Míg az Amerikai Filmakadémia évről évre csalódást okoz az Oscar-jelölésekkel és -díjakkal az animációs szakmának, de legalábbis az Amerikán kívüli szakmának (idén a rövidfilmes shortlistnél még inkább), addig más nagy tengerentúli fesztiválok egyre nyitottabbak a más kontinensről érkezett alkotásokkal szemben. A Golden Globe idén különösen emlékezetes, ugyanis a díj történetében először lett jelölt egyszerre két európai animáció, ráadásul mindkettőt női rendező jegyzi (pontosabban az egyiknek társrendezője nő), mi több, mindkettő PG-13 korhatár besorolást kapott, vagyis magasabbat, mint a másik három alkotás, ami inkább a kisebbeket célozza (Magyarországon ezek 6-os karikát kaptak). 

Nora Twomey: A kenyérkereső

De hogy melyik ez a kettő? Nora Twomey ír rendezőnő A kenyérkereső (The Breadwinner) című animációja, melynek forgatókönyvét az ukrán-magyar származású Anita Doron írta Deborah Ellis regénye alapján. A Kabulban élő 11 éves Parvana apját börtönbe zárják, a fiatal lány pedig mindent megtesz, hogy felkutassa a férfit, miközben nemcsak a háború fenyegetésével, de a nőket érő brutális elnyomással is szembe kell néznie. A kenyérkereső a Kells titka és A tenger dala stúdiójának, az ír Cartoon Saloon harmadik egészestés filmje, melyet legutóbb a 15. Anilogue-on láthatott a magyar közönség, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig december 16-án újra műsorra tűzi az Uránia. 

A másik Golden Globe-jelölt animáció pedig Dorota Kobiela és Hugh Welchman Van Gogh életét feldolgozó festményfilmje, a lengyel-angol koprodukcióban készült Loving Vincent, mely a napokban kapta meg az európai Oscar-nak számító Európai Filmdíjat egészestés animáció kategóriában. A Loving Vincent-et a Jameson CineFest-en lehetett látni nálunk szeptemberben, de hamarosan moziforgalmazásba is kerül itthon.

A 15. Anilogue egyik meghívott vendége volt Sara Diamond, a Google Spotlight Stories egyik produkciós vezetője. A kísérleti műhely – amelynek része egy animációs stúdió – a Google központjában működik és a virtuális valóságban megtekinthető animációs filmeket készít. A Pearl című rövid VR animációjukat 2017-ben Oscar-díjra jelölték. Sara Diamond a művészi igényű virtuális valóság filmekről tartott előadást a Kino moziban és a VR animációk műhelytitkaiba is beavatta a közönséget. Sara Diamond-ot a 15. Anilogue-on kérdeztük. 

Sara Diamond

Hogyan került az animációs iparba?

Édesapám producer és van egy saját animációs cége. Bostonban jártam művészeti iskolába, és amikor San Franciscoba költöztem, találkoztam Karin Dufilho (­­az Oscar-díjas Geri sakkozik és a Madárkák a dróton című rövid animációk producere – a szerk.) executive producerrel a Google Spotlight Stories-tól, így kerültem a stúdióhoz.

A VR animációk már kilépnek a megszokott filmes közegből, a moziból vagy tévéből, és interaktív élményt nyújtanak, a néző kontrollálja, hogy mit akar épp látni. Mennyiben formálja ez a nézői befogadás mikéntjét és a közvetíthetőséget?

A néző azt gondolja, ő kontrollálja az eseményeket, és ha mi azt szeretnénk, hogy a történet felé irányítsuk a figyelmét, akkor ezt a háttérből kell észrevétlenül megvalósítanunk. Ehhez különböző trükkhöz kell folyamodnunk, ezért használunk például hangeffekteket.

Milyen csatornákon jutnak el a filmek a nézőkhöz, milyen felületeken történik a kommunikáció?

A mobiltelefonból indultunk ki. Az volt a cél, hogy mindenki megnézhesse a filmeket és mobiltelefonja mindenkinek van. A VR ugyan egy szűkebb szegmens, de a 360 fokos filmnézés a mobiltelefonon is elérhető.

Azzal, hogy a VR animáció kikerül a moziból és a tévéből, nem szűnik meg a filmnézés közösségi élménye?

A két élmény szerintem hasonló, mert amikor filmet nézel, végeredményben egyedül vagy, akár egy szobában ülsz, akár egy moziteremben vagy éppen fesztiválon. A filmnézés a saját személyes élményed, utána tudtok beszélni róla, ezért én ezt a fajta magányveszélyt nem annyira érzem. A hagyományos film esetében mindenki egy filmet néz, a VR-nél gyakorlatilag mindenki mást lát, nincs két ember, aki ugyanazt látná, ami ugyancsak beszélgetésre inspirál. Egy filmet ráadásul újra és újra meg lehet nézni és mégsem látod soha ugyanazt, minden alkalommal valami más élményben lesz részed.

