Míg az Amerikai Filmakadémia évről évre csalódást okoz az Oscar-jelölésekkel és -díjakkal az animációs szakmának, de legalábbis az Amerikán kívüli szakmának (idén a rövidfilmes shortlistnél még inkább), addig más nagy tengerentúli fesztiválok egyre nyitottabbak a más kontinensről érkezett alkotásokkal szemben. A Golden Globe idén különösen emlékezetes, ugyanis a díj történetében először lett jelölt egyszerre két európai animáció, ráadásul mindkettőt női rendező jegyzi (pontosabban az egyiknek társrendezője nő), mi több, mindkettő PG-13 korhatár besorolást kapott, vagyis magasabbat, mint a másik három alkotás, ami inkább a kisebbeket célozza (Magyarországon ezek 6-os karikát kaptak).

Nora Twomey: A kenyérkereső
De hogy melyik ez a kettő? Nora Twomey ír rendezőnő A kenyérkereső (The Breadwinner) című animációja, melynek forgatókönyvét az ukrán-magyar származású Anita Doron írta Deborah Ellis regénye alapján. A Kabulban élő 11 éves Parvana apját börtönbe zárják, a fiatal lány pedig mindent megtesz, hogy felkutassa a férfit, miközben nemcsak a háború fenyegetésével, de a nőket érő brutális elnyomással is szembe kell néznie. A kenyérkereső a Kells titka és A tenger dala stúdiójának, az ír Cartoon Saloon harmadik egészestés filmje, melyet legutóbb a 15. Anilogue-on láthatott a magyar közönség, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig december 16-án újra műsorra tűzi az Uránia.
A másik Golden Globe-jelölt animáció pedig Dorota Kobiela és Hugh Welchman Van Gogh életét feldolgozó festményfilmje, a lengyel-angol koprodukcióban készült Loving Vincent, mely a napokban kapta meg az európai Oscar-nak számító Európai Filmdíjat egészestés animáció kategóriában. A Loving Vincent-et a Jameson CineFest-en lehetett látni nálunk szeptemberben, de hamarosan moziforgalmazásba is kerül itthon.




