Másodjára szerveztünk filmkritikusi workshopot a Primanimán. Az első és a második válogatás után itt a harmadik, utolsó adag a fesztiválon született kritikákból. 

Buzsik Krisztina: Formálódó kapcsolatok

Karolina Specht: Szögletes kerék (Squaring the Circle) 

Észrevesszük-e, ha elsuhan mellettünk egy különleges pillanat? Mikor tudjuk meg, hogy mely alkalmak, mely kapcsolatok kulcsfontosságúak az életünkben? Karolina Specht ezekre a kérdésekre keresi a választ Szögletes kerék című rajzfilmjében, mérlegre téve a múltat, a jelent és a jövőt.

Egy négyzet (a férfi) és egy kör (a nő) véletlenszerűnek tűnő találkozásait mutatja be a film. Néha úgy tűnik, egymásra találnak – mikor egymást fedve mutatják őket –, de a kettejük közti párbeszéd különféle okokból mindig meghiúsul.

A történet mozgatórugója a törekvés, hogy a négyzet és a kör – a szóban forgó férfi és nő – passzoljon egymáshoz, de sajnos ez nem lehetséges. Ez párhuzamba állítható a "squaring the circle" kifejezéssel, vagyis a kör négyszögesítésének problematikájával, melynek lényege adott kör területével egyenlő területű négyzet szerkesztése. Ez a feladat bizonyítottan megfejthetetlen. Pusztán közelítő megoldások léteznek, mint ahogy az animációban a férfi igyekszik felhívni magára a nő figyelmét.

A rendezőnő az élet körforgását is bemutatja. A sorozatos kudarcok után már nem torpan meg egymás előtt a kör és a négyzet, csak elhaladnak, és a kör minden találkozáskor kicsit halványabbá válik. Mígnem felváltja őt egy háromszög, és kezdődik elölről a négyzet esetlen toporgása.

Specht főként földszíneket, meleg árnyalatokat használ, ami nosztalgikus érzést vált ki. Ez hozzáad ahhoz az értelmezéshez, hogy az animáció retrospektív, számba veszi a múlt eseményeit. Letisztult képi világa kizárólag síkidomokkal dolgozik, konkrét helyszínek, figurák csak epizodikusan jelennek meg, de Specht azokat is geometriai formákból építette fel. Bár a kísérleti filmekkel ellentétben a Szögletes kerék történetmesélő, de formavilága reflektál a 20. század elején készített absztrakt animációkra.

A négyzet, a kör és a háromszög általános jelképként szolgál, bárkik lehetnének, így a néző könnyen azonosulhat bármelyikkel. Az alakzatok folyton vibrálnak, változnak, emiatt az egyszerűsége ellenére sem unalmas soha az animáció. A mozgalmassággal kifejezi a folyton változó világot és az idő múlását is. A zene ismétlődő dallamokból áll, alátámasztja a repetitív formákat és cselekmény körkörösségét.

A Szögletes kerék líraian meséli el, hogy minden csak valaminek a viszonyában nyeri el az értelmét. Csupán visszatekintve érthetjük meg, mi vagy ki volt valóban jelentős számunkra. És bár van, ami egyszer sokat számított, ma már talán nem is emlékszünk rá.

Gyöngyösi Eszter: Minden kisfiú szerelmes kicsit az anyukájába

Jung Hyun Kim: Édes verejték (Sweet Sweat)

Tabutéma boncolgatásával hozza zavarba nézőjét az Édes verejték, Jung Hyun Kim 2018-as diplomafilmje.

Az Ödipusz-komplexus kifejezés mindenkinek ismerősen cseng, Freud elmélete szerint a 3 és 7 év közötti kisfiúk már-már szerelmesen ragaszkodnak anyjukhoz. Ez a normális pszichoszexuális fejlődés része, amit aztán később kinőnek. Ezt a témát járja körül meglehetősen naturalisztikusan az Édes verejték.