Decemberben öt olyan új magyar animációt is műsorra tűz a tévé, melyek a Médiatanács támogatásával valósulhattak meg. Műsoron volt december elején Tompa Borbála mesefilmje, a Volt egyszer egy kertész (erről itt írtunk), de vetítik a Kippkopp a fűben című mesét, a Bab Berci széria harmadik epizódját, valamint az Űruborkák és a Janó Manó sorozatok első részeit. Ezek mellett továbbra is fut Gyulai Líviusz Egy komisz kölyök naplója és Richly Zsolt Luther című sorozata, és újra megnézhetjük Glaser Kati Virágnyelv című egyedi filmjét. A filmeket majd online is lehet nézni, méghozzá ezen a linken.

December 2. M2 19.45

Tompa Borbála: Volt egyszer egy kertész (Erről korábban itt írtunk.)

A pici kertész egy csodálatos kert hatalmas virágait gondozza, ápolja teljes odaadással. Miközben minden idejét és energiáját a kertnek szenteli, elfelejtkezik egy fontos dologról, a kert születésnapjáról. A kert azonban figyelmezteti a különleges eseményre, így a kertész boldog születésnapot kívánhat a kertnek, kifejezheti szeretetét. Allegórikus történet a gondoskodásról, szeretetről.

December 10. M2 19.25

Kovács Márton: Bab Berci együtt sír Nuuszi Kuuszival

Bab Berci ma nagyon szomorú, ám hamar rájön, hogy ezzel a bajával nincs egyedül. Nuuszi Kuuszi, a nagy varázsló a közelben sírdogál, siratja elveszett varázserejét. Bab Berci próbálja vigasztalni, de eleinte nem sikerül, Nuuszi Kuuszi varázslatai ugyanis nagyon rövid életűek, ez bántja a hórihorgas embert. Szerencsére Bab Berci hamar bebizonyítja, hogy Nuuszi Kuuszi rövid csodái is örömet okoznak a környezetének.

Egy magyar animáció sincs, ami akkora kultusznak örvend, mint Ternovszky Béla 31 éve bemutatott Macskafogója. Persze ott vannak például Dargay Attila csodálatos meséi, de egyikből sem lehet beöltözős bulit vagy karaoke estet tartani, idézetversenyt játszani, vagy szerepjátékozni, és nem látjuk őket viszont különböző merchandise tárgyakon, legalábbis nem felnőtteken. A Macskafogó 30 éve folyamatosan termeli ki az újabb rajongóit, ami annak köszönhető, hogy 30 éve megállás nélkül iszonyú menő a frappáns dialógusaival, a felejthetetlen karaktereivel, a csavaros-kalandos történetével és még sorolhatnánk. 

Nemrég elindult a macskafogo.hu nevű oldal, ahol közösségi finanszírozásból lehet segíteni a rajongóknak, hogy még tovább fennmaradhasson és még jobb minőségben maradjon meg ez a klasszikus rajzfilm. Ahogy a szerkesztők írják, "két évvel ezelőtt a film alkotói – köztük Ternovszky Béla, a rajzfilm rendezője – és egy lelkes rajongókból álló csapat úgy döntött, hogy önerőből elkezdi a rajzfilm restaurálását, interjúk készítését a stáb tagokkal, valamint gondoskodik a film utóéletéről, remélve, hogy idővel más rajongók is támogatják majd erőfeszítéseiket. Ez a pillanat most jött el, erről szól ez a gyűjtés."

Eddig magántőkéből finanszírozták a felújítást, de még 5 millió forint hiányzik a teljes büdzséhez, amit a rajongóktól várnának cserébe menő ajándéktárgyakért. Ezt a célt pedig úgy látszik nagyon gyorsan elérik, ugyanis az oldal híre alig két napja jelent meg, de már több mint 3 milliót gyűjtöttek össze, egyébként december 31-ig lehet támogatni a projektet. De ez még csak a film restauráláshoz kell, az alkotóknak további szuper terveik is vannak a filmmel.

A további szöveg helyett inkább kattintsatok a macskafogo.hu-ra, ahol részletesen leírják mi ez a projekt, kik és hogyan csinálják majd, és persze itt lehet a támogatási csomagok közül is választani.

Animációs videóklip készült a Middlemist Red Ripple Soul című második nagylemezének egyik dalához, az Illuminair-hez.

A klipet a MOME animáció szakán kezdte el tervezni Nóvé Soma, az együttes énekese és egyben az egyetem diákja, barátjával és osztálytársával Erhardt Domonkossal.

