Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

"Én ezt tudtam hozzátenni ehhez a szakmához"

Interjú Jankovics Marcellel

2017. június 19. - VargaÁkos

Az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon két munkája is versenyben van, melyekkel egy hihetetlenül gazdag alkotói pályafutás zárul le: Jankovics Marcell visszavonul az animációs filmkészítéstől. Az életmű korábbi és záró darabjairól, a küzdelemről, az új generációról és persze az idei KAFF-ról is beszélgettünk a fesztivál sajtótájékoztatóját követően.

jankovics_marcell_2017_kaff_sajtotajekoztato.jpg

Jankovics Marcell a 13. KAFF sajtótájékoztatóján (Fotó: Banczik Róbert)

A rendezvényt támogató Magyar Művészeti Akadémia alelnökeként és alkotóként is érintett a Kecskeméti Animációs Filmfesztivált illetően, idén két alkotása is versenyez a mustrán. Mit vár az idei KAFF-tól alkotóként és akadémiai alelnökként?

Elsősorban a fesztiválnak szurkolok, nem magamnak, hiszen én a versenyben lévő két filmmel leköszönök az animáció színpadáról. De a fesztiválnak azt kívánom, hogy egyre gazdagabb és sikeresebb legyen, hiszen nagyon fontos esemény, nemcsak a rajzfilmeseknek és Kecskemétnek, hanem a magyar művészeti élet palettáján is egy üde színfolt a KAFF. Továbbá kívánom, hogy az MMA legyen büszke arra, hogy egy ilyen területet is támogathat.

Az egyik alkotása a sorozatok között versenyez: Az Árpádok emlékezete a legutóbbi fesztiválon is szerepelt, ahol a hosszabb első epizód egyik felét vetítették le, idén kerül sor a másodikra. Honnan jött a sorozat ötlete?

Még a bimillenium tiszteletére szeretett volna Mikulás Feri (a Kecskemétfilm vezetője – a szerk.) egy történelmi animációs sorozatot csinálni egy korábban megjelent könyv alapján. Én ehhez készítettem egy minta-forgatókönyvet, még csak írásban, azonban akkor, vélhetően azért, mert abban az időszakban kezdtem el dolgozni a Csodaszarvas-filmemen, ez a projekt nem kapott támogatást. Aztán néhány éve már én hoztam fel Ferinek, hogy jó lenne felújítani és továbbvinni ezt a gondolatot. Így csináltuk meg mintafilmnek a III. Béla című epizódot, ez azonban terjedelmében meghaladta a TV-előírást, tehát a 7 vagy 13 percet, ezért áll két részből, amiket viszont egyben kell kezelni. Tehát ez egyetlen film, egy mintaepizód az Árpádok című sorozathoz.

Az animációs filmkészítéstől elköszönve ezt a sorozatot is el kell engednie. Nem próbálták meggyőzni, hogy mégis folytassa?

Igen, ez még csak a sorozat kezdete, és Mikulás Feri persze szerette volna, ha az egészet bevállalom, és hajlandó vagyok folytatni, de halál komolyan mondom, hogy bele lehet fáradni egy ekkora munkába. Ma ugyan már megvan a lehetőség a "távkapcsolatra", tehát az interneten keresztül tudnánk együtt dolgozni, a III. Béla is így készült – egyszer jártam csak emiatt a kecskeméti stúdióban –, de ez nem az igazi. Az igazi az volt, amikor a Magyar népmeséknél lementem, és mindenkivel találkoztam, aki dolgozott a produkcióban, az egy egészen más felállás volt. Nem tudom, hogy az Árpádok-sorozatot fogják-e folytatni, de sajnálatos lenne, ha csak ez a mintaepizód készült volna el belőle.

Tovább

Masaaki Yuasa éneklő sellőlányát díjazták Annecy-ban

Véget ért az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, ahol idén két magyar alkotás is volt: Wunder Judit MOME Anim mesterszakos munkája, a Kötelék a diplomafilmes versenyszekcióban szerepelt, a MOME Anim alapszakos Halasi Bálint és a média design szakos Lazin Damján a Francia Intézet számára készített ID szpotja, a Le Chef pedig az alkalmazott munkák blokkjában versenyzett.