A film első percétől érezhető a feszültség, de csak fokozatosan válik világossá, hogy mi is okozza a főszereplő kissrác frusztráltságát. Arra már az elejétől kezdve következtethetünk, hogy az apával való kapcsolatban kell keresni a konfliktus forrását. Erre számos utalást tesz az alkotó, a legerősebb ilyen, hogy az apa végig csak egy hatalmas, elnyomó, tekintélyt parancsoló kéz formájában jelenik meg. Az apa-gyermek viszony a kisfiú részéről egyértelműen ambivalens, a gigantikus kéz egyszerre védi és kelt benne félelmet, szereti, de közben féltékeny rá, rivalizál vele. Az anya is csak nyaktól lefelé látszik, a willendorfi Vénuszt idéző alakja erős szexuális utalást hordoz. A stilizált karakterek jelen esetben sokkal kifejezőbbek, mintha kidolgozott embereket látnánk.

Ugyan már az elején bevillan egy részlet a frusztrációt kiváltó jelentről, de a teljes kép csak a film végén áll össze: a főhős szemtanúja szülei szexuális életének. A köztes 6 perc szimbólumok és utalások egész sorát tartalmazza: a tojás erotikus szimbólummá változik a reggelinél, a fiú a porszívózó anyjába csimpaszkodik és nem akarja elengedni, a családi képen apját kitakarja a saját fotójával.

Jung Hyun Kim: Édes verejték

Mindent a gyerek szemszögéből látunk, illetve maga a film is színes krétarajzra emlékeztet, így az egész látványvilág gyerekrajz-szerű. Ezt tovább erősíti, hogy a filmbeli tárgyak ábrázolásánál a legnagyobb felület elve érvényesül, erre legjobb példa amikor felülnézetből látjuk főhősünket a szobájában fekve, a komód szemből, a szék oldalról, az ágy felülnézetből látható.

Ami igazán lehengerlővé teszi ezt az kisfilmet, az az, hogy narráció nélkül, pusztán a látványvilággal képes elérni, hogy tudjuk, mindez a kisgyerek világában, tulajdonképpen lelkében játszódik. Stilizálva, mégis nagyon kifejezően tárul elénk a fiú tépelődése, az anya utáni vágyakozás, az apával való rivalizálás. A másik domináns érzelem a kíváncsiság. Ezt látjuk megelevenedni a jelenetben, amikor a gyerek megpróbálja az anyja karjáról lenyalni az izzadtságot, és bár az anya elutasítja ezt a fajta közeledést, a kisgyereket ez méginkább kíváncsivá teszi. Forgatja magában a kérdést, hogy neki miért nem szabad, amit apának igen, magzat pózba húzódva gyötrődik. Eközben már a néző is kényelmetlenül fészkelődik a székében az intim téma láttán, de az alkotó biztos kézzel vezet minket, és végül feloldja a kellemetlen szituációt. Főhősünk elhatározásra jut, nem tétlenkedik tovább, és felkapcsolja szülei szobájában a villanyt, megszakítva ezzel a szexuális aktusukat.

Jung Hyun Kim maximális empátiával nyúl ehhez az érzékeny témához, de nem kíméli nézőit, kendőzetlenül feltárja ennek a nagyon bensőséges témának a részleteit, ezek pedig nyomot hagynak, így emlékezetes animációs feldolgozását kapjuk ennek a komplex gyermekpszichológiai helyzetnek.

Gyenes Dániel: Én, te, ő, mi, ti, ők… én

Michael Frei: KIDS

Érezted már, hogy az életed egy körforgás? Felkelsz, útnak indulsz, megunod, útnak indulsz, lefekszel. Erről szól az élet, zanzásítva. Erről szól a KIDS is, monotonan, színtelenül, mégis fenemód szórakoztatón.

Ha a Harcosok klubja a fogyasztói társadalom arctalan tömegének forradalomra buzdító kritikája, akkor a KIDS a levert forradalom utáni megnyugvás elkönyvelése. Michael Frei minimalista dizájnt teremtve beszél korunk legnagyobb problémájáról, az én haláláról. Nincs itt semmi különleges, hófehér háttér előtt szaladgál egy raklapnyi fekete kontúrú fehér kisember. Nincsen céljuk, csak mennek előre, amerre gondolják, és néha leütik a magát önkényesen iránymutatónak kinevező alakot.

