Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Oscar-esélyessé vált még egy magyar animáció

2017. november 27. - Herczeg Zsófi

Még ki sem jött az idei animációs Oscar-shortlist, máris van egy magyar animáció, aminek szurkolhatunk, hogy ott legyen a 2019-es Oscar-gálán.

Október 11. és 19. tartották a 28. New Orleans-i Filmfesztivált, melynek animációs fődíját Andrasev Nadja A nyalintás nesze című MOME Anim diplomafilmje kapta. A NOFF Oscar-kvalifikáló fesztivál, vagyis amelyik rövidfilm itt nyer (akár élőszereplős, dokumentum vagy animáció), az automatikusan esélyessé válik az Akadémia díjára. Ez egyelőre csak azt jelenti, hogy bekerült abba a 60-70 rövidfilmből álló csokorba, amelyből előbb a 10 shortlistest, végül pedig az 5 döntőst választják ki. 

Az idei NOFF-on A nyalintás neszén kívül különdíjat és közönségdíjat kapott Julia Pott Summer Camp Island című rövidfilmje, melyből most készül sorozat a Cartoon Networknek. 

A nyalintás nesze már csak a 2019-ben tartott Oscar-gálára esélyes, a 2018-as nevezések ugyanis lezárultak és a napokban várható a 10-es shortlist, melyre két magyar animáció is esélyes: Bucsi Réka LOVE, valamint Bognár Éva Katinka Hugo Bumfeldt című rövidfilmjei.

a_nyalintas_nesze_noff_dij.jpg

A nyalintás nesze díja a New Orleans-i Filmfesztiválról (Forrás: Facebook)

A nyalintás nesze Andrasev Nadja MOME Anim mesterszakos diplomafilmjeként készült 2015-ben,  nemzetközi bemutatója tavaly, a Cannes-i Filmfesztivál Cinéfondation programjában volt, ahol megosztott harmadik díjat nyert. A 9 perces animáció Bodor Ádám Megbocsátás című novelláján alapszik, melynek abszurditása ragadta meg a rendezőt. "Az a helyzet, melyben egy hívatlan látogató a saját nappalijában figyel egy nőt mindennapi tevékenységei közepette, finom szexuális töltetet kapott. A voyeurizmustól áthatott atmoszférában a karakterek magánnyal, vágyakkal, önpusztító fétisekkel való együttélését, küzdelmét figyeljük, észrevétlenül áramolva valóság és képzelet között." – mondta róla korábban Nadja. 

andrasev_nadja_a_nyalintas_nesze_1.jpg

Andrasev Nadja: A nyalintás nesze

A film már 14 díjat gyűjtött, legutóbb a perui AJAYU Nemzetközi Animációs Rövidfilm Fesztiválon nyerte el a Nemzetközi Rövidfilmes díjat, a Wales-i Nemzetközi Filmfesztiválon pedig a legjobb animációs rövidfilm lett. De ott volt például tavaly az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál diplomafilmes versenyprogramjában, a Denver Film Festival-on a legjobb animációs rövidfilm lett, ahol Lukács Péter Benjámin zseniális hangdizájnját is kiemelték, a zágrábi Animafesten elismerő oklevelet kapott, a koreai Biaf Ani zsűrije a diplomafilmes versenyszekció nagydíjával jutalmazta, a belgrádi Festival of European Student Animation programjában a legjobb diákfilm elismerését kapta, a Filmfest Dresden és az Animakom Festival-on a zsűri külön elismerésben részesítette, valamint az Athens International Film and Video Festival-on is díjazták a szerelem és a vágyakozás bizarr, perverz és teljesen magával ragadó ábrázolásáért. 

Nadja jelenleg az Open Workshop Residency keretében fejleszti új filmtervét, a Szimbiózist, melyre a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást. A 10 perces animáció vegyes technikával készül (kollázs, digitális rajzanimáció és pixilláció) és azt mutatja be, hogy milyen egyedi módon dolgozza fel férje megcsalásait egy nő, aki előbb nyomozni kezd a szeretők után, majd miután elhatalmasodik rajta a kutató- és gyűjtőszenvedély, természettudományos jelleggel figyeli meg férje partnereit.

süti beállítások módosítása