Október 24. és 27. között hetedszer rendezik meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált, ahol ismét a fiataloké a főszerep. A négynapos fesztiválon hazai és nemzetközi diákok, fiatal alkotók rövidfilmjeit vetítik, emellett egészestés filmek, workshopok (kísérleti filmes, kritikaíró, animációsfilm-készítő), mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. A kicsik sem maradnak filmek nélkül: országszerte és határon túl is animációs vetítések várják őket. A részletes program hamarosan olvasható a Primanima honlapján.
Mint minden évben, a díjakat idén is háromtagú nemzetközi zsűri ítéli oda: Kreet Paljas, az Anilogue programigazgatója, Pálos György filmrendező, producer, valamint Ducki Tomek animációs rendező.

Liszka Tamás, az Anilogue fesztiváligazgatója és Kreet Paljas, az Anilogue programigazgatója
Kreet Paljas az Észt Hét, a Balti-tengeri Filmfesztivál és a Finn Filmnapok kulturális szervezője, alapítója és társszervezője. 2003 óta segíti a magyar és észt animációs filmezést. Jelenleg az Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál programigazgatója. A Primanimán a 2017-es Anilogue díjnyertes filmjeiből látható vetítés.
Miben más egy saját fesztiválon kurátornak lenni, és egy másikon zsűrizni?
Az Anilogue egy nagyon közönségbarát fesztivál, így amikor a filmeket válogatom a programba, szem előtt kell tartanom, hogy a budapesti filmrajongók minek örülnének, mit szeretnének látni. Annyi fesztiválon veszek részt, amennyin csak tudok, és több mint 2000 filmet nézek végig az Anilogue előzsűrizési időszakában. A munkám nem csak az, hogy megtaláljam a megfelelő filmeket. Közel 300 rövidfilm van minden évben, melyeket különböző blokkokba kell rendeznem és megtalálnom a helyüket a programban. Ez rendkívül nehéz feladat, és csak akkor bizonyosodhatok meg afelől, hogy a munkám jól végeztem el, ha hallom a közönség nevetését vagy a sóhajokat. Amikor más fesztiválon zsűrizek, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy vagyok a nézők közül, és még valakit boldoggá is tehetek egy díjjal.