Frei ezzel a sallang- és tulajdonságmentes ábrázolásmóddal éri el, hogy tényleges, kézzelfogható értékek nélkül mutassa be pesszimista világképét. A cselekmény ciklikusan ismétli önmagát, a kezdőpont a végpont, a végpont a kezdőpont. Az egész egy ördögi kör, amiből nincs kiszállás, hiszen a menekülési út is a menekülési utat felkínáló rendszerbe vezet. Aki pedig él a kitörési lehetőséggel, közvetetten, a kör bezárultával, ő maga taszítja végtelen verembe társait.

Nem tűnik nagy falatnak Frei kisfilmje, mégis a görbénél is görbébb tükröt tud elénk tartani, hiszen mi, akik ezt a 10 perces szenvedéstörténetet nézzük a saját farkába harapó kígyóról, öntudatra ébredünk. Értelmezni tudjuk az elénk tárt világot, és párhuzamot tudunk vonni saját felszínes társadalmunk viszonyrendszerével. Éles, lényegre törő kritikát fogalmaz meg Frei korunk tömegbe szerveződő emberéről. Legfájóbb fricskája mégis túlmutat a filmen. Mario von Rickenbach tervezővel karöltve telefonos játékként is piacra került, és potom 900 forintért elmenekülhetünk kies világunkból egy még üresebbe.

Nagy Tibor: A gondnok, a felesége és a szarvas

David Štumpf, Michaela Mihályi: SH_T HAPPENS

Mi is történt Noé bárkáján, mikor a vízözön elárasztotta a világot? Mivel töltötték az idejüket az állatvilág megmaradt párjai? A SH_T HAPPENS a bibliai történetet magasztosság nélkül, ironikusan formálja át.

A bibliai történetek azóta kísérik a filmművészetet, hogy az elköteleződött a történetmesélés mellett. A passiótörténeteken túl az Ószövetség is sokszor nyújtott alapot a filmkészítőknek. Egykoron a világ legdrágább produkciójának számított Cecil B. DeMille Tízparancsolat (1956) című filmje. A kortárs hollywoodi műfaji filmek közül a Ridley Scott rendezte Istenek és királyok (2014) is az Ószövetséget vette alapul, illetve ide tartozik Darren Aronofsky Noéja (2014) is. Nem véletlenül hagytam Noé történetét utoljára, hiszen a SH_T HAPPENS is ennek a történetnek egy vicces, szexualitással túlfűtött parafrázisa, amit az utolsó snittekig még csak nem is sejtünk.

Micheala Mihályi és David Štumpf 13 perces animációs filmje az első másodpercétől kezdve feszesen és akkurátusan vezeti a cselekményét. Az első jelenetben a két egymáshoz közeledő szarvas közül az ünőbe villám csap, így abból csupán egy halom hamu marad. Ezek után a főcím máris nevetésre sarkallja a nézőt: SH_T HAPPENS. A következő jelenetben már a főhőst, a gondnokot látjuk munka közben. Első megjelenése előrevetíti, hogy rá semmi jó nem vár, hiszen liftjével sóhajtozva lefelé halad. Az állatokból álló lakóközössége nem tiszteli sem a személyét, sem a munkáját, de ő a kimerülésig dolgozik. Egy ilyen nap után nem meglepő, hogy anyaszült meztelenül az asztalon fekvő feleségének csak egy kis fejpaskolást tud adni. A feleség pedig sírdogálva tovább porciózza az ételeket az állatoknak.

