Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Meghalt Jankovics Marcell

2021. május 29. - dotandline

79 éves korában elhunyt Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, művelődéstörténész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke. Jankovics Marcell népszerűségét – a mindenki által ismert animációs filmjei mellett – közösségépítő, pozitív lelkiségének is köszönheti. Oldott előadói stílusa és magabiztos szakmai tudása miatt méltán lett közkedvelt, a magyar kultúra meghatározó személyisége.

Jankovics Marcell 1941-ben született Budapesten. Családját 1951-ben kitelepítették Öcsödre, ahonnan csak 1953-ban térhettek vissza. Édesanyját rokonok fogadták be, Jankovics Marcellt nagynénje nevelte. A leckéit nagyapja (id. Jankovics Marcell, aki író, politikus, ügyvéd volt, s hegymászóként is jelentős eredményeket ért el) íróasztalánál írogatta. Nagyapja könyvtára, a személyes tárgyak, amelyek körülvették, a család szellemisége iránytűként mutatta útját, ám az édesanya jelenlétének hiánya, az édesapját ért atrocitások, a terror árnyéka, a bizonytalanság megkeserítette általános iskolás éveit.

jankovics_marcell_2021.jpg

Jankovics Marcell otthonában (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Tovább

Online nézhető a Cannes-ban 40 éve díjazott Moto perpetuo

Május 27-én 40 éve, hogy Vajda Béla Moto perpetuo című animációs kisfilmje Arany Pálma-díjat kapott a cannes-i fesztiválon. Az évforduló alkalmából a film 3 napig ingyen megtekinthető a Nemzeti Filmintézet streaming csatornáján, a Filmión. 

Vajda Béla (1935­) filmjének hőse egy szürke kisember, aki a hivatal páternoszterébe szeretne beszállni, azonban valamennyi fülke foglalt: a hétköznapi helyzetektől kezdve a bulvársztorikon át, a nagypolitika zavaros színjátékaiig egyre sokkolóbb jelenetek töltik meg.

1970-ben, nem sokkal azután, hogy Herskó János filmfőiskolás osztályából a Pannónia Filmstúdióba került volna, Vajda Béla Páternoszter címmel filmtervet adott be a stúdió vezetőségének, reménykedve, hogy lehetőséget kap annak megvalósítására. Az ötletet, hogy egy hivatali épület liftjének fülkéiben mindenféle szokatlan dolog történik, a Filmművészeti Főiskolán egykori csoporttársával, Maár Gyulával dolgozták ki. A terv tíz évig mégis fiókban maradt, és csak egy véletlennek köszönhetően került elő újra.

moto_perpetuo_02.jpg

Vajda Béla: Moto Perpetuo

Tovább

Tanulj animációt Csáki Lászlótól

Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának keretében a Dunakanyarban elhelyezkedő Verőcén szervez filmkészítő tábort animáció, kisjátékfilm és dokumentumfilm témában. Az alkotótábor célja, hogy a filmes szakma iránt érdeklődő, ambiciózus, 18–35 éves fiatalok közösen alkothassanak.  

A nyári alkotótábor 2021. augusztus 6. és 15. között, Budapesttől távol, egy különleges környezetben várja a filmes szakma iránt érdeklődő fiatalokat. A 10 nap alatt a résztvevők kiscsoportokban dolgoznak, valamint előadásokon, workshopokon és közös programokon vesznek részt. A tábor alkotófolyamatát mentorok és egy producer vendégelőadó segítik. Részletek az NFI oldalán.

Az animációs workshop célja

Az animációs csapatban egyedi 2D rajzanimációs rövidfilm tervezése, rendezése és gyártása lesz a feladat 1–2 perc hosszúságban, közösen kivitelezve. Minden résztvevő a stábban egy fontosabb munkakörért/alkotómunkáért felel, modellezve így az animációs filmgyártás folyamatát. A közös munka során az alkotók megismerik az animációs filmkészítés lehetőségeit, gyártási fázisait és a filmgyártáshoz használt animációs szoftvert és egy vágóprogramot. A kijelölt szerepekhez rendelt feladaton kívül egyéb munkafolyamatokba is van lehetőség, sőt ajánlott bekapcsolódni. A csoport tagjai: grafikus (storyboard, figura- és háttértervező), animátor, vágó és kompozitőr.

ffp_tabor_2021.jpg

Tovább

Ezeknek elmentek otthonról – A 9. Friss Hús nemzetközi animációi

Május 27. és június 2. rendezik meg a 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált a Toldi moziban és további szabadtéri helyszíneken. Az egyhetes rendezvény programja már összeállt, köztük számos animációt láthatunk majd.

