Idén harmadszorra tartottunk kritikaíró workshopot a Primanimával együttműködésben. A workshopot a korábbi évekhez hasonlóan Kránicz Bence, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője, az ELTE Filmtudomány Tanszékének óraadója vezette, a résztvevőknek pedig egy rövidebb és egy hosszabb kritikát kellett megírniuk a fesztiválon látható filmek valamelyikéről. Az első válogatást itt találjátok, a másodikat itt, alább pedig a harmadik olvasható.

Dechert Adél: Itt minden kellemetlen(?)

Hárshegyi Vivien: Felhők felett

Idén már harmadjára volt lehetőségem megnézni Hárshegyi Vivien 2022-es Felhők felett című diplomafilmjét, mert szerencsére több filmfesztivál programjába is bekerült. Számomra megunhatatlan, úgyhogy egyáltalán nem bánom.

A film egy huszonéves lány szerelmi életéről szól, viszonyulásáról a szerelem érzéséhez. Hétköznapi helyzettel indulunk, két fiatalt látunk egy parkban ücsörögni, majd szemtanúi lehetünk egy rendkívül kínos szerelmi vallomásnak. A szekunder szégyenérzetet okozó jelenetek sora azonban nem áll meg itt. Miután a fiú sajátos módon bevallja, hogy „nőként tekint” a lányra, a hősnő ijedten elszalad és fejest ugrik egy szökőkútba. Itt a film is átugrik egy másik idősíkra, valahova a múltba, és betekintést nyerhetünk a lány előző párkapcsolatába. Párbeszédek és montázsok során követhetjük végig, hogy miként változnak át a gyomorban repkedő pillangók szorongássá. A film már a kapcsolatuk elejének bemutatásakor is szarkasztikus és gúnyolódó – miközben a lány arról beszél, hogy milyen okos, helyes és vicces a fiú, mi ennek mindig a szöges ellentétét látjuk. Számunkra egyértelmű, hogy ennek a kapcsolatnak nem lesz jó vége, de a hősnőnek muszáj végigmennie az egész folyamaton, és a saját bőrén megtapasztalnia az igazságot. A számos vicces és meghökkentő jelenet, kép és szöveg által a 13 perces film végig érdekfeszítő és szórakoztató marad.

Hárshegyi Vivien: Felhők felett

A legtöbb női karakter szinkronhangját maga a rendező szolgáltatja, a főszereplő lány egyik barátnője Kizlinger Lilla, a férfi szereplők pedig Vilmányi Benett hangján szólalnak meg. Mindannyian irreálisan, affektáló stílusban beszélnek, illetve elhangzik egy, zeneileg a legkevésbé sem élvezhető szerelmes dal Hárshegyi Vivien előadásában. Mindez az abszurd, egyedi animációs stílussal párosítva végeredményben olyan érzést alakított ki bennem (mindhárom alkalommal, amikor láttam), hogy „mégis hogy lehet egy film ennyire ronda, mégis átgondolt?” A filmet nézve egyértelmű, hogy minden apró részlet gondosan ki lett találva, minden kimondott szónak és megjelenített képnek jelentősége van – a vetítés utáni közönségtalálkozón kiderült, hogy a rendező 4 évig dolgozott rajta.

A rajzi minőség megkérdőjelezhető, de ez kétségtelenül szándékos, a kérdés az, hogy vajon miért született meg ez a döntés. Arra jutottam, hogy a rendező összehangolta a tartalmat a technikai megoldásokkal. A zavaró, már-már idegesítő hangok és képek bizalmatlanságot és tanácstalanságot alakítanak ki bennünk, így hasonló lelkiállapotba kerülünk, mint a film főszereplője. A Felhők felett egészét tekintve ezek az elnagyolt, túlzó elemek parodisztikusan hatnak, ezzel pedig a szerelemhez kapcsolt cukormázas lózungokra reflektálnak.

Hárshegyi Vivien: Felhők felett

Ahogy a szökőkútban fekve visszaemlékszik rossz tapasztalataira, a lány ráébred, hogy a traumatikus élmények nem riaszthatják el őt egy újabb, talán pozitív kimenetelű párkapcsolattól. A parkba visszarohanva még ott találja a fiút, és kisvártatva az érzéseiket letisztázva, boldogan ücsörögnek újra a padon. A lány gyomrában rejlő pillangók megint életre kelnek, és vidáman szállnak fel egészen a felhők fölé.

