Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Diákfilmes projekteket is várnak a CEE Animációs Fórumra

2021. január 08. - Herczeg Zsófi

Január 17-ig lehet jelentkezni a 2021-es CEE Animációs Fórumra, melyre animációs rövidfilm, sorozat,  tv-speciál, egész estés és XR tervek mellett diákprojekteket is várnak.

A CEE Animációs Fórum (korábban Visegrádi Animációs Fórum) a közép-kelet-európai animációs szakma legnagyobb megjelenési platformja, mely kilenc éves fennállása alatt erős szakmai bázist épített ki. A kiválasztott projektek vezetői lehetőséget kapnak konzultálni a meghívott szakemberekkel, akik hasznos visszajelzésekkel és tanácsokkal látják el őket az előadásukkal, a forgatókönyvvel vagy a gyártási tervükkel kapcsolatban. A pitchfórum résztvevői koprodukciós partnert is kereshetnek a több száz meghívott animációs szakember között: producerek, fesztiváligazgatók, forgalmazók, befektetők, valamint televíziós műsorszolgáltatók és nemzeti filmalapok képviselői is jelen lesznek a Fórumon, akik azért jönnek, hogy eszmét cseréljenek az új művészeti irányvonalakról, látásmódokról és lehetőségekről, finanszírozási módszerekről és további fejlesztési stratégiákról.

A járvány miatt még nincs fix dátuma a 2021-es pitchfórumnak, de májusra vagy júniusra tervezik a szervezők. Az, hogy online vagy fizikailag tartják-e meg, még szintén kérdéses.

cee_animation_forum_2021.png

A fórumon tavaly vezették be a VR szekciót, idén pedig újabb kategóriával bővültek: a Rising Star nevű blokkba olyan diákfilmeket várnak, melyek maximum 20 perc hosszúságúak, és már elkezdődött a fejlesztési vagy gyártási fázisuk, tehát koncepcióban lévő filmterveket még nem lehet nevezni.

Az idei 5 kategória, amire lehet jelentkezni:

  • a fejlesztés bármely szakaszában álló, maximum 20 perces rövidfilmek,
  • a fejlesztés bármely szakaszában lévő webes és tévésorozatok vagy speciálok, minimum 20 perc hosszúságban
  • minimum 60 perc hosszúságú, ötlet fázisban, fejlesztés vagy gyártás alatt álló egész estés filmek
  • fejlesztés vagy gyártás alatt álló VR, AR, 360 fokos vagy különleges formátumú filmek
  • maximum 20 perces diákfilmek, a fejlesztés bármely szakaszában, kivéve a koncepcióban lévő filmterveket

Jelentkezési határidő: 2021. január 17.

További részletek és jelentkezés a CEE Animációs Fórum honlapján.

hegyi_oliver_x_a_sziv_kertje.jpg

Hegyi Olivér: A szív kertje

A korábbi években számos magyar projekt mutatkozott be a pitchfórumon, melyek közül több filmtervet díjaztak. 2020-ban Hegyi Olivér A szív kertje című filmterve a rövidfilmes versenykategória fődíját nyerte, a Detti és Drót sorozat pedig olyan díjat kapott, melyen részt vehetnek a Cartoon Fórumon. 2019-ben a tv-sorozat és -speciál kategória nyertese Tamás Iván Macskakirálylány című filmterve lett, 2018-ban Vácz Péter karácsonyi tv-speciálja, a Noé fája a zsűri különdíját kapta, 2017-ben pedig Szeiler Péter és Fritz Zoltán sorozatterve, a Hajótöröttek nyerte a kategória fődíját. 2016-ban Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Carpel című projektje kapta a legjobb rövidfilmtervért járó díjat, tv-sorozat kategóriában Buda Flóra Anna és Turai Balázs Masnifej királykisasszony kalóz kalandjai című szériaterve nyert és juthatott tovább a Cartoon Forumra, ugyanebben a kategóriában pedig Gurmai Beáta Borka és a varázsruha című sorozata lett különdíjas. 2015-ben Kreif Zsuzsanna és Bognár Éva Katinka szüfrazsett-mozgalomról szóló terve, az Operation Burning Corset lett a rövidfilmes kategória nyertese, külön elismerésben részesült Tóth Luca Superbia című elsőfilmje, a tv-sorozat kategóriában pedig különdíjat kapott Tamás Iván Hogyan keletkezett a világ? című szériaötlete. 2012-ben a legjobb rövidfilm lett Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála későbbi MOME Anim diplomafilmje, a francia koprodukcióban megvalósult Limbo-Limbo Travel, 2014-ben pedig a Candide kalandjai című széria lett különdíjas.

süti beállítások módosítása