Bár Hosoda Mamoru diplomáját festő szakon szerezte, az álma azóta volt az animáció, mióta gyerekként moziban látta Miyazaki Hayao első játékfilmjét, a III. Lupin: Cagliostro kastélyát. A tinédzser korosztály különböző szegmenseit célzó népszerű sorozatokon (Sailor Moon, Dragon Ball, Digimon) szerzett gyakorlata és műfajfilm-rajongása a mai napig áthatja saját egész estés filmjeit, miközben egyre közvetlenebbül dolgozik szereplői mélyebb érzelmi folyamataival és emel be forgatókönyveibe a kortárs japán társadalom kibeszéletlen, ritkán feldolgozott problémáiból.

Hosoda hetedik egész estés filmje, a Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő sajátos összegzése az eddigi munkásságának, amiben korábbi filmjei fő témáiból többet is újravizsgál és továbbgondol. Így fér meg egy filmben tinédzserkori útkeresés, önkifejezés és traumafeldolgozás, a japán családdefiníció, és az internet mint félmitológiai létsík vizsgálata. A Belle bemutatójának apropóján Zoomon beszélgettünk a rendezővel a cselekmény kontextusáról, áthallásairól és a film végének jelentéséről.

Hosoda Mamoru a Belle plaktjaival (Forrás: AFP) 

A film témáját tekintve talán érdemes az internet szerepével kezdenünk a beszélgetést. Azt vettem észre, hogy sok filmkészítő számára ijesztő, hogy az internet ennyire az életünk része, és nehezen fogják meg a témát vagy inkább ki is hagyják a filmjükből, hogy az emberi történetet meséljen. Én úgy látom, hogy Ön nyíltan közelíti meg ezt a témát, és mintha azzal foglalkozna, hogy ez a rengetegféle internetes kapcsolódás hogyan tudja az emberi kapcsolódást elősegíteni.

Valóban, így is gondolom. A legtöbb rendező, alkotó úgy gondolja, hogy az internetet disztópiaszerűen kell bemutatni – mert ők annak érzik. Ennek megfelelően a rossz oldalait, a társadalomra gyakorolt rossz hatását hangsúlyozzák. Ez az ábrázolás túlságosan egyoldalú. Én egy olyan világot szeretnék bemutatni, ami reményt mutat a fiataloknak, azaz ennek a jelenségnek az előnyeit is meg szeretném mutatni.

Tizenöt év telt el azóta, hogy elkezdett dolgozni a Nyári háborúkon (Samā Wōzu, 2009), aminek a karakterei az akkor feltörekvőben levő közösségi médiavilágból kivetített futurisztikus virtuális valóságban igyekeztek navigálni. Mennyiben látja másképp az internet helyét a társadalomban most, amikor a Belle-t készítette, ahhoz képest, amikor a Nyári háborúkat fejlesztették?

Nagy változások mentek végbe a Nyári háborúk óta az internet szerepében, mert azóta az életünk gyakorlatilag szétválaszthatatlanul összefonódott az internet világával. Ez természetesen számos problémát vont maga után, de a problémák mellett hozott jó dolgokat is. Mert például határok nélkül tudunk egymással beszélgetni, mint ahogy ez az interjú is így valósult meg. És a változás folyamatos, tehát a két világ kapcsolata is változik – ez pedig a jövőben még inkább hatással lesz az életünkre.

Azért is érdekes, hogy ezt mondja, mert a Belle félig az interneten játszódó történetének helyszínéül Shikoku déli prefektúráját, Kōchit választotta. Aki kicsit is ismeri Japán földrajzát, annak Shikokuról pont nem az jut eszébe, hogy az online ipar központja lenne.

Egész Japánra jellemző az, ami Kōchira is, de Kōchi megye egy különösen jó példának tűnt: nagyon szép a természet, ahogy ez megjelenik a filmben is, de egyre kevesebben laknak ott – a lakosság túlnyomó része Japánban a nagyvárosokban koncentrálódik, a vidék elnéptelenedik, ami valószínűleg globális gazdasági folyamatok következménye. Szinte mindenhol hasonló problémákkal néznek szembe, és ennek a bemutatására Kōchi jó példának tűnt.

Térjünk át a film főszereplőjére. A tizenhét éves Suzu alapkonfliktusa a filmben az, hogy hogyan dolgozza fel az anyukája halálával kapcsolatos komplex traumáját. Mint a film egy korai jelenetéből kiderül, Suzu saját szemével látta, ahogy az anyja egy folyóban elsodort gyerek után veti magát, öntudatlanul is saját életét áldozva érte. Ez a történetelem Kenji Miyazawa sokszor adaptált klasszikus regényét, az Éjszakai vonat a csillagokhoz-t (Ginga Tetsudō no Yoru) juttatta az eszembe. Miért találta fontosnak, hogy egy ilyen önfeláldozás-történet legyen az, amivel Suzu gyászfeldolgozását megalapozza?

Á, igen, most hogy mondja, a Ginga Tetsudō no Yoru történetében van hasonló motívum, ott Campanella fullad bele a folyóba, tehát tényleg van egy ilyen kapcsolódás. De igazából ennek a hátterében az áll, hogy Kōchiban nagyon sok a folyó. Gyakori, hogy patakokban, folyókban játszanak a gyerekek, ebből sok a baleset – a halálesetek pedig abból adódnak, hogy gyereket próbálnak kimenteni.

