Az idei Primanimán folytatjuk a közös kritikaíró workshopot! A tavalyi műhelymunka kérdései most is érvényesek: Hogyan ragadható meg egy film lényege? Mitől lesz találó, vicces, pontos vagy személyes egy kritika? Miért több ez, mint ha kommentben leírnánk a véleményünket a filmről? Miben különbözik egymástól, ha élőszereplős vagy animációs filmről írunk?

Újdonság, hogy a workshop résztvevői a kritika mellett egy másik újságírói műfajban is kipróbálhatják magukat: készíthetnek interjút vagy tudósíthatnak is a fesztivál eseményeiről. Az viszont változatlan, hogy a készülő írások itt, a Dot & Line-on jelennek meg, a legjobb fesztiválkritikusokat pedig idén is díjazzuk. Az írásban segítséget is nyújtunk: a kritikaírás alapjairól Kránicz Bence filmkritikus tart előadást a fesztivál elején, és ő fog folyamatosan konzultálni a készülő cikkekről a szerzőkkel, mellette pedig Herczeg Zsófi, a Dot & Line szerkesztője is részt vesz a műhely munkájában.

A jelentkezés feltétele egy rövid életrajz és egy szintén rövid, 1500-2000 leütéses kritika beküldése a primanima@primanima.hu email-címre október 14-ig. A kritikát bármilyen filmről, animációsról és élőszereplősről is írhatjátok. A workshop nyelve magyar, de határon túli érdeklődőket is várunk! A résztvevők fesztiválbérletet és étkezési hozzájárulás is kapnak, igény esetén szállást is tudunk biztosítani. A részvétel díjtalan.

A workshopot azoknak ajánljuk, akik szeretnek gondolkodni a filmekről, érdekli őket az írás, és szívesen magyarázzák másoknak, miért csodálatos vagy borzalmas az az animációs film, amit legutóbb láttak.

A workshopot Kránicz Bence, a Filmvilág, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője vezeti, aki PhD-hallgatóként a korai magyar filmkritika történetével foglalkozik az ELTE BTK Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Programjában.

A filmműfajok közül egyik sem törekszik annyira az objektív valóság pontos ábrázolására, mint a dokumentumfilm, és egyik sem engedheti meg magának annyira a szubjektív hangvételt, mint az animáció. Ezért izgalmas, hogy Anja Kofmel Chris the Swiss című filmje e két műfaj eszközeivel együttesen igyekszik zsigeri szinten megjeleníteni a délszláv háborúk szörnyűségeit.

„Úgy éreztük, semmi bajunk nem eshet, úgy éreztük, valójában ez nem is történik meg” – mondja a film egyik szereplője, egykori kollégája annak a Christian Würtenbergnek, aki családja számára érthetetlen okok miatt úgy döntött, elhagyja a békés svájci várost, ahová született, és Jugoszláviába megy, hogy elsőkézből tudósítson minden idők egyik legrettenetesebb háborújáról. Anja Kofmel rendező azt az utat próbálja föltárni, ahogyan Christ lassan felemészti a háború: a kezdetben elkötelezett haditudósító váratlanul fegyvert fog Eduardo Rózsa-Flores oldalán, később holtan találnak rá; máig nem tisztázott, kik fojtották meg.

A film Chris anyagaiból (naplóbejegyzéseiből, cikkeiből, fotóiból, riportjaiból), a még élő kollégák visszaemlékezéseiből és egyéb archív felvételekből igyekszik rekonstruálni, mi történhetett vele. Viszont úgy tűnik, mindez már nem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy kiderüljön, mi ment végbe Chris fejében és lelkében, sőt minden egyes nyilatkozat, minden adat még titokzatosabbá teszi a férfi alakját: aligha lehet belőlük kibogozni, mik voltak az igazi szándékai. Anja Kofmel azonban pontosan ezeket szeretné feltárni, és erre igen konkrét oka van: Christian Würtenberg az unokatestvére volt, és még kislány korában értesült a haláláról.

