Az utóbbi években egyre népszerűbbé vált az LMBTQ téma a mainstream animációs filmekkel kapcsolatban, ami leginkább talán a Jégvarázshoz köthető: mióta mozikba került a testvéri szeretetet feldolgozó film, folyamatosak a találgatások, hogy vajon Elsa leszbikus-e és a Let it go című szám vajon egy áthallásos coming out-e. Ahogy a Limbo-Limbo Travel rendezője, Kreif Zsuzsanna mondta a Femtrail vetítés utáni beszélgetésen, könnyű mindenre rámondani, hogy feminista, amit nők csinálnak, ez az analógia pedig azoknál a Disney-hősnőknél is hasonlóan működik, akiknek a filmben nem a férjszerzés a(z élet)céljuk, hanem mondjuk önmaguk megtalálása, a férfi szereplők redukálása pedig még inkább okot ad arra, hogy a rajongók azon vitatkozzanak, hogy vajon kedvenc karaktereik LMBTQ személyek-e. Nyilván ez csak a felszín és ennél sokkal mélyebb fejtegetésekbe és konspirációk gyártásába is belemennek a rajongók, de még mindig kényes témának számít, hogy egy elsősorban gyerekeknek szóló filmben vagy sorozatban mennyire lehet expliciten megjeleníteni a genderkérdéseket. Legutóbb a Szenilla nyomában című Pixar-filmnél volt tele a sajtó azzal, hogy végre lesz egy nyíltan homoszexuális pár egy mainstream és gyerekeknek szóló filmben, de aztán mégsem lett.

A keleti és nyugati animációkban ez a téma teljesen másképp jelenik meg, mert míg keleten hosszú évek óta mindennapos szereplők az LMBTQ karakterek és a genderkérdések az animékben (a nemi szerepek változásáról az animékben Dobay Ádám írt egy remek cikket a Filmvilágba), addig nyugaton nagyon kevés olyan animációs filmet találni, mely nyíltan szerepeltet meleg karaktert. Persze még mindig a fősodorbeli animációkról van szó, hiszen az egyedi animációs rövidfilmeknél szintén más a helyzet, ezeknél sokkal szabadabb az alkotó, így könnyebben nyúlhat gendertémákhoz (mint például legutóbb Tóth Luca a Superbiával).

Tóth Luca: Superbia

Az LMBTQ és a feminista kérdések sokszor kéz a kézben járnak, ezért nem mindig lehet elkülönítve beszélni róluk, különösen a főleg női hősökkel dolgozó Disney-nél. Akárcsak a queer elméletek, a feminizmus is a hatvanas évek polgárjogi és kisebbségi mozgalmaiba csatlakozott be, nemcsak Amerikában, hanem Európában is, de míg az amerikai politikai és aktivista volt, addig az európai sokkal inkább teróiaközpontú, ahol akadémikus módszerekkel próbáltak teret hódítani. Ez a probléma az animációs szakmában is megmutatkozott, az utóbbi években kerülnek elő azok a levelek és beszámolók, melyek arról szólnak, hogy a Disney-nél korábban miért nem dolgozhattak nők magasabb pozícióban, mint a kifestők és egyáltalán miért nem dolgozhattak egy fedél alatt a férfiakkal, illetve ez később hogyan változott.

