A napokban felkerült a netre egy videóesszé animációs filmvágás témában, ami sokkal érdekesebb és lényegesebb téma, mint gondolnánk. Eleve az animációs vágás egy fontos kérdés, mivel nagyon sok szempontból más, mint amit az élőszereplős filmeknél megszoktunk. Emiatt például animációs dramaturgokra is szükség van, hiszen másképp működik egy animációs film világalkotása, mint egy élőszereplősé (és akkor a rövid-, szerzői és kísérleti darabokba még nem mentem bele). Itthon viszont szinte csak Domonyi Rita, a MOME egyik oktatója az, aki oda-vissza ismeri a témát, és például ebben is különbözik a MOME és a METU, hogy míg előbbi hallgatói az animáció médiumának összes sajátosságát kihasználják, sőt kísérleteznek is velük, addig a METU diákjai többnyire egy élőszereplős rendező fejével gondolkodnak és eszerint is építik fel filmjeiket, amitől sokszor érdektelenné válnak. Ugyanakkor ott van ellenpéldának a Balkon, Dell'Edera Dávid diplomafilmje, ami élő szereplőkkel pont ugyanígy leforgatható lenne, viszont a stilizált animációs forma miatt sokkal nagyobb a hatása, sokkal frissebb, sokkal felszabadítóbb és univerzálisabb. Ahogy Varga Zoltán írta róla, "bár a Balkon eseményvilága "átrakható" volna élőszereplős közegbe is, [...] mégis az animációs kivitelezésben rejlik az a különös elmozdulás, ami egy ponton a banalitást kibillenti valamiféle apokaliptikus érzés felé, és ezt (talán) nem vagy kevéssé lehetett volna elérni, ha rajzolt közegek és figurák helyett konkrét közegeket és hús-vér embereket látunk."
Vannak olyan animációs filmek, amiknél valójában indokolatlan az animációs forma (mint például a Tokiói keresztapák), és vannak olyan élőszereplős darabok, amik összhatása már-már animációs érzést kelt (mint például a Beetlejuice). Szóval a különbségek ellenére van átjárás mindkét forma között, és most úgy tűnhet, hogy kicsit messze kalandoztam az animációs vágástól, de Andrew Saladino videójából kiderül, hogy nem annyira, hiszen a vágási technikák vagy a vágói feladatok különbözősége ellenére maga a vágás a filmkészítés egyik legfontosabb eleme.
A főleg archív felvételekből, interjú-, előadás- és filmrészletekből álló videóban nemcsak animációs filmek vágói, hanem rendezői is beszélnek. A közel nyolc percben csak fősodorbeli egészestés alkotásokról van szó, úgyhogy a rövidfilmes és szerzői animációk létrehozásának mikéntjéhez nem kerülünk közelebb, mindenesetre ez a pár perces videó is elég ahhoz, hogy a laikusok is bekukkantsanak a kulisszák mögé és lássák, hogy mennyire összetett folyamat is az animációs filmkészítés, és hogy miért tart több évig a létrehozásuk. És a fenti videó témája még csak az egyik összetevője ennek a folyamatnak.
Az 1980-as évek elején készülő Fekete üst (The Black Cauldron) című film példájával nyit a videó, amikor is Michael Eisner lett a Disney új vezérigazgatója és aki Jeffrey Katzenberget nevezte ki, hogy élessze újjá az animációs részleget. Katzenberg túl sötétnek és erőszakosnak találta a Fekete üstöt, szerinte meg kellett volna vágni, viszont a producerek szerint ezen nincs mit szerkeszteni, hiszen nincsenek felesleges jelenetek, nem lehet kivenni, majd betenni helyettük mást, mert egy animációs filmet nem lehet csak úgy vagdosni. Katzenberg erre csak azt felelte, hogy ez nevetséges, hiszen bármit lehet szerkeszteni, illetve vágni.
Saladino esszéjében elhangzik, hogy az animációs filmekkel kapcsolatban gyakran hiszik azt az emberek, amit a Fekete üst producerei is: hogy megvannak az előre megtervezett szekvenciák, amiket szépen megcsinálnak az animátorok úgy, ahogy le van írva (rajzolva) és kész. De egy animációs vágó munkája sokkal többől áll, mint egy átlagos (vagyis élőszereplős) vágóé, hiszen már az ötleteléstől kezdve be van vonva a munkafolyamatba, míg egy élőszereplős film vágója a felvett anyag után áll neki összerakni a filmet. Épp ezt mondja a Verdák és a Toy Story vágója, Ken Schretzmann is, hogy míg élőszereplős filmben először felveszik az anyagot és utána vágják, addig animációsban épp fordítva történik mindez.
John Venzon, a Gólyák és a Cápamese vágója pedig arról beszél, hogy őt például már a konkrét forgatás előtti években bevonják az ötletelésbe: a rendezővel és az íróval hármasban leülnek és elkezdik tervezni a filmet, két év alatt kitalálják a sztorit, majd utána egy évig készítik magát az animációt. Mindez azért történik így, mert az élőszereplős filmekkel ellentétben az animációs filmeknél nem különül el a vágás a forgatástól, hiszen ez az egyik fő formálója a kész filmnek.
Lee Unkrich, az Egy bogár élete és a Toy Story 3 vágója (és utóbbi rendezője) azt mondja, hogy egy animációs filmbe sokkal jobban be vannak vonva a vágók, mint egy élőszereplősben, már az írói szakaszban is részt vesznek, és fontos szerepet játszanak a film gyártásának korai időszakában (is). Az élőszereplős filmnél azzal tudnak dolgozni, ami már le lett forgatva, az animációban ilyen szempontból sokkal nagyobb kontrollja (vagy szabadsága) van a filmkészítőnek, hiszen nincs helyhez, időhöz és színészhez kötve, ha egy jelenetet újra kell csinálni.
Andrew Saladino, a videóesszé készítője is folyamatosan hangsúlyozza, hogy egy film ötletelése során nagyon sok elképzelést dobnak össze, amit végül story boardba öntenek, így kialakul egy első verzió, melyben az egyedi ötleteket a vágók formálják egységgé (a hangokkal együtt).
Az Agymanók, a Fel és a Szörny Rt. rendezője, Pete Docter egy előadásban mesél arról, hogy valóban sok a brainstormingolás még az animálás előtt, ekkor alakul ki a történet alapja, és amikor elkészül belőle az első verzió, az általában sosem működik. Aztán újra összeülnek, írnak, agyalnak, beszélgetnek, rajzolnak, majd ezeket újra és újra megteszik, aminek minden lépésével kicsit közelebb kerülnek a végső verzióhoz.
Andrew Saladino arra a következtetésre jut, hogy a Fekete üst producereinek végülis igaza volt, miszerint egy animációt nem igazán lehet vágni (legalábbis utólag), hiszen egy előszereplős filmnél lehetőség van utóforgatásra, animációnál ez sokkal bonyolultabb és időigényesebb folyamat. Még ha a folyamat más is a kétféle filmforgatási módszernél, a munka ugyanaz: sok kreativitást és kísérletezést igényel, és nem utolsó sorban érzelmet, hiszen végülis erről szól a vágás.
A videó Pete Docter gondolataival végződik, hogy ha ennyire bonyolult, időigényes és előre láthatóan sok nehézségeket tartalmaz egy animációs film készítése, akkor mégis miért csinálják? Mert ha nem engedik meg maguknak az alkotók, hogy hibázzanak, akkor nem fejlődnek, nem hoznak létre semmi újat. Ezért számukra a hibázás nélkülözhetetlen része a gyártás folyamatának.
