Idén is közöljük a Primanima és a Dot & Line közös filmkritikusi műhelyén készült kritikákat. A workshopot a tavalyi évhez hasonlóan Kránicz Bence, a Prizma és a 24.hu filmkritikusa, a Filmvilág képregényrovatának szerkesztője vezette, a résztvevőknek pedig naponta egy-egy kritikát kellett megírniuk a fesztiválon látható filmek valamelyikéről. Ez az első válogatás.

Nagy Tibor: A kis herceg az elengedés bolygóján

Rebák Tamás: Szökési sebesség

Egy vérengző fenevad és egy magányos asztronauta néznek szembe egymással egy széteső bolygón Rebák Tamás filmjében. A Szökési sebesség szavak nélkül és majdnem hiba nélkül meséli el az elengedés történetét.

A főleg kőhegyekből álló, lassan szétbomló, mégis élettel teli bolygón egy asztronauta keresi az űrhajóját. Útját a segítőkész alienek megkönnyítik, de a homályból figyeli egy kutya-róka-vadmacska jegyeit magán viselő vérszomjas ragadozó. A lenyűgözően megrajzolt sci-fi egyetlen szó nélkül meséli el kettejük küzdelmét, ami végül az asztronauta menekülésével zárul. A kérdés viszont velünk marad: miért engedte el az állat az űrhajóst, mikor sikerült elkapnia?

A Szökési sebesség az elengedés története: az űrutazónak fel kell ismernie, hogy a fenevaddal való kapcsolata már nagyon káros a számára. A szökési sebességet elérve az űrhajójával elhagyja a kőbolygót, aminek a hegyei hasonló módon hullanak darabokra, mint az emlékek az idő múlásával.

A film akár A kis herceg egy fejezete is lehetne, a hős ártatlansága és a környezet miatt egyaránt, de a regénynél jóval feszültebb. A Szökési sebességben a kezdeti suspense kellően fenyegető hatást kelt, és a film második felének üldözési jelenete is izgalmas. Az expozíció azonban kaotikus. A teljes filmtől színeiben és hangulatában is elütő pár stroboszkóp szerűen felvillanó snittben az űrhajó zuhanását, illetve az űrhajós és az állat első párharcát látjuk. A képek azonban túl rövidek ahhoz, hogy megfelelően értelmezni tudjuk őket. Vagyis mikor a film valódi cselekménye elindul, máris kérdések kavarognak a néző fejében.

Rebák Tamás: Szökési sebesség

Szerencsére a zavar hamar kitisztul, ahogy a kiváló film előre halad. A Szökési sebesség remekül tárja elénk a káros kapcsolat elengedésének nehézségeit, értsük azt az asztronauta és a bestia kapcsolatára, vagy bármi másra. Azzal, hogy egy állat és egy ember kapcsolatát látjuk, az alkotók sokkal inkább magára a kapcsolatra helyezik a hangsúlyt, mintsem a személyekre. Ezzel a húzással a Szökési sebesség története könnyen értelmezhető lehet bármilyen emberek közötti kontaktusra is.

Wittmann Nóra: Foglalkozzunk nőügyekkel!

Karina Paciorkowska: Túlreagálod (You are Overreacting)

A #metoo-korszak hangulatát megidéző rövid animációs film a mozgalomhoz hasonlóan ledöbbenti a nézőt azáltal, hogy bemutatja az alapvetően nőket érő negatív impulzusok sokaságát és hétköznapiságát.

A Túlreagálod című lengyel mű intelligens módon reflektál az aktuálpolitikai és társadalmi válságra. Ahelyett, hogy kifejezetten története(ke)t mesélne, inkább az érzést ismerteti meg a nézővel. Hősünk eleinte menekül az őt érő negatív hatások elől, a televízió elől a közlekedési dugóba, onnan pedig a metróba. Mindenhol találkozik a hétköznapokban előforduló szexizmussal és nőgyűlölettel; tévé, rádió, plakátok, beszélgetésekből elcsípett részletek. A film felhívja a figyelmet arra, hogy a patriarchális társadalom nem csak a nők életét keseríti meg, hanem alapvetően a feminitást tekinti elítélendőnek. Egyik példája ennek a metrójelenetben hallható, a "fiúk nem sírnak" megjegyzés.

