Idén harmadszorra tartottunk kritikaíró workshopot a Primanimával együttműködésben. A workshopot a korábbi évekhez hasonlóan Kránicz Bence, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője, az ELTE Filmtudomány Tanszékének óraadója vezette, a résztvevőknek pedig egy rövidebb és egy hosszabb kritikát kellett megírniuk a fesztiválon látható filmek valamelyikéről. Itt az első válogatás.

Galaczi Zsófia: A magatehetetlenség futóhomokjában

Andrea Szelesová: Nővérek

Andrea Szelesová diplomafilmje a magatehetetlen szeretteinkről való gondoskodás, valamint végső elengedésük fájdalmát és terhét mutatja be. A szereplők nők és testvérek, de lehetnének férfiak, szülők, gyerekek vagy akár nem vér szerinti hozzátartozók is. A hangsúly a gondoskodó félen van és az ő széles spektrumú, intim, mégis univerzális érzelmein, mint a szeretet, a törődés, a harag, a tehetetlenség, a magány és a gyász.

Egy felmálházott női alak a sivatagban vonszolja terhét magányos úticéljához: nővéréhez. A gigantikus méretű, szoborszerű nővér mellkastól lefelé a homok rabja. Ahogy halad előre a történet, úgy süllyed egyre mélyebbre a homokba, teste pedig egyre inkább nehezül és terebélyesedik, nagyon szép és letisztult analógiaként a betegségre és a lassú fizikai leépülésre.

Andrea Szelesová: Nővérek

Ugyanez a letisztultság uralja a látványt és a hangot is: az épp csak érzékeltetett sivatagi táj harmonikus bézs hátterén a központi figurák palettája mindössze néhány élénk színnel operál. Juras Karaka szöveget nélkülöző hangsávja a bánatos csengettyűszókkal és csöndesen bekúszó népdaltöredékkel akusztikusan is érzékelteti a fokozatos eltávolodást a világtól, ami mind a beteg, mind az őt gondozó, majd gyászoló ember tapasztalata.

A digitális 2D technikával készült film éles kontúrú, ugyanakkor dinamikus, filctollszerű vonalakból és satírozott felületekből, illetve népművészeti motívumokból építkezik. A rendező jó érzékkel váltogatja a közeli és nagytotál beállításokat, a fókusz mozgatása mélységet, térbeliséget kölcsönöz a képeknek.

A prágai FAMU gondozásában készült Nővéreket eredetileg 2021-ben, Annecy-ban mutatták be, a magyar közönség pedig az idei Primanimán találkozhatott vele először, a fiatal rendezők szekciójában.

Varga Kinga: Az alternatív fészekrakó

Morten Tsinakov, Lucija Mrzljak: A gólya

Mi jut eszünkbe a gólyáról? Vagy a fészekrakásról? Talán a gyermekvállalás? A felelősségvállalás? A horvát−észt szerzőpáros rajzfilmje rendhagyó módon Gólya úr személyében egy madárrá változó, magányos és ábrándozó férfit állít a középpontba. Levetkőzik, majd anyaszült meztelenül a társasházi ablakon át egy kifeszített kötélen átsétál egy gólyafészekhez, kirúgja onnan a madárlakót (egy kicsit Kakukk-szindrómás), majd boldogan elfoglalja a fészket.

A gyerekrajzhoz hasonlító, hosszúkás, fekete-fehér alak itt kap szereplő párt, egy kiszínezett szomszéd hölgyet. Szerelmi háromszög kibontakozásának lehetünk tanúi, ahol is Gólya úré a szeretői státusz. Rajtakapják, menekülni kényszerül, felrepül. Gólya úr szabados viselkedésével és elveivel, miszerint a legjobb dolog a magány és a gondok ellen más férfiak nőit elszeretni, irigyeket szerez a többi férfi között. „Egy fecske nem csinál nyarat” – kerül elő az újabb madárasszociáció. Dehogynem, csak nem fecske, hanem gólya! Munkából hazafelé ugyanis férfiak csoportja ledobálja ruháját és csapatosan felszáll a levegőbe – meztelen gólyaként.

A negyedórás kisfilm hangokkal és zörejekkel dolgozik, a szereplők nem beszélnek. A kép és a hang kedélyes hangulatot ad át, a film összességében szatíraszerű. Ütközteti a fészekrakás, ezáltal a társadalmi felelősségvállalás és a férfi szabadság utáni vágyát. Utóbbit a szőrös, puhány férfi öncélú örömszerzéseként mutatja be, ezáltal idézőjelbe teszi és azt sugallja, ez csak múló ábránd. Vagyis a filmet értelmezhetjük akár úgy is, mint társadalomkritikát a férfiak szerepvállalásáról. A film könnyed hangvétele miatt ugyanakkor a szabadságvágy általános megéléséről is szól.

Mátó Gábor: A mitológiai karosszék

Maria Simina Dimancea: Sisiphescu

A fiatal rendezők versenyprogramjában indult Maria Simina Dimancea Sisiphescu című rövidfilmje a tizedik Primanima fesztiválon. A rendező a görög mitológia egyik ismert alakját, Sziszüphoszt vette alapul. Az eredeti mítosz a reménytelenséget mutatta be az értelmetlen munkán keresztül, ahogy folyton visszagurult a szikla a dombtetőről.

Számos feldolgozás készült már a történetből, ezek közül az egyik legismertebb Jankovics Marcell azonos című rövidfilmje 1974-ből, amit Oscar-díjra is jelöltek. Az új animációs film a jelenkorba vitte át ezt az elveszettséget. Egy társasház lépcsőházában járunk, ahol hősünk karosszéket próbál a lépcsők útvesztőjében feljuttatni az emeletre. Az út során folyamatos akadályok merülnek fel, legyen az éppen egy gonosz, szúrós kaktusz vagy a nehezen kikerülhető idős asszony, aki mérgesen hadonászik a botjával.

Maria Simina Dimancea: Sisiphescu

Stílusát tekintve klasszikus, kézzel rajzolt, minimalista megvalósítást választott a rendező. Dialógusokat nem tartalmaz a film, de hangok tekintetében is mindössze az akadályok során képződő zörejek, morajok, illetve zajok hallhatóak. A játékidő alig hosszabb egy percnél, de intenzív és szórakoztató élményben lehet részünk. Sokszor a Mr. Bean ide vonatkozó része jutott eszembe, ahol a címszereplő szintén akadályokba ütközött a lépcsőházi közlekedés közben, illetve a Mr. Bean animációs szériában is sok hasonló jelenet látható. A Sisiphescu főszereplője is jellegzetes kisember, akivel könnyen azonosulhat a néző.

Az ismert mítosz itt nem ismétlődik meg újra és újra, csak egy alkalommal láthatjuk, ahogy a főhős megpróbál feljutni a legfelső szintre, de az odáig vezető út kalandosan telik. Akaratlanul is elgondolkodunk a történet láttán, hogy vajon a saját életünkben hányszor kerülünk leküzdhetetlen helyzetekbe.