Talán túl hamar kiáltották ki az amerikai kritikusok a Kubo és a varázshúrokat az év animációjának, ugyanis úgy tűnik máris lepipálták. A napokban vetítették a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon a képregényes szcénában már ismert alkotó, Dash Shaw első egészestés animációját, a My Entire High School Sinking into the Seat, melyről azóta egyre több helyen zengenek ódákat az egyedisége, bátorsága, humora, pimaszsága, abszurditása és személyessége miatt.
A legtöbb helyen úgy jellemzik a filmet, mintha John Hughes munkásságát ötvözték volna az 1972-es Poszeidon katasztrófával. Shaw a saját tinédzserkori élményeit filmesítette meg benne, de a valóságot fantáziavilágba ontva. A történet egy kaliforniai gimnáziumban játszódik, ahol a másodikos főhős, Dash és legjobb barátja, Assaf a suliújságot írják és mivel annyira panganak a hírek, ezért kicsit felturbózzák a lapot mindenféle túlzó álhírrel és spekulációval, például az iskolai szekrények kísértettörténeteivel és hasonló badarságokkal. Mikor a suli irattárában kutat Dash, rátalál egy dokumentumra, mely szerint a gimi épülete nem felel meg az építési törvénynek a katasztrófahelyzetek tekintetében, amiről próbálja is figyelmeztetni iskolatársait, de mivel annyi valótlanságot hordtak már össze az iskolai lapban, senki nem hisz neki. Aztán persze bekövetkezik a legrosszabb: egy földrengés a tengerbe löki a gimi épületét és elszabadul a pokol.
A film több ponton is szép allegóriája a serdülőkornak: például a gimi épületének minden szintje egy-egy évfolyamé, így a cél, maga a tetőre jutás is a gimi elvégzését mutatja be és teszi mindezt katasztrofális körülmények (bébicápák, medúzák, angolnák, a gyűlölt iskolatársak és megannyi probléma) között, vagyis szó szerint tényleg túl kell élni ezt a szitut, azaz magát a gimit, ami ezek nélkül is eseménydús és próbatételekkel teli feladat. És persze a viharos gimis szerelmek, a brománcok, a féltékenykedések, a kínos szituk, a gimis archetípusok és a furcsa tanárarcok sem maradhatnak ki a cselekményből. Vagyis mi másról szólna egy coming-of-age katasztrófafilm, mint a barátság sokrétűségéről és hogy néha könnyebb álmodozni, mint a felnövés gondolatával megküzdeni.
Shaw egy interjúban elmondta, hogy a film gyakorlatilag az egyszobás lakásuk konyhájában készült és nagyrészt a felesége és ő rajzolták, de persze felkért több alkotót is a folyamathoz, akiknek a stílusa illett az elképzeléseihez. Már a film elején is olvasható a figyelmeztetés, hogy a mozi epilepsziás zavarokat okozhat, aminek adnak is az alkotók a vibráló, pop-artot imitáló, vízfestékkel és tintával rajzolt képekkel, melyek nagyon expresszíven jelenítik meg a nyughatatlan fiatalságot. Shaw azt akarta elérni a My Entire High School Sinking into the Sea-ben, hogy látszódjon a függetlenfilmes forma, vagyis hogy az esztétikum és a költségvetés valóban összefügg és ez egyáltalán nem baj.
A rendező a coming-of-age történet katasztrófafilmmel való összemosásának ötletéről is mesélt egy interjúban. Még gimis volt, mikor látta a Titanicot, ami után az unalmas sulis hétköznapokat azzal dobta fel, hogy elképzelte, ahogy a sulit elárasztja a víz és mindenkinek menekülnie kell. Shaw szerint például az Akira a világ egyik csodája, amely amúgy sokkal több katasztrófát mutat be, mint bármely más film. Majd hozzátette, hogy bár nem igazán katasztrófafilmek, de sok anime játszódik iskolában, amit megtámad egy szörny, a Sailor Moon-tól kezdve a Urotsukidoji-n át az Assassination Classroom és a Drifting Classroom-ig, sőt utóbbiban még egy portálon is átmennek és egy másik dimenzióban támadják meg a sulit a szörnyek. Ugyanakkor a filmben a valós tinédzserkori élményeit is szerette volna megjeleníteni és személyessé tenni, de mindezt egyfajta álomvilágban kibontva, stilizálva, hogy inkább érzéseket közvetítsen. Mivel az egész filmet a főhős, Dash szemszögéből meséli el, ettől a néző úgy érezheti, hogy ez az egész a fiú fantáziájának szüleménye. Így ebben az odüsszeiában szürreális és valós helyzetek keverednek, bemutatva a felnövés nehézségeit, amit vizuálisan is megtámogatnak az élénk színekkel, formákkal és a sokféle animációs stílussal és technikával (rajz-, vízfesték-, tinta- és kollázsanimációt is használtak az alkotók).
A Filmmaker Magazin kérdésére, hogy animációs szempontból mi vagy kik inspirálták Shaw-t,a rendező azt válaszolta, hogy elsősorban a limited animation (Astro Boy széria, Speed Racer és a Robotech sorozat korai darabjai), az a fajta sík mozgás, limitált kifejezési módszerek és markáns kompozíciók, amik ebben megjelennek. Viszont most, hogy már kész a film, úgy látja, hogy inkább Ralph Bakshira vagy a korai Tim Burtonre emlékeztet.
A hősöknek olyan neves színészek adják a hangjukat, mint Jason Schwartzman, Lena Dunham, Reggie Watts, Maya Rudolph, Margo Martindale, Susan Sarandon, Alex Karpovsky és John Cameron Mitchell. Érdekesség, hogy Schwartzman és Dunham egyik kedvenc képregényalkotója Dash, akinek munkáit már azelőtt ismerték, mielőtt találkoztak volna vele, így nem volt nehéz rávenni őket a szinkronszerepre.
Az Indiewire kritikusa szerint ugyan korántsem olyan mély Dash filmje, mint a Bottomless Belly Botton című képregénye, mely sötét humorral mutatja be egy család válását, és a filmbeli hősök viszonyai is inkább túlzóak, valamint a látvány sokszor erőteljesebb a tartalomnál, ennek ellenére messze a legeredetibb animációs filmnek tartja az idei felhozatalból a My Entire High School Sinking into the Sea-t, melynek legnagyobb előnye a cselekménye gondtalansága, amelyben bármi megtörténhet.
A No Filmschool oldalán elég érdekes interjú olvasható arról, hogy hogyan zajlott a készítés folyamata, amiben Shaw rettentő aprólékosan meséli magát a gyártást.
A My Entire High School Sinking into the Sea-nek még sajnos nincs külföldi premierdátuma, de addig nézzük meg Shaw egy korábbi (hétperces) animációját, amit a Sigur Rós nevű együttesnek készített.
