Idén kilencedik alkalommal rendezik meg az Észt hetet, és most sem felejtették ki a filmes programból az észt filmkultúrát meghatározó világhírű észt animációt sem. Budapesten kívül három vidéki városban (Szegeden, Debrecenben és Veszprémben) zajlanak majd a programok március 16. és 24. között, az Új észt animációs blokkot pedig mind a négy helyszínen lehet majd látni. Az Észt hét programjairól itt lehet bővebben olvasni, a programfüzet pedig itt érhető el. Mi most az animációs szekciót emeljük ki.

Vetítési időpontok és helyszínek:

• Budapest | március 19. 16:00 Művész mozi
• Debrecen | március 18. 18:00 MODEM
• Szeged | március 19. 19:00 Grand Café
• Veszprém | március 22. 18:00 Városi Művelődési Központ

ÚJ ÉSZT ANIMÁCIÓ
élő klasszikusok és ígéretes pályakezdők legfrissebb munkái 2015-ből
összesen 67 perc, dialógus nélkül

Chintis Lundgren: Az élet Hermann H. Patkánnyal (Elu Herman H. Rottiga | 2015 | észt-horvát-dán | 11' | gyártó: Chintis Lundgreni Animatsioonistuudio)

Az őszi Anilogue fesztivál egyik közönségkedvenc filmjének főhőse Herman, a punk patkány, aki egyedül éli dekadens életét kaotikus legénylakásában. Mígnem egy napon beállít hozzá egy takaros kispolgári cica, az összes holmijával egyetemben…

Riho Unt: A gazda (Isand | 2015 | észt | 18' | gyártó: Nukufilm)

A filmben Friedebert Tuglas novellájának hősei elevenednek meg: a Gazdát hazaváró Popi kutya és Huhuu, a majom. Mikor rájönnek, hogy a Gazda sohasem tér vissza, a buta, de uralomra törő Huhuu fokozatosan átveszi a szerepét. A bölcsebb Popi inkább aláveti magát Huhuu hangulatingadozásának, és elkezdődik kettejük Nagy Játéka. A világ felfedezése, az egzisztenciális harc, a területek felosztása… A film arra keresi a választ, képesek vagyunk-e kiegyezni a felettünk basáskodó Gazdákkal – főnökökkel, állami vezetőkkel –, és mennyiben függ tőlük az életünk. A főszereplők érzelmeinek kifejezésében fontos szerepet kap Lepo Sumera és Arvo Pärt zenéje.

Ülo Pikkov: Tik-tak (Tik-tak | 2015 | észt | 9' | gyártó: Nukufilm)

Az órásmester az időt figyeli, a műhelyében lakó egér pedig az órákat… A Tik-Tak az időt és annak végzetességét jeleníti meg. Az idő metafizikai jellegét hangsúlyozandó az alkotók rengeteg régi órát és óraalkatrészt használtak fel a filmben. Mindannyiunknak „saját idő” adatott, bár a mi időnk valójában ezernyi különböző „időből” áll – ahogy a testünkben minden egyes sejtnek megszabott ideje van az életre és az elmúlásra.

Kaspar Jancis: Zongora (Piano | 2015 | észt | 10' | gyártó: Joonisfilm)

Az észt animáció egyik legeredetibb alkotójának filmjében a szereplők élete drámai és kevésbé drámai módon kereszteződik egy átlagos panelházban. Marta zongorát vonszol haza a használt hangszerek boltjából. Majdnem sikerült neki. Albert már harmincadik éve próbál Paulának szerelmet vallani. Majdnem sikerül neki. Paula viszonozni akarja Albert érzéseit. Majdnem sikerül neki. Kits rendőrfelügyelő egész életében ejtőernyős ugrásról álmodozott. Majdnem sikerül neki. Mirjam cirkuszi artista szeretne lenni. Majdnem sikerül neki. A méhecske ki szeretne jutni a csukott ablakon. Majdnem sikerül neki.

