A sikeres nemzetközi alkotásokat is jegyző Cinemon Entertainment gyártásában, Temple Réka producer vezetésével, Máli Csaba és Pálfi Zsolt rendezésében a Nemzeti Filmintézet támogatásával készül a Csongor és Tünde mozifilm Dargay Attila terveiből. Az animációs stúdió Ördögség címmel elkészítette az egész estés mesefilm első teaserét.
Dargay Attila, a Lúdas Matyi, a Vuk és a Szaffi alkotójának 50 évvel ezelőtti álma valósul meg azzal, hogy elkészül Vörösmarty Mihály klasszikusának, a Csongor és Tünde mozifilm adaptációja. A feldolgozás a hetvenes években akadályokba ütközött, ezért az ötlet a fiókban maradt. A nagyszabású tervet a Cinemon Entertainment alkotócsapata élesztette fel, akik Dargay figuraterveit és teljes képes forgatókönyvét felhasználják a készülő mozifilmhez.
Az időtlen költeményből Henrik Irén, Dargay Attila alkotótársa és özvegye részvételével készül a mozifilm, aki a Cinemon stúdióra bízta a megvalósítást. Az alkotók arra vállalkoznak, hogy Dargay szellemiségét követve szólítsák meg a mai közönséget, elsősorban a gyerekeket.




