Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Voyeur bácsika varázsolta el a Friss Hús zsűrijét

2019. március 31. - dotandline

Március 25. és 31. között rendezték meg a 7. Friss Hús rövidfilmfesztivált, melyen rengeteg szuper animációt vetítettek hazai is nemzetközi alkotóktól. A fesztiválon három animációt díjaztak: Tóth Luca Lidérc úr című filmje nyerte a legjobb magyar animációnak járó díjat, Turai Balázs Amok című filmtervét díjazta a szakmai zsűri, a nemzetközi versenyben pedig különdíjat kapott Osman Cerfo I’m Going Out For Cigarettes című animációja.

A 7. Friss Hús versenyprogramjában 9 magyar és 6 nemzetközi animáció volt látható, ezen kívül volt egy válogatás az utóbbi évek legjobb francia animációs filmjeiből, idén is volt egy gyerekeknek szóló vetítés a legújabb magyar animációkból, Jean-François Le Corre francia animációs producer pedig mesterkurzust tartott.

A Friss Húson láthatta először a magyar közönség Tóth Luca új filmjét, a Lidérc urat, mely az idei Berlinale rövidfilmes versenyében debütált. A Lidérc úr főszereplője egy aprócska bácsi, aki egy fiatal férfi oldalából bújuk ki. Születése után a számára óriási lakás minden szegletét felderíti, mialatt sajátos kapcsolatot alakít ki a fiúval, akihez gyorsan elkezd kötődni és megismerni általa a szeretet különböző fázisait. Tóth Lucával készült interjúnkat itt olvashatjátok a kisfilmről.

toth_luca_x_liderc_ur_03.jpg

Tóth Luca: Lidérc úr

A 9 magyar animáció közül Tóth Luca Lidérc úr című filmje nyerte a legjobb magyar animációnak járó díjat, mellyel az NMHH Médiatanácsa által felajánlott 500 ezer forint pénzjutalom is jár. Luca nem először kapta meg a Friss Hús legjobb magyar animációjának járó díjat: 2017-ben a Superbia című elsőfilmjével nyerte el ezt az elismerést. A Lidérc úrnak ez a harmadik díja: nemrég a spanyol Ibn Arabi Film Festival közönségdíját hozta el, múlt héten pedig a pozsonyi Fabiofest-en nyerte el a fődíjat.

A nemzetközi versenyben 6 animációt láthatott a közönség, ezek közül elismerő oklevelet kapott Osman Cerfon I’m Going Out For Cigarettes című francia kisfilmje. "Az érdekes és szürrealista elemekkel tűzdelt filmben a kis mozaikdarabok a végére összeállnak, hogy egy mindannyiunk által mélyen átérezhető emberi történetet formáljanak. A rendező érzékeny eszközökkel mesél a hiányról, a felnőtté válásról.” – mondta el a filmről Kovács István rendező, a nemzetközi zsűri tagja. 

Idén rendezték meg ötödszörre a Friss Hús rövidfilmes pitchfórumát, ahol a fórumra kiválogatott, fejlesztés alatt álló rövidfilmek terveit mutatták be a filmek alkotói. A beérkezett több mint 70 pályázatból a kiválasztott tervek szakmai zsűri előtt mutatkoztak be, melynek tagjai Dreissiger László producer, Lányi Eszter, a Magyar Nemzeti Filmalap képzési és innovációs igazgatója és Lichter Péter filmrendező voltak. A 300.000 forintos nyereményt, amely filmszakmai felajánlásokból állt össze, Turai Balázs Amok című projektje, a mezőny egyetlen animációs filmterve kapta. Az Amok gyártója a Boddah, vagyis ugyanaz a stúdió, ahol a Lidérc úr és Turai Balázs korábbi filmje, a Róma bukása is készült. Az Amok legközelebb a májusi CEE Animációs Fórumon szerepel.

turai_balazs_x_amok_2.png

Turai Balázs: Amok

A 7. Friss Hús díjazottjainak teljes listája itt olvasható.

süti beállítások módosítása