Korábban már írtunk a Festival Scope nevű oldalról, ahol ingyenesen nézhetők a legfrissebb kisfilmek a világ minden tájáról, ráadásul olyan szuper darabok, amelyek még éppen fesztiváloznak. Most egy animációs válogatást tettek közzé, összesen hat filmmel.

A Festival Scope több neves nemzetközi fesztivállal áll kapcsolatban, melyek kínálatából tesz elérhetővé válogatásokat, ráadásul ingyen. Azáltal, hogy ezek ingyenesen megtekinthetők neten, egyrészt a filmrajongók kedvében járnak, hogy akik nem jutnak el különböző fesztiválokra, azok is megismerjenek néhány kiemelkedő alkotást, másrészt ezzel segítik az adott filmek fesztiválútját is, hiszen az egyes filmek felkelthetik például forgalmazók, más fesztiválok és persze más alkotók érdeklődését is, amivel egyfajta promót is nyújt az oldal. 

A filmekhez regisztrálni kell (utána csak hírlevelek érkeznek az újabbnál újabb válogatásokról), aztán egyből nézhető bármelyik darab. Az animációk január 13. és február 13. között érhetők el, de fontos, hogy mindegyik alkotás csak bizonyos ideig és bizonyos megtekintésig nézhető, úgyhogy érdemes sietni a megtekintésükkel. A teljes válogatás itt található.

David Coquard-Dassault: Peripheria

Szuper hír, hogy Alberto Vazquez Decorado című rövidfilmje újra elérhető a Festival Scope oldalán, amit minél többször látok, annál inkább zavarba jövök és annál inkább szív magába, amit annál inkább élvezek. A Decorado-ban egy furcsa világ még különösebb élőlényeinek mindennapjait láthatjuk, a fekete-fehér színhasználat egyszerűségét pedig a film formavilága és a szereplők groteszksége ellensúlyozza. Történet nem igazán van, inkább rövid fejezetekből, szituációkból épül fel a film, melynek minden epizódjában valami bizarr, a néző és maga a szereplő számára is sokszor frusztráló dolog történik (mint például a fordított sellőre önkielégítést végző szellembarát). A Decorado egyik fő kérdése, hogy vajon nem egy mesterkélt, színpadi szituációban élnek-e a történet hősei, akiket folyton figyel valami vagy valaki (behozva ezzel a szórakoztató valóságshowk világát), illetve hogy erre ők maguk hogyan reflektálnak. A folyamatos önreflexió, valamint a jelenkori (technicizált és sokszor aberrált) társadalom közhelyeire és felismerhető hangjaira való hivatkozás folyamatosan átragasztja a nézőre is azt a kellemetlen, szorongáskeltő érzést, amiben maguk a szereplők is vannak – már aki ráismer önnön abnormális helyzetére.

Ronny Trocker Summer című rövidfilmje több szempontból is zavarba ejtő: hol van benne animáció, hogyan készült, hogyan értelmezi újra a filmezést és miről szól? Vagyis a jelenkor eseményeit ismerve az nyilvánvaló, hogy miről: a menekültválságról és az illegális bevándorlásról. Erre az is ráerősít, hogy a filmet Juan Medina 2006-ban, a spanyol Gran Tarajal tengerpartján készült fotója ihlette, melyen szintén egy menekült látható négykézláb a parton, akárcsak Trocker főhőse. 

Egy forró nyári napon vagyunk, ahol a parton a szokásos nyári események zajlanak: családi labdázás, fagyizás, napozás, fotózás, homokvár építés, stb., csakhogy ezeket nem látjuk mozgásban, csupán a hozzájuk tartozó hangokból építjük fel a történéseket. Elsőre olyan a film, mint egy mannequin challenge, de hamar rájön a néző, hogy az egyes mozgásfázisokban megrekedt emberek nem élők, legalábbis már csak a báb vagy a digitális vetületüket láthatjuk. Mintha az idő is megállt volna. Ebben a szituációban egy fekete férfi áll fel a homokból és kezdi keresni a helyét, miközben nemcsak a kamera követi bizonytalan járását, hanem a hatóságok is. Az animáció jellemzője, hogy életre kelti az élettelent, itt viszont éppen az élőt merevíti ki és teszi mozdulatlanná, a filmben pedig a kamera lencséjének nagyobb hatalma van a szereplők élete felett, mint maguknak a szereplőknek. 

