Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

A magyar filmesek a MIFA filmvásáron

2017. június 15. - Kalocsay Gergely

Egy pici, de annál vidámabb standon mutatja meg magát a világ animációs filmiparának négy magyar cég.

Az Ionart, az Umatik, a Derengő és a KGB Stúdió közös kiállítóhelyén csak kapkodtam a fejem, annyi izgalmas koncepció tárult elém. A cégek idén először fogtak össze és jelennek meg közösen a MIFA filmvásáron, ezzel is erősítve – a sajnos egyébként sem túl meghatározó – magyar jelenlétet Annecy-ban.

boxi_01.jpg

Boxi (Forrás: KGB stúdió)

Seiner Károly (Ionart) és Káspári Dóra (Umatik) elmesélték, hogy a részvétel ötlete nem is otthon, hanem egy müncheni konferencián merült fel. Itt futottak össze és találták ki a közös fellépést a két cég és a Derengő képviselői, mely utóbbinak a stúdióvezetője, Nyikos László jött a MIFÁ-ra, valamint szinte utolsó pillanatban csatlakozott a kezdeményezéshez a KGB Stúdió is.

Bár idén először sikerült a filmvásárra kijutniuk, Annecy mégsem ismeretlen számukra, az Umatik filmje, a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja 2014-ben versenyen kívül vett részt a seregszemlén, tavaly pedig a Solo Lobo című filmtervük szerepelt a MIFA pitchfórumán. Most pedig, példaértékű összefogással, egymást erősítve igyekeznek befektetőket, koproducereket, vagy a már elkészült filmjeiknek forgalmazót keresni, de annak is örülnének, ha az itt kialakított személyes kapcsolatok révén esetleg külföldi bérmunkákban dolgozhatnának.

jano_mano.jpg

Janó Manó (Forrás: Umatik stúdió)

Ami pedig a kínálatot illeti, az egyszerűen pazar: előkészítés alatt áll a Janó Manó, ami egy – Harsányi Gábor hangján megszólaló – varázslatos erdei manóról szól, a Magyar Média Mecenatúra támogatásával néhány rész elkészült már a Borka és a Varázsruhából, és szinte az egész évad az óvodás menzák menüjét feldolgozó Paradicsomleves betűtésztával című sorozatból,  a papírból hajtogatott Boxinak pedig 13 része csak arra vár, hogy a nézők elé kerülhessen. Az egészestés filmek körét a Magyar Nemzeti Filmalap által támogatott, jelenleg gyártás-előkészítésben lévő, balatoni mesét feldolgozó Helka és a fejlesztés alatt álló Solo Lobo erősítik. 

helka.jpg

Helka (Forrás: Derengő stúdió)

A legérdekesebb talán a Cipelő Cicák című projekt. A rajzfilmet ihlető figurák eredetileg apró kis babzsákok voltak, amik annyira megtetszettek Berg Juditnak, hogy egy komplett mesét kanyarintott köréjük, a könyv illusztrációit pedig az összetéveszthetetlen stílusú Agócs Írisz készítette. Ebből a történetből készül most 3D-s animáció, amely a MIFÁ-n is bemutatott jelenetek alapján káprázatosnak ígérkezik. Az érdeklődőket nemcsak a film rendezője, Bárdos Csaba várja a standon, hanem a babzsák cicák is, akiket előszeretettel fogadnak örökbe a látogatók.

cipelo_cicak.png

Cipelő Cicák (Forrás: Ionart stúdió)

Reméljük, hogy a négy stúdió kezdeményezése komolyabb együttműködést és összefogást indít el, így jövőre még több magyar animációs filmmel ismertethetjük meg a filmvásár résztvevőit. 

annecy_hun_team.png

Bárdos Csaba (Ionart), Nyikos László (Derengő), Káspári Dóra (Umatik) és Seiner Károly (Ionart) a MIFA-n (Fotó: Kalocsay Gergely)

süti beállítások módosítása