Kezdjük lassan összeszedni magunkat az Annecy-ban ért animációs sokkból, úgyhogy itt egy kis ízelítő az egészestés versenyfilmek közül.

Zombillenium

Az Arthur de Pins kultikus képregényén alapuló film egy kifordított Disneylandről szól. Bányarobbanásban szörnyet halt – vagyis inkább élőhalott – bányászok alakítják a törzsgárdáját a Zombillenium vidámparknak, ahol még rajtuk kívül vérfarkasok, vámpírok és egyéb lények szórakoztatják a mit sem sejtő közönséget. Az állapotokat azonban felkavarja egy okvetlenkedő minőségellenőr, aki vesztére a vérszívó igazgató áldozatává válik, és közben kiderül, hogy a park is a csőd szélén táncol, sürgősen cselekedni kell! Sajnos a rémségek között sincs azonban meg az összhang, ezért belső feszültségek is bonyolítják a helyzetet.

A filmet maga de Pins és Alexis Ducord rendezte, megkísérelve egy kis vérfrissítést végrehajtani a szörnyfilmeken. A szívtipró vámpírfiú kicsit az Alkonyat szereplőire hajaz, míg a tetovált, lila hajú boszorkány inkább tűnik egy rockbanda rajongójának, mint vasorrú bábának. Az alkotók célja látszólag a vegytiszta szórakoztatás volt, és ha a recept beválik, biztos számíthatunk még a franchise további részeire.

A történet dramaturgiája – amellett, hogy a képregényen alapul – a bevált hollywood-i receptet követi, megőrizve azonban egy kicsit az európaibb stílust, így méltán fel tudja venni a versenyt a nagy stúdiók filmjeivel, még akkor is, ha karakterei kicsit csiszolatlanok.

Zombillenium (Forrás: UniFrance)

Ethel and Ernest

A KAFF programjában is szereplő film az angol író és illusztrátor Raymond Briggs azonos című képregényét dolgozza fel, amely tulajdonképpen az író szüleinek életéről szól megismerkedésüktől halálukig, felölelve a XX. század öt évtizedét. Ethel cselédlányként ismerkedik meg a tejesember Ernest-tel és egy teljesen átlagos alsó-középosztálybeli pár életét élik le, miközben mellettük dübörög a történelem. Olyan személyiségtípusok, akikben bármelyik néző találhat valami ismerős vonást és bár végtelenül egyszerűnek tűnik a rajzfilm története, az mégsem válik egy percig sem unalmassá.

A filmen tényleg látszik, hogy szívüket-lelküket beleadták az alkotók, odafigyelve minden apróságra és megfelelő mennyiségű, visszafogott humorral fűszerezve a sztorit. Nagy mértékben támaszkodva a képregény ábrázolásmódjára, mégis melegebb színekkel, fakóbb textúrákkal hoz létre egy roppant kellemes közeget, amit csak fokoznak az eredeti szinkron hangjai, Brenda Blethyn és Jim Broadbent. Mintegy voyeurként követve életük minden percét, szinte a néző is családtaggá válik és kifejezetten hiányérzete támad, mikor a film végén el kell hagynia a mozit. Szívhez szóló alkotás született, melyet még évek múltán is szívesen nézünk újra.

Ethel & Ernest (Forrás: ethelandernestthemovie.com)

Loving Vincent

"A világ első festményfilmje" – hirdették a filmet az annecy-i premierje előtt, elfeledve azt a tényt, hogy 1985-ben ugyanitt egy magyar festményfilm, a Daliás idők kapta a fesztivál fődíját, bár kétségtelen, hogy míg ez utóbbi üvegre készült, a Van Gogh halálának körülményei után nyomozó férfi kalandjait – és ezáltal a festő életét is – feldolgozó film alapját több tízezer olajfestmény képezi. A világ minden részéről toborozták azokat a festőket, összesen 125-öt, akik vászonra vetették a jeleneteket. Ehhez azonban előtte teljes egészében le kellett forgatni egy élőszereplős filmet, aminek aztán kockáit egyenként lemásolva tudták rekonstruálni a történetet.

A rendező házaspár, Dorota Kobiela és Hugh Welchman hét évig dolgozott rajta, ami egyértelműen megérte a befektetett rengeteg munkát. A festő száznál is több ismert művét történetté fűző animációs film méltó megemlékezés Van Gogh páratlan munkásságáról.

A szokatlan ábrázolásmód ugyan eleinte zavarhatja a nézőt – sőt, néha olyan érzetet kelt, mintha csak egy festményesítő szűrőt tettek volna a kamera elé –, de hamar hozzászokunk a látványhoz, a fordulatos nyomozás története pedig tartalmában is felzárkózik a fenséges külcsínhez. Az ügyesen becsempészett klasszikus festmények felismerése külön élményt nyújt és emellett tökéletes módszer arra, hogy a film formanyelve által növelje a festő rajongóinak táborát.