznak, a távolság köztük leküzdhetetlen. A lakásaikba visszahúzódó emberek mindennapi teendőikkel foglalkoznak, míg valami ki nem zökkenti őket a banális rutinból. A Balkon idén nyáron az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál diplomafilmes versenyszekciójában is különdíjas lett, a hazai premierje pedig a miskolci Cinefesten volt.
A zsűri indoklása: "Az emberi élet fáradhatatlanul manipulatív hétköznapjaiból a kivezető utat kereső ember, az egymásrautaltságban az egymásra tekintéssel megteremtett emberi méltóság bemutatásának, a részletgazdag magas művészi igényű animáció alkalmazásának elismerésért."
A Cartoon d’Or Európa legrangosabb animációs díja, melyet a CARTOON Média Program, a Kreatív Európa által támogatott Európai Animációs Film Szövetség évente ítél oda és mellyel 10.000 eurós pénzjutalom is jár. Az 1991-ben létrehozott díjért a Cartoon MEDIA európai partnerfesztiváljainak nyertes rövidfilmjei versengenek az elmúlt évből, a fődíjas alkotást pedig az ősszel tartott Cartoon Forumon hirdetik ki.
Gabriel Harel: Yul and the Snake
A Cartoon d'Or-ra nevezett alkotásokból idén 5 rövidfilmet jelöltek díjra, melyeket levetítettek a Cartoon Forumon is, hogy az öt alkotót és filmjeiket népszerűsítsék. 2016-ban a spanyol DanielMartínezLaraésRafaCanoMéndez Alike, a dán Sunit Parekh Machine, és három francia alkotó, DavidCoquard-Dassault Peripheria, Marie-ChristineCourtès Under Your Fingers, valamint Gabriel Harel Yul and the Snake című rövidfilmjét válogatták a döntőbe.
A Clément Calvet producerből, Mark Burton és Alessandro Rak rendezőkből álló zsűri ebből az ötösből választotta ki végül a győztest, a Yul and the Snake című 13 perces animációt. A filmben a 13 éves Yúl elkíséri bátyját egy illegális bizniszre Mike-kal és erőszakos haverjával, Dogo Argentinoval, ám amikor a dolgok rosszra fordulnak, egy titokzatos kígyó tűnik fel a színen.
A díjátadót szeptember 15-én tartották Toulouse-ban. A korábbi évek Cartoon d'Or-nyertes animáció itt találhatók.
Talán túl hamar kiáltották ki az amerikai kritikusok a Kubo és a varázshúrokat az év animációjának, ugyanis úgy tűnik máris lepipálták. A napokban vetítették a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon a képregényes szcénában már ismert alkotó, Dash Shaw első egészestés animációját, a My Entire High School Sinking into the Seat, melyről azóta egyre több helyen zengenek ódákat az egyedisége, bátorsága, humora, pimaszsága, abszurditása és személyessége miatt.
A legtöbb helyen úgy jellemzik a filmet, mintha John Hughes munkásságát ötvözték volna az 1972-es Poszeidon katasztrófával. Shaw a saját tinédzserkori élményeit filmesítette meg benne, de a valóságot fantáziavilágba ontva. A történet egy kaliforniai gimnáziumban játszódik, ahol a másodikos főhős, Dash és legjobb barátja, Assaf a suliújságot írják és mivel annyira panganak a hírek, ezért kicsit felturbózzák a lapot mindenféle túlzó álhírrel és spekulációval, például az iskolai szekrények kísértettörténeteivel és hasonló badarságokkal. Mikor a suli irattárában kutat Dash, rátalál egy dokumentumra, mely szerint a gimi épülete nem felel meg az építési törvénynek a katasztrófahelyzetek tekintetében, amiről próbálja is figyelmeztetni iskolatársait, de mivel annyi valótlanságot hordtak már össze az iskolai lapban, senki nem hisz neki. Aztán persze bekövetkezik a legrosszabb: egy földrengés a tengerbe löki a gimi épületét és elszabadul a pokol.
A film több ponton is szép allegóriája a serdülőkornak: például a gimi épületének minden szintje egy-egy évfolyamé, így a cél, maga a tetőre jutás is a gimi elvégzését mutatja be és teszi mindezt katasztrofális körülmények (bébicápák, medúzák, angolnák, a gyűlölt iskolatársak és megannyi probléma) között, vagyis szó szerint tényleg túl kell élni ezt a szitut, azaz magát a gimit, ami ezek nélkül is eseménydús és próbatételekkel teli feladat. És persze a viharos gimis szerelmek, a brománcok, a féltékenykedések, a kínos szituk, a gimis archetípusok és a furcsa tanárarcok sem maradhatnak ki a cselekményből. Vagyis mi másról szólna egy coming-of-age katasztrófafilm, mint a barátság sokrétűségéről és hogy néha könnyebb álmodozni, mint a felnövés gondolatával megküzdeni.