Egy, vagy inkább több könyvet kitenne ez a téma, de egyelőre főleg csak geek-cikkekben találkozni az animációs filmek és a genderkérdések kapcsolatának fejtegetésével. Ha csak a Disney-t nézzük, 1995-ben a Pocahontas-szal lepte meg a közönséget, hogy egy erős, öntudatos, tettrekész (és nem mellesleg indián) nőt tett meg főhősnek ("Disney-hercegnőnek"), aki nem hódolt be a párválasztási szokásoknak nemcsak a történeten belül, de még a Disney animációs kánonján belül sem, 1998-ban pedig a Mulan-nal merészkedett még messzebb a stúdió, melyben a címszereplő férfinak öltözve küzdi végig a katonaságot, majd szeretnek egymásba a hadsereg vezetőjével, ezzel finoman behozva a meleg-témát. 2013-ban a Jégvarázs követte azt a sémát, amit az egy évvel korábbi Merida, a bátor a Pixar-nál, hogy az önmagad megismerése és elfogadása fontosabb, mint a társadalmi elvárások. A mellékszereplőkben mindig szeretnek kísérletezni a filmesek, így az animációsok is, ezért ott több (vélhetően) LMBTQ karaktert találunk: a Jégvarázs postáját és szaunáját vezető Oaken, a ParaNorman agyatlan nagyfiúja, Mitch, vagy a Pocahontas antagonistája, Ratcliffe, és még lehetne sorolni az utalásos következtetéseken alapuló meleg karaktereket. Van egy olyan elmélet is, mely szerint a Scooby Doo sorozat Fred nevű szereplőjének is csak alibi barátnője Daphne, mert az alkotók egy direkt és sztereotip fricskának szánták a fehér kasmírpulóvert és selyemkendőt viselő, jól fésült szőke fiút éppen a gendertémák fellendülésének évtizedében. De az sem lehet véletlen, hogy A kis hableány antagonistája, Ursula kiköpött Divine, az egyik leghíresebb drag queen, akit többek közt John Waters hírhedt Rózsaszín flamingók című filmjében is láthattunk.

Szóval jócskán van miről beszélni és kell is, nemcsak a filmek és a közönség, hanem az alkotók miatt is. Míg a képzőművészeti és irodalmi területeken, de még az élőszereplős filmek terén is sokkal többen coming out-olnak, addig az animációs szférában jóval kevesebben. Örök téma, ha egy élőszereplős film rendezője meleg, akkor az hogyan hat ki a filmjeire, mint például Pedro Almodóvarnál, Pier Paolo Pasolininél, Jodie Fosternél vagy Lisa Cholodenkonál, de egy pont után ésszerűtlenné válik az okozati fejtegetés, hiszen például James Wan sem azért készítette el a Fűrészt, mert pszichopata sorozatgyilkos lenne.  

Hazai viszonylatban nem tűnik releváns hírnek, hogy a Steven Universe című gyereksorozat alkotója, Rebecca Sugar coming out-olt a hétvégén a San Diego-i Comic Con-on, de animációs viszonylatban az. A Steven Universe volt a Cartoon Network első, teljes egészében nő által készített sorozata, és azon kevés fiataloknak szóló (nyugati) szériák egyike, amely nyíltan leszbikus karaktereket szerepeltet és mely gyerekbarát módon beszél nemi- és szexuális kérdésekről. A 29 éves rendezőt a Comic Con-on arról kérdezték, hogy mi inspirálja őt abban, hogy olyan fontos témákat dolgozzon fel, mint a női egyenjogúság és az LMBTQ mibenlét, melyre azt a választ adta, hogy nagyrészt a saját tapasztalata biszexuális nőként. ("In large part it’s based on my experience as a bisexual woman.") Sugar válasza után a közönség megtapsolta az alkotót, aki kicsit meg is szeppent és többször belezavarodott a mondanivalójába. Sugar szerint ezek a témák nagyon sokban alakítják az embert, és hogy az él a köztudatban, hogy ezekről nem szabad gyerekekkel beszélni. De közben mindenki mesél nekik a szerelemről, a vonzalomról, és eleve nagyon sok történet szól magáról a szerelemről. Szerinte igenis sokat számít, ha olyan történteket hall az ember, ami bizonyítja, hogy a hozzá hasonlókat is lehet szeretni, és ha nem hallanak ilyen történeteket, akkor más emberek lesznek. Sugar számára nagyon fontos, hogy a gyerekeknek beszéljenek ezekről a témákról, mint ahogy beszélnek az identitásról is. A Steven Universe alkotója úgy fejezi be válaszát, hogy szeretné azt érezni, hogy létezik, és szeretné, ha mindenki más is így érezne.