Ave Taavet: Kívánságkosár időseknek (Őnnesoovid eakatele | 2015 | észt | 9' | gyártó: Észt Művészeti Egyetem)

Kísértetszerű öregemberek élnek együtt az idősek otthonában, ahol magány, unalom és szigorú személyzet veszi őket körül. Ám egyikük titkot rejteget, ami értelmet adhatna az itteni elviselhetetlen létnek. Készen áll-e rá, hogy feláldozza magát a többiekért? Egyáltalán van választási lehetősége?

Sander Joon & Egert Kesa & Jaan Sinka: Fűrészporos szerelem (Ma saen Sind | 2015 | észt | 6' | gyártó: Észt Művészeti Egyetem)

Az étvágytalan asszony szerencsétlen férjével vacsorázik. A férfi megpróbálja rávenni az evésre, de az évődés meglepő fordulatot vesz…

Mikor a Saul fia elnyerte a zsűri nagydíját Cannes-ban, szerettem volna valamilyen animációs vonatkozást találni hozzá örömképpen. Az animációs dokumentumfilmek kézenfekvőnek tűntek, sok olyan dokuanim van, mely készítője a saját családjának (főként szüleinek, nagyszüleinek) második világháborús tapasztalatait és ezek későbbi életükre gyakorolt hatását dolgozza fel.

Ott van például a Broken Branches, melyben az izraeli Ayala Sharot nagymamájának történetét filmesítette meg, aki 14 évesen hagyta el lengyelországi otthonát, hogy Izraelbe menjen egyedül a második világháború előestéjén, így csak közvetve tapasztalva meg a holokausztot.

A German Shepherd transzgenerációs problémákat dolgoz fel: egy holokauszt-túlélő anya, akinek családja is a holokauszt áldozatává vált, hogyan örökíti tovább átélt félelmeit fiának, aki ezeket megpróbálja nem továbbvinni, helyette megbocsátani és megérteni a történteket.

Az I Was a Child of Holocaust Survivors Bernice Eisenstein önéletrajzi könyvének tízperces animációs adaptációja, akinek identitására szintén hatottak Auschwitz-ot túlélő szüleinek élményei.

Az 1998-as Silence egy kislányról szól, aki túlélte a koncentrációs táborokat, a háború után pedig Svédországban élő családtagjaihoz küldték, ahol tilos volt kérdeznie és beszélnie a történtekről. A film elsődlegesen nem a tábori élményekre fókuszál, sokkal inkább a háború utáni lelkiállapotokra, arra, hogy a kislánynak tilos volt beszélnie a családja elvesztéséről és a háborúban átélt szörnyűségekről.

A stop motion technikával készült Nyosha is egy zsidó kislányról szól, aki úgy gondolja, hogy ha tud venni magának egy pár cipőt, az biztonságban fogja őt tartani a körülötte lévő szörnyűségekről és életben fog maradni. A film a valóság és képzelet határán mozog, és szintén az egyik alkotó nagymamájának naplófeljegyzései alapján készült.

A Seven Minutes in the Warsaw Ghetto-t a dán The Animation Workshop egyik diákja készítette, szintén stop motion technikával, valós események alapján. Az 1942-ben játszódó film főszereplője a nyolcéves Samek, aki az utca túloldalán meglát egy köteg répát, és ezt próbálja egy drót segítségével elérni, mit sem sejtve arról, hogy két SS tiszt követi minden mozdulatát. Ez a film is a valóság és a gyermeki képzelet határán mozog, de nem mossa el a holokauszt kegyetlenségét.  

Maya Erdelyi Pareidolia című munkájában kevert technikával dolgozza fel dédanyja történetét, aki túlélte a magyarországi zsidóüldözést és az 1944-es tömeggyilkosságokat a Duna partján. A film látványvilága és narratívája is különleges: a táj és az épületek szolgálnak az egyén lelkiállapotának és emlékeinek megjelenítésére, a különböző formák különféle jelentésréteggel bírnak.

A 2. Magyar Filmhét utolsó napján szerepelt egy duplablokkos animációs válogatás is a programban, méghozzá sorozatokból. Mindegyik széria a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán nyert támogatást és a legnagyobb részüket már vetítette a tévé, valamint a tavalyi KAFF-on is láthatóak voltak, Cakó Ferenc Világ-mesék című sorozatának két epizódja pedig tavaly karácsonykor mutatkozott be az Uránia ünnepi homokanimációs előadásán.