Szörnyű vihar dúl a tengeren, és egy pont szemű, képregényes fizimiskájú férfi az életéért küzd Hokusai animált hullámai között. Alig tér magához a parton, már menekülni akar a festőien gyönyörű, de lakatlan szigetről. Tutajt épít újra és újra, ám minden alkalommal meggátolja egy titokzatos – talán mágikus – erő, mely egyszerre kegyetlen és békét hozó, akár a kicsiny sziget maga.

A vörös teknős (La tortue rouge, 2016), Michael Dudok de Wit Oscar-díjas rendező (Father and daugther, 2000) legújabb alkotása, különleges mű már a keletkezését tekintve is. Az eddig rövidfilmeket készítő, főként hagyományos módszerekkel alkotó holland rendezőt a Ghibli Stúdió kérte fel egy egészestés film elkészítésére. A japán stúdiónak ez volt az első európai koprodukciója, de Witnek pedig az első egészestés filmje. A közös pontot a Ghibli Stúdió műveit átható pozitív életszemlélet, az emberi élet tisztelete, és a természet iránti csodálat jelentette. De Wit ezeket szerette volna átadni saját történetével is, de a saját alkotói stílusában. A japánok inkább produceri, tanácsadói feladatokat láttak el, míg az animáción franciák, belgák és magyarok is dolgoztak, a Kecskemétfilm tekintélyes szerepvállalásával. Mikor a rendező múlt októberben hazánkban járt, a Dot & Line-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy mennyire elégedett volt a Kecskemétfilm stábjával, habár személyesen csak akkor találkozott velük, mikor már elkészült a film. Bár a távolságot áthidalandón főként interneten keresztül zajlott a közös munka, az eredménye egy egységes, európai stílusú művészanimáció lett. Büszkén gondolhatunk rá, hogy részben magyar alkotás.

A film másik sokat emlegetett különlegessége, hogy a 90 perces játékidőhöz képest szokatlan módon nem használ dialógusokat. Mivel a főszereplő jó ideig magányosan él a szigeten, és a rajzfilm fő témája az emberi magány és annak elviselhetetlensége, kézenfekvő döntésnek tűnik a beszédnélküliség. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne hallanánk a karaktereket. Dühös vagy kétségbeesett kiáltásaik, lépteik, sőt még lélegzetük hangja is hallatszik, ha szükség van rá, és ha az ember igazán figyel.

Ez a figyelem és befelé fordulás lehet talán a legalkalmasabb nézői hozzáállás a film megtekintésekor, ugyanis aki egy újabb nagyszabású Ghibli-mesét vár tőle, az biztosan csalódni fog. A film inkább egy lassú folyású, lírai alkotás, melyben a fantasztikus színek, a természetet leíró képsorok animációi ugyanolyan (ha nem nagyobb) hangsúlyt és kidolgozást kapnak, mint a karakterek cselekedetei és érzései. A természet ábrázolása egyszerre idézi az impresszionista festészet foltos háttereit, és a japán metszetek palettáját és kompozícióit - különösen a tájban sokszor magányosan álló emberalakokkal. A szereplők megjelenítése inkább a képregények stílusára hajaz, ami nem véletlen, hiszen de Witre bevallottan nagy hatást gyakorolt a francia, holland és belga képregény. Látszik, hogy a Ghibli Stúdió hagyta a maga útján járni, és a saját stílusában alkotni, ahelyett, hogy pusztán lemásolná a stúdió, vagy a japán rajzfilmek jellegzetes stílusát.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén végzett Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget című animációs rövidfilmjét meghívták a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Generation programjába.

Vulkánsziget látványterv (Forrás: Behance)

A Vulkánsziget című 9 perces digitális rajzanimáció egy mágikus szigeten játszódik, ahol a főszereplő fiatal nőstény tigrisnek egy idősebb hím közeledésével kell szembenéznie. "Olyan filmet szerettem volna létrehozni, amelyben a vizualitásnak különösen fontos dramaturgiai szerepe van: a környezet és a táj bemutatása, hangsúlyos jelenléte segíti a nézőt a szimbolikus és asszociatív elemekkel tarkított történet megértésében." – mondta a film alkotója, Lovrity Anna Katalin.

A Filmalap támogatásával készült MOME Anim diplomafilm a február 9-én kezdődő 67. Berlinale Generation válogatásába kapott meghívást, az 1978-ban alakított program a vetítésekhez kapcsolódva számos oktatási célú kísérőprogramot, beszélgetéseket is szervez a fiatal közönség számára. A válogatásban bemutatkozó filmek a Kristály Medve díjakért és a Generation zsűri díjaiért is versenyeznek.