Mátó Gábor: Elgurult álom

Sander Joon: Sierra

Apa és fia nem túl harmonikus kapcsolata jelenik meg az észt származású Sander Joon rövid animációs filmjében. A Sierra nagyjából tizenöt percben az autóversenyzés világába kalauzol el minket. A főszereplő apa él-hal ezért a sportért, és ezt a szenvedélyt szeretné görcsösen átadni a fiának, akit kevésbé érdekel a kerekek csikorgása.

A fiú leginkább a kertben, a fa alatt érzi jól magát a békák társaságában, egyáltalán nem vágyik a volán mögé, azonban apja ráerőlteti, hogy közösen induljanak egy futamon. A békákkal együtt brekegő, boldog gyermek szürreális hirtelenséggel az aszfalton találja magát. Akarata ellenére kényszerítik rá valamire, amire a legkevésbé sem vágyik.

A rajzfilm gazdag színekkel és fakóbb árnyalatokkal felváltva játszik. Élményekben intenzív jelenetek váltják egymást, sokszor meglepően gyorsan, átadva ezzel az autóverseny sebességét. A láncdohányos apuka bizarr látványt nyújt, ahogy minden egyes pillanatban füstfelhőbe borul a film alatt, de a mozgó bajusza is önálló életet él, míg a kertben tevékenykedő anyuka sokáig passzív marad.

Ahogy elérkezünk az autóversenyre, úgy lesz egyre szorongatóbb a fiú helyzete. Szinte eggyé válik apja vágyával – értsük ezt szó szerint, amikor balszerencsés módon maga a fiú lesz az autó egyik kereke a futamon. Ezzel megvalósítja apja álmát, hogy olyan élményt adjon át neki, amire már régóta vágyik. Könnyen beleéltem magam ebbe a szituációba, annak ellenére, hogy engem ennyire abszurd élmények soha nem értek. Mégis azon kezdtem el gondolkodni, vajon hány szülő kényszerítheti rá a saját egykori álmait vagy vágyait a gyerekeire.

A történet végére a fiú szó szerint visszagurul a kiinduló helyszínre, ahol egyértelműen fejezi ki, hogy más útra vágyik az életben. Ám a szülőknek végül sikerül megérteniük, hogy eddig min mehetett át a szerencsétlen kisfiú. Az utolsó jelenetben pedig tanúi lehetünk az elfogadásnak, az elengedésnek vagy éppen a csalódottságnak – de ez már mindenki egyéni értelmezésén múlik.

Képíró Dorottya: Kitörni a négy fal közül

Anne Isensee: Szerzői okok miatt a film címe Breaking Bert

Mit tehet az ember egy forró nyári napon a panellakás bezártságában? Anne Isensee német rendező animációja választ ad a kérdésre, sőt annál sokkal többet is tesz. Fellibben a függöny, amely okkal kap kiemelt figyelmet, és megismerjük a helyszínt: tömbháznegyed, panellakások végeláthatatlan sora. Ezerrel búgnak a légkondicionálók a külső falakon, tágra nyílt  ablakokat és teraszokat látunk.

Főhősünk épp e panellakások egyikében tengeti életét, vízzel spricceli a sarokban álló szobanövényt, majd nekiáll porszívózni. A takarítás közepette egyszer csak lever egy könyvet a polcról, kíváncsian kinyitja, és beleolvas Bertolt Brecht nem mindennapi költeményeibe. Az olvasottak pedig egyből cselekvésre késztetik. 

Brecht és az elidegenítő effektust teremtő színház már nem annyira idegen a modern ember számára. Számos olyan mozgóképes vagy színművészeti alkotás készült az elmélet megszületése óta, mely megtöri a negyedik falat és közvetlenül szól a nézőhöz, viszont kevés teszi ezt olyan pimaszul és ironikusan, mint Anne Isensee alkotása. 