A díjazottak között végül sajnos nem volt magyar alkotás, a nyertesek többsége japán és francia animáció lett, ráadásul az egészestés és rövidfilmes kategória fődíját is egy musical nyerte.

masaaki_yuasa_lu_over_the_wall.png

Masaaki Yuasa: Lu Over the Wall

Az alkalmazott animációk között a Steve Cutts által rendezett, a ’30-as évek fekete-fehér animációit idéző Moby videóklipet, az Are You Lost in the World Like Me?-t a zsűri különdíjjal jutalmazta. A legjobb alkalmazott animációnak járó Kristály-díjat Anna Ginsburg animációja, a Material World kapta, mely a fenntartható divat kérdését járja körbe a divatipar néhány képviselőjével készült interjúrészleten keresztül.

A TV-filmek és -speciálok versenyében különdíjat kapott Mike Hollingsworth BoJack Horseman című szériájának Fish Out Of Water epizódja, a zsűri díját Anaïs Caura The Man-Woman Case című sorozatának Wanted része nyerte, a legjobb televíziós produkciónak járó Kristály-díjat pedig Jakob Schuh, Jan Lachauer és Bin-han To Revolting Rhymes Part One című félórás TV-speciálja kapta.

Tovább

Egyszer volt, hol nem volt... a kiállítás

Annecy-ban végeláthatatlanok a programok, minimum meg kellene triplázni magam, hogy mindenre elmehessek, ami érdekel. Egy kiállítást viszont nem akartam kihagyni. Idén 30 éves ugyanis az itthon is nagy sikerrel sugárzott Egyszer volt, hol nem volt... az Élet című sorozat, melynek kulisszatitkait mutatják be a tárlaton.

Gyerekkoromban mindig a tévé elé szegezett a kis fehér- és vörösvérsejtek és a gonosz vírusok meg baktériumok kalandjait bemutató rajzfilm és azóta is, ha megsérülök, mindig elképzelem, hogyan száguld az érrendszeremen át a felmentősereg, hogy megoldja a problémát.

30 évvel ezelőtt került a képernyőre ez a huszonhat részből álló sorozat, melyet Albert Barillé rendezett és ugyan eredetileg csak a gyereknézőket célzó oktatóműsor volt, tulajdonképpen az egész család kedvencévé vált. Azon túl, hogy egy vizuálisan érdekes és ismeretterjesztő széria jött létre, rendkívül szórakoztató is volt egyben.

Az Egyszer volt, hol nem volt... az Élet kiállítás Annecy-ban (Képek: Kalocsay Gergely)

Annecy központjában, a Bonlieu könyvtárában megtekinthető kiállítás a sorozat készítését mutatja be, eredeti storyboardoktól kezdve a karakterterveken át a szinte már műalkotásnak is beillő hátterekig. Rajongóként különösen érdekes volt látni, hogyan alakult ki az általunk is ismert film, amiből idén egy képregényt is készítettek.

Az Egyszer volt...-nak egyébként még hat másik szezonja is volt, amelyek az emberiség történetét, az űrutazást, a felfedezések korát, Amerika meghódítását, nagy feltalálóinkat és a Föld fenntartható fejlődését mutatják be. Magyarországon csak az első kettőt sugározták. 

Kína francia szemmel

Az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díszvendége Kína, ezért az idei annecy-i kisfilmek is a kínai kultúra és történelem köré épültek. Akárcsak a korábbi években, most is Franciaország egyik legnevesebb intézményének, a Gobelins animáció szakos hallgatói készítettek öt, egyenként alig egyperces promót a fesztiválra, melyeket az egyes blokkok előtt vetítenek az esemény ideje alatt. 

A diákok 5-6 fős csapatokban dolgozták fel a kínai kultúra legemblematikusabb elemeit, legyen szó a kínai operáról, a sárkányünnepről és a kínai folklór szellemeiről, a harcművészetről, vagy akár Shanghai nyolcvanas évekbeli átalakulásáról, a Puzzle című kisfilmben pedig egybegyúrva láthatjuk Kína különböző arcait.  

A kis nyitófilmekhez nem kell Annecy-ban lennünk, a Gobelins vimeo csatornáján, de akár a fesztivál youtube-csatornáján fotelből is megnézhetjük őket. Ha valaki kíváncsi a korábbi években készült alkotásokra, itt találja őket: 20162015, 2014, 2013, 2012, 2011, 2010, 2009, 2008, 2007.

Tovább

A gyerekek is imádni fogják a KAFF-ot

A Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon idén kiemelkedően sok gyerekfilm szerepel a programban, klasszikusoktól a legfrissebb animációkig. A fesztiválra érkező családok megnézhetik a Vukot, a Háry Jánost, a Lengemeséket és A kis herceget, de külön blokk várja a kicsiket a magyar versenyszekcióban is.

