Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line


Négy fiatal animációs esélyes a Dargay-díjra

2019. augusztus 30. - Herczeg Zsófi

Idén harmadszorra adják át a magyar animáció ifjú tehetségének járó Dargay-díjat a Jameson CineFesten. A Jameson CineFest idén is meghirdette 30 év alatti magyar animációsoknak szóló pályázatát, melyre nem konkrét filmmel, hanem eddigi rendezői életművel lehetett pályázni. Az elismeréssel 1 millió…

Tovább

Dargay Attila-díj 30 év alatti fiataloknak

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál animációs fődíja 2010-től viselte a legendás rajzfilmrendező, a Miskolchoz kötődő Dargay Attila nevét. Egészen 2017-ig a nemzetközi zsűri által legjobbnak ítélt animációs film kaphatta meg a Dargay Attila-díjat, 2017-től azonban már nincs önálló…

Tovább

Vuk eredetileg nem is így nézett volna ki

A Vuk név hallatán mindenki képzeletében megjelenik az imádnivaló kisróka, akit Dargay Attila álmodott meg közel negyven évvel ezelőtt. A figura azonban kezdetben még teljesen más formát öltött. A jól ismert klasszikus rajzfilmet először 1981 húsvétján vetítették négy rövidebb részben, sorozatként…

Tovább

Szuper ajándék a magyar animáció rajongóinak a Filmarchívumtól

A Magyar Nemzeti Filmarchívum a cinefileknek kedveskedett tavaly karácsonykor azzal, hogy több mint 60 filmet tett elérhetővé három hétig. Akkor a magyar animáció rajongói nem nagyon lubickolhattak animációs filmekben, ugyanis csak a Szaffi és egy közel 20 perces Dargay-portré került a válogatásba.…

Tovább

Megnyílt a 2018-as Dargay Attila-pályázat

December 6-ig lehet jelentkezni a 200 millió forint keretösszegű Dargay Attila-pályázatra, amelyből a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa korábban támogatott animációs sorozatok bővítését, illetve ilyen sorozatok egész estés animációs filmmé alakítását finanszírozza.  A…

Tovább
süti beállítások módosítása