Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Szuper ajándék a magyar animáció rajongóinak a Filmarchívumtól

2018. december 23. - Herczeg Zsófi

A Magyar Nemzeti Filmarchívum a cinefileknek kedveskedett tavaly karácsonykor azzal, hogy több mint 60 filmet tett elérhetővé három hétig. Akkor a magyar animáció rajongói nem nagyon lubickolhattak animációs filmekben, ugyanis csak a Szaffi és egy közel 20 perces Dargay-portré került a válogatásba. Idén viszont a 100 filmajándék között már 40 szuper animációs alkotás nézhető ingyen: Kovásznai György kultfilmje, a Habfürdő és az első egész estés magyar animáció, a János vitéz mellett 13 egyedi kisfilm látható Rófusz Ferenctől, Foky Ottótól, Kovásznai Györgytől, Szoboszlay Pétertől, Bányai Istvántól, Jankovics Marcelltől, Vajda Bélától és Macskássy Katitól, valamint egy-egy válogatás Macskássy Gyula és Dargay Attila rövidfilmes életművéből, ráadásként pedig Dargay Attila több reklámfilmjét is elérhetővé tették. Egy magyar animációrajongó eldobja az agyát ettől a válogatástól, hiszen nagyon sok olyan kisfilm lett publikus, amelyet máshol nem lehet látni.

macskassy_gyula_x_uhuka_aki_egesz_nap_a_tevet_nezte.png

Macskássy Gyula: Uhuka, aki egész nap a tévét nézte

Nagy kedvencünk többek közt Foky Ottó Babfilm című tárgyanimációja, melyben egy földönkívüli lény követi nyomon a föld bablakóinak mindennapjait, a szorgos munkába indulástól kezdve közúti baleseteken, szénabálákban lefolytatott erotikán, bankrabláson, focimeccsen és esküvőn át egészen a munkássztrájkig. Imádjuk Macskássy Kati Nekem az élet teccik nagyon című kisfilmjét, melyben cigány gyerekek saját rajzaikkal és szavaikkal mesélnek többek közt az életükről, hogy mik szeretnének lenni, ha nagyok lesznek, a roma néphitről, és arról az élményükről, hogy animációs filmet készíthettek. Odavagyunk a kortárs magyar animációsokat annyira inspiráló Kovásznai György filmjeiért, akitől négy alkotást is láthatunk a Filmarchívum válogatásában, többek közt egy lánglelkű költő esti körútját Budapest szórakozóhelyein, vagy a kultikus Habfürdőt, mely "a magyar valóságba akar mélyre hatolni, szociográfiai igénnyel kíván beszélni a magyarországi társadalmi-gazdasági helyzetről", mindezt szórakoztató, zenei inzertekkel teletűzdelt módon. 

kovasznai_gyorgy_x_koruti_estek.png

Kovásznai György: Körúti esték

Macskássy Gyula kedvesen nevelő célzatú Uhuka, aki egész nap a tévét nézte című rövidfilmje gyerekkori animációőrületünket idézi a folyton tévét néző kis főhőssel, és különösen szeretjük a A ceruza és a radírt, mely önreflexív módon mesél a rajzfilmkészítésről. Dargay Attila hét variációt mutat be egy hagyományos mesei történetre a Váriációk egy sárkányra című filmjében, melyben a sárkány elrabolja a királykisasszonyt, ám közel sem olyan kiszámítható változatokat láthatunk, amelyeket a klasszikus mesékben megszokhattunk, de ugyanilyen szokatlan módon járja körül az emberi természetet a Rendhagyó történetekben.

A 40 felújított magyar animációs film (és 60 remek élőszereplős játék- és dokumentumfilm) december 21. és január 4. között érhető el a  Filmarchívum vimeo-csatornáján, és a külföldi ismerősöknek is lehet őket mutogatni, ugyanis angol felirat is készült hozzájuk.

Egész estés animációk:

Egyedi rövidfilmek:

Macskássy Gyula rövidfilmjei:

Dargay Attila rövidfilmjei:

Dargay Attila reklámfilmjei: 

süti beállítások módosítása