A 15. Anilogue egyik meghívott vendége volt Sara Diamond, a Google Spotlight Stories egyik produkciós vezetője. A kísérleti műhely – amelynek része egy animációs stúdió – a Google központjában működik és a virtuális valóságban megtekinthető animációs filmeket készít. A Pearl című rövid VR animációjukat 2017-ben Oscar-díjra jelölték. Sara Diamond a művészi igényű virtuális valóság filmekről tartott előadást a Kino moziban és a VR animációk műhelytitkaiba is beavatta a közönséget. Sara Diamond-ot a 15. Anilogue-on kérdeztük. 

Sara Diamond

Hogyan került az animációs iparba?

Édesapám producer és van egy saját animációs cége. Bostonban jártam művészeti iskolába, és amikor San Franciscoba költöztem, találkoztam Karin Dufilho (­­az Oscar-díjas Geri sakkozik és a Madárkák a dróton című rövid animációk producere – a szerk.) executive producerrel a Google Spotlight Stories-tól, így kerültem a stúdióhoz.

A VR animációk már kilépnek a megszokott filmes közegből, a moziból vagy tévéből, és interaktív élményt nyújtanak, a néző kontrollálja, hogy mit akar épp látni. Mennyiben formálja ez a nézői befogadás mikéntjét és a közvetíthetőséget?

A néző azt gondolja, ő kontrollálja az eseményeket, és ha mi azt szeretnénk, hogy a történet felé irányítsuk a figyelmét, akkor ezt a háttérből kell észrevétlenül megvalósítanunk. Ehhez különböző trükkhöz kell folyamodnunk, ezért használunk például hangeffekteket.

Milyen csatornákon jutnak el a filmek a nézőkhöz, milyen felületeken történik a kommunikáció?

A mobiltelefonból indultunk ki. Az volt a cél, hogy mindenki megnézhesse a filmeket és mobiltelefonja mindenkinek van. A VR ugyan egy szűkebb szegmens, de a 360 fokos filmnézés a mobiltelefonon is elérhető.

Azzal, hogy a VR animáció kikerül a moziból és a tévéből, nem szűnik meg a filmnézés közösségi élménye?

A két élmény szerintem hasonló, mert amikor filmet nézel, végeredményben egyedül vagy, akár egy szobában ülsz, akár egy moziteremben vagy éppen fesztiválon. A filmnézés a saját személyes élményed, utána tudtok beszélni róla, ezért én ezt a fajta magányveszélyt nem annyira érzem. A hagyományos film esetében mindenki egy filmet néz, a VR-nél gyakorlatilag mindenki mást lát, nincs két ember, aki ugyanazt látná, ami ugyancsak beszélgetésre inspirál. Egy filmet ráadásul újra és újra meg lehet nézni és mégsem látod soha ugyanazt, minden alkalommal valami más élményben lesz részed.

Hogy lehet a kreatív és a technikai részt összhangban tartani?

Az alkotói folyamatban a művészeti és a technikai csapat vesz részt, a kettőnek együtt kell működnie. Úgy gondolom, hogy mi a Google Spothlight-nál nagyon erősek vagyunk ebben. Elsősorban a művészi irányokat, elképzeléseket tartjuk szem előtt, a technika tulajdonképpen aládolgozik a művésznek, hogy a lehető legjobban meg tudja valósítani azt, amit ő megálmodott. Semmit nem erőltetünk rá az alkotóra, éppen ellenkezőleg, a művészi kibontakozást szolgálja a technikai oldal.

Mennyiben kell máshogy gondolkodni kreatív szempontból egy VR film készítésénél?

A legfontosabb, hogy a megálmodott történet működjön VR-ben. Lehet akármilyen csodálatos, ha nem megvalósítható. Amikor egy új rendezővel dolgozunk, a legelső kérésünk az, hogy még ha a legkezdetlegesebb formában is, de mobiltelefonon alkosson valamit, amiből ki lehet indulni, mi az, amire ő gondolt. Legyen egy előtanulmánya a filmnek, ha úgy tetszik.

Hogyan lehet történetet mesélni VR-ben?

Először is vizuális kulcsokat helyezünk el a filmben. Ha baloldalon nem történik semmi és jobbra nézel, ott valami van, akkor nyilván jobbra fogsz nézni, így lehet irányítani a figyelmet. A Duet című filmünkben a pillangó visszairányította a nézőket a történetre, ha felnéztek az égre. Mi persze örülünk annak, ha a közönség szétnéz, hiszen az egész azért van 360 fokban megcsinálva, hogy fedezzék fel az egészet.

Hogyan tudták maguknak megnyerni az Oscar-díjas Patrick Osborne-t a Pearl-höz?

Ez olyan három évvel ezelőtt lehetett. Karin Dufilhoval találkoztak egy animációs filmfesztiválon, ahol Patrick látott néhány VR filmet. Amikor Karin megkérdezte, hogy van-e kedve ilyet csinálni, teljesen fel volt villanyozva és örömmel mondott igent.  

Amikor VR animációról beszélünk, általában rövid animációt értünk alatta. Létezik-e egészestés VR animáció? Ha nem, ennek mi a legfőbb akadálya?

A leghosszabb filmünk, a Son of Jaguar 9 perces, de láttam már más stúdiótól 30 perceset is. Személy szerint úgy vélem, az emberi szemnek nagyon nehéz hosszú ideig benne lenni egy ilyen élményben. A technológia létezik és folyamatosan fejlődik, így elsősorban a befogadás az, ami korlátozza ezt. A 3D-t és az IMAX-et is meg kellett szoknia a nézőknek.

A filmes szakma mennyire fogadta be a VR-t?

Úgy gondolom, az Oscar-jelölés hatalmas előrelépés, de van egy Emmy-nk* is, és gyakorlatilag most már minden fesztiválon vannak VR filmek.

(*Az Emmy-n nincs hivatalos VR szekció, a filmek két kreatív kategóriában nevezhetnek, az idei 6 jelölés már számottevő. Tavaly a magányos sündisznóról szól Henry című rövid VR animáció nyert. A gyártó Oculus Story stúdió dollármilliókat fektet a technológiába, terveik szerint 2018-ban piacra dobják a 200 dollárért megvásárolható mobiltelefonos VR headsetet. – a szerk.)

Milyen lehetőségek vannak a VR-ben?

Már a nyolcvanas évek óta létezik a VR, bár akkor még nem volt annyira elterjedt, mint manapság. A jövőt nehéz megmondani, de egy biztos, a VR és az AR* egyre népszerűbbek.

(*Az AR, vagy augmented reality, kiterjesztett valóság a valóság egyfajta látszólagos, nem valódi kibővítése, mint pl. a Pokemon Go szörnyvadászat. – a szerk.)