Karina Paciorkowska rendező alkotását nehezebben emészthetővé teszi a tény, hogy közéleti személyek valós megszólalásai adják a filmben rejlő frusztráció alapját. A heterogén formavilág a gyors tempójú filmben elősegíti, hogy a néző csak a legfontosabb képi információra figyeljen, mivel a leegyszerűsített látvány elsődleges célja a hangulatkeltés. Mindemellett a zsúfolt terek- és plánok, a jelentéssel teli színhasználat, az ellentétes üzenetek folyamatos áramlása kiválóan érzékeltetik az állandó tér- és kontrollvesztést.

A konfliktus az állandó zaklatottságból fakad. Ezt táplálja a megállás nélkül lüktető képi világ, a gyorsan váltakozó tartalom a hangsávban. Minden információ, amit kapunk, rávilágít egy apró részletére a nagy problémának. Bár a manspreading (tömegközlekedésen terjeszkedő ember, általában férfi) nem a legnagyobb gond a világon, de abban a kontextusban, amelybe a film helyezi, a néző át tudja érezni a haragot és a feszültséget, amit ez az apró térvesztés okoz. Azonosulásra késztet továbbá, hogy a film legelső jelenetében összeolvasztja a tekintetünket a hősnőével, és attól a ponttól kezdve végig kísérjük őt menekülése közben. A cselekményben nem a történet az érdekes, hanem a felfokozott hangulat, amit érzékeltet.

Karina Paciorkowska: Túlreagálod

Valójában mi is a problémája? Nem egy Trump szájából elhangzó, inzultáló mondat túlreagálása miatt frusztrált a hősnő. A harag oka a verbális és fizikai bántalmazások mindennapisága és sokasága. A kis dolgokra nem lehet mondani, hogy az utolsó csepp a pohárban, mert ez a pohár már rég kiborult. A Túlreagálod nem kínál megoldást a problémára, nem ad lezárást, nincs megkönnyebbülés, mert nem oldódik fel a konfliktus. Egyszerűen bepillantást ad a hősünk, és ezzel együtt a patriarchális társadalomban élő ember realitásába.

Kelemen Ágnes: Vény nélkül kapható boldogság

Noam Sussman: Kéjgél (Dream Cream)

Noam Sussman filmje nemcsak a plasztikai és a grafikus animáció elemeit keveri össze, hanem valami olyan ajzószert is tesz a Dream Cream-be, amitől a kiüresedett életű idős házaspár a pszichedelikus álmok világát választja a valóság helyett.

Ez a krém a fogyasztói társadalom pontos allegóriája, és egyúttal a tyúk és a tojás esetének is megtestesítője. Merthogy ki tudja már, mi volt előbb: a kifakult, megfáradt, egymás mellett létezés, ami az öregkor velejárója is lehet, és azt követte a remény neonsárga Dream Cream nevű sugara; vagy pont ez az „életszépítő” szer fosztotta meg a párt az élet örömeitől. A falakon halvány képek utalnak a régi szép időkre, ezzel szemben most csak az dohos nihil van. Még jó, hogy a látszatproblémákra léteznek látszatmegoldások, most csak potom 999.99 euróért. A Dream Cream ápolja és regenerálja a lelki nyomort, de cserébe még addiktív is.

Noam Sussman: Kéjgél

A Torontóban élő izraeli-kanadai rendező szatirikus képi világa jó humorral csavar egyet az unalmukban drogozó fiatalok sztereotípiáján, és az idős korosztály pótcselekvését mutatja be. A hallucinációk vizuális megvalósítása ezúttal is hálás feladatnak bizonyul, az alkotó szabadjára engedheti fantáziáját. Az álomvilág – mint más tudatállapot – hangsúlyozásaként a gyurmatechnikához nyúl. A képlékeny és színes anyag kiegészíti az álmok ábrázolását és segít többrétűvé tenni azt.

A karakterek életét azonban nemcsak kiegészíti, hanem egyre inkább uralja a csodakence. A film dramaturgiáját a krém utáni sóvárgás adja, ami végül elfajul, és az utolsó cseppekért való eszeveszett harc ugyan valódi mozgalmasságot visz az életükbe, de egyúttal agresszív ösztönlényekké is teszi őket.

Gyöngyösi Eszter: Mindenkinek van jó sztorija egy görbe estéről

Ivády Tamás, Bogyó Péter: Meg akarlak tartani - Ady Endre & a szfinx esete

Városi legenda elevenedik meg Ivády Tamás és Bogyó Péter animációs rövidfilmjében. A történet  szerint egy jól sikerült este után Ady Endre az Operaház oldalbejáratánál lévő szfinxben Lédát vélte felfedezni. Rajongását nem rejtette véka alá, a szoborra felkapaszkodva megpróbálta elcsábítani, az arra járók nem kis meglepetésére. Ezt a komikus jelenetet kelti életre bravúros módon a Meg akarlak tartani - Ady Endre & a szfinx esete.