Már maga a cím is arcátlanul kizökkentő: Szerzői okok miatt a film címe Breaking Bert (Due to Legal Reasons This Film Is Called Breaking Bert), ami egyrészt rámutat arra, hogy mennyire befolyásolják egy film készítését a szerzői jogok, másrészt ki is figurázza ezt a tényt, hiszen találékonyan rájátszik az egyik legnépszerűbb amerikai sorozat, a Breaking Bad címére. A mindössze ötperces animáció tele van elidegenítő hatásokkal, kezdve az említett függönylibbenéssel, a szereplő kipillantásain, kiszólásain és a frontális, színházias beállításon át, amelyből az egész történetet láthatjuk, egészen a díszlet 180 fokos elfordulásáig. 

A történet nem komplex, de egyedi humorral és öniróniával bír. A minimalista, fekete-fehér animációban jól érvényesülnek a részletek és a képi utalások. Figyelemre méltó a hangsáv kettőssége: kezdődik a színházi előadások előtti nézői morajlással, amit a függöny szétnyílása után egyből a képhez társuló, helyszíni hangok váltanak fel, az utca zaja és a légkondicionálók búgása. Bert szobájában halk jazz szól, az ablak nyílásakor beszűrődik az utca zaja, majd ezt hirtelen megszakítja az erőteljes gong, bennünket is kizökkentve. A gonggal jelzik az alapszituációból következő alternatív jelenetek kezdetét. Az animáció leghumorosabb része ez a három rövid jelenet, mely Bert három lehetséges választási lehetőségét mutatja be a történtekre. 

Anne Isensee: Szerzői okok miatt a film címe Breaking Bert

Az alkotás legnagyobb értéke, hogy nem veszi túl komolyan magát, és pont ezzel ébreszt rá arra a nézői elvárásra, amely elmerülni vágyik a film világába, annak a részévé akar válni, holott a se a szín-, se a filmművészetnek nem ez az egyetlen, elsődleges célja.  

Anne Isensee animációja úgy szórakoztat, nevettet, hogy közben gondolkodóba ejt a művészet céljáról, a néző és alkotás kapcsolatáról, majd a legpimaszabb módon arcul csap egy hirtelen lezárással. 

Varga Kinga: Én vagyok én

Evgenia Gostrer: Meggymag (Cherry Bone)

Egyes szám első személyben női hang mesél el egy életrajzi történetet, amelynek kiinduló pontja, hogy szüleivel Oroszországból Németországba emigráltak.  A hang szikár és távolságtartó, ugyanakkor a hangvétele mély, vallomásos. Felnövéstörténet, ahol a jelen pillanatban már egy animációs művész beszél. Mindeközben vízfestékkel vagy akvarellel létrehozott, inkább színes, mint pasztelles képeket látunk. Ezek a képek van, hogy szó szerint aláfestik, máskor értelmezik vagy segítik továbbgondolni a hallottakat. Elvétve egy-egy valódi dokumentumot is bevágnak. A műfaj: animációs dokumentumfilm. Ezt a valódi történet elmesélésének igénye adja, de lehetne vitatkozni, hogy emiatt a Sticky Frames műhely filmje már animációs dokumentumfilmnek számít-e. Mi van, ha ez csak egy kitalált történet?

Az elmeséltekből egy Németországban felnőtt, már német (egyben zsidó) identitással rendelkező animációs művész önmeghatározására derül fény, akinek nem is annyira az óhaza elhagyása, mint inkább a szülei felől érkező értetlenség problémahalmazával kellett megküzdenie. A történet jelen idejére ez már sikerült neki, a látottak-hallottak azt mutatják meg, hogy milyen nyomokat hagyott benne, hogyan épült be személyiségébe a családi konfliktus. A hallottak a már Németországban ért élményeit, a beilleszkedés nehézségeit mesélik el, a látottak viszont az oroszországi emlékek és az emigrálás folyamatát idézik meg, mintha az emlékezés különböző szintjei egyszerre lennének jelen. Többször visszatér például egy hivatalos irat, amely később már rajzolt változatban látszik.

A keretes szerkezetet adó, a címben is megidézett meggymag is hasonló elem, amelynek helyes kiejtése a nyelvváltás miatt hősünk nehezére esett – olyan emlék ez, amelyről a főhős a költözésre asszociál. Itt rajzolt és elmesélt formában is megelevenedik a történet, hang és kép ekkor találkozik. A matrjoska-babák gyerekkori, jellegzetesen orosz szimbóluma a nagyközönség számára is beazonosíthatóvá teszi a helyi kultúrát. Ez a jel olyan, mintha mára a főhős is kívülről tekintene az elmúlt időkre.