Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Ünnepeld a Víz Világnapját a Vízipók-csodapókkal

2019. március 19. - dotandline

A WWF Magyarországgal és nemzeti parkokkal együttműködve a Víz Világnapja (március 22.) alkalmából a hétvégén országosan több moziban is premier előtt vetítik a Vízipók-csodapókot. 

Az 1983-ban készült egész estés Vízipók-csodapókot a rajzfilmsorozat első két szériájának egyes epizódjaiból állították össze, amelyeket összekötő jelenetekkel egészítettek ki. Ahogy korábban írtuk, a Mozinet forgalmazásában április 18-án a digitálisan felújított változat kerül a mozikba, hogy a gyermekek és szülők, újabb generációi is megismerkedhessenek ezzel az örökzöld, magyar klasszikus mesével, illetve rávilágítsanak arra, hogy a barátság és a természet védelme egyaránt fontos ahhoz, hogy bolygónk élhető hely maradjon. 

vizipok_csodapok_01.jpg

Az áprilisi bemutató előtt a Víz Világnapja alkalmából március 23-24-én több mozi is műsorra tűzi a nemrég felújított Vízipók-csodapókot, ráadásul azok a gyerekek, akik életükben most először mennek moziba, "első mozim" csomagot kapnak ajándékba. Budapesten például március 23-án 10 órától az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik, a Corvin moziban pedig a hétvégén mindkét nap 10:45 és 12:30-as kezdéssel látható.

Tovább

Magyar pszicho-komédia, macskamese és western is lesz a CEE Animációs Fórumon

Idén hetedik alkalommal rendezik meg a CEE Animációs Fórumot (korábban Visegrádi Animációs Fórum), melyen 33 fejlesztés alatt álló projekt versenyez három kategóriában: rövidfilmes, tv-sorozat és speciál, valamint egész estés blokkban. A 33 beválasztott projekt között három magyar animációs filmterv van.

A hetedik CEE Animációs Fórumot május 6. és 8. között rendezik meg az csehországi Anifilm fesztivállal párhuzamosan. Az idei pitchfórum kiválasztott projektjeinek nagy része Közép-Kelet-Európából származik: Csehországból 6, Magyarországról 3, Lengyelországból, Szlovákiából, Bulgáriából, Szerbiából, Horvátországból és Romániából 2, Szlovéniából, Litvániából és Ukrajnából 1-1 filmtervet mutatnak be az alkotók. 

tamas_ivan_x_macskakiralylany.jpg

Tamás Iván: Macskakirálylány

A tv-sorozatok és speciálok versenyébe került Tamás Iván Macskakirálylány című animációját, mely pár hete nyert támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán. A Macskakirálylány Tamás Zsuzsa azonos című mesekönyve alapján készül, melyben a magát belülről elvarázsoltnak érző Bánatos királyfi életébe váratlanul egy macska toppan be. A Macskakirálylány című könyvért Tamás Zsuzsa elnyerte az Év Gyerekkönyve díjat 2014-ben. A Macskakirálylány gyártója a CUB Animation, producere Gelley Bálint.

A rövidfilmek közé választották Turai Balázs Amok című filmtervét, melyet a jövő héten kezdődő Friss Hús pitchfórumon is bemutat. A 13 percesre tervezett pszicho-komédia főszereplője Karesz, akit anyja halála óta kísért egy rémséges lény, a Troll. Elvette a gyerekkorát, megölte a barátnőjét és ha Karesznek nem sikerül kigyógyítania magát, most újra gyilkolni fog. Az Amok a Boddah gyártásában készül, producere Osváth Gábor és Lukács Péter Benjámin.

turai_balazs_x_amok_2.png

Turai Balázs: Amok

Tovább

Andrasev Nadja új filmje Annecy-ban mutatkozik be

Nyilvánosságra hozták az idei Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjának egy részét, melyben Andrasev Nadja új animácós rövidfilmje, a Szimbiózis is szerepel.

