Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Elkészült az első stop motion Adventure Time epizód

2016. január 17. - Herczeg Zsófi

A napokban került adásba az Adventure Time első stop motion technikával készült része, melyet az egyik kedvenc animációs alkotónk, Kirsten Lepore írt és rendezett. 

Kirsten Lepore a CalArts-on végzett 2013-ban a Move Mountain című filmjével. Miután online elérhetővé vált a film, az Adventure Time készítői is látták, és akkor határozták el, hogy felkérik Lepore-t egy vendégrendezésre, mivel Lepore diplomamunkáját el tudták képzelni a sorozat részeként (valószínűleg a figurái miatt, hiszen a Move Mountain karakterei nagyon hasonlítanak az Adventure Time főszereplőjére, Finn-re). A stop motion epizódot a Bix Pix stúdiónál készítették, ahol Lepore először dolgozott csapatban, korábbi munkáit ugyanis egyedül hozta létre. 

Ezeken a filmeken is látható, hogy természetes anyagokkal szeret dolgozni, kihangsúlyozni azok anyagiságát és alapvető tulajdonságait, melyekkel aztán el is játszik, beleszövi ezeket a jellemzőket magába a cselekménybe is. A Bottle című filmje például épp a homok és a hó jellegzetességeinek különbözőségére épül, hogy milyen körülmények közt hogyan változnak, milyen (halmaz)állapotokat vesznek fel, és emiatt a másféle jellemzők miatt képtelenek együtt lenni. Az Adventure Time Bad Jubies című részében is kihasználhatta az anyagok sajátosságait, ez leginkább az epizód antagonistájának külsején látszik, illetve a természet hangjai is nagy hangsúlyt kapnak.

A 2010-ben indult Adventure Time már a hetedik évadánál tart, melynek a huszadik része, a Bad Jubies készült stop motion technikával. Ebben a 11 perces epizódban Finn és barátai egy közeledő hurrikánra felkészülve építenek egy föld alatti bunkert, miközben Jack semmit nem csinál – legalábbis úgy tűnik. A Cartoon Network nem csak a Bad Jubies-t sugározta, hanem egy közel 13 perces werk filmet is, melyben Lepore munkásságáról is szó van.

56,7 millió forintos támogatást kapott hat animáció

Hat animációs alkotás összesen 56,7 millió forintos támogatásáról is döntött a Médiatanács az idei első ülésén.

A Magyar Média Mecenatúra program keretében meghirdetett 2015-ös Macskássy Gyula-pályázat utolsó, harmadik fordulójában sikerrel pályázott Hegedűs 2 László és lánya, Hegedűs Hanna Léna egy légyről, Rinyáról szóló animációs terve Nagyi meséi: Rinya nagy sétája címmel. Folytatódhat Gurmai Beáta Borka és a varázsruha mesefolyama további két résszel, Gyulai Líviusz szériája az Egy komisz kislány naplója két részével, valamint Kovács Márton sorozata a Bab Berci együtt sír Nuuszi Kuuszival című epizóddal. Csáki László rendezésében Fehér Béla Néhány szó című abszurd novellája elevenedhet meg Hódolat Örkénynek alcímmel, egy új sorozat indító darabjaként, Hegyi Magdolna pedig Űruborkák címmel készíthet saját ötlet alapján kezdő epizódot.

A Médiatanács 2011 óta 104 egyedi mű, illetve sorozat elkészítését támogatta 1,18 milliárd forinttal a Macskássy Gyula- és Dargay Attila-pályázatokon.

*

A Médiatanács határozott arról is, hogy 8 millió forint támogatást nyújt a Neumann János-pályázat harmadik fordulójában, amelyben öt magyarországi és három határon túli online videósorozat jut pénzügyi forráshoz.

A mese.tv, illetve az egyszervolt.hu oldalon Aprófilmek Apróságoknak címmel öt zenés animációs alkotás látható majd ismert énekesek – köztük Halász Judit és az Alma együttes – dalaival.

A Médiatanács 2011 óta mostanáig 78 online megtekinthető alkotást támogatott összesen közel 84 millió forinttal.

Forrás: Médiatanács

Animációs dokumentumfilmek az Oscar történetében

A sok Oscar-jelölt film között megbújt egy animáció a két animációs kategórián kívül is. A legjobb rövid dokumentumfilmek öt jelöltje közé bekerült Dee Hibbert-Jones és Nomi Talisman Last Day of Freedom című félórás, minimalista stílusú animációja is, mely a halálbüntetés kérdését, az igazságérzetet, a családi összetartást és az ezekkel kapcsolatos erkölcsi problémákat helyezi középpontba. Itt egy werk az animációról.

Last Day of Freedom (trailer) from Nomi Talisman &Dee Hibbert-Jones on Vimeo.

