Shelley Page animációs szakember, aki húsz évig a DreamWorks Animation nemzetközi igazgatója volt és több mint 30 filmen dolgozott (Roger nyúl a pácban, Shrek, Kung Fu Panda), azóta pedig animációs stúdiókat képviselve keres tehetséges alkotókat a világban. A 15. Anilogue-on az egészestés filmek zsűritagjaként vett részt, ahol munkájáról kérdeztük.
Hogyan került az animációs iparba?
Szerte a világon rengeteg tanítványom van, de velük ellentétben én egy "balesetnek" köszönhetem, hogy bekerültem az animáció világába. Illusztrátorként sok országban megfordultam, amikor találkoztam a zseniális Richard Williams-szel (háromszoros Oscar-díjas, Angliában élő kanadai rajzfilmes – a szerk.), aki egy csodálatos és vidám ember, és tulajdonképpen ő hívott, hogy dolgozzak vele. Nem sokkal később az ő stúdióját bízták meg, hogy a Disney Roger nyúl a pácban című animációján dolgozzon.
Mit szeret az animációkban, mi az, amiért végül itt ragadt?
6-7 évig dolgoztam illusztrátorként nagyon különleges dolgokon. Amikor életemben először megláttam, hogy az illusztrációim megmozdulnak, életre kelnek, az volt a pillanat, amikor elcsábultam. Az illusztrátori munka nagyon magányos, ezzel szemben az animáció csapatmunka. Nagyon inspirált és élveztem, hogy egy csomó művész együtt dolgozik. Ez a közös alkotási folyamat az, ami még nagyon megfogott engem az animációban. A tanítványaimnak is mindig azt mondom, már az elején döntsék el, hogy egyedül, vagy csapatban szeretnének-e dolgozni.
Shelley Page (Kép: MTI / Balogh Zoltán)
Melyik személy vagy film hatott önre fiatalon az animáció világából?
Az első főnököm, Richard Williams. Ő volt az első igazi művész, akivel összehozott az élet. Kompromisszumok nélkül alkotott, a mai napig hallom a fülemben, ahogy azt mondja: "Csináld még jobban!". Szerencsésnek mondhatom magam, hogy több mint húsz évet dolgoztam a DreamWorks Animation-nél, ahol újra és újra megtapasztaltam, mi is az a perfekcionizmus. Minél tökéletesebbet alkotni, a lehető legjobbat nyújtani, ez a szemlélet nagyon erősen hatott rám.
Kivel vagy min dolgozott legszívesebben?
Rengeteg csodálatos emberrel dolgoztam és dolgozom ma is, akik olyanok nekem, mintha a családom lennének. Amikor más országokból való emberekkel dolgozom együtt, kínaiakkal, indiaiakkal, akkor ők is a családom részei lesznek. A legcsodálatosabb dolog az animációban, hogy egy globális műfaj, és akik művelik, egy világméretű közösséget alkotnak. Olyan, mint egy nagy falu. Akármelyik irányba indulsz el, rájössz, hogy mindenkinek ugyanaz az érdeklődési köre, mindenkit ugyanaz a szenvedély hajt, és nagyon gyorsan kialakul az a bizonyos kapocs. Csodálatos ez az animáció nyújtotta közösségi élmény.
Miben mások a mai fiatalok, mint mondjuk a 20-30 évvel ezelőttiek?
A legeslegnagyobb különbség, hogy régen csak nagyon kevés helyen lehetett ezt a szakmát magas színvonalon tanulni. Ma már szinte minden országban vannak ilyen iskolák, ahonnan rendkívül magasan képzett szakemberek kerülnek ki. Olyan alkotásokat hoznak létre, hogy teljesen el vagyok képedve. A másik nagy különbség, hogy ma már mindenki hozzáfér az internethez, ehhez a határtalan könyvtárhoz. 20-30 évvel ezelőtt még fesztiválokra kellett járni, ha meg akartad nézi a világ animációs filmtermését. Egy diák ma sokkal könnyebben tud tájékozódni, sokkal könnyebben tud bármit megtalálni.
Shelley Page (Kép: MTI / Balogh Zoltán)
Mit gondol arról, hogy a filmszakmában még mindig nem tekintik egyenrangúnak az animációt az élőszereplős filmmel?
Ezzel nem értek egyet. Ma kivétel nélkül minden létező stúdió animációs filmet akar készíteni, mert a legtöbb pénz ebben van, elég csak a Jégvarázsra vagy a Shrekre gondolni. Amikor a DreamWorks-ön belül megalakult az animációs részleg, ugyanez volt a fő szempont és ma ez a húzóágazat. Kínában nagyon erős az állami támogatás az animációs filmekre, mert tisztában vannak vele, hogy őrületesen nagy piac és rengeteg potenciális néző van. Az Oscaron is vannak animációs kategóriák, mert az Akadémia felismerte a jelentőségét és egyenrangúnak tekinti az élőszereplős filmekkel.
Nem lehet elmenni a nők helyzetének kérdése mellett sem. Erről mesélne, hogy mit tapasztalt az elmúlt évtizedek folyamán?
Ma mind a kicsi, mind a nagy stúdióknál rengeteg nőt találunk vezető beosztásban, döntéshozói pozícióban, nekem is női főnököm van évek óta. Jelentős változás, hogy a szakma nőtagjai ma már szervezetbe tömörülve hallatják a hangjukat és minden támogatást megadnak az animáció világába érkező fiatal nőknek. A legnagyobb kihívást egy nő számára ebben a szakmában ugyanaz jelenti, mint bármely más szakmában: ha gyereke, ha családja van. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a munka és a család között, az animációhoz ráadásul nagyfokú elkötelezettség szükségeltetik.
Milyen tanácsokat adna a fiatal alkotóknak a karrierjük szempontjából? Mi kell ma ahhoz, hogy valaki sikeres legyen?
Ez egy csodálatos életpálya. Már az elején érdemes eldönteni, hogy egyedül szeretnénk dolgozni önálló alkotóművészként, aki mondjuk kisfilmeket készít, vagy egy szervezett csapat tagjaként egy nagy stúdióban, ipari méretek között, nagyobb produkciókban. Az utóbbit választva három nagyon fontos dologban kell jónak lenni: digitális animációban, történetmesélésben és filmnyelvben. Független filmesként pedig az a legfontosabb, hogy megtaláljuk a saját, erős hangunkat, amin megszólalunk, erre szoktam ajánlani az olyan fesztiválok látogatását, mint az Anilogue.
Az Anilogue-on zsűritagként van jelen. Milyen szempontok szerint nézi a filmeket?
A nagyjátékfilm szekcióban vagyok zsűritag, ami egy nagyon nehéz feladat. Rengeteg műfaj és kultúra találkozik, vannak közönségfilmek, felnőtt filmek, gyerekfilmek, kínai filmek, japán filmek stb., ezért a legfontosabb talán az, hogy szeressem nézni a filmet, hasson rám és nálam általában az a nyerő, amit a barátaimnak is szívesen ajánlanék.
