A 2. Magyar Filmhéten közel feleannyi animáció szerepelt a programban, mint az elsőn, a nagy részüket pedig már lehetett látni valamilyen filmnapon, fesztiválon, vagy épp a tévében. De ez nem nagy baj, mert még így is alig van lehetőség ismerni, sőt egyáltalán megnézni ezeket az alkotásokat, hiszen a tévék kínálatában megbújnak a sorozatok, évente párszor adják le őket, a többi egyedi filmet pedig leginkább a Petőfi TV műsorában rejtik el. Szóval minden ilyen és ehhez hasonló alkalom jó lehetőség, hogy megnézhessük ezeket a kortárs animációkat, ráadásul néhány blokkban.

A 37 vetített film közt volt egy egészestés darab, jó pár MOME Anim diplomafilm, MET vizsgafilm, egyedi filmek és rengeteg sorozat. A blokkok is nagyjából így néztek ki: egészestés, MOME, sorozatok és egy vegyes válogatás. Az utóbbi blokkban szereplő 9 animáció leginkább három témát dolgoz fel: a kizsákmányolást, a másságot és valamilyen tanító célzatot.

A férfi és a fák a tavalyi Filmtett-táborban készült, Pucz Dani és Constantinos Terlikkas Heltai Gáspár egyik művét adaptálta egy alig kétperces, digitális papírkivágásos animációvá. A filmben egy férfit látunk, amint a téli tájban az erdőt kérleli egy darab fáért, mely ad is neki, mit sem sejtve arról, hogy ezzel önmagának okoz kárt. Az egész sztori igazából egy fricska a társadalmunknak, hogy milyen pofátlan módon használja ki az emberiség a természet adta lehetőségeket és a természeti erőforrásokat.

A férfi és a fák mindezt humoros formában tálalja, Szeiler Péter sorozatterve, az És ezt így hogy? viszont ennél sokkal drasztikusabban és kritikusabban fogalmazza, illetve mutatja meg ugyanezt a problémát. Az ötperces epizódban három, első látásra összefüggéstelen szálon fut a történet: a távol-keleti futószalaggyártás, éhbérért dolgoztatás, egyarcúság és gyerekmunka, majd az elefántagyarakra való kíméletlen vadászat és erdők pusztítása faanyagért, végül az emberéletet figyelmen kívül hagyó kincsvadászat. Ezek már önmagukban is elég durva képsorok (a fotóalapú animáció még bizarabbá, és közben valóságossá teszi a látottakat), de az igazán nagy pofont a zárlat adja, melyben kiderül, hogy egy gitár elkészültét látjuk, mely gitár sorsa egy rockkoncerten végülis előre eldöntött. A párperces film után átértékeli az ember a legapróbb tulajdonát is.

Ehhez a sorhoz kapcsolódik Gacs Juli Új hős menti meg a Földet című szatírája, vagy kifordított társadalmi hirdetése, melyben a roncsolt, fekete-fehér híradófelvételekre animált Globális Felmelegedés nevű szuperhős menti meg a Földet. Ez a rövidfilm is azt mutatja meg, miként teszi tönkre az ember a Földet, az élőhelyét a mindennapos dolgaival, a környezetszennyezéssel és a pazarlással. A szuperhős ereje így egyre csak nő, míg az emberiségé csökken. A forma és a kifordított szuperhős miatt nagyon ötletes és humoros az Új hős…, viszont mondanivalója keserűen aktuális és elgondolkodtató.

Nem kell messzire menni az egyén elnyomásáért sem: Mészáros Bori és Rádóczy Zsuzsi Blackout című filmje a kisember problémáját jeleníti meg. A főszereplő rókának pocsék, monoton munkája van, főnöke folyton szitkozódik, a városban folyamatos dugók vannak, rohanás, mások problémájának figyelmen kívül hagyása, a rókának pedig mindezek közt önbecsüléshiánya, önkeresési és kitörési vágya van. Ezt a kaotikus világot a kevert technika is erősíti: élőhátterek, fotó- és kollázsanimáció segíti valóssá és átérezhetővé tenni. Ismerős, átélhető szituáció, de a BlackOut-ban végre nem alakul minden rosszul. A főhős rókának sikerül minden társadalmi akadályt legyőznie és levetkőznie, így visszajutni a nyugodt természetbe. Így ahhoz, hogy megtaláld önmagad, le kell rombolnod mindent, és fizikailag és mentálisan is pucéran állnod magad előtt, hogy lásd, mire van szükséged igazából.

Azért nem volt ilyen nehéz minden film ebből a blokkból, ezeket is legtöbbször a humor oldotta. De megjelent egy másik komoly téma is a filmek közt, ez pedig a másság volt. Kapitány Frigyes még csak 19 éves volt, mikor a Gyurmókat gyártotta, de már talált egy olyan problémát, ami ugyan mindennapos, de nem megoldott gond. A sorozat Van köztünk egy színes című részében a fehér gyurmalakók közt fokozatosan megjelennek a különböző színű alakok, akiket rögtön elkezdenek megvizsgálni a város tudósai és lemosni a bőrszínüket, majd ahogy egyre több színes figura lesz, úgy oldódik a veszélyeztetettség-érzet is és nő az elfogadás mértéke. Mivel kicsiknek szóló sorozatról van szó, könnyed stílusban, kissé leegyszerűsítve van ábrázolva ez a téma, de dicséretes, hogy az emberek világát átszövő elfogadás-problémát, messzebbről nézve a faji és nemi hovatartozás kérdését dolgozta fel a fiatal rendező.