Éppen ezért jók ezek a fesztiválok, ahol egy-két blokkban, egyben leadják az összes friss (utóbbi egy-két-három évben készült) sorozatot, mert a MOME vagy MET diplomamunkák és az egyéb egyedi filmek előbb-utóbb felkerülnek netre, viszont a sorozatok évek múltán sem lesznek így elérhetők. Persze ott van a köztévé NAVA programja, melyben vissza lehet nézni adásokat, de csak a megadott NAVA-pontokban lehet a teljes műsoridőt látni, egyébként meg folyton figyelni kell, hogy mikor tűzi műsorra a köztévé. Szóval nem egyszerű a dolga annak, aki ismerni szeretné ezeket a sorozatokat, pedig tényleg érdemes. Legutóbb például az őszi szünetben vetített jó pár kortárs magyar sorozatot a köztévé, úgy néz ki, hogy a tavaszi szünetben is műsoron lesznek!

A kortárs magyar sorozatok közül – a Bogyó és Babóca és a Hoppi mesék mellett – talán a Boxi halad a legjobban, ennek ugyanis már a 23. epizódja is készen van a Médiatanács honlapja szerint. A Boxi főszereplője Kartomi, a papírfiú és papírkutyája, Boxi, akik mindig valamilyen kalamajkába keverednek a Tesz-Vesz városra emlékeztető papírmasé lakhelyükön, mely egy kisfiú íróasztalán található. A sorozatot több rendező jegyzi, a Filmhéten mindegyiküktől láttunk egy-egy részt. Koós Árpád epizódjában, Az asztalon túlban Kartomi és Boxi egy papírrepülőt hajtogat, mellyel átrepülnek a városon és a szoba eddig ismeretlen részén kötnek ki, csupa félelmetes idegennel körülvéve.  A Gubancot Gauder Áron rendezte, ebben egy cérna szabadul el és okoz majdnem katasztrófát a városban, Klingl Béla pedig a húsvéti tojásokból kikelő kiscsirkék kötődését mutatta meg a Ragaszkodás című részben. A Boxi grafikailag és dramaturgiailag is igényes és kidolgozott sorozat, a készítők nem csak a gyerekeket szórakoztatják, de az egyes részekben elbújtatnak felnőtteknek szóló utalásokat is. Nagy erénye a szériának, hogy sok rövid részből áll, egy-egy konfliktust állít a középpontba, így lendületes és nem süpped bele a fölösleges részletekbe és üresjáratokba (amire egy másik sorozatnál majd lesz példa).

Sajdik Ferenc (Pom Pom meséi, A nagy ho-ho-horgász) forgatókönyve és grafikái alapján készítette Szórádi Csaba a Hát (m)ilyenek a koalák?-at, melyben arra a kérdésre kapjuk meg a választ, hogy miért van olyan kevés állatkertben koala. A Boxival ellentétben, melyben nem volt sem dialógus, sem narráció, a Hát (m)ilyenek a koalák?-ban már narrátor magyarázza a nézőnek a miérteket, melyek olykor már szájbarágósan hangzanak egy felnőtt számára, de talán ezzel teszik a gyerekek számára érthetővé és közelivé a témát, hogy a koala miért csak egyféle ételt eszik. Sokszor állítja párhuzamba az emberi életmódot a koalákéval, amivel az emberi életvitel fölött is ítélkezik humoros módon.

