Júliusban tíz szuper MOME Anim film kerül fel végleg a netre, melyek ifjúkori tapasztalatokat és öregkori emlékeket dolgoznak fel, szólnak a magányról, a féltékenységről, a boldogságkeresésről, transzgenerációs problémákról, vagy éppen teljesen elrugaszkodnak a valóságtól és egy kísérteties bérházba vagy az űrbe röpítenek minket. Tizedikként Takács Anikó Cosmic Jacuzzi című diplomafilmjét láthatjuk.
A hazai animációs filmek között viszonylag kedvelt műfajnak számító sci-fi téma (Mikrobitól kezdve Reisenbüchler Sándor utópikus vízióin át Mézga Aladár űrbéli kalandjaiig) a kortárs animációban is egyre többször jelenik meg. Elég csak Bucsi Réka a szerelem sokféleségét bemutató LOVE című kisfilmjére gondolnunk, de még inkább a Solar Walk című játékos űrutazására. Ott van Bognár Éva Katinka nemrég debütált Hugo Bumfeldt című animációja, mely egy másik bolygó élőlényein keresztül jeleníti meg a gondoskodás kettősségét, Rebák Tamás METU diplomamunkája, a Szökési sebesség az elválás nehézségeit dolgozza fel egy ismeretlen bolygón, Felvidéki Miklós Fly Me to the Moon című kisfilmjének róka főszereplője pedig a holdon ébred egy nehéz éjszaka után. Ha a sorozatokat nézzük, Klingl Béla A kozmosz nagykövetei és Máli Csaba Szupermalac és Űrpatkány című szériája említhető, de akár a Candide A bolygó neve: Pangloss című része is. Ezen kívül gyártás alatt van Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című disztópiája és Kreif Zsuzsanna Forró helyzet a hüllők bolygóján című őrületes sci-fije egy meteorlány mindent legyőző szerelméről.
Takács Anikó: Cosmic Jacuzzi
Ebbe a sorba illeszkedik Takács Anikó 2015-ös MOME Anim diplomafilmje, a Cosmic Jacuzzi, melyet a rendező szerint földöntúli módon ihletett egyik meghatározó gyerekkori sorozata, az X-akták, illetve olyan ismeretterjesztő műsorok, mint Déri János Nulladik típusú találkozások című paranormális jelenségekkel foglalkozó szériája, vagy az Ősi idegenek című kortárs amerikai dokumentumfilm-sorozat, valamint rengeteg áldokumentum és videófelvétel, és a mögöttük lévő eszméletlen konteók. Anikó szerint így a Cosmic Jacuzzi "nem más, mint a dänikeni paleoasztronautika keresztezve a szalmatercsei kamionosok esetével."
Ezen kívül az az érdekes tény is mozgatta Anikó fantáziáját, hogy a gombák a biológiai osztályozás szerint se nem növények, se nem állatok, ezért külön országot kellett nekik létrehozni. "Ha én földönkívüli lennék, biztosan valami hasonló eszközt találnék ki arra, hogy tanulmányozzam az emberi fajt. A gomba táplálék, tehát bejutva az élő testbe, közvetlen információkat tud közvetíteni a világűr felé. A halálunk után bekövetkező bomlási folyamatokban is jelentős szerepük van, így az elmúlásról is széles körű ismeretekkel rendelkeznek. Az agyra tett különös hatásukat pedig már régóta ismeri az emberiség. Nem véletlenül terelődött tehát rájuk a gyanúm: a földönkívüliek köztünk élnek és ők nem mások, mint a gombák."
Takács Anikó: Cosmic Jacuzzi
A kisfilmben két kamionost az éjszakai útjuk során elrabolnak az ufók és egy furcsa, földöntúli gombadzsungelbe viszik őket, ahol rengeteg rejtélyes és megmagyarázhatatlan jelenség és még egy pszichedelikus utazás is történik. Varga Zoltán sem hagyta ki a kamionosok kozmikus történetét A végtelenbe... és haza! – A science fiction műfajának megjelenése a magyar animációs filmben című tanulmányában, melyben így írja le a földöntúli eseményeket: "Az idegenek világát felettébb furcsa flóra és fauna tölti ki – megidézve távolról akár a René Laloux-rajzfilmeket is [...]. Az idegenek világát olyan mozzanatok szegélyezik többek között, mint a repülő csészealj és a gombák vizuális hasonlósága (vagy azonosítása), a DNS-spirálként tekeredő növényindák, a macskahomlokon kinyíló harmadik szem és az űrállomás jacuzzijában játszadozó delfinek."
Anikó a diploma óta szabadúszó animációsként és grafikusként dolgozik. Sorozatokban animált és hátterezett (Ahány király, annyi mese, Cserebogarak, Közmondások, A kockásfülű nyúl), készített imázs- és reklámfilmeket, valamint háttéranimációt a budapesti Bábszínháznak, rajzolt gyerekeknek szóló képregényt (A futóverseny), és karácsonyi reklámvideót is rendezett a Telekomnak. Az egyetem alatt készítette az Egy Róka című fekete-fehér animációs kisfilmet a mindennapi élet nehézségeit feldolgozni nem tudó városi emberekről, mely Bodor Ádám azonos című novelláját adaptálja. Vácz Péterrel és Tamás Ivánnal Batmanes, gyurmaanimációs ID filmet gyártottak a KAFF-nak, valamint részt vett a Kortárs gyerekversek és -dalok sorozatban, melyben Nyulász Péter Farsang című versét ültette át animációra. Anikó jelenleg a Kovács Márton által rendezett Bab Berci kalandjai sorozat animációs supervisora, illetve egy nyelvoktató mobil applikációnak tervez mozgó ikonokat.
Forrás: MOME