A rövidfilm egészén érezhető, hogy jó néhány anyaggyűjtéssel töltött óra áll mögötte. Erről árulkodik többek között a minden budapesti számára ismerős, századfordulós épületekkel teli belváros korhű szövete a háttérben vagy a járókelők öltözéke. A látványvilág hangsúlya természetesen a karaktereken van, akik a témához illően, karikatúrákra emlékeztető stílusban elevenednek meg. A kitöltésüknél használt, világosabb színek vibrálásának köszönhetően kellemes kontrasztban állnak a sötétebb árnyalatokkal megjelenített, teljesen statikus háttérrel. Ez a fajta megoldás élővé teszi a képet, miközben a karikatúra hangulat is megmarad. Ady érzelmi hullámvasútjának stációi is jól elkülönülnek egymástól, az élénk színű álomvilágból újra és újra visszacsöppenünk a rideg valóságba.

Bár a sztori adott, a történetmesélés mikéntje közel sem átlagos, ugyanis a film szövegét adó verset Ivády Tamás írta. Első hallásra fel sem tűnik, hogy nem egy valódi Ady versről van szó és ehhez nagyban hozzájárul a Flintstone család Frédijeként ismert Papp János szinkronja is. Az aláfestő zene használata (melynek szerzője Karányi Dániel) is jó döntésnek bizonyult, összhangban van a narrációval.

A végeredmény egy kellően pörgős, szellemes és könnyed rajzfilm, ami akár a háttérsztori ismerete nélkül is szórakoztató és bármikor mosolyt csal nézője arcára, az enyémre legalábbis biztosan.

Buzsik Krisztina: A hatalmas szerelemnek megemésztő tüze bánt

Ivády Tamás, Bogyó Péter: Meg akarlak tartani – Ady Endre & a szfinx esete

Ivády Tamás és Bogyó Péter három percben megalkotta egy hányattatott szerelem látképét.

A Meg akarlak tartani című verset Ady Endre szeretőjének, Brüll Adélnak, vagyis Lédának írta. A mű még a szabadelvű költőtől is újnak számított: a költeményben először írt nyíltan a testi vágyról, az erotikáról. Ennek a – korban haladó szellemiségűnek számító – versnek mintájára készített azonos címmel rajzfilmet Ivády Tamás és Bogyó Péter. Az animáció azonban nem az eredeti művet dolgozza fel, hanem Ivády saját, Ady stílusában írt parafrázisát, de merítettek Krúdy Gyula Ady Endre éjszakái című kisregényéből is.

Ivády szövege Ady és Léda ambivalens viszonyát taglalja: a költő kívánja, de egyben el is taszítja magától a lányt. Ady bohém életvitelére, felfokozott érzelmeire erősít rá az alkotópáros rövidfilmjében, mikor mámoros állapotban festi le a költőt. Az eszét vesztett férfi karakterét humorosnak állítják be, kifigurázzák a végletes gondolkodásmódot, ezzel megerősítve az Adyról élő sztereotípiákat.

A századforduló hangulatát megteremtik a háttérben, az épületekben, az öltözékekben, ugyanakkor a karakterek kivitelezése kevésbé részletes, sokkal egyszerűbb. Ahogy Ady egyre jobban átadja magát a vágynak, úgy lesznek egyenetlenebbek a szereplők körvonalai, az alkotók már a színek kapcsán sem törekednek a valósághűségre.

Ivády Tamás, Bogyó Péter: Meg akarlak tartani – Ady Endre & a szfinx esete

A karikaturisztikus ábrázolásmód nem csak a költőre igaz. Sőt, a készítők Lédára egy szfinxről asszociálnak, ami a görög mitológiában köztudottan női fejjel és oroszlán testtel rendelkező szörnyeteg. A lény tekintélyét a tőle való félelem adta. Erőt és hidegséget sugároz, ugyanakkor megtestesíti a misztikumot is.

A készítők nem csak a kettősséget fogalmazzák meg képeikben, hanem a már említett kivételesen szókimondó vágyakozást is. Az önkívületi állapotban lévő Ady kedvese minden porcikáját magának akarja és élvezi, ami szemérmetlenül meg is jelenik a vizualitásban. A kisfilm humorát az adja, hogy e képzelgések közepette vissza-vissza térünk a valóságba, ahol a költőt ismeretlen emberek veszik körbe és figyelik különös hallucinációit.