Volt egy olyan epizód is a válogatásban, mely a többi sorozathoz képest legalább háromszor hosszabb volt a maga 28 percével. Ez Berta Enikő A mesemondó című munkája volt, ami sokat akart markolni, de sajnos keveset fogott. A 28 perces film gyakorlatilag élőháttérre és élőszereplők mellé rajzolt 5 figurából áll, akik egy könyvtár elfeledett mesekönyvének szereplői. Ez önmagában még nem lenne baj, de ez a 2014-es sorozat egy kilencvenes évekbeli német tévéjátékfilmre emlékeztetett (mondjuk a Pumukli torzított verziója), mintsem egy kortárs igényeket kielégítő filmre. Szándéka szerint a mesékért küzdő népmesei figurák (király, királylány, csillagszemű juhász, fából faragott Péter és az ördög) hármas próbáját és a mesék elfelejthetetlenségét állítaná középpontba, de a vontatott és sokszor bugyuta cselekmény (illetve a beszélő művirág és állatok szerepeltetése, valamint az erőltetett színészi játék) miatt ez a nemes terv önmaga paródiájává válik. Ahogy a vége felé az ördög szájából elhangzik a tételmondat: „Mindjárt vége ennek a mesének és még nem történt semmi.” A rendező leginkább ismeretterjesztő filmeket készít, talán ennek tudható be ez a lassúság és mindent megmutatni/kimondani akarás, de az biztos, hogy egy ilyen eseménytelen film nem köti le sokáig a gyermeki fantáziát. A teljes filmet itt lehet megnézni.

A 2. Magyar Filmhéten közel feleannyi animáció szerepelt a programban, mint az elsőn, a nagy részüket pedig már lehetett látni valamilyen filmnapon, fesztiválon, vagy épp a tévében. De ez nem nagy baj, mert még így is alig van lehetőség ismerni, sőt egyáltalán megnézni ezeket az alkotásokat, hiszen a tévék kínálatában megbújnak a sorozatok, évente párszor adják le őket, a többi egyedi filmet pedig leginkább a Petőfi TV műsorában rejtik el. Szóval minden ilyen és ehhez hasonló alkalom jó lehetőség, hogy megnézhessük ezeket a kortárs animációkat, ráadásul néhány blokkban.

A 37 vetített film közt volt egy egészestés darab, jó pár MOME Anim diplomafilm, MET vizsgafilm, egyedi filmek és rengeteg sorozat. A blokkok is nagyjából így néztek ki: egészestés, MOME, sorozatok és egy vegyes válogatás. Az utóbbi blokkban szereplő 9 animáció leginkább három témát dolgoz fel: a kizsákmányolást, a másságot és valamilyen tanító célzatot.

A férfi és a fák a tavalyi Filmtett-táborban készült, Pucz Dani és Constantinos Terlikkas Heltai Gáspár egyik művét adaptálta egy alig kétperces, digitális papírkivágásos animációvá. A filmben egy férfit látunk, amint a téli tájban az erdőt kérleli egy darab fáért, mely ad is neki, mit sem sejtve arról, hogy ezzel önmagának okoz kárt. Az egész sztori igazából egy fricska a társadalmunknak, hogy milyen pofátlan módon használja ki az emberiség a természet adta lehetőségeket és a természeti erőforrásokat.

A férfi és a fák mindezt humoros formában tálalja, Szeiler Péter sorozatterve, az És ezt így hogy? viszont ennél sokkal drasztikusabban és kritikusabban fogalmazza, illetve mutatja meg ugyanezt a problémát. Az ötperces epizódban három, első látásra összefüggéstelen szálon fut a történet: a távol-keleti futószalaggyártás, éhbérért dolgoztatás, egyarcúság és gyerekmunka, majd az elefántagyarakra való kíméletlen vadászat és erdők pusztítása faanyagért, végül az emberéletet figyelmen kívül hagyó kincsvadászat. Ezek már önmagukban is elég durva képsorok (a fotóalapú animáció még bizarabbá, és közben valóságossá teszi a látottakat), de az igazán nagy pofont a zárlat adja, melyben kiderül, hogy egy gitár elkészültét látjuk, mely gitár sorsa egy rockkoncerten végülis előre eldöntött. A párperces film után átértékeli az ember a legapróbb tulajdonát is.

Ehhez a sorhoz kapcsolódik Gacs Juli Új hős menti meg a Földet című szatírája, vagy kifordított társadalmi hirdetése, melyben a roncsolt, fekete-fehér híradófelvételekre animált Globális Felmelegedés nevű szuperhős menti meg a Földet. Ez a rövidfilm is azt mutatja meg, miként teszi tönkre az ember a Földet, az élőhelyét a mindennapos dolgaival, a környezetszennyezéssel és a pazarlással. A szuperhős ereje így egyre csak nő, míg az emberiségé csökken. A forma és a kifordított szuperhős miatt nagyon ötletes és humoros az Új hős…, viszont mondanivalója keserűen aktuális és elgondolkodtató.