A magyar versenyprogramba 31 rövidfilmet választott az előzsűri, melyek közt 8 animáció szerepel. A nemzetközi program 27 alkotása közül 6 animáció, ezen kívül látható egy animált darab a nemzetközi dokumentumfilmek blokkban, valamint számos új magyar animáció a gyerekfilmes vetítéseken. A magyar animációkat az előző cikkben mutattuk be, alább pedig a nemzetközieket.

A nemzetközi versenyprogramban 27 filmet láthatunk, közülük 6 animáció. Marie Jacotey és Lola Halifa-Legrand Cannes-t is megjárt első animációja, a Blue Fear fókuszában egy pár áll, akik épp a provence-i utakon kocsikáznak. Nils éppen viszi Florát bemutatni a szüleinek, amikor megtámadják őket. Amíg a lány fogságba esik, a fiú elmenekül. A lánynak a fenyőerdőben töltött éjszaka során szembe kell néznie saját kétségeivel.

Tovább

Gyerekeknek szóló animációs sorozatokat támogat az NFI

A Nemzeti Filmintézet Televíziós Döntőbizottsága a tévés bemutatásra és streaming szolgáltatásra készülő animációs alkotások támogatására kiírt pályázat keretében öt sorozattervnek szavazott meg összesen 427,8 millió forint gyártási támogatást. 

A Nemzeti Filmintézet (NFI) a 2020-ban meghirdette a televíziós bemutatásra és streaming szolgáltatásra készülő alkotások támogatási pályázatait. A teljes magyar mozgóképszakma összehangolt tevékenységéért felelős szervezet elkötelezett abban, hogy a mozifilmek mellett tartalmas, kulturális értéket teremtő és a nézők számára különleges élményt nyújtó televíziós alkotások is készüljenek. A pályázaton öt, gyerekeknek szóló magyar animációs sorozatterv nyert támogatást.

A készülő sorozatok között van Gyulai Líviusz (1937-2021) egyik utolsó alkotása, a Mark Twain mulatságos regényének ötlete alapján aktualizált vidám epizódokból álló Egy jenki Arthur király udvarában című sorozat 6-13. epizódjai, melyeket a híres grafikusművész halálát követően Máli Csaba rendez.

Támogatást nyert Gellár Csaba Puskás Öcsi és barátai című szériája, mely a futball szeretete mellett örök érvényű értékeket közvetít a barátság, a találékonyság és az önzetlenség fontosságáról, egy kis csibészséggel fűszerezve. Az első epizód már online is nézhető.

puskas_ocsi_es_baratai_2.png

Gellár Csaba: Puskás Öcsi és barátai

Tovább

Kísérletező animációk uralják a 9. Friss Hús magyar programját

Május 27. és június 2. rendezik meg a 9. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált a Toldi moziban és további szabadtéri helyszíneken. Az egyhetes rendezvény programja már összeállt, köztük számos animációt láthatunk majd.

A magyar versenyprogramba 31 rövidfilmet választott az előzsűri, melyek közt 8 animáció szerepel. A nemzetközi program 27 alkotása közül 6 animáció, ezen kívül látható egy animált darab a nemzetközi dokumentumfilmek blokkban, valamint számos új magyar animáció a gyerekfilmes vetítéseken. Alább a magyar animációkat mutatjuk be, a következő cikkben pedig a nemzetközieket.

A magyar versenyprogramot a kísérleti jellegű animációk uralják. Mostoha Marcell MOME Anim mesterszakon készített Avant címmel egy absztrakt animációt a tér és a térben lét, valamint az azokhoz kapcsolódó energiák kölcsönhatásáról. A képzőművészeti kiindulási pontokból táplálkozó film zeneileg és vizuálisan egyaránt azon a felfedezésen alapszik, melyet a kísérletezés általi tapasztalás ad. Nem tartalmaz konkrét cselekményt, viszont fixált motívumokhoz tér vissza, hogy aztán ismét átléphesse azok határait, majd újból visszatérhessen.

Tovább
süti beállítások módosítása
Mobil