Ennyi év után még kell felvezetés a havi kedvenceinkhez? Csak kattintsatok és élvezzétek őket!

Október 30. és november 2. között rendezik meg a 8. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált Budaörsön, melyen a fókusz ismét a fiatal animációs alkotókon lesz. A négynapos fesztiválon hazai és nemzetközi diákok, fiatal alkotók rövidfilmjeit vetítik, emellett egész estés filmek, workshopok, mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. 

A Primanima idén már negyedik alkalommal hirdeti meg a sikeres nemzetközi műhelyét, Ducki Tomek és Gina Thorstensen strata-cut workshopját (melyre október 6-ig lehet jelentkezni). A háromnapos műhely a különleges strata-cut gyurmaanimációs technika köré épül, ahol résztvevők a kísérleti animációs workshop során megtanulhatják a strata-cut fortélyait, illetve más gyurmaanimációs technikákkal vegyíthetik. Ducki Tomekkel tavaly beszélgettünk, mint a nemzetközi zsűri egyik tagja (itt olvashatjátok), Gina Thorstensent pedig ismerjétek meg az alábbi interjúból.

Kamila Slocinska dán-lengyel illusztrátor és Gina Thorstensen

A norvég Gina Thorstensen különféle területeken alkot, többek közt illusztrációkat, falfestményeket, szobrokat, bábokat, animációkat és videófilmeket is készít. Gina a barcelonai Escola Massanában szerzett diplomát 2005-ben, jelenleg pedig Oslóban, a Norvég Filmművészeti Intézet film és új média mesterszakán tanul. Nemzetközileg díjazott alkotásaival számos kiállításon, kiadványban és filmfesztiválon szerepelt. Rendezőként, animátorként és tervezőként több videóklipet is készített, többek között olyan előadóknak mint Gotye vagy LCAW és Sophie Ellis-Bextor. Állandó alkotótársai Nacho Rodríguez és Ducki Tomek. Legutóbbi projektje a román Anca Damian rendezte Marona’s Fantastic Tale, amelynek háttér- és látványtervezője volt.

Már számos műfajjal kísérleteztél: munkáid között akad illusztráció, animáció, falfestmény és szobor is. Nehezedre esik új gondolkodásmódot alkalmazni, valahányszor áttérsz egy másik technikára?

Már kezdettől fogva folyton egyik technikáról a másikra váltottam, így nem igazán érzem, hogy ilyenkor más gondolkodásmódot kellene használnom. A munkáim nagy része személyes térben született, nem sok külső irányítást kaptam. Azt hiszem, ezért is érintettem annyi szerteágazó műfajt; az a vágy vezérelt, hogy különféle anyagokat, technikákat fedezzek fel, bizonyos összefüggéseket teremtsek, és érzelmeket fejezzek ki – mindezt anélkül, hogy tudtam volna, merre is tartok pontosan. Az utóbbi időben igyekszem rendszerezettebben dolgozni, hiszen most történeteket akarok elmesélni, és már világosabban körvonalazódtak a gondolatok, amelyeket közvetíteni szeretnék. Ehhez pedig tényleg egy teljesen más gondolkodásmódra van szükség, és ez számomra bizony nem kis kihívást jelent. De dolgozom rajta, mert úgy érzem elengedhetetlen ahhoz, hogy a munkám olyan módon bontakozzon ki, ami számomra inspiráló, és amivel meg lehetek elégedve. 

A videoklip megbízásos munka. Hogyan tudod szerzőivé tenni az alkalmazott munkákat, amelyek tükrözik a saját stílusodat is?

