Tavaly egy csapat fiatal megszervezett egy hiánypótló eseményt, az első Magyar Klipszemlét, a magyar vonatkozású zenei videók első hazai versenyét a Toldi moziban. A cél az volt, hogy a tucatszámra készülő videoklipek ne süllyedjenek el az éter zugaiban, hanem kapjanak kellő figyelmet a média, a szakma és a rajongókon kívüli közönség számára is egy független rendezvény során, ahol nagyvásznon lehet ezeket az eredetileg televíziós, illetve internetes vetítésre szánt videókat megtekinteni.

Az első Magyar Klipszemlére az elmúlt öt évben készült videókat lehetett nevezni, a 2010 előtti alkotásokat pedig egy külön kategóriában versenyeztették, melyről a közönség döntött egy online szavazás során. A tavalyi eseményen két animációs győztes is lett: az animációs kategória díját nyerte a Wellhello Apu vedd meg című klipje, melyet Bogdán Balázs szabadúszó grafikus és animációs rendező készített a videojátékok 8 bites stílusában, a közönség pedig Pál Balázs Ranbo 13 című, a rendszerváltásról szóló képregény-paródiáját szavazta a legjobbnak, melyet a Neo együttesnek rendezett 1999-ben.

Idén csak a 2015. május 1. óta bemutatott, a tavalyi szemlére nem nevezett videókat lehetett beküldeni. A versenybe jutott klipeket szeptember 29. és október 1. között vetítették a Toldi moziban, melynek nyerteseiről a Garai Gáborból, Klág Dávidból, Németh Juciból, Szirmai Gergőből és Tamás Bence Gáspárból álló öttagú zsűri döntött.

A szemle első napján levetítették az összes (több mint 100) versenybe jutott klipet, majd másnap már csak a különböző kategóriák döntőseit. Az animációs szekció öt döntőse a Saverne Hendrix, a Drastik Putto Mohaember, az AK Sediki & CloZee Roll Wit It, az Audience Killers Patterns, valamint a Kiskalász zenekar Salátamánia című videói voltak. Az öttagú zsűri végül a Drastik Putto Mohaember című klipjének adta a legjobb animációnak járó díjat.

A klipről azt írta Klág Dávid, az egyik zsűritag, hogy "vicces, stílusos, és látszik, hogy tényleg egy ember megfeszített munkájának és látásmódjának az eredménye."

A Drastik Putto első, animációs technikával készült trash-hatású videoklipjét május 19-én mutatták be a Toldi moziban, amire a szervezők a Dot & Line-t is felkérték egy animációs blokkra, melybe olyan kortárs darabokat válogattunk, amelyek kapcsolódnak a klip trashy stílusához.

Az együttes frontembere, Mihalik Ábel így jellemezte a Mohaembert: "Lusta zene a lustaságról. Magamnak írtam egyfajta figyelmeztetésként. Szerintem sokan hajlamosak vagyunk Pató Pálként mindent magunk előtt tolni. Olvastam is valami cikket a napokban, hogy a restség genetikai mutáció. Hát, röhögtem egy jót, majd nyugtáztam, hogy naugye."

A klip készítője, Máté Andris a MOME animáció szakán végzett 2013-ban. A Mohaemberrel négy hónapig foglalkozott, de állítása szerint a szám és ő azonnal egy húron pendültek: "Legelső hallgatásra megvolt az alapötlet és a látvány a lelki szemeim előtt, egyeztetésre csak a story board és a karakter kapcsán ültünk össze a zenekarral. Nagyon izgalmas dolog 3-4 perc kedvéért felépíteni egy saját világot. Az ember csak dolgozik, dolgozik, miközben ő maga is elmohásodik…" – mondta Andris a gyártási folyamatról. Szerinte egy klip akkor jó, ha valahol a képző- és az alkalmazott művészet határán egyensúlyoz, és működik hang nélkül is akár, önálló alkotásként.

Máté Andris animációs rendező, Mihalik Ábel énekes, Facsády Orsolya, a Drastik Putto zenei menedzsere és Tamás Bence Gáspár, az egyik zsűritag (Forrás: Magyar Klipszemle)

A második Magyar Klipszemle többi díjazottját itt lehet megnézni.

Öt év után végre elkészült Patrick Schoenmaker Indiana Jones-hommage animációja, a The Adventures of Indiana Jones.

A karakter dizájnerként és animátorként dolgozó Schoenmakert még 2011-ben kérte fel a Lucasfilm és az ACME Archives, hogy tervezzen plakátot egy fiktív Indiana Jones filmhez, az Escaping the Tomb-hoz. Aztán a Lucasfilm elvetette ezt az ötletet, de a plakát elkészült, Schoenmaker pedig továbbgondolta.

A csupán 100 másodperces videó inkább egy főcímhez hasonlít, de annyira jól sikerült, hogy a rajongók már most elkezdtek kampányolni egy animációs Indiana Jones-filmért vagy sorozatért. Mivel az Indiana Jones jogai a Lucasfilmnél vannak, még az is lehet, hogy a videót látva rájönnek, hogy meg kéne csinálni egy Indiana Jones-animációs filmet vagy sorozatot, és csak remélhetjük, hogy nem 3D-s (mint a szintén Lucasfilm égisze alatt készülő Star Wars: Lázadók), hanem 2D-s verzióban.