Vulkánsziget jelenetképek (Forrás: Facebook)

Lovrity Anna Katalin 2016-ban végzett a MOME Anim mesterképzésén Vulkánsziget című diplomafilmjével, jelenleg az Animation Sans Frontiéres (ASF) nemzetközi animációs workshop résztvevője, amelynek keretében már következő filmtervét készíti elő. 

A rendező nem először nyúlt a dzsungel és a szerelem témájához: Passionpanther című egysnittes MOME vizsgafilmjében egy párduclány találkozik egy bennszülött fiúval, akivel rögtön szerelembe is esnek. A csattanós rövidet a kameramozgások és az üde, élénk színek dobják fel, az életteli hangsáv pedig csak még inkább kiemeli a dzsungel örökké nyüzsgő világát. De érdemes még megnézni a színes növényekben gazdag Rózsaszín fű, valamint a stop motion technikával készült Space Hip című rövidfilmjét is. 

A Vulkánsziget producere Fülöp József, vágója Czakó Judit volt, a sound designt Lukács Péter Benjámin, Kopasz Milán és Fegyverneky Sándor készítette, a zenéjét pedig Szabó Bálint szerezte.

A világpremier a Berlinálén lesz, a film facebook oldala itt követhető.

 Forrás: Filmalap

A napokban felkerült a netre egy videóesszé animációs filmvágás témában, ami sokkal érdekesebb és lényegesebb téma, mint gondolnánk. Eleve az animációs vágás egy fontos kérdés, mivel nagyon sok szempontból más, mint amit az élőszereplős filmeknél megszoktunk. Emiatt például animációs dramaturgokra is szükség van, hiszen másképp működik egy animációs film világalkotása, mint egy élőszereplősé (és akkor a rövid-, szerzői és kísérleti darabokba még nem mentem bele). Itthon viszont szinte csak Domonyi Rita, a MOME egyik oktatója az, aki oda-vissza ismeri a témát, és például ebben is különbözik a MOME és a METU, hogy míg előbbi hallgatói az animáció médiumának összes sajátosságát kihasználják, sőt kísérleteznek is velük, addig a METU diákjai többnyire egy élőszereplős rendező fejével gondolkodnak és eszerint is építik fel filmjeiket, amitől sokszor érdektelenné válnak. Ugyanakkor ott van ellenpéldának a Balkon, Dell'Edera Dávid diplomafilmje, ami élő szereplőkkel pont ugyanígy leforgatható lenne, viszont a stilizált animációs forma miatt sokkal nagyobb a hatása, sokkal frissebb, sokkal felszabadítóbb és univerzálisabb. Ahogy Varga Zoltán írta róla, "bár a Balkon eseményvilága "átrakható" volna élőszereplős közegbe is, [...] mégis az animációs kivitelezésben rejlik az a különös elmozdulás, ami egy ponton a banalitást kibillenti valamiféle apokaliptikus érzés felé, és ezt (talán) nem vagy kevéssé lehetett volna elérni, ha rajzolt közegek és figurák helyett konkrét közegeket és hús-vér embereket látunk."

Vannak olyan animációs filmek, amiknél valójában indokolatlan az animációs forma (mint például a Tokiói keresztapák), és vannak olyan élőszereplős darabok, amik összhatása már-már animációs érzést kelt (mint például a Beetlejuice). Szóval a különbségek ellenére van átjárás mindkét forma között, és most úgy tűnhet, hogy kicsit messze kalandoztam az animációs vágástól, de Andrew Saladino videójából kiderül, hogy nem annyira, hiszen a vágási technikák vagy a vágói feladatok különbözősége ellenére maga a vágás a filmkészítés egyik legfontosabb eleme. 

A főleg archív felvételekből, interjú-, előadás- és filmrészletekből álló videóban nemcsak animációs filmek vágói, hanem rendezői is beszélnek. A közel nyolc percben csak fősodorbeli egészestés alkotásokról van szó, úgyhogy a rövidfilmes és szerzői animációk létrehozásának mikéntjéhez nem kerülünk közelebb, mindenesetre ez a pár perces videó is elég ahhoz, hogy a laikusok is bekukkantsanak a kulisszák mögé és lássák, hogy mennyire összetett folyamat is az animációs filmkészítés, és hogy miért tart több évig a létrehozásuk. És a fenti videó témája még csak az egyik összetevője ennek a folyamatnak. 