Szerintem sok múlik azon, milyen projekt, kik adják rá a megbízást, és készek-e valóban megbízni benned a munkafolyamat során. Az első klipet Nacho Rodríguezzel készítettem. Ez egy baráti, kis költségvetésű projekt volt a Pumuky nevű spanyol együttessel, azért csináltuk, hogy szórakozzunk, jól érezzük magunkat együtt. Ez talán megadta a későbbi megbízások kereteit is, mert mindenki, aki ezután megkeresett, a mi saját világunkat akarta látni, szabad kezet adtak nekünk. Mielőtt elvállalom a projektet, általában jelzem, hogy szükségem van az alkotói szabadságra, és nem sokat mutatok meg a még nem végleges munkából. Számomra ez segíti az alkotói folyamatot, így az eredmény is jobb lesz. Persze azt szeretném, ha mindenki elégedett lenne az eredménnyel, és azt érezné, hogy a klip passzol a zenéjükhöz. Ezért még a gyártás elkezdése előtt igyekszem minél több időt eltölteni a zenészekkel, hogy megértsem, miről is szól a dal, mit szeretnének közvetíteni a videóban. Erre alapozva a legjobbat próbálom kihozni belőle, amikor hozzáteszem a munkámat, a stílusomat a projekthez. 

Hogyan tudsz együttműködni más művészekkel ennyire egyedi saját stílussal?

Imádok együtt dolgozni más művészekkel, és szerintem a legérdekesebb és leginspirálóbb dolog az, ha különböző stílusok ötvöződhetnek. Ez persze néha több erőfeszítést kíván, mert a nagyon eltérő stílusokat nem sikerül azonnal összegyúrni. De szerintem az eredmény általában gazdagabb, komplexebb, ha sikerül közös nevezőt találni más-más ötletek és kifejezési módok között. 

Gina Thorstensen látványterve Anca Damian Marona csodálatos meséje című filmjéhez

Dolgoztál már egész estés animáción Anca Damian Marona csodálatos meséje című filmje előtt? Ez miben különbözött számodra a rövidfilmek és klipek készítésétől?

Ez volt az első alkalom, hogy egy egész estés filmet végigkövettem az ötlet kibontakozásától a gyártási folyamat végéig. A jelentős különbség az, hogy itt nagyon hosszú a folyamat, és annyi szakaszon, sok különböző szakmájú ember kezén megy végig, míg végül kész film lesz belőle. A saját projektjeim készítésekor nem tapasztaltam ilyen szintű szakszerűséget, ezért ebből rengeteget tanultam. Másrészt viszont az volt a benyomásom, hogy ez a film nem az egész estés animációk készítésének konvencionális útját követte. Anca egy másfajta, filozofikusabb alkotói folyamatban hisz, ami hasonlít az enyémhez, vagyis ebben az értelemben otthon éreztem magam a projektben.

Fordította: András Orsi

Szeptember 29-én ért véget a Viborgi Animációs Fesztivál, Dánia legnagyobb animációs ünnepe. Az egyhetes fesztivál célja egyrészt a legújabb nemzetközi animációk eljuttatása a nézőkhöz, másrészt annak a bemutatása, hogy az animáció a szórakoztatás mellett művészet is, tanító jellege is van, nem utolsó sorban pedig alkalmas az ismeretterjesztésre is, legyen az egy társadalmi ügy vagy környezetvédelemmel kapcsolatos figyelemfelkeltés.

Az idei VAF rövidfilmes nagydíját Tóth Luca Lidérc úr című animációja nyerte. A Berlinale versenyprogramjában debütált Lidérc úr főszereplője egy aprócska bácsi, aki egy fiatal férfi oldalából bújuk ki. Születése után a számára óriási lakás minden szegletét felderíti, mialatt sajátos kapcsolatot alakít ki a fiúval, akihez gyorsan elkezd kötődni és megismerni általa a szeretet különböző fázisait. Tóth Lucával készült interjúnkat itt olvashatjátok a kisfilmről.

