A Nemzeti Filmintézet szeptember 21. és 26. között negyedik alkalommal rendezi meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont. A hat nap alatt több fővárosi helyszínen, öt tematikus blokkban, hetvennél is több frissen restaurált klasszikus filmet láthat a közönség, többek közt a Szent István Bazilika előtti téren is. Mutatjuk az animációs programot.
Jankovics Marcell a magyar film történetének világszerte elismert rendezője, a magyar animáció egyik legjelentősebb művésze volt. Filmjein generációk nőttek fel, nem akadt nála avatottabb ismerője a magyar kultúrának és mondavilágnak. A cannes-i Arany Pálma-díjas és Oscar-díjra jelölt rendező Fehérlófia című filmjét 1982-ben a Los Angeles-i animációs olimpián beválasztották minden idők legjobb 50 animációs filmje közé. Alkotásainak szépsége nagyvásznon, immár restaurált változatban várják a nézőket. A Hommage szekcióban lesz Jankovics Marcell két filmje, a János vitéz és az Ének a Csodaszarvasról. Részletek itt.
Jankovics Marcell 1973-ban bemutatott nagyszabású János vitéz feldolgozásával indult a magyar egész estés animációs filmek gyártása. A népművészetet és a szecessziót egyedi módon ötvöző, színpompás zenés rajzfilm Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készült. Ez volt Jankovics Marcell életművének első olyan darabja, amelyben a magyar kultúra évszázados értékeit ülteti át rajzfilmre. Bemutatásának évében több mint másfél millióan váltottak rá jegyet, és azóta is a magyar nézők egyik kedvence. Részletek itt.
Jankovics Marcell: János vitéz