A Disney legjobb animációit sokkal inkább azok zenéi, mintsem rendezői határozzák meg, a stúdió leghíresebb zeneszerző-dalszövegíró duója pedig Alan Menken és Howard Ashman, akiknek maga a Disney reneszánsz is köszönhető. Ashman korai halála miatt csupán három filmen (A kis hableány, A szépség és a szörnyeteg, Aladdin) dolgozhattak együtt, viszont ebből többek közt kétszer Oscar-díjat, valamint Golden Globe-ot is kaptak a legjobb eredeti betétdalért (Under the Sea, Tale as Old as Time). 

Alan Menken ugyan tartott egy hétéves szünetet a Disney-nél, 2004 óta azonban újra ír zenét a stúdiónak, legutóbb pedig éppen Seth Rogen felnőtteknek szóló animációs filmjének, a Sausage Party-nak komponált. Régi hír és nem is nagyon találni friss információt arról, hogy a Disney legújabb filmjének, a hazai mozikba decemberben érkező Moana-nak is ő írja a zenéjét azzal a Mark Mancinával, aki többek közt a Tarzan fantasztikus zenéiért is felelt (Phil Collins-szal együtt). Szuper lenne, mivel Menkennek a Pocahontas-szal már van gyakorlata az egzotikus népek zenéjének populáris filmre való átültetésére. A 2017-ben érkező élőszereplős Szépség és a szörnyeteggel pedig Menken visszatér a Disney kilencvenes évekbeli sikerfilmjéhez, érdekes lesz hallani hogyan sikerül újra elővennie és aktualizálnia saját dallamait.

Akik a kilencvenes években voltak gyerekek, azok biztos kívülről fújják Menken szinte összes dalát, de a legjobb számai A Notre Dame-i toronyőrben elhangzó The Bells of Notre Dame, A szépség és a szörnyeteg fődalát adó Tale as Old as Time, melyet Angela Lansbury énekel, és a Pocahontas összes dala, kezdve a Steady as the Beating Drum-mal, a Just Around the Riverbend-en és a Listen With Your Heart-on keresztül a Colours of the Wind-ig, de gyakorlatilag a film egész score-ja tökéletes.

A napokban felkerült egy videó az Oh My Disney youtube-csatornájára, melyben az 1997-ben bemutatott Herkulesből hallható a Zero to Hero (magyarul: Ő a sztár) című dal a filmben látott jelenetekkel, illetve az eredeti élőszereplős felvételekkel (és concept artokkal), amelyek alapján az animáció is készült. A videóban az öt múzsa és egyben a film narrátorai láthatók, akiknek Lillias White, Roz Ryan, LaChanze, Cheryl Freeman és Vanéese Y. Thomas kölcsönzi a hangját.

A Herkulesben is elhangzik jó pár fülbemászó dal (The Gospel Truth I, II, III, Go the Distance, I Won't Say (I'm in Love), sőt maga Danny DeVito is énekel (One Last Hope)), melyről szintén olvashatunk a Filmzene.net oldalon, ahol Gregus Péter részletesen elemzi Menken Disney-filmekhez írt zenéit: "A Herkules jóval több betétdalt tartalmaz, mint a korábbi mozik, s valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy az énekes részek tekintetében nem ér fel a korábbi produkciókhoz. Menken új megközelítést szeretett volna, s bár a Broadway-musicales műfaj maradt, de a zenei stílust tekintve valami újat hallhattak a nézők, ugyanis a szerző a hetvenes és nyolcvanas évek popzenéit, musicaleit és gospeles diszkó dalait ötvözte. A film énekes részei tehát egyfajta időutazásra hívják a nézőt, s minimum egy évtizedet visszarepítik az időben."

A magyar verziót Tóth Tamás Boldizsár fordította (aki egyébként több más Disney animációt is), amiben az amerikaival ellentétben az öt múzsának külön szinkron- és énekhangja volt: Kalliopé (Lillias White): Radó Denise (ének: Tunyogi Bernadett), Thália (Roz Ryan): Kocsis Mariann (ének: Náray Erika), Therpszekhoré (LaChanze): Mics Ildikó (ének: Janza Kata), Klió (Vanéese Y. Thomas): Koffler Giz (ének: Tisza Bea), Melphomené (Cheryl Freeman): Rácz Kati (ének: Fehér Adrienn).