Tóth Luca: Lidérc úr

A VAF zsűrijének indoklása szerint a Lidérc úrban "az időzítés, a tempó és a ritmus mesteri alkalmazása tette lehetővé a cselekmény lassú felépítését, hogy a nézőt bevezesse ebbe a grafikai univerzumba. Nagyon újszerű és humoros módon foglalkozik a szeretet, a visszautasítás, a vágyakozás, a féltékenység, a kétségbeesés és a remény témáival, okosan elkerülve a közhelyességet, friss és őszinte bepillantást nyújtva két ember életébe, mindezt pedig egy nagyon egyedi esztétikával teszi."

Október 30. és november 2. között rendezik meg a 8. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált Budaörsön, melyen a fókusz ismét a fiatal animációs alkotókon lesz. A négynapos fesztiválon hazai és nemzetközi diákok, fiatal alkotók rövidfilmjeit vetítik, emellett egész estés filmek, workshopok, mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot.

Akárcsak tavaly, a gyerekfilmeket idén is egy háromtagú zsűri szemlézi, köztük Weisz Béla, a Kecskeméti Rajzfilmstúdió egykori munkatársa, a Húsvéti anzix, a Locsolkodás, és a Leó és Fred második szériájának rendezője. A Kecskeméti Rajzfilmstúdió egyedi filmjeiben és sorozataiban előbb rajzolóként, majd rendező-forgatókönyvíróként működött közre. 1991-től a franciaországi Folimage Stúdió ösztöndíjasa lett, ahol számos sorozat-, illetve egész estés rajzfilm mozdulattervezője és két önálló rajzfilm írója, forgatókönyvírója, rendezője volt. Kurzust vezetett a szintén francia La Poudriere animációs főiskolán, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet megbízásából pedig 2014 óta digitális tananyagfejlesztéssel is foglalkozik. A filmkészítés mellett karikatúrákat, képregényeket, plakátokat tervez, könyveket illusztrál. Képregényei 2012-ben a Vad Virágok Könyvműhely gondozásában könyvben is megjelentek. Filmjeit, filmterveit hazai és nemzetközi fesztiválokon díjazták. 2003-ban megkapta a Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál fődíját.

Középgenerációs animációsként milyen volt megélni a rendszerváltást és az utána következő törést az animációs iparban?

Talán nem nehéz elképzelni, hogy egy vidéki, vallásgyakorló sváb család, mint amilyen a miénk volt, miként élte meg az államszocializmus évtizedeit. Folyamatosan vágytuk, de nem igazán reméltük, hogy egyszer részesei lehetünk egy szabadabb világnak. Aztán a ‘80-as évek közepén, a glasznoszty és a peresztrojka idején valami elkezdett megváltozni. Ekkor kerültem Kecskemétre, a Pannónia Filmstúdió műtermébe és kezdtem intenzíven érdeklődni a közélet, a társadalmi folyamatok iránt. Hihetetlennek tűnik, de 1986-ban lehetőség adódott egy nyíltan rendszerellenes filmnek, a Diktátornak az elkészítésére az Ajtó-sorozat keretén belül. Ez a filmterv egy vörös szőnyeggel takart lépcsőn egyre feljebb és feljebb kapaszkodó diktátor életútját mutatja be a hatalom-koncentrációtól a militarizáción és személyi kultuszon át egészen a ravatalozóig. Mikulás Ferenc stúdióvezető bátorságának is köszönhető, hogy akkor bevállalta ezt a filmet, aminek az elkészítésével engem bízott meg. Hogy ebben a döntésében mennyire játszott szerepet a kvázi kamasz közéleti érdeklődése, dacos lázadása, vagy az a tény, hogy egy pályakezdő fiatalnak még nincs vesztenivalója, azt soha nem tudtam meg. Mindenesetre ez a döntés kijelölte az utamat az animációban egészen a kilencvenes évekig, hisz olyan kritikai attitűddel felruházott filmeket sikerült ezután is készítenem, mint például a Húsvéti anzix.