Nem ez az első eset, hogy animációs doku kerül a rövid dokumentumfilmes kategóriába. 1999-ben, a 71. Oscar-gálán például harmadmagával szerepelt a jelöltek közt Shui-Bo Wang 29 perces Sunrise Over Tiananmen Square című önéletrajzi alkotása, ám végül nem ő hozta el az aranyszobrot.

A 65. Oscar-gálán, 1993-ban Joyce Borenstein The Colours of My Father: A Portrait of Sam Borenstein című animációja maradt szobor nélkül. A film a rendező festő édesapjának életét dolgozza fel különböző technikákat (archív felvételeket, élőszereplős részeket, a festményeket, családi és baráti visszaemlékezéseket, illetve animációkat) használva. 

The Colours of My Father: A Portrait of Sam Borenstein by Joyce Borenstein, National Film Board of Canada

Az 1968-ban megrendezett, 40. Oscar-ünnepélyen egy Saul Bass által rendezett doku nyerte a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó szobrot. A Why Man Creates magáról a kreativitásról, az alkotás folyamatáról szól és valójában csak nagyon kis százalékban tartalmaz animált részeket, azokat is főleg illusztrációként használva.

Tovább

A 88. Oscar-gála animációs jelöltjei

Január 14-én kihirdették az Oscar-jelölteket. Mivel a Limbo-Limbo Travel nem került fel a tízes shorlistre, ezért annyira nem volt nagy izgalom, mint tavaly (amikor Bucsi Réka Symphony no. 42 című diplomamunkájáért szoríthattunk), és ismét minden úgy alakult, ahogy az várható volt. Az egészestés és a rövidfilmes animációs kategóriába is 5-5 jelölt került és igazából egyik listán sem volt meglepetés.

A rövidfilmek közé választottak ismét egy Pixar-filmet, a Sanjay's Super Team-et, de ott van mellette Don Hertzfeldt A holnap világa című pszichedelikus sci-fije is, illetve Konstantin Bronzit We Can’t Live without Cosmos című asztronauta-filmje, mely két űrhajós elszakíthatatlan barátságáról szól. Magyarországon ezt a hármat láthatta a közönség a jelöltek közül, előbbit a mozikban a Dínó tesó mellett, utóbbi kettőt pedig az Anilogue fesztiválon.

Az Oscar-ra 16 egészestés animációt neveztek, ezek közül mindegyik teljesítette azokat a kritériumokat, ami miatt végül 5 és nem 3 filmet jelölhettek a legjobb animációnak járó díjra. A 16 nevezettből tehát 5-öt jelöltek, ezek mindegyikét láthatta itthon a közönség: moziforgalmazásba került a Shaun, a bárány - A film és az Agymanók (utóbbi a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában is jelölt lett), hármat pedig animációs fesztiválon vetítettek: az Anomalisa az Anilogue zárófilmje volt, de szintén a 2015-ös Anilogue-on játszották az Amikor Marnie ott volt című Ghibli-filmet, a Fiú és a világ című spanyol animáció pedig 2014-ben az Anilogue és a Primanima, 2015-ben pedig a KAFF programjában is szerepelt. 

A díjátadó február 28-án lesz a Dolby Theater-ben, Kaliforniában.

 

A legjobb animációs rövidfilm kategória jelöltjei:

Gabriel Osorio: Bear Story (Historia De Un Oso)

Richard Williams: Prologue

Sanjay Patel: Sanjay’s Super Team

Konstantin Bronzit: We Can’t Live without Cosmos

Don Hertzfeldt: World of Tomorrow

Tovább

Krea(k)tív ifjúság // Pályázat fiataloknak

kreaktiv_ifjusag.jpg

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával a "Legjobb vagyok" Tehetségmentoráló Közhasznú Nonprofit Kft. Krea(k)tív ifjúság (NTP-FTH-15-0007) címmel országos pályázatot hirdet olyan fiataloknak, akik az online média területein (audiovizuális, kreatív írás és digitális képalkotás) mutathatják meg tehetségüket.

A TÉMA

"Krea(k)tív ifjúság" 
Fiatalok 1000 arca
(Mit ér a tehetségem? Problémák és lehetőségek a tanulás, karrier, életpálya, siker területén)

PÁLYÁZATI KORHATÁR

18-24 év

NEVEZÉSI HATÁRIDŐ

2016. január 1. – 2016. február 29. (20:00)

NEVEZÉSI KATEGÓRIÁK

A következő kategóriákban várjuk a pályamunkák beérkezését:

  1. Írás (interjúk, cikkek, esszék, versek)
  2. Audiovizuális média (hangulatvideók, rajz alapú mozgófilmek, animációk, fotók, video-audio interjúk, podcastok)
  3. Digitális képalkotás (grafikák, illusztrációk, képmanipulációk, fotómontázsok, logók szerkesztőprogramok használatával)

ELBÍRÁLÁS:

A beérkező pályaművek alapján mindhárom kategóriában 5-5-5 fő kerül kiválasztásra. Ebből 1-1-1 főt a "Legjobb vagyok" Tehetségmentoráló Közhasznú Nonprofit Kft. tagjai választanak, 2-2-2 főt a média különböző területeiről meghívott szakmai zsűri, illetve 2-2-2 ember kiválasztására a pályázat Facebook oldalán kerül sor, a legtöbbet like-oltak közül.