Az 1980-as évek elején készülő Fekete üst (The Black Cauldron) című film példájával nyit a videó, amikor is Michael Eisner lett a Disney új vezérigazgatója és aki Jeffrey Katzenberget nevezte ki, hogy élessze újjá az animációs részleget. Katzenberg túl sötétnek és erőszakosnak találta a Fekete üstöt, szerinte meg kellett volna vágni, viszont a producerek szerint ezen nincs mit szerkeszteni, hiszen nincsenek felesleges jelenetek, nem lehet kivenni, majd betenni helyettük mást, mert egy animációs filmet nem lehet csak úgy vagdosni. Katzenberg erre csak azt felelte, hogy ez nevetséges, hiszen bármit lehet szerkeszteni, illetve vágni. 

December végén hirdették meg a 2017. szeptemberében induló képzéseket és ha valaki animációt szeretne tanulni, több felsőoktatási intézmény közül is válogathat. Alább vázlatosan összeszedtük, hogy hányféle helyen és szakon lehet animációval foglalkozni, a felvételi eljárás pontos részleteit és határidőit a felvi.hu-n lehet elolvasni.

MOME

Ha valaki animációt szeretne tanulni, valószínűleg a MOME az elsődleges célja, ahol alap- és mesterképzés is indul, mindkettő állami ösztöndíjas és költségtérítéses verzióban. A MOME erényeit valószínűleg fölösleges is annak sorolni, aki animációval szeretne foglalkozni, hiszen évek óta innen kerülnek ki azok a kortárs darabok, amik a világ fesztiváljain nagyobbnál nagyobb sikereket érnek el, és mára már nem csak Bucsi Réka nevét ismerik fel a szakmán kívüliek, mert egyre több alkotó kerül a köztudatba a sok elismeréssel és sikerrel.

A MOME az elmúlt hetekben költözött el a Zugligeti útról a BME Z épületébe, és ugyan már volt decemberben nyílt napjuk, január 11. és 12. között kipakolás lesz az egyetemen, ahol az animációs hallgatók munkáit is meg lehet nézni és beszélgetni is lehet velük a tapasztalataikról. 

A MOME honlapja itt, az animáció tanszék weboldala pedig itt érhető el.

METU

A Budapesti Metropolitan Egyetemen pár éve indult animációs alapképzés, 2015-ben pedig önálló animációs mesterképzés is. A METU-n alapképzésben csak önköltséges módon lehet animációt tanulni, mesterszakon viszont államilag támogatott helyekre is lehet jelentkezni. A METU animációs képzése még viszonylag fiatalnak számít, de már van egy filmjük, ami ott van a kortárs magyar animáció élvonalában, méghozzá Dell'Edera Dávid Balkonja, ami az első METU-s film, mely támogatást nyert a Médiatanácstól. 

A nemrég egyetemmé vált felsőoktatási intézmény még három időpontban várja nyílt napra az érdeklődőket: január 12-én, 28-án és február 8-án 10 órától a Rottenbiller utcai épületben, a nyílt napra regisztrálni itt lehet.

A METU oldalát itt lehet böngészni, az animációs alapképzésről itt, a mesterképzésről pedig itt lehet olvasni. 

Nemrég írtunk a készülő MOME versfilmekről, melyre az egyetem 2015 novemberében kapott támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán. A MOME 2008 óta dolgoz fel kortárs magyar verseket és dalokat, a Médiatanácstól pedig 2012-ben nyert először támogatást tíz mű megfilmesítésére. A Kortárs gyerekversek és dalok második szériájában készülő 17 rövidfilm többek közt Kiss Judit Ágnes, Kukorelly Endre, Lackfi János, Miklya Zsolt és Varró Dániel verseit dolgozza fel, melyeket a tanszék oktatója, Domonyi Rita dramaturg választott ki. A filmeket volt MOME Anim szakos hallgatók rendezik (Bognár Éva Katinka, Bakos Barbara, Bertóti Attila, Farkas Júlia, Gellár Csaba, Gelley Bálint, Hermán Árpád, Horváth-Molnár Panna, Molnár Tünde, Réthi Gábor, Sándor József, Tamás Iván, Végső Ágota, Vácz Péter, Zétényi Borbála), akik közül többen már másodszorra vesznek részt a projektben, de sok jelenlegi MOME Anim diák is dolgozik a filmeken.