A SH_T HAPPENS egyik legüdítőbb megoldása, hogy ugyanazt az eseményt több szempontból is megmutatja. Az először kérdéses történést a későbbi jelenet, egy másik szempontból helyreteszi, ezzel fenntartva a feszes dinamikát. A gondnok feleségének magatartása is a terpeszkedő jelenet után válik világossá, hiszen látjuk, egész nap csak a szexre tud gondolni. Ez pedig a film másik érdeme: látszólag minden a szex körül forog. Az underground buliban minden állat a párját akarja, a feleség az ételeket használná szexuális vágyainak kielégítésére, majd a megözvegyült szarvas személyében találja meg a szeretőjét.

David Štumpf, Michaela Mihályi: SH_T HAPPENS

Felmerül a kérdés, hogy az elmondottakban hol van a Noé-történet? A film olyan precízen adagolja az információkat, hogy csupán a film végén derül ki, hogy a lakóház és a hozzá tartozó kert valójában egy hajón van. Sejtésünket, hogy a Teremtés könyvében olvasható bárkát látjuk éppen elsüllyedni a gondnok, vagyis Noé bosszúja miatt, alátámasztja, hogy a galamb éppen visszatért az olajággal. A stáblistán pedig még egy poént is megengednek az alkotók: a Bibliát is felsorolják a külön köszönet listán.

A film egészen rendhagyó módon és a konzervatívabb nézők számára talán megbotránkoztatóan nyúl az alaptörténethez, viszont az ilyen témára kevésbé kényes közönségnek világossá válik a film lényege. Miért van ekkora felelősség Noé vállán? Miért csap bele a villám a szarvasba? Miért akkor jön a megváltást jelentő jel a madár szájában, mikor már odáig fajultak a dolgok, hogy ettől a sok szenvedéstől még a halál is jobb? A sorok között megbújik a válasz: mindenért Isten a felelős. Bár a Teremtő utalás szintjén sem jelenik meg, ha a sztori mögé nézünk, kétség sem férhet hozzá: Isten útjai kifürkészhetetlenek, de semmi jóra ne számítsunk. A felforgató felismerést a film abszurd humorral kezeli, és a nézőt is erre biztatja. Nevessünk, mikor minden összejátszik ellenünk, nevessünk az életen.

Wittmann Nóra: Egy uszoda tablója

Héloïse Courtois, Chloé Plat, Victori Jalabert, Adèle Raigneau: A nagy medence (Grand Bassin)

A mindannyiunk által ismert uszodai közeget és közösséget ábrázoló A nagy medence egyedi látványvilágával és ritmusával nevetteti meg a nézőt. 

A francia animációs rövidfilmben, négy fiatal rendező közös munkájában a különös és szokatlan módon megrajzolt karakterek uszodalátogatásának lehetünk szemtanúi. A kolosszus végtagú emberek között találunk vízi aerobikozó nénit, perverz úszómestert, nagyképű műugrót, heves pillangóúszással a környezőket lefröcskölő úszót, és a medence legaljára merülő megfigyelőt is. A nézők által már jól ismert karakterek kockásfüzet-szerűen megrajzolt csupacsempe környezetben mozognak. Mindannyiuk külön kis eseménysora összefügg, egymásba fonódik, az uszoda mikrokozmosza köti össze őket. A különböző karakterek sztorijai egyfajta társadalmi tablót alkotnak. Ez a fajta egyedi történetszerkesztés a film esetében hatékonyan módon teremti meg a bemutatni kívánt atmoszférát.

A párbeszéd nélküli események gördülékenyen követik egymást. A tevékenységek zaja frappánsan összhangban van a komikus hangulatú zene ritmusával. A film vége felé a ritmikus összehangolódás alapját adja egy rövid asszociatív jelenetsornak, ami a műugró elhagyott parókájának útját követi.

Az uszodai közeg már magában hordozza a komikum lehetőségét. A jópofa látvány, a hang és a szellemes történetszerkesztés csak fokozza a humort. Ami viszont igazán szórakoztatóvá teszi mindenki számára A nagy medencét, az az élénk emlékünk az ábrázolt szituációkról, a felismerés, hogy mi is mind kerültük már ki tipegve a használt sebtapaszos langyos lábmosó vizet.