Shaw egy interjúban elmondta, hogy a film gyakorlatilag az egyszobás lakásuk konyhájában készült és nagyrészt a felesége és ő rajzolták, de persze felkért több alkotót is a folyamathoz, akiknek a stílusa illett az elképzeléseihez. Már a film elején is olvasható a figyelmeztetés, hogy a mozi epilepsziás zavarokat okozhat, aminek adnak is az alkotók a vibráló, pop-artot imitáló, vízfestékkel és tintával rajzolt képekkel, melyek nagyon expresszíven jelenítik meg a nyughatatlan fiatalságot. Shaw azt akarta elérni a My Entire High School Sinking into the Sea-ben, hogy látszódjon a függetlenfilmes forma, vagyis hogy az esztétikum és a költségvetés valóban összefügg és ez egyáltalán nem baj.
A rendező a coming-of-age történet katasztrófafilmmel való összemosásának ötletéről is mesélt egy interjúban. Még gimis volt, mikor látta a Titanicot, ami után az unalmas sulis hétköznapokat azzal dobta fel, hogy elképzelte, ahogy a sulit elárasztja a víz és mindenkinek menekülnie kell. Shaw szerint például az Akira a világ egyik csodája, amely amúgy sokkal több katasztrófát mutat be, mint bármely más film. Majd hozzátette, hogy bár nem igazán katasztrófafilmek, de sok anime játszódik iskolában, amit megtámad egy szörny, a Sailor Moon-tól kezdve a Urotsukidoji-n át az Assassination Classroom és a Drifting Classroom-ig, sőt utóbbiban még egy portálon is átmennek és egy másik dimenzióban támadják meg a sulit a szörnyek. Ugyanakkor a filmben a valós tinédzserkori élményeit is szerette volna megjeleníteni és személyessé tenni, de mindezt egyfajta álomvilágban kibontva, stilizálva, hogy inkább érzéseket közvetítsen. Mivel az egész filmet a főhős, Dash szemszögéből meséli el, ettől a néző úgy érezheti, hogy ez az egész a fiú fantáziájának szüleménye. Így ebben az odüsszeiában szürreális és valós helyzetek keverednek, bemutatva a felnövés nehézségeit, amit vizuálisan is megtámogatnak az élénk színekkel, formákkal és a sokféle animációs stílussal és technikával (rajz-, vízfesték-, tinta- és kollázsanimációt is használtak az alkotók).
A Filmmaker Magazin kérdésére, hogy animációs szempontból mi vagy kik inspirálták Shaw-t,a rendező azt válaszolta, hogy elsősorban a limited animation (Astro Boy széria, Speed Racer és a Robotech sorozat korai darabjai), az a fajta sík mozgás, limitált kifejezési módszerek és markáns kompozíciók, amik ebben megjelennek. Viszont most, hogy már kész a film, úgy látja, hogy inkább Ralph Bakshira vagy a korai Tim Burtonre emlékeztet.
A hősöknek olyan neves színészek adják a hangjukat, mint Jason Schwartzman, Lena Dunham, Reggie Watts, Maya Rudolph, Margo Martindale, Susan Sarandon, Alex Karpovsky és John Cameron Mitchell. Érdekesség, hogy Schwartzman és Dunham egyik kedvenc képregényalkotója Dash, akinek munkáit már azelőtt ismerték, mielőtt találkoztak volna vele, így nem volt nehéz rávenni őket a szinkronszerepre.
Az Indiewire kritikusa szerint ugyan korántsem olyan mély Dash filmje, mint a Bottomless Belly Botton című képregénye, mely sötét humorral mutatja be egy család válását, és a filmbeli hősök viszonyai is inkább túlzóak, valamint a látvány sokszor erőteljesebb a tartalomnál, ennek ellenére messze a legeredetibb animációs filmnek tartja az idei felhozatalból a My Entire High School Sinking into the Sea-t, melynek legnagyobb előnye a cselekménye gondtalansága, amelyben bármi megtörténhet.
A No Filmschool oldalán elég érdekes interjú olvasható arról, hogy hogyan zajlott a készítés folyamata, amiben Shaw rettentő aprólékosan meséli magát a gyártást.
A My Entire High School Sinking into the Sea-nek még sajnos nincs külföldi premierdátuma, de addig nézzük meg Shaw egy korábbi (hétperces) animációját, amit a Sigur Rós nevű együttesnek készített.
