Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Tavasszal mozikba kerül a felújított Vízipók-csodapók

2018. december 06. - dotandline

Tavasztól lesz látható a mozikban a Vízipók-csodapók című egész estés rajzfilm digitálisan felújított változata. Az alkotás díszbemutatóját szerdán tartották Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A televízióból több generáció által ismert rajzfilmsorozat alapján készült egész estés film a víz alatti rovarok és kisállatok világát mutatja be játékos, mesés, ismeretterjesztő formában, miközben a természet szeretetére és a környezet védelmére is tanít. "Annak idején az egész estés változatnak több mint egymillió nézője volt, és amikor megnéztem a filmet, úgy tapasztaltam, hogy nem elavult és érdemes újranézni. Annál is inkább, mert az élő víz védelméről is szól, és ma is fontos, hogy odafigyeljünk a természetes vízállományunkra" - mondta Mikulás Ferenc, aki a film készítésében már a kezdetektől részt vett. 

A producer felidézte, hogy a történetet 43 évvel ezelőtt a Magyar Televízió rendelte meg és a Pannónia Filmstúdióban készült el az első rész. Egy német forgalmazó úgy vélte, hogy nem lesz eladható a film a figurák miatt, de a producer felvállalta a sorozat készítését a kecskeméti stúdióban, hiszen úgy gondolta, hogy a szereplők külsejük helyett belső tulajdonságaik révén válnak igazán szimpatikus és szerethető karakterekké. 

vizipok_csodapok_01.jpg

A felújított Vízipók-csodapók (Forrás: Mozinet)

A Vízipók-csodapók 1978-ban bemutatott első évada a gyerekek mellett a felnőttek körében is nagy sikert aratott, később 45 országban vásárolták meg a forgalmazási jogokat. Ezt követően merült fel az ötlet, hogy készüljön a sorozatból egy egész estés animációs film is. 

A Szombati Szabó Csaba, Szabó Szabolcs és Haui József által rendezett  film digitális felújítása több mint fél éven át tartott, kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. "A felújítás után szebb lett a film, mint eredeti formájában" - emelte ki Mikulás Ferenc producer, hozzátéve, hogy a restaurálást a Nemzeti Kulturális Alap 4 millió forinttal, a Magyar Nemzeti Bank pedig 6 millió forinttal támogatta.

Böszörményi Gábor, a filmet forgalmazó Mozinet ügyvezetője elmondta, hogy a felújított film 2019 tavaszán kerül az országos mozihálózatba, és a vetítésekhez kapcsolódva számos ismeretterjesztő előadással, valamint az élővizek világát bemutató programmal készülnek majd a víz világnapja jegyében.

Forrás: MTI

süti beállítások módosítása