Június 10. és 15. között rendezik meg az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, melynek nyilvánosságra hozott versenyprogramjában összesen 80 film látható: 40 alkotás szerepel a rövidfilmes mezőnyben, 8 az ún. Off-Limits szekcióban, 23 a Perspectives blokkban és 9 a Young Audience nevű válogatásban.

andrasev_nadja_x_szimbiozis_01.jpg

Andrasev Nadja: Szimbiózis

Az eddig bejelentett programban egy magyar vonatkozású film van, méghozzá Andrasev Nadja franca-magyar koprodukcióban készült animációja, a Szimbiózis. A 12 perces kisfilm főszereplője egy megcsalt feleség, aki férje szeretői után kezd nyomozni, ám ahogy egyre mélyebbre ás, a féltékenységét fokozatosan felváltja a kíváncsiság. 

Tovább

Fiatal magyar alkotók munkái a zágrábi Animafest-en

Június 3. és 8. között rendezik meg a zágrábi Animafest-et, melyre 86 országból több mint 1800 nevezés érkezett. A fesztivál szervezői nyilvánosságra hozták a rövidfilmes versenyprogramot: 46 film szerepel a rövidfilmes mezőnyben, 47 animáció a diákmunkák között, a horvát versenyben pedig 20 alkotás látható.

A 113 versenyfilm között három magyar animáció: a diákfilmek versenyébe került Buda Flóra Anna Entropia című MOME Anim diplomafilmje, valamint Debreczeni Zsuzsanna Vannak problémáim című METU diplomamunkája. A rövidfilmes, valamint a horvát alkotásoknak szóló versenybe is beválogatták Turai Balázs horvát-magyar koprodukcióban készült Róma bukása című animációját.

turai_balazs_x_roma_bukasa_01.jpg

Turai Balázs: Róma bukása

Tovább

Ne hagyd magad, tigriske!

Lovrity Anna Katalin MOME Anim diplomafilmje, a Vulkánsziget 2017-ben debütált a 67. Berlinale Generation Kplus programjában, a szexuális zaklatásról szóló szimbolikus film pedig nőnapra időzítve mától online is elérhető.

A 9 perces Vulkánsziget egy mágikus szigeten játszódik, ahol a főszereplő fiatal nőstény tigrisnek egy idősebb hím közeledésével kell szembenéznie. Egy óceáni szigeten a természeti erők még úgy hatnak, mint az ősi időkben. Itt él egy fiatal, naiv nőstény tigris harmóniában önmagával és a természettel. Amikor ébredő nőiességére felfigyel egy idősebb hím tigris, a nőstény zavartan és egyre erősödő félelemmel fogadja annak közeledését. A zárt szigeten viszont lehetetlen elmenekülni. A fiatal állat érzelmeire a vulkánsziget is válaszol, és a nőstény a természet erejének segítségével már fel tudja vállalni saját akaratát.

vulkansziget_3.jpg

Lovrity Anna Katalin: Vulkánsziget

Tovább

Folytatódik az MMA magyar animációs filmklubja

A Magyar Művészeti Akadémia 2018 októberében indította el Válogatás a magyar animációs film történetéből című filmklubját, mely a teljesség igénye nélkül nyújtott gazdag betekintést a hazai animáció kincsestárába. A filmklub idén folytatódik: március 18-tól május 27-ig nézhetünk jobbnál jobb alkotásokat a magyar animáció elmúlt száz évéből. A vetítések hétfőnként 18 órától a Premier Kultcafé mozitermében lesznek. 

A magyar animációs film immár több mint 100 éves története bővelkedik kiemelkedő értékekben, időtálló remeklésekben, generációk számára hivatkozási alapot jelentő élményekben. Miként dr. Pápai Zsolt filmtörténész fogalmazott, "a hazai mozgókép históriájának legdicsőségesebb fejezetei közül többet éppen animációs rendezők írtak" (Filmvilág 2007/8). Az animációs film a hazai mozgóképkultúra kiemelkedően fontos területe, többek szerint a magyar filmművészet egyik, ha nem a legszínesebb része. "A magyar animációt az különböztette meg korábban a többi nemzetétől, hogy ahányan voltunk, annyiféle film került ki a kezünk közül" – írta Jankovics Marcell az Animációs körkép című kötet előszavában.

jankovics_marcell_x_feherlofia_2.png

Jankovics Marcell: Fehérlófia

Tovább
süti beállítások módosítása