Nem kell messzire menni az egyén elnyomásáért sem: Mészáros Bori és Rádóczy Zsuzsi Blackout című filmje a kisember problémáját jeleníti meg. A főszereplő rókának pocsék, monoton munkája van, főnöke folyton szitkozódik, a városban folyamatos dugók vannak, rohanás, mások problémájának figyelmen kívül hagyása, a rókának pedig mindezek közt önbecsüléshiánya, önkeresési és kitörési vágya van. Ezt a kaotikus világot a kevert technika is erősíti: élőhátterek, fotó- és kollázsanimáció segíti valóssá és átérezhetővé tenni. Ismerős, átélhető szituáció, de a BlackOut-ban végre nem alakul minden rosszul. A főhős rókának sikerül minden társadalmi akadályt legyőznie és levetkőznie, így visszajutni a nyugodt természetbe. Így ahhoz, hogy megtaláld önmagad, le kell rombolnod mindent, és fizikailag és mentálisan is pucéran állnod magad előtt, hogy lásd, mire van szükséged igazából.

Azért nem volt ilyen nehéz minden film ebből a blokkból, ezeket is legtöbbször a humor oldotta. De megjelent egy másik komoly téma is a filmek közt, ez pedig a másság volt. Kapitány Frigyes még csak 19 éves volt, mikor a Gyurmókat gyártotta, de már talált egy olyan problémát, ami ugyan mindennapos, de nem megoldott gond. A sorozat Van köztünk egy színes című részében a fehér gyurmalakók közt fokozatosan megjelennek a különböző színű alakok, akiket rögtön elkezdenek megvizsgálni a város tudósai és lemosni a bőrszínüket, majd ahogy egyre több színes figura lesz, úgy oldódik a veszélyeztetettség-érzet is és nő az elfogadás mértéke. Mivel kicsiknek szóló sorozatról van szó, könnyed stílusban, kissé leegyszerűsítve van ábrázolva ez a téma, de dicséretes, hogy az emberek világát átszövő elfogadás-problémát, messzebbről nézve a faji és nemi hovatartozás kérdését dolgozta fel a fiatal rendező.

Lakos Nóra animációs dokumentumfilmje, az Egy napra visszamennék is az elfogadás és a beilleszkedés köré épül. A hétperces animációban hét Magyarországra emigrált gyerek története elevenedik meg a saját hangjukon, a saját rajzaikkal. A gyerekek nagyon nyíltan beszélnek a legintimebb érzéseikről is, hogy miken mentek keresztül a hazájukban, miket hagytak hátra, hogy mi hiányzik nekik, és hogy Magyarországon hogyan közösítik ki, piszkálják őket az iskolatársaik. A gyerekek személyes történetei és élményei talán elfogadóbbá teszik a felnőtteket a témával kapcsolatban, mivel ez most még aktuálisabb, mint három évvel ezelőtt, amikor készült. Az Egy napra visszamennék elérhető online is, úgyhogy egyből meg is lehet nézni.

A MET őszi Animascope programjában a BlackOut is látható volt, de vetítették Pataki Szandra Let’s Play című szösszenetét, mely ugyan egyszerű, krétaanimációra emlékeztető stílusú, de narratívája több jelentésrétegre ad lehetőséget. A párperces animációban a központi, fekete-fehér figura zöld alakzatokkal van folyamatos kölcsönhatásban. Mintha az egyik nem tudna a másik nélkül létezni és fordítva. A zöld alakzat is folyamatos mozgásban és változásban van, és ez kihat a főhősre is, aki a film előrehaladtával már torzul formájában, végül pedig egyesülnek. Emiatt lehet több mindent belelátni a filmbe, többek közt például azt, hogy az ember küzdhet valamivel, ami a személyisége része, de csak akkor lesz kiegyensúlyozott és önmaga, ha elfogadja azt, ami a része.