Képkocka Horváth-Molnár Panna most készülő versfilmjéből, a Rózsa a holdonból

Az egyetem működésének fontos eleme az inkubációs tevékenység, melynek során a tanszék már végzett és jelenlegi hallgatóinak bevonásával valósulnak meg animációs projektek. Ezzel kapcsolatban a Médiatanács blogján 2014-ben megjelent egy interjú Fülöp Józseffel, aki szerint a Kortárs gyerekversek és dalok sorozattal az volt a céljuk, hogy "módot adjunk animációs mesterdiplomásainknak önálló projektek kialakítására, amelyek arra is alkalmasak, hogy kortárs irodalmi műveket népszerűsítsenek. A friss szemlélet mindkét vetületben megjelenik: fontos, hogy nemcsak a versek kortársak, hanem az animációk is. [...] Elsősorban a végzős hallgatókat céloztuk meg, azért, hogy pályakezdőként olyan megjelenési lehetőséghez jussanak, ahol a kreativitásuknak szabad teret nyithatnak, erre garancia a védett egyetemi környezet."

A gyártás lassan befejeződik, úgyhogy nemsokára láthatjuk is a kész filmeket. A korábbi posztban Horváth-Molnár Panna Rózsa a holdon című Miklya Zsolt-adaptációjáról írtunk, most pedig Farkas Júlia Rengete című animációját mutatjuk be, mely Kukorelly Endre versét dolgozza fel.

Farkas Júlia: Rengete

Farkas Juli 2009-ben végzett a MOME-n az Izmos királylányok című animációjával, melyben egy öreg király 12 lánya minden éjszaka nyomtalanul eltűnik, az uralkodó pedig megelégeli ezt és királyságát, valamint lányai kezét ígéri annak, aki kideríti merre járnak és mit csinálnak esténként. A film látványa senkit ne tévesszen meg, ahogy Báron György írta róla a Filmvilágban: "első látásra tiszta gyermeki amatőrizmus, akár a nehézkesen előadott szöveget hallgatjuk, akár az ovis rajzokra emlékeztető képeket nézzük. Ám ez csak a látszat: tudatos és pontosan eltalált forma ez, dadaista-szürrealista (neo)primitív játék, felsőfokon."

Juli a Rengete című versadaptációban is folytatja ezt a gyermeki, amatőrnek látszó, de abszolút tudatosan szerkesztett látványvilágot és cselekményvezetést. Kukorelly rövidke versének főszereplője egy ovis kislány, akibe szinte minden fiú szerelmes, ő pedig nem tud választani, hogy melyiket szeresse viszont. A leányka monológjához nem is találhattak volna jobb szinkronhangot, mint Stefanovics Angélát, aki például Bertóti Attila sokszorosan díjazott Mese című MOME Anim diplomafilmjében is a kislány hangját kölcsönözte.

UPDATE Felkerült a Mese TV oldalára Farkas Juli MOME versfilmje

A kétperces film látványvilágát és karaktereit Juli álmodta meg, akitől nem szokatlanok a szuperaranyos, színes állatkarakterek, ahogy a behance-oldalán is láthatjuk, de például a Gaia mama című szériatervének szereplői is nagyon hasonlóak a Rengete dzsungellakóihoz, csak ők egy lakótelepi lakásban éldegélnek a természet helyett. Ahogy Juli mondta, a versről egyből a dzsungel jutott az eszébe, ahol bármelyik állatnak lehet szerelmi problémája, de legfőképpen egy rózsaszín, nektárt evő denevérlánynak, akiért egy vidám kék kukac, egy víziló, egy csiga és egy rozmár is odavan. A rövidke film végül több is lesz, mint pusztán egy szerelmi sztori, mert megjelenik benne az átváltozás jelképe is, amit értelmezhetünk a felnőtté válás metaforájaként is.

A film hangdizájnere Beke Tamás, a zenét pedig Buttinger Gergely készítette, aki többek közt olyan animációkon dolgozott korábban, mint a Vastojás, vagy az Átjáró Másvárosba és az Ahány király, annyi mese című szériák. Juli mellett Sebesvári Soma animálta a filmet, de két jelenlegi MOME Anim hallgató, Kiss Panni és Muszka Máté is dolgozott rajta. Alább mozgó képeket válogattunk Juli tumblr-oldaláról, ahol még több filmkockát lehet találni.