2017 június 21. és 25. között Kecskemét az animáció fővárosává válik. A fesztivál programját adó közel 400 filmből számos alkotás gyerekfilm, melyeket a Főtéren, a Hírös Agórán vagy az Otthon moziban ingyenesen tekinthetnek meg az érdeklődők.

Idén kilencvenéves lenne Dargay Attila, az ő tiszteletére tűzte műsorra a fesztivál a Vukot. A talpraesett róka meséjét Kecskemét Főterén vetítve élvezhetik este közösen a családok. A Kodály-évfordulóra való tekintettel egy másik klasszikus, a Richly Zsolt által rendezett Háry János is megtekinthető lesz a város központjában felállított szabadtéri mozivásznon. Hosszú évek óta az első egészestés magyar rajzfilm a Berg Judit könyvéből készült Lengemesék. Füttyös Vilkó és a Nádtenger többi lakójának történetéből Pálfi Zsolt rendezett egyórás animációs filmet, mely a KAFF-on az Otthon moziban látható.

lengemesek_still_033.jpg

Pálfi Zsolt: Lengemesék

Nagyobb gyerekeknek ajánljuk az európai egészestés versenyprogram néhány filmjét, melyek között három Oscar-díjra jelölt alkotás is szerepel. A részben Kecskeméten készült A vörös teknős egy hajótörött férfi életre szóló találkozását meséli el egy óriási teknőssel. A francia Fantomfiú főhőse egy kórházban fekvő fiú, Leo, aki különleges képessége révén képes testéből kilépve szellemalakban kergetni a veszélyes bűnözőket. Claude Barras francia-svájci bábanimációja, az Életem Cukkiniként pedig egy gyerekotthon kis lakóiról szól. Az európai programban versenyzik a Roger Mainwood által rendezett Ethel és Ernest című családi mozi is, mely a huszadik század társadalmi változásait mutatja be a londoni házaspár életének tükrében.

ethel_and_ernest_2.jpg

Roger Mainwood: Ethel és Ernest

Tovább

A magyar filmesek a MIFA filmvásáron

Egy pici, de annál vidámabb standon mutatja meg magát a világ animációs filmiparának négy magyar cég.

Az Ionart, az Umatik, a Derengő és a KGB Stúdió közös kiállítóhelyén csak kapkodtam a fejem, annyi izgalmas koncepció tárult elém. A cégek idén először fogtak össze és jelennek meg közösen a MIFA filmvásáron, ezzel is erősítve – a sajnos egyébként sem túl meghatározó – magyar jelenlétet Annecy-ban.

boxi_01.jpg

Boxi (Forrás: KGB stúdió)

Seiner Károly (Ionart) és Káspári Dóra (Umatik) elmesélték, hogy a részvétel ötlete nem is otthon, hanem egy müncheni konferencián merült fel. Itt futottak össze és találták ki a közös fellépést a két cég és a Derengő képviselői, mely utóbbinak a stúdióvezetője, Nyikos László jött a MIFÁ-ra, valamint szinte utolsó pillanatban csatlakozott a kezdeményezéshez a KGB Stúdió is.

Bár idén először sikerült a filmvásárra kijutniuk, Annecy mégsem ismeretlen számukra, az Umatik filmje, a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja 2014-ben versenyen kívül vett részt a seregszemlén, tavaly pedig a Solo Lobo című filmtervük szerepelt a MIFA pitchfórumán. Most pedig, példaértékű összefogással, egymást erősítve igyekeznek befektetőket, koproducereket, vagy a már elkészült filmjeiknek forgalmazót keresni, de annak is örülnének, ha az itt kialakított személyes kapcsolatok révén esetleg külföldi bérmunkákban dolgozhatnának.

jano_mano.jpg

Janó Manó (Forrás: Umatik stúdió)

Ami pedig a kínálatot illeti, az egyszerűen pazar: előkészítés alatt áll a Janó Manó, ami egy – Harsányi Gábor hangján megszólaló – varázslatos erdei manóról szól, a Magyar Média Mecenatúra támogatásával néhány rész elkészült már a Borka és a Varázsruhából, és szinte az egész évad az óvodás menzák menüjét feldolgozó Paradicsomleves betűtésztával című sorozatból,  a papírból hajtogatott Boxinak pedig 13 része csak arra vár, hogy a nézők elé kerülhessen. Az egészestés filmek körét a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott, jelenleg gyártás-előkészítésben lévő, balatoni mesét feldolgozó Helka és a fejlesztés alatt álló Solo Lobo erősítik. 

helka.jpg

Helka (Forrás: Derengő stúdió)

Tovább
süti beállítások módosítása