Egyfelől tehát van egy ilyen konkrét háttere a dolognak. Másfelől pedig én magam is kicsi gyerekeket nevelek, egy öt éves kislányt és egy kilenc éves fiút, és én is szembesültem azzal az elmúlt években, hogy az ember csak egy pillanatra veszi le a szemét a gyerekéről, az máris veszélybe kerülhet. Tehát pillanatok alatt megtörténhet a tragédia. Valószínűleg ennek az élménynek a félelmetessége is belejátszik a történetbe, hogy egy pillanat alatt valami történhet egy gyerekkel.

Nagyon érdekesnek találtam, ahogyan különböző módokon végigvezette a filmen a hang koncepcióját. A különbséget aközött, hogy hangot adok, vagy nem tudok/nem merek hangot adni. A bátorság megszerzésének folyamatát, hogy tudjak valamiről beszélni, amiről nehéz. Egyszerű és egyben meghatóan mély jelenet, amikor Suzu a történet hatására először tud újra beszélni az apukájával. Ugyanígy az éneklés is mintha ehhez a tematikához kapcsolódna. Az Ön számára hogyan függ össze a filmjében a némaság, a megszólalni képtelenség, a hangadás és az éneklés?

Nagyon is igaz, hogy erről szól ez a film – azaz a kommunikáció különféle módjairól, a kommunikáció lehetőségeiről. Ott van Suzu, aki épp elvesztette az édesanyját, ettől magába fordul és képtelenné válik a kommunikációra az apjával. Ugyanakkor a virtuális világban a saját dalán keresztül képes megnyílni és kommunikálni az emberekkel.

Az érdekelt, hogyan vezet ez el oda, hogy Suzu a való világban is képes legyen megnyílni. Hiszen azzal a tragédiával, ami érte, elveszítette a szabadságát, a kifejezés és a kommunikáció szabadságát – és ezt egy másik kommunikációs forma segítségével tudja visszanyerni.

Igazából ez a történet lényege, nem pedig az, amit többen is mondtak, hogy itt most egy szerény kislány hirtelen nagy sztárrá tud válni egy internetes virtuális világban. Nem erről szól ez a film, hanem arról, hogy másfajta kommunikációs módokra ad lehetőséget ez a világ, és arról, hogyan segíthet mindez feldolgozni valamilyen traumát.

Mi a szerepe ebben a női kórusnak? Számomra egy nagyon kedves karaktercsapat, annyira finoman hozzák ezt az anyai, segítő energiát, amivel emlékeztetik Suzut arra, hogy hány különféle módon lehet élni, és mennyi út áll előtte a jövőben. Az ő karaktereikről beszélne egy kicsit?

Nagyon jó meglátás. Ezek a nők Suzu édesanyjának a barátnői voltak, és bár az életük nincsen konkrétan megjelenítve a filmben, de valószínűleg mindenféle élethelyzet képviselteti magát. Lehet köztük olyan, akinek nincs saját gyereke, egyedülálló, nem házasodott meg, nem született gyereke.

Ezek a karakterek Suzunak egy segítő, anyai hátteret nyújtanak, ami arra is rámutat, hogy ha valaki nem tudott szülővé válni a valós életben, akkor ez a virtuális világ arra is lehetőséget ad, hogy másokat segítsen, ami által megélheti a gondoskodó, szülői érzéseket.

Mindezek az elemek a film végén futnak össze és csúcsosodnak ki, amikor megérkezünk Suzu utolsó, gyönyörű énekéhez. Itt megint a Nyári háborúk jutott eszembe, ahol szintén összefog a virtuális világ közössége, hogy segítse a főszereplő Natsukit. Ott ezt a szekvenciát a mahō shōjo (szó szerint: varázserővel megáldott lány) műfajra jellemző mágikus átváltozások kísérték, Natsuki végső átváltozásában pedig egyenesen istennőszerű alakként jelenik meg. A Belle ezt a szekvenciát idézi meg, Suzu átalakulások utáni utolsó megjelenési formája viszont lényegében a leghétköznapibb önmaga – mindenféle díszítés, varázslat és kiegészítő nélkül. Miért találta fontosnak, hogy megfordítsa ezt a gyakori történetelemet?

Köszönöm szépen, hogy megértette a film valódi mondanivalóját, ez nagy öröm számomra. Itt arról van szó, hogy amikor valaki keresi a saját identitását, akkor önmaga megmutatásához különleges bátorságra van szüksége. Ezt a bátorságot szerettem volna megmutatni ebben a filmben. Azt, ahogyan ezt a bátorságot meg lehet találni, illetve hogy mire vezet, ha valaki megtalálja magában ezt a bátorságot, és vállalni tudja saját magát és az identitását.

Szeretném megköszönni ezt az interjút, megtiszteltetés a számomra. Én az Idő felett járó lány óta követem a munkásságát, amikor Magyarországon a japán animáció ismerete még csupán egy szűk szubkultúrában létezett. Ehhez képest csodálatos látni, hogy ma japán animációs filmek ilyen nagy mozibemutatókat tudnak kapni, mint most az Ön filmje.

Ez nekem is nagy megtiszteltetés. 15 évvel ezelőtt, amikor bemutattuk az Idő felett járó lányt, akkor meghívtak az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválra Magyarországra, és nagyon örülök annak, hogy most a Belle-t az egész országban, ilyen sok moziban vetítik és eljuthat mindenkihez. Nagy öröm számomra, hogy Magyarországon ekkora szeretettel fogadják a filmjeimet.

A Belle: A sárkány és a szeplős hercegnő 2022. február 17-től látható a mozikban a Mozinet forgalmazásában.

Dobay Ádám

Képek forrása: Mozinet