Lakos Nóra animációs dokumentumfilmje, az Egy napra visszamennék is az elfogadás és a beilleszkedés köré épül. A hétperces animációban hét Magyarországra emigrált gyerek története elevenedik meg a saját hangjukon, a saját rajzaikkal. A gyerekek nagyon nyíltan beszélnek a legintimebb érzéseikről is, hogy miken mentek keresztül a hazájukban, miket hagytak hátra, hogy mi hiányzik nekik, és hogy Magyarországon hogyan közösítik ki, piszkálják őket az iskolatársaik. A gyerekek személyes történetei és élményei talán elfogadóbbá teszik a felnőtteket a témával kapcsolatban, mivel ez most még aktuálisabb, mint három évvel ezelőtt, amikor készült. Az Egy napra visszamennék elérhető online is, úgyhogy egyből meg is lehet nézni.

A MET őszi Animascope programjában a BlackOut is látható volt, de vetítették Pataki Szandra Let’s Play című szösszenetét, mely ugyan egyszerű, krétaanimációra emlékeztető stílusú, de narratívája több jelentésrétegre ad lehetőséget. A párperces animációban a központi, fekete-fehér figura zöld alakzatokkal van folyamatos kölcsönhatásban. Mintha az egyik nem tudna a másik nélkül létezni és fordítva. A zöld alakzat is folyamatos mozgásban és változásban van, és ez kihat a főhősre is, aki a film előrehaladtával már torzul formájában, végül pedig egyesülnek. Emiatt lehet több mindent belelátni a filmbe, többek közt például azt, hogy az ember küzdhet valamivel, ami a személyisége része, de csak akkor lesz kiegyensúlyozott és önmaga, ha elfogadja azt, ami a része.

Szintén MET-es alkotás Bárczy Örs Hey Deer! című filmje, amiről már korábban is írtam, hogy látványilag és történetileg is annyira mainstream (a szó jó értelmében), hogy simán mehetne gyerekműsorokba, mert annyira közönségbarát,  viszont sokkal kidolgozottabb, mint amikkel a tévében többnyire találkozunk. A film főhőse egy szarvas, aki mindennapos rutinként a havat söpri a háza elől, viszont minden este megremeg a föld és másnap kezdődik minden elölről. Ez megtörténik háromszor, mire kiderül a kontextus és a magyarázat. A csattanó lelövését elkerülve csak annyit mondanék, hogy általában az ilyen animációkat szokta hirtelen felkapni a netes közönség, úgyhogy már várhatjuk mikor lesz elérhető online.

Ennek a vegyes blokknak volt része a 2. Magyar Filmhét legjobb animációja címet elnyerő alkotás, a Kojot és a szikla is. Gauder Áron egy Filmhétnek adott interjúban elmondta, hogy gyerekkora óta érdeklik az indián mesék, komolyabban is foglalkozik velük, és mivel itthon eddig nem nyúltak hozzá animációban, megtette ő. Az utóbbi időben egyébként felbukkantak westernek a magyar filmek közt, például az Apacsok (Török Ferenc, 2010), a Délibáb (Hajdu Szabolcs, 2014), a Parkoló (Miklauzic Bence, 2014), de ide sorolható még részben az Isteni műszak (Bodzsár Márk, 2013) és a Filmhét nagy nyertese, a Liza, a rókatündér (Ujj Mészáros Károly, 2015), melyben a finn western mosolyogtatja meg a nézőt. Szóval már animációban is kijárt egy film a témának, noha ott van már 1989 óta Homolya Gábor Western című rövid gegje is. Homolya filmje a cowboyokra épült, Gauder Ároné pedig az indiánokra. De nemcsak indián mese a Kojot és a szikla, hanem fabula, illetve állatmese is. Kojot, a farkas odaajándékozza Ilyának, a sziklának vörös köpenyét, melyet később, egy fagyos éjjelen hamar megbán. Mivel Ilya nem adná vissza a takarót, Kojot erőszakkal elveszi, ezzel pedig magára haragítja a sziklát. Ahogy a rendező mondta, nem akart túl gyors animációt, hanem azt szerette volna, ha inkább flow-ja van a filmnek, ha magába szippant a látvány és a történet, ez pedig maradéktalanul sikerült is. A Kojot és a szikla ugyan egy sorozat első része, de azért került ebbe a válogatásba (és nem a vasárnapi duplablokkos sorozatok közé), mert a szervezők úgy gondolták, hogy nem kifejezetten gyerekeknek való. Szeiler Péter És ezt így hogy? című társadalomkritikus sorozatával kapcsolatban ez érthető, de Gauder szériája annyira szép látványvilágú és olyan tanulságot hordoz, ami nem csak felnőttek számára tanító, hanem gyerekeknek is az lenne: "Mindig tiszta szívből kell nagylelkűnek lenni. Ha valamit elajándékoztok, adjátok oda örökre".