Szintén MET-es alkotás Bárczy Örs Hey Deer! című filmje, amiről már korábban is írtam, hogy látványilag és történetileg is annyira mainstream (a szó jó értelmében), hogy simán mehetne gyerekműsorokba, mert annyira közönségbarát,  viszont sokkal kidolgozottabb, mint amikkel a tévében többnyire találkozunk. A film főhőse egy szarvas, aki mindennapos rutinként a havat söpri a háza elől, viszont minden este megremeg a föld és másnap kezdődik minden elölről. Ez megtörténik háromszor, mire kiderül a kontextus és a magyarázat. A csattanó lelövését elkerülve csak annyit mondanék, hogy általában az ilyen animációkat szokta hirtelen felkapni a netes közönség, úgyhogy már várhatjuk mikor lesz elérhető online.

Ennek a vegyes blokknak volt része a 2. Magyar Filmhét legjobb animációja címet elnyerő alkotás, a Kojot és a szikla is. Gauder Áron egy Filmhétnek adott interjúban elmondta, hogy gyerekkora óta érdeklik az indián mesék, komolyabban is foglalkozik velük, és mivel itthon eddig nem nyúltak hozzá animációban, megtette ő. Az utóbbi időben egyébként felbukkantak westernek a magyar filmek közt, például az Apacsok (Török Ferenc, 2010), a Délibáb (Hajdu Szabolcs, 2014), a Parkoló (Miklauzic Bence, 2014), de ide sorolható még részben az Isteni műszak (Bodzsár Márk, 2013) és a Filmhét nagy nyertese, a Liza, a rókatündér (Ujj Mészáros Károly, 2015), melyben a finn western mosolyogtatja meg a nézőt. Szóval már animációban is kijárt egy film a témának, noha ott van már 1989 óta Homolya Gábor Western című rövid gegje is. Homolya filmje a cowboyokra épült, Gauder Ároné pedig az indiánokra. De nemcsak indián mese a Kojot és a szikla, hanem fabula, illetve állatmese is. Kojot, a farkas odaajándékozza Ilyának, a sziklának vörös köpenyét, melyet később, egy fagyos éjjelen hamar megbán. Mivel Ilya nem adná vissza a takarót, Kojot erőszakkal elveszi, ezzel pedig magára haragítja a sziklát. Ahogy a rendező mondta, nem akart túl gyors animációt, hanem azt szerette volna, ha inkább flow-ja van a filmnek, ha magába szippant a látvány és a történet, ez pedig maradéktalanul sikerült is. A Kojot és a szikla ugyan egy sorozat első része, de azért került ebbe a válogatásba (és nem a vasárnapi duplablokkos sorozatok közé), mert a szervezők úgy gondolták, hogy nem kifejezetten gyerekeknek való. Szeiler Péter És ezt így hogy? című társadalomkritikus sorozatával kapcsolatban ez érthető, de Gauder szériája annyira szép látványvilágú és olyan tanulságot hordoz, ami nem csak felnőttek számára tanító, hanem gyerekeknek is az lenne: "Mindig tiszta szívből kell nagylelkűnek lenni. Ha valamit elajándékoztok, adjátok oda örökre".

Több mint 750 animációs filmes részvételével rendezték meg Lyonban a 18. Cartoon Movie-t. Az európai Media Program támogatását élvező szakmai találkozó nem vásár, de nem is fesztivál, inkább egyfajta koprodukciós fórum. Ezt a két napot arra használják fel a producerek, hogy filmterveikhez partnereket és nemzetközi forgalmazókat találjanak. Idén 19 országból összesen 56 projekt kapott meghívást a rendezvényre.

Azt tapasztaljuk, hogy idén jóval több a felnőtteket megcélzó projekt, ami új trend. A projektek 33 százaléka felnőtteknek szóló animációs film. Változik a műfaj közönsége. A videojátékokon és képregényeken felnőtt generáció erősen érdeklődik az animáció iránt – mondta Annick Maes, a Cartoon Movie igazgatója.

