Gyulai Líviusz korai sorozatai és kisfilmjei is felkerültek a netre, melyek közt vannak ritkán látott animációk és örök kedvencek is.
Gyulai Líviusz a hetvenes-nyolcvanas években új aranykorát élő magyar grafika egyik legjelentősebb alkotója. Pályáját a hatvanas évek elején könyvillusztrációkkal kezdte, azóta mintegy ötszáz könyvet illusztrált Villontól Shakespeare-en át Karinthyig, a Weöres Sándor Psychéjéhez készült rokokó hangulatú rajzai (1972) pedig egy csapásra híressé tették a nevét. – olvashatjuk a 2019-ben, az Uránia moziban megrendezett szerzői nap bevezetőjében. Gyulai Líviusz a hetvenes évek közepén kezdett rajzfilmeken dolgozni a Pannónia Filmstúdióban. "Bájosan bumfordi figurákkal, álmodozókkal és szerencselovagokkal teli karikaturisztikus világ Gyulai Líviuszé, melynek védjegye a nosztalgia a 19-20. század fordulója iránt, illetve a filmek benépesítése mitikus, kultúrtörténeti figurákkal (az antik mitológiától és a Bibliától kezdve a pajzán és a szentimentális irodalomba illő alakokon át Münchhausen báróig vagy Ali babáig)." – írta róla Varga Zoltán A magyar animációs film című könyvében. – "A magyar karikaturisztikus rajzfilmben gyakorinak éppen nem mondható életvidámság és tündéri fantázia a Gyulai-féle karikatúra-egyénítés legfőbb sajátossága."

Gyulai Líviusz: Golyós mese (Forrás: Digitális Képarchívum)