Az idő haladtával többen is becsatlakoztak a kihívásba (Módy Luca, Halasi Bálint, Lazin Damján, Hlavay Bence, Pham Van Quan Mikeás), akik a munka nagyságának tudatában egyéb teendőik mellett vállalták a kalandot.

Werkfotók

Hogy miért akkora dolog ez?

Úgy sejtem, mindannyian ismerjük azt az érzést, amikor csak egyik videóról a másikra kattintgatunk a videómegosztókon, meg sem várjuk, hogy a dal beinduljon, jön a következő. Ha a videó nem köt le az első pár másodpercben, legjobb esetben is a háttérben fogjuk futtatni.

Az Illuminair-nek nem szimplán izgalmas a látványvilága, hanem az egységes arculat megkoronázásaként is tekinthető. Az albumon megjelent számokhoz tartozó borítókat, az események cover fotóit, a szóróanyagok grafikáit látva egyértelmű a kapcsolat az arculat és a klip látványvilága között. A profi összhang szintén Somának köszönhető.

Borítók

Számomra azért igazán értékes a klip, mert a zenével tökéletes összhangban, szinte kézen fogva sodorja magával a nézőt a látott világ. Egy zenei videó esetében nem feltétlen szükséges, hogy történetet meséljen, sokszor elegendő a dal hangulatát emelő képek, mozgások váltogatása. A klip nemcsak alkalmazott animációs megoldásként, de akár önálló szerzői rövidfilmként is megállná a helyét, mert bár teljes összhangban reflektál a szövegre, mégsem rágja szánkba a mondanivalót.

Karakter- és mozdulattervek

Ha az ember csupán egy-két mondatot kap el a dalszövegből, már akkor könnyen értelmezhetővé válik a videó szimbolikája. A tömegből kiváló karakterrel való azonosulás már a legelején, a szöveg előtt megtörténik, a többiekről leválva egyből elkapja a figyelmünket, érdekelni kezd, mi céllal, hova tarthat? ("You're only a couple feet away, but you seem like a million miles from me again") A fő motiváció ez alapján a plátói szerelem, azaz a főhőst a kedvesének megtalálásához vezető útján kísérhetjük el. A látszólagos fizikai közelség ellenére a sosem csökkenő, nagy érzelmi eltávolodást mutatja be az elérhetetlen társ szerepét betöltő Nap és a karakter közti folyamatos, egységes távolság. ("Can't you tell that I'm falling apart when you step in my town") A főszereplő meztelen megjelenése a kiszolgáltatott lelkiállapotára erősít rá. Összetörhetik, elsodorhatják a hullámok, ő továbbra is halad előre, hogy rajongásának tárgyát üdvözölhesse.

Még sok ilyen színvonalas, esztétikailag is magas minőségű klipet a világnak! Gratulálok a csapatnak!

Tőkés Anna

Shelley Page animációs szakember, aki húsz évig a DreamWorks Animation nemzetközi igazgatója volt és több mint 30 filmen dolgozott (Roger nyúl a pácban, Shrek, Kung Fu Panda), azóta pedig animációs stúdiókat képviselve keres tehetséges alkotókat a világban. A 15. Anilogue-on az egészestés filmek zsűritagjaként vett részt, ahol munkájáról kérdeztük.

Hogyan került az animációs iparba?

Szerte a világon rengeteg tanítványom van, de velük ellentétben én egy "balesetnek" köszönhetem, hogy bekerültem az animáció világába. Illusztrátorként sok országban megfordultam, amikor találkoztam a zseniális Richard Williams-szel (háromszoros Oscar-díjas, Angliában élő kanadai rajzfilmes – a szerk.), aki egy csodálatos és vidám ember, és tulajdonképpen ő hívott, hogy dolgozzak vele. Nem sokkal később az ő stúdióját bízták meg, hogy a Disney Roger nyúl a pácban című animációján dolgozzon.

Mit szeret az animációkban, mi az, amiért végül itt ragadt?

6-7 évig dolgoztam illusztrátorként nagyon különleges dolgokon. Amikor életemben először megláttam, hogy az illusztrációim megmozdulnak, életre kelnek, az volt a pillanat, amikor elcsábultam. Az illusztrátori munka nagyon magányos, ezzel szemben az animáció csapatmunka. Nagyon inspirált és élveztem, hogy egy csomó művész együtt dolgozik. Ez a közös alkotási folyamat az, ami még nagyon megfogott engem az animációban. A tanítványaimnak is mindig azt mondom, már az elején döntsék el, hogy egyedül, vagy csapatban szeretnének-e dolgozni.

Shelley Page (Kép: MTI / Balogh Zoltán)