Fun fact, hogy a Disney felkérte a Spice Girls-t a múzsák szerepére, de az akkor épp a csúcson lévő lánycsapat végül nem vállalta, így maradt az öt fekete bőrű színésznő-énekesnő, akik utólag jobbnak is bizonyultak a gospelhez és a hetvenes évek disco stílusához.

Tóth Luca Superbia című filmje és még két másik magyar alkotás is bekerült a 22. Szarajevói Filmfesztivál versenyprogramjába. Az augusztus 12. és 20. között megtartott fesztiválon 8 egészestés játékfilm, 21 dokumentumfilm és 10 rövidfilm szerepel a versenyprogramban. Tóth Luca Superbia című animációja és Szőcs Petra Csoszogj úgy című filmje a rövidfilmes szekcióban, Trencsényi Klára Reményvasút című alkotása pedig a dokumentumfilmek között lesz látható. 

A Superbia a nemek közti előítéleteket és konfliktusokat térképezi fel a modern társadalomban elfogadott, tradíciókra és biológiai alapra helyezett szerepek kifordításával. A 15 perces alkotás egy képzelt társadalomban bekövetkező változást taglalja több karakter aspektusából is, kísérleti történetvezetéssel és pajkos életképekkel. Tóth Luca első egyedi filmje a cannes-i Kritikusok Hetén mutatkozott be, azóta több neves fesztiválon szerepelt már, itthon pedig a Femtrail vetítésen láthatta a közönség. Szőcs Petra Csoszogj úgy című rövidfilmje egy trauma feldolgozását mutatja be. A történetben az anyuka felbérel egy színészt, hogy helyettesítse a meghalt apát, és segítsen a gyászoló kislányának továbblépni. A Reményvasút Trencsényi Klára első egészestés dokumentumfilmje. Az 1948-ban épült budai gyermekvasútról szóló produkció egyben a mai gyerekek életét, anyagi és érzelmi problémáit, felnőtté váláshoz vezető útját mutatja be. A film az 58. Lipcsei Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztiválon a Next Masters szekció Arany Galamb díját, valamint a horvát ZagrabDox nemzetközi dokumentumfilm-fesztivál különdíját nyerte el.

A rövidfilmes versenyprogramban egyébként a Superbia mellett szerepel még egy animáció, a macedón Vladimir Lukash The Falling Girl (Devojkata sto pagja) című tízperces darabja.

A szarajevói fesztiválon több mint kétszáz alkotást mutatnak be az utóbbi egy év filmterméséből, a hangsúly ezúttal is a térség, a volt Jugoszlávia tagországainak filmművészetén lesz. Elma Tataragic, a versenyprogram szelektora a szerdai szarajevói sajtótájékoztatón kiemelte: a rövidfilmek mutatkoznak az idén a legérdekesebbnek, ugyanis a témaválasztás jelentős mértékben eltér az eddigiektől. Mint mondta, már nem a háború és az azt követő időszak a téma, hanem teljesen kortárs kérdéseket járnak körül az alkotások.

Az Elia Suleiman palesztin rendezőből, Zeynep Atakan török producerből, Nikola Djuricko szerb színészből, Angeliki Papoulia görög színésznőből és a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál kurátorából, Thomas Hailerből álló zsűri dönt arról, hogy ki kapja a legjobb filmnek, valamint a legjobb színésznek és színésznőnek járó elismerést, illetve a zsűri különdíját.

A szarajevói filmfesztivál keretében rendezendő Talents Sarajevo programon 71 fiatal filmes (színész, rendező, producer, forgatókönyvíró, operatőr, újságíró)  vesz részt, köztük Breier Ádám rendező és Pozsonyi Janka kritikus, aki például a Filmhu-nak készített interjút Tóth Lucával, valamint a Kossuth Rádió Belépő című műsorában is szerepelt, ahol Tóth Lucával és Andrasev Nadjával beszélgettek a cannes-i fesztiválról.  

