Végre elérkezett az idő, hogy hosszú és sikeres fesztiválkörút után online is elérhetővé váljon egy magyar sikerfilm. Andrasev Nadja A nyalintás nesze című animációja a neten!
A nyalintás neszét először a 2015 novemberében tartott MOME Anim diplomapremieren lehetett látni, nemzetközi bemutatója pedig tavaly, a cannes-i Cinéfondation programban volt, ahol megosztott harmadik díjat nyert. A 9 perces animáció Nadja MOME Anim diplomamunkájaként készült 2015-ben, az alapot pedig Bodor Ádám Megbocsátás című novellája adta hozzá, melynek abszurditása ragadta meg a rendezőt. "Az a helyzet, melyben egy hívatlan látogató a saját nappalijában figyel egy nőt mindennapi tevékenységei közepette, finom szexuális töltetet kapott. A voyeurizmustól áthatott atmoszférában a karakterek magánnyal, vágyakkal, önpusztító fétisekkel való együttélését, küzdelmét figyeljük, észrevétlenül áramolva valóság és képzelet között." – mondta róla korábban Nadja.

A nyalintás nesze az egyéves fesztiválkörút alatt bejárta az egész világot és több rangos díjat is elnyert. Ott volt tavaly az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál diplomafilmes versenyprogramjában, a Denver Film Festival-on a legjobb animációs rövidfilm lett, ahol Lukács Péter Benjámin zseniális hangdizájnját is kiemelték, a koreai Biaf Ani zsűrije a diplomafilmes versenyszekció nagydíjával jutalmazta, a belgrádi Festival of European Student Animation programjában a legjobb diákfilm elismerését kapta, a Filmfest Dresden, az Animakom és a London International Animation Festival-on a zsűri külön elismerésben részesítette, legutóbb pedig az Athens International Film and Video Festival-on díjazták a szerelem és a vágyakozás bizarr, perverz és teljesen magával ragadó ábrázolásáért. De a magyar filmkritikusok is a legjobb magyar animációnak szavazták 2016-ban, valamint a Mediawave-en is megkapta a legjobb magyar animációnak járó elismerést.
Az egyetem befejezése után Nadja részt vett az Animation Sans Frontiérs (ASF) programban, Dániában, jelenleg pedig ugyanott, az Open Workshop Residency keretében fejleszti filmtervét, a Szimbiózist, melyre a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást. A 10 perces animáció vegyes technikával készül (kollázs, digitális rajzanimáció és pixilláció) és arról szól, hogyan dolgozza fel egyedi módon megcsalásait egy feleség, aki előbb nyomozni kezd a szeretők után, majd miután elhatalmasodik rajta a kutató- és gyűjtőszenvedély, természettudományos jelleggel figyeli meg férje nőit.
A nyalintás nesze online egyelőre a NOWNESS oldalán látható, de később majd Nadja és a MOME vimeo csatornájára is felkerül.