A művész hangján – a Kovakövi Frédit is szinkronizáló – Papp János szólal meg, aki érces hangjával és terjedelmes intonációs spektrumával nyomatékosítja a tébolyult Ady-ábrázolást.

A Meg akarlak tartani – Ady Endre és a szfinx esete egy vicces geg, ami nem átallja tömören, ám frappánsan összefoglalni Ady Léda felé tanúsított végtelen rajongását.

Gyenes Dániel: Fekete özvegy

Zoe Aiano: Black and White

Zoe Aiano filmje a bipoláris személyiségzavar illusztrációja lehetne az értelmező kéziszótárban. Percenként változik jelleme, azonban míg az agyi betegség tudattalanul, a Black and White cselekménye tudatosan teszi ezt.

Trebon városában egy különös história száll szájról szájra. Egy nő igazán extrém módon igyekezett helytállni a második világháborúban – a megerőszakolása közben szerzett szifiliszét terjesztette a német katonák között. A rendezőnő arra keresi a választ, hogy a sok-sok ismeretlen női sors közül, miért pont ez maradt fent. Illetve, hogy a második világháborúnak miért nincs női főhőse. A látszat ellenére a Black and White mégsem portréfilm, hanem egy műnemeket összemosó kísérlet.

Egy festett nőalak készülődik munkába, fésülködik, fogat mos, felöltözik – akárki lehet ő. Kontúrját interjúrészletek teszik markánssá, fiatalok és idősek emlékeznek rá vissza más-más megközelítésből. Egyesek a pszichopátia határát súroló, kegyetlen fekete özvegyet, mások a megerőszakolt és gyötört, női Lúdas Matyit látják benne. Végtére is ez egy szájhagyomány útján terjedő mese, amely befogadónként torzul. A plasztikus személyiséget ismert filmek, a popkultúra fontos női szereplőiről közbevágott szekvenciák színezik. Ratched nővér (Száll a kakukk fészkére) nyers gonoszsága és Emmanuelle Mimieux (Becstelen brigantyk) traumája vezérelte bosszúja. 

Animációt, dokumentarizmust és játékfilmet elegyítő, ravasz szerkesztésével Aiano végig befolyásolja közönségét. A filmkészítés persze eredendően manipulatív természetű, ám egyes alkotók tökélyre fejlesztve járatják nézőikkel a bolondot. A Black and White Siklósi Szilveszter '94-es áldokumentumfilmjéhez, Az igazi Maóhoz hasonlóan, pellengérre állítja az emberi hiszékenységet. A kínai kommunista vezető hidegháborús szerepét bemutató mockumentary valósnak tűnő adatokkal, tényekkel és interjúkkal változtatja meg a történelmet, méghozzá olyan okosan, hogy sokaknál csak a filmvégi felhívás alatt esett le a tantusz: "Figyelem, az imént látott filmből természetesen egy szó sem igaz… Minden csupán attól függ, hogyan csomagoljuk mondandónkat." Siklósi a médiamanipuláció propaganda céljával szembesít, s Aiano – ha kimondatlanul is – ezt a szellemiséget képviseli, egy nagyon is aktuális probléma kapcsán.

Zoe Aiano: Black and White

Felhasználja napjaink egyik legfontosabb ideológiai kérdéskörét, a #metoo mozgalmat és annak bejáratott formuláit. A nőt, aki érvényre tud jutni elnyomás közepette. A nőt, aki elég erős ahhoz, hogy kitűnjön a férfiak uralta történelemből. És a nőt, aki alapvető adottságát aknázza ki mindezek elérésére. Csakúgy, mint maga a Black and White a női egyenjogúság didaktikus képviselőinek gyűrűjében, azáltal, hogy egy arctalan főhőst mozgat. A treboni nő nem kap valódi személyiséget, csupán sok picit. És gondoljunk csak bele, kivel könnyebb azonosulni: egy életszerű, több jellemréteggel bíró közemberrel, vagy egy már-már természetfeletti erejű hollywoodi akciósztárral.

Aiano filmje interakcióra hívja nézőit. Nem hazudik, csak elmesél egy városi legendát. Nem mond értékítéletet megkérdőjelezhető főhőséről. Hagyja, hogy mi magunk döntsük el, mi a rossz és mi a jó, mi a valóság és mi a koholmány. Az volt a célja, hogy női hőse is legyen a háborúnak – hát lett, a kérdésekre érkező válasz pedig már lényegtelen.