Forrás: MTI | Kép: Superbia

Még mindig nem olvadt el eléggé a jég, Sid, a lajhár és barátai ötödjére ökörködnek végig egy újabb mozinyi filmidőt. A kérdés joggal merül fel: valóban muszáj? Hiszen bármennyire szeretjük ezeket a figurákat, a sokadik lajhárbőr lehúzása miatt már az újabb plakátok megjelenése is komoly szemöldökránc-rohamokat idézett elő. De vajon miért van ez? Talán mert az összes eddigi film kétségkívül szórakoztatóra sikerült, de a szereplőihez bizonyos kor felett már elég nehéz kötődni, nem rendelkeznek olyan áttételes plusz tartalmakkal, mint például Snoopy (illetve Charlie Brown). Pedig annak idején az első rész pont a Shrek-hullámot lovagolta meg azzal, hogy a humora legalább annyira szólt felnőtteknek, mint gyerekeknek. Üzenete, miszerint a hátra hagyott egyedek új csordává tömörülnek és egyfajta hibrid családot alkotnak, szintén működött. És a legfontosabb: ha a történetek szintjén nem is, de humorban mindig erős volt a sorozat. Viszont kell az a fránya történet, valami köré építeni kell a gegeket. Részemről még a negyedik rész is átvitte a lécet, de ebben az ötödikben már a humor is elég nyugdíjas, nem csak Sid nagymamája.

Nagyjából minden Jégkorszak-film ugyanúgy épül fel: kis bepillantást nyerünk az egyre bővülő csorda mindennapjaiba, amit aztán kizökkent valami külső erő (melyet többnyire mindig a Motkány generál), minek következtében útra kelnek és meg sem állnak a megoldásig. Most sem történik másképp, Motkányunk a nagy makkvadászatban véletlenül egy Enterprise-ra megszólalásig hasonlító űrhajót talál a jég alatt, ami kirepíti az űrbe. Az események során bolygók robbannak szét, néhány meteor pedig célba veszi a Földet. Ha valakinek ismerős lenne ez a kiinduló helyzet, ne csodálkozzon, a film első perceit már lehetett látni fél évvel ezelőtt a Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts film kísérőjeként. Már akkor sem volt túl vicces, most megismételve sem lett az. Ezután pedig két szálon fut a film: az egyikben Sid, Manfréd és még vagy húszan indulnak el a harmadik részből ismerős Buck vezetésével, hogy bizonyos ősi jóslatok alapján megakadályozzák a halálos becsapódást, a másik szálon pedig a Motkány keserves kínjait követhetjük végig az űrben. Ez az űrhajós ötlet, illetve a próféciák persze több kérdést is felvetnek (például hol vannak egyáltalán az emberek?, kiknek köszönhetjük ezt a technikát?), de természetesen ezekkel a film jótékonyan nem foglalkozik. Rendben, fogadjuk el, hogy a rajzfilmes abszurd humor oltárán bármit fel lehet áldozni. HA működik az a bizonyos humor.

Bátran kijelenthető, hogy ez az ötödik rész a franchise leggyengébb darabja. Úgy érzem, a korábbi részekből próbálták újraollózni ezt az újat, de kevés sikerrel. Talán nem kéne erőltetni a következő folytatást (úgyis lesz). Az írók összeizzadtak rengeteg geget, dinamika is van, mégis üresen kong minden, fáradtak az ötletek. A máz megvan, az alatta lévő váz rozoga. Azt az őrületet és összhangot, ami a korábbi részekben működött, most csak nyomokban sikerült felidézni. Van ugyan néhány jó pillanata Bucknak és a lajhár nagyinak, de ők ketten nem képesek elvinni a vállukon a teljes filmet. Jó ötlet a hippikommuna az örök ifjúság forrásával. Jól néznek ki a dinómadarak. De mégis, az egész valahogy nem áll össze, nem lesz emlékezetes. Szeretjük Manfrédot, de sem neki, sem a csorda többi tagjának nem jut sem igazi szerep, sem kiemelkedő jelenet. Legtöbbször a teljes banda csak áll és néz. Aztán mennek egy kicsit, majd megint állnak és néznek, és elszórnak néhány viccesnek szánt beszólást. Elmondható, hogy ez egy rutinból összehozott, profin kivitelezett alkotás lett, de ennél nem több. Aki a kánikulában kicsit hűsölni akar a moziteremben, netán aludni egyet, annak kiváló alkalmat adhat a Jégkorszak 5. – A nagy bumm. Végül is ártani nem árt, egynek elmegy, szódával, a gyerekek biztos szeretni fogják. Az, hogy már szinte a végefőcím alatt elpárolog a teljes élmény, csak mellékes körülmény.