Az Another Day of Life Ryszard Kapuściński azonos című könyvén alapszik, amelyben a lengyel újságíró az 1975-ös angolai polgárháborúban szerzett tapasztalatait írta meg. A hét éve készülő, részben élőszereplős animációs filmet – a tervek szerint jövőre mutatnák be – a spanyol Raúl de la Fuente és a lengyel Damian Nenow rendezi.

Nem a könyv illusztrálása volt a célunk. Erre sose gondoltunk. Azt akartuk bemutatni, hogy miként változott a riporter, és hogyan lett belőle író. Elejétől kezdve hibrid formátumban gondolkodtunk, az animáció és az élőszereplős film kombinációjában. Olyan, mint egy a kirakós játék, amelyben az elemek összeillesztésével kapjuk meg a teljes képet – magyarázta a lengyel rendező.

A Rendkívüli mesék című filmet is irodalmi alkotás ihlette: Edgar Allan Poe öt ismert rémtörténetét dolgozza fel öt különféle stílusban. A sztorikat világhírű színészek, rendezők mesélik el: a tavaly elhunyt Christopher Lee, Guillermo del Toro, Julian Sands, Roger Corman és az archív felvételről megszólaló Lugosi Béla.

A film rendezője, a spanyol Raúl García újabb európai forgalmazókat keres.

A rettegés zsigeri élmény, olyan, amit a valóság átalakítására képes animáció nyelvén jól ki lehet fejezni. Bár még további kutatásokat kell végeznünk ezen a piacon, bátran kijelenthetjük, hogy nem csak gyerekfilmek születnek, egyre több a felnőtteknek szóló animáció – mondta Raúl García.

Idén augusztusban végre bemutatják a világ első olyan egész estés animációs filmjét, amelynek minden egyes képkockáját festőművészek készítették, olajjal, vászonra. A Loving Vincent olyan, mintha maga Vincent van Gogh festette volna.

A heroikus projekt, amelyen több mint 60 képzőművész dolgozott, 2011-ben kezdődött. A lengyel Dorota Kobiela és a brit Hugh Welchman filmje Van Gogh utolsó napjait rekonstruálja.

Welchman is részt vett a Cartoon Movie-n, hogy beharangozza az augusztusi premiert.

A filmet Dorota Kobiela írta és rendezte. Festőművészként kezdte, aztán felfedezte az animációt, és beleszeretett. Akkoriban olvasgatta Vincent van Gogh leveleit, és arra gondolt, hogy ezt a gyönyörű történetet a festményeken keresztül, azok megelevenítésével kellene elmesélni egy filmben, amelyben egyesülhetne a festészet és az animáció iránti lelkesedése – mesélte a társrendező, producer Hugh Welchman.

Az idei Cartoon Movie egyik újdonsága egy kanadai projekt, az Amoeba, amelyhez a rendező, Ricardo Curtis európai forgalmazókat keres. A filmet 2018-ban szeretnék bemutatni.

Egy német stúdió készítette a The Journey of the Elephant Soliman (Soliman, az elefánt utazása) című, gyerekeknek szóló animációs filmet, amely egy kisfiú, egy bölcs indiai elefánt és egy hercegkisasszony megmenekülésének története.

1999 óta több mint 250 projekt valósult meg a Cartoon Movie segítségével, amely mára az európai animációs filmgyártás legfontosabb koprodukciós fórumává nőtte ki magát.

Forrás: Euronews

Januárban elkezdtük ezt a havi válogatást, melyben az éppen aktuális kedvenceiket szedjük össze. A havonta jelentkező posztokban a legfrissebb animációk mellett szerepelnek újra felfedezett kedvencek, vagy olyan gyöngyszemek, amik eddig elkerülték a figyelmünket. Mivel rengeteg animációt nézünk napi szinten, ez a havi összeállítás is már egy zanzásított gyűjtemény, a kedvencek kedvencei, most több egyedi filmmel, mint múltkor. Egy részüket talán láthattátok már a facebook-oldalunkon is, de így egyben mégiscsak jobb szemezgetni. Zsófi és Soma 20 februári kedvence következik.