DÍJAK:

A verseny 15 kiválasztottjának 5 alkalommal témalaborok (kreatív írás, vizuális kommunikáció, filmelmélet, kortárs médiaművészet, reklám-marketing) szerinti kreatív workshopokat, 5 alkalommal tehetségfejlesztő csoportos mentoringot, továbbá egy 3 napos bentlakásos gazdagító programot biztosítunk. A projekt időszaka alatt 3 témában végzünk fejlesztést: önismeret, szakmai ismeretek és projektmenedzsment. Az elméleti ismereteket gyakorlati alkalmazással azonnal projektfeladatba építjük, ötvözve az informális tanulást a nem-formálissal. A program végén a 15 fő közül 3-nak lehetősége nyílik júliusban egy hetes tréning kurzuson részt venni Barcelonában, ami a fiatalok vállalkozói készségeinek javítására, start-up-ok elősegítésére irányul. Ezen kívül 3 fiatal hónapokon át tartó munkáját egy-egy tablet-tel jutalmazzuk.

EREDMÉNYHIRDETÉS:

2016. március 11.

 

További információ, illetve a regisztráció menete a pályázat oldalán olvasható.

A Krea(k)tív ifjúság pályázatát nyomon követhetitek a Facebookon is, továbbá egy like szavazattattal és megosztással segíthetitek a pályázókat, hogy bejussanak a döntőbe.

 

Forrás: legjobbvagyok.hu

213 animációt neveztek a Mediawave-re

Soha még ennyi nevezést nem jegyeztek a Mediawave Együttléten. A 2016-os filmes versenyre összesen 1851 filmet küldtek a világ 94 országából, a zsűri ezek közül válogatja ki a 2016-os Mediawave versenyprogramját.

A január 10-én zárult nevezésre 83 játékfilm, 761 kisjátékfilm, 404 dokumentumfilm, 344 kísérleti film, 213 animációs film, 18 táncfilm és 28 zenei film érkezett. Magyarországról összesen 168 filmmel neveztek, ez jóval több, mint amennyit a tavalyi évben beküldtek. Utoljára 2002-ben érkezett ennyi film (akkor 1624-et küldtek), azóta 1500 nevezés az átlag.

*

Az animációs nevezők között szerepelnek a novemberben bemutatott MOME Anim mesterszakos diplomafilmek (Kántor Péter: Ujj a ravaszon, Takács Anikó: Cosmic Jacuzzi, Kopasz Milán: Beyond, Tompa Borbála: Random Walks, Király Krisztián: Körömágyszaggató, Andrasev Nadja: A nyalintás nesze, Bárány Dániel: Házibuli, Bognár Éva Katinka: Hugo Bumfeldt, Carlos Rufas: Machos), illetve a szintén MOME Anim mesterszakos Hanna Carlson Out of Order című munkája. 

Diákfilmeket nemcsak a MOME-ról, hanem a MET-ről is neveztek (Mészáros Borbála & Rádóczy Zsuzsanna: Black Out, Adorján Éva & Szakály Réka Anna: Instant, Pataki Szandra: Let's Play, Hertelendi Amanda: Bánom azt, Bárczy Örs: Hey Deer!, Kolop Anita: Ill-Breeding, Mészáros Borbála: The Last Yeti, Gacs Juli: A New Hero Rises to Save the Planet!), valamint a MET-en tanuló Molnár Luca Anna és a MOME-s Debreczeni Zoltán Filmtett-táborban készült Városi Vakság című párpercese és a Sapientia EMTE filmszakán végzett Nagy Orsolya Lepkegyűjtő című darabja is szerepel a nevezett alkotások között.

Sorozatepizódokat is neveztek a Mediawave programjába (Horváth Mária: Cigánymesék: Doja, a cigánytündér, Glaser Kati: Városi legendák: Indifferens, a Candide második része [vagy a pilot utáni első], az Otthon, édes otthon Kreif Zsuzsanna és Hegyi Olivér rendezésében, illetve Szeiler Péter És ezt így hogy? című miniszériája).

Ezen kívül ott lehet még a Médiawave-en Patrovits Tamás Work in Progress - Arcok című párpercese, Becsey Zsuzsa Harmadik idő 1. című darabja, Helstáb Martin Nincs több utolsó című filmje, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Leftover című negyedórás alkotása, Cakó Ferenc Dózsa 1514 című homokanimációja, illetve Mészáros T. László három munkája is (A kórus, Holdraszállás, A koncert).

A további (külföldi) animációs nevezőket a Mediawave honlapján lehet megnézni.

Tovább
süti beállítások módosítása