Shinyoung Kim alias Shin 0 egy koreai animátor és illusztrátor, aki tavaly végzett a Korea National University of Arts multimédia szakán, ahol reklámokra szakosodott (zenei videók, mozgó- és állóképek, stb.).

Shin 0 Eden című videóklipje az egyik all time favoritunk, melynek bibliai paradicsomát átszövi az erotika és a cukiság, amit az élénk színekkel és geometrikus formákkal tett még játékosabbá a koreai lány. Korábban azt írtuk róla, hogy ilyen lenne a hipszter képes Biblia. A sok explicit erotikus szimbólum és forma ellenére viszont nem lett gyalázkodó darab a háromperces klip, sőt, a vidám dallamokkal párosítva remekül feldobta és a kortársak számára is vonzóvá tette az unalomig ismert Ádám és Éva történetet.

Ezt a neon-cukormázzal átitatott erotikát Shin 0 egy korábbi projektjében, az Erography-ban is felhasználta. Az Erography négy nagyon rövid animációból áll, melyek tele vannak erotikával és bűbájjal, legyen szó a Taj Mahal-ról, pálmafákról vagy egy minikaktuszról.

Bucsi Réka LOVE című animációs filmjét februári premierje óta több mint ötven fesztivál közönsége láthatta. Csak júliusban összesen tíz jelentős nemzetközi fesztiválon vetítik a filmet – ezekben a napokban párhuzamosan versenyez egy spanyol, egy ciprusi, két olasz és egy mexikói fesztiválon.

A LOVE eddig öt kontinensre, valamint összesen 26 országba kapott meghívást. A negyedórás alkotást az elmúlt időszakban többek közt az Indie Lisboa, a Vienna Shorts és a Nashville-i filmfesztiválokon, illetve Krakkóban és Limában is vetítették. A rendező, Bucsi Réka a bécsi fesztiválon és a Los Angeles-i LA Film Festen személyesen is részt vett a LOVE fesztiválvetítésén.

Ezen a héten a következő filmes eseményeken látható a film: Elche Nemzetközi Függetlenfilm-fesztivál (Spanyolország), Animafest Cyprus, SiciliAmbiente (Olaszország), Lago Film Fest (Olaszország), illetve a Guanajuatói Nemzetközi Filmfesztivál (Mexikó).

A film világpremierjére februárban, a Berlinale Shorts versenyprogramjában került sor. Észak-amerikai debütálása a texasi South by Southwest (SXSW) fesztiválon, míg az ázsiai ősbemutató Hongkongban volt. Magyarországon a Friss Hús közönsége láthatta először a filmet. Itt a zsűri tetszését is elnyerte az alkotás: a legjobb magyar animációs film díjával tüntették ki. Mi itt írtunk a LOVE-ról.

A fesztiválok fontosságát jelzi, hogy közülük 13 ún. Oscar-kvalifikáló fesztivál, tehát az ott díjat nyert filmek automatikusan Oscar-jelölést kapnak. Bucsi Réka előző filmje, a Symphony No. 42. el is jutott idáig, sőt, az Oscar-jelölések közt a legjobb kilenc közé jutott 2015-ben.

A LOVE a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, francia koprodukcióban. A film magyar producere Osváth Gábor (Boddah), fesztiváloztatásáért pedig a Daazo rövidfilmes portál felel.