A napokban felkerült a netre néhány rövid hommage a Kubo és a varázshúrok angliai megjelenése apropóján. A Universal Pictures és a The Smalls csapata összeválogatott néhány szerencsés animátort a világ minden tájáról, akiket aztán elvittek a Laika stúdiójába, Portlandbe, hogy betekinthessenek a Kubo és a varázshúrok készítésének folyamatába.
Az animációs körút után négy alkotó a saját interpretációjában készíthetett el egy-egy rövid Kubo-hommaget, ami közt van 3D-s, origami ihletésű darab, stop motion animáció és egy 8 bites stílusú újraértelmezés is.
A közönséget elárasztó 3D-hullámban most már igazi üde színfoltnak számít egy-két klasszikusnak ható 2D-s darab feltűnése, ilyen a francia-belga Fantomfiú is, mely a tavalyi Anilogue fődíját is elnyerte. Jean-Loup Felicioli és Alain Gagnol filmjének története két szálon fut, melyek összekapcsolódnak: a metropoliszt rettegésben tartja egy Picasso-festmény arcú gengszter és töketlen bandája, a város egyetlen használható nyomozója pedig lesérül és pont abba a kórházba kerül, amelybe Leo is, a fiú, akinek különleges képessége van: ki tud lépni a testéből. Fizikai síkon súlyos betegségben szenved, szellemként viszont szabadon repkedve kóborol városszerte és másokon segít (pl. más kóborló szellemtesteknek visszatalálni a fizikai testükbe). Alex, a nyomozó az egyetlen, aki emlékszik is rá a szellemtalálkozásból, így kialakul köztük egy baráti kapcsolat, mely a városra leső vészhelyzet megoldásának kulcsa is lesz egyben.
E film legfőbb erénye a látvány és a hangulat: kellemes, krétás-maszatos színezés, a szemnek jóleső színpalettával. Absztrakt, de nem harsány, barátságos és befogadható, kicsit képregényes grafikai világ jellemzi, a figurák egyszerűek, de minimális vonalvezetésükben is eltaláltak. A hátterek is szépek, ízesek, jól működnek, a látványt pedig kellemes zene festi alá. Többször felmerült bennem, különösen a bűnözők ábrázolását látva, hogy szívesen megnéznék akár egy Batman rajzfilmet is ebben a stílusban. A figurák mimikája igencsak szűk tartományú, de szerencsére a francia szinkronhangok adnak nekik egy plusz érdességet, amivel még jobban megtöltik őket élettel. A film animációs stílusa is egyszerű és finom, kerüli a harsányságot, saját határain belül marad, amit viszont jól ellenpontoznak Leo szellemutazásai a megnyúlt, ide-oda hajló testtel. Az egész filmre jellemző egyfajta csendes visszafogottság, mind vizuális technikájában, mind a jelenetek kezelésében és a történetben. Viszont pont ez utóbbin bicsaklik meg.
Pár lényeges kérdésre nem kapunk választ és a film maga nem annyira abszurd, hogy el lehessen kenni magyarázat nélkül, hogy miért is kapta főhősünk ezt a nem mindennapi ajándékot. De mindez még meg is maradhatna egy rejtélyes, spirituális szinten, ha kellő hangsúllyal lenne kezelve. Viszont sajnos a filmnek keretet adó bűnügy felé billen a mérleg és pont ezt a vonalat nem sikerült kellően szórakoztatóra venni, sem pedig valami plusz tartalommal megtámogatni. Ásatag lett, fájóan klisés és szimplán csak ürügyként szolgál. A Fantomfiú ahelyett, hogy a sokkal izgalmasabb és sokkal több kérdést felvető, többrétegű szellem-kérdéssel foglalkozna nagyobb százalékban, megmarad ennek az egysíkú és kicsit óvodás humorú bűnügynek a bontogatásán. A legjobb részek azok, amikor Leo utazásait látjuk, a kapcsolatát családjával, különösen a kishúgával, de ebből sajnos méltatlanul kevés jutott. Ezzel együtt is a film megmarad egy kellemes szinten, szándékai jók, elnyeri a nézői szimpátiát, de hiányérzetet hagy maga után. Kellemes fuvallatként ellebeg, mintha ott se lett volna. A csendesebb filmekre vágyók mindenesetre megtalálhatják benne a számításukat.
A hősöknek olyan neves színészek adják a hangjukat, mint Jason Schwartzman, Lena Dunham, Reggie Watts, Maya Rudolph, Margo Martindale, Susan Sarandon, Alex Karpovsky és John Cameron Mitchell. Érdekesség, hogy Schwartzman és Dunham egyik kedvenc képregényalkotója Dash, akinek munkáit már azelőtt ismerték, mielőtt találkoztak volna vele, így nem volt nehéz rávenni őket a szinkronszerepre.
