Örök kérdés, hogy mire használjuk azt az időt, ami a halálunk előtt a rendelkezésünkre áll. Ezzel a kérdéskörrel minden személy, közösség és kultúra kénytelen foglalkozni, ha a világra jött, és számtalan válaszlehetőséget látunk az egyes emberi életutakban, a gyöngyhalászattól kezdve a politikai pályán át az önpusztításig, és magunk is részesei vagyunk egy válasznak. A messzi Észak különös módon több száz évvel ezelőttre kalauzolja a huszonegyedik századi nézőjét, hogy konok következetességgel újra feltegye a kérdést: mi végre éljük az életünket?
A keleti és nyugati vallási hagyományoknak egyaránt meghatározó eleme az a szemlélet, hogy az ember azzal teljesítheti ki a létezését, ha megtagadja az intellektus működését, ami az ember tekintetét a múltba vagy a jövőbe irányítja, és megpróbálja csak a jelenre fókuszálni a figyelmét, remeteként imádkozik, vagy szerzetesként meditál. Ez a fajta megfontolás arra sarkallja a gyakorlóját, hogy ne gondolkozzon azon, miért csinálja azt, amit csinál, hanem megpróbáljon eljutni odáig, hogy a maga egyszerűségében csak alázatosan azt tegye, amit tesz. A messzi Észak főhősének, a tizenkilencedik században született orosz arisztokrata lánynak, Szásának a remeték állhatatosságához hasonló megingathatatlan monomániája van, ami viszont kizárólag a múltjában gyökeredzik: meg akarja találni az eltűnt nagyapját, aki nem tért vissza az Északi-sarkra szervezett expedíciójáról, hogy visszaállíthassa családja becsületét. Az első pillanattól az utolsóig hűséges ehhez a szándékához, fel sem merül benne, hogy egyáltalán tehetne mást, csak megszállottan keresi az öreget, tekintet nélkül mindenre és mindenkire. Csak akkor bizonytalanodik el, amikor olyan végzetes, visszafordíthatatlan következményei lesznek a törekvéseinek, amire nem számított.
Szása nagyapjáért nemcsak az unokája, hanem egész Oroszország rajongott a korában, de miután elindult a legelvetemültebb kalandjára, és egyre valószínűbbé vált, hogy kudarcot vallott, megváltozik róla a közbeszéd: egyesek felelőtlen őrültnek bélyegzik azért, hogy rengeteg ember pénzét, energiáját, és ha az útitársaival együtt valóban odaveszett, életét ölte bele a megalomán álmainak megvalósításába. Szása nem egyszerűen keresi a nagyapját, hanem megismétli a sorsát azzal, hogy fel szeretné kutatni őt.