Schoenmaker már gyerekkora óta rajongója az Indiana Jones-filmeknek, mert szerinte teljesen rabul ejtő alkotások és olyan erejük van, hogy örökre meg tudják változtatni az embert. A Kristálykoponya királysága és Az utolsó kereszteslovag között 19 év telt el, Schoenmaker pedig nem akart még 19 évet várni egy újabb Indiana Jones-darabra, ezért készítette el ezt a rövid videót. Mivel korábban már készített animációs karakterterveket a Lucasfilmnek az ACME Archives felkérésére, ezért ezt a vonalat gondolta tovább. Eleinte inkább csak a megfelelő stílust kereste, egyfajta limited animation külsőt, de aztán ahogy fejlődött az animáció, úgy fejlődött vele a stílus is. Az Inverse interjújában például azt mondta, hogy ugyan az első három film a nyolcvanas években készült, de a történet a harmincas években játszódik, így valamennyire ezt a két korszakot szerette volna összehozni az animációs film látványában is, ezért lett 2D-s. Valamint hozzátette, hogy nem lehetett túl egyszerű, rajzfilmszerű a látvány, mert akkor együgyűvé vált volna és elveszett volna belőle az izgalom és a veszély. Szerinte ezért nem is készült eddig animációs verzió Indiana Jones történetéből, mert a gyerekeknek nem lehet szétrobbanó fejű embereket és nácikat bemutatni, Indiana Jones pedig ilyen kalandok nélkül nem létezhet. 

Az ACME Archives felkérésére készült Escaping the Tomb plakát (2011)

A holland alkotó a Traditional Animation oldalnak azt is elmondta, hogy azért készült ilyen sokáig a videó, mert szabadúszó művészként más munkái is voltak, amivel kereste a pénzt, ezt meg szerelemből csinálta, így ideje is kevesebb volt rá. Aztán rájött, hogy ez így nem igazán tartható, ezért kevesebb munkát vállalt, és végülis 8-9 hónap alatt hozta össze a közel másfél perces filmet. Schoenmaker mindenképp teljesen kézi rajzzal szerette volna létrehozni, vagy legalább kézirajz hatású animációt szeretett volna. Ehhez leginkább TvPaint-et és After Effects-et használt, de az interjúban részletesen is elmeséli az alkotás technikai részleteit. A holland animátor azt is kiemelte, hogy mivel egy olyan franchise-on dolgozott, amit mindenki ismer, ezért kicsit meg volt kötve a keze, el kellett érnie egy bizonyos szintet és úgy kellett megcsinálnia, hogy az a rajongóknak is kielégítő legyen és közben az Indiana Jones univerzumba is beleilljen. Majd arra a kérdésre, hogy készít-e még Indiana Jones rövidfilmeket, azt válaszolta, hogy egyelőre ennyit, mert mióta családja van, nem megy olyan könnyen ingyen, szerelemből dolgozni. A Traditional Animation interjújából az is kiderül, hogy animációs szempontból kik voltak rá nagy hatással, és hogy a Batman: A rajzfilmsorozatot tartja az egyik legsikerültebb animációs adaptációnak egy már meglévő filmes franchise-ban.

Tegnap a Disney bejelentette, hogy újabb adaptációt készítenek egy sikeres animációjukból, az 1994-es Oroszlánkirályból, ráadásul azt a módszert használva, amivel az idén mozikba került Dzsungel könyve-remake-et hozták létre.

Az egy dolog, hogy a Disney 1967-es, zseniális Dzsungel könyvéjéből lehetetlen volt jobbat alkotni, az viszont dobott volna valamennyit rajta, hogy élőszereplős verziót terveztek, mint például a kilencvenes évek második felében készült 101 kiskutya adaptáció(k) esetében. Csakhogy egy olyan sztoriból, amiben egyetlen emberi szereplő van, mindenki más pedig állat, nyilván nem lehet valódi, élő állatokkal (ráadásul vadállatokkal) létrehozni egy filmet. Így Mauglit leszámítva a 2016-os Dzsungel könyve "élőszereplős" remake gyakorlatilag egy (újabb) animációs feldolgozás, több animációval, mint amennyi például a Roger nyúl a pácban-ban látható.

A film egyébként talán ha nem is direkt, de szépen reflektál erre: már a nyitójelenetben is a közismert Disney-logóból távolít a virtuális kamera, hogy fokozatosan helyeződjön bele a dzsungelbe – abba a dzsungelbe, ami szintén animációs technikával készült, csak a logóval ellentétben fotórealista stílusban. De a végefőcím is érdekes, ugyanis csupán a főhős nem jelenik meg az animált szekvenciában, illetve a stáblistán már animált formában árnyékként néha feltűnik.

Szóval bejelentették az új Oroszlánkirályt, amiről cikkeztek is mindenhol. A Cartoon Brew alapító-szerkesztője, Amid Amidi (és egyébként még sokan mások) már a Dzsungel könyvénél is kiakadt a filmszakmára, hogy ezt miért nevezik élőszereplős alkotásnak, ha csak egyetlen karakter élő, és hogy a rendező, Jon Favreau sem tudja eldönteni, hogy milyen filmet készített. Amidi most már a kritikusoknak (Variety, LA Times, Deadline, Cinema Blend, Hollywood Reporter) is beszólt, akik úgy hozták le az Oroszlánkirály-remake hírét, hogy élőszereplős film várható belőle, hogy reméli, mire kijön a film, már meg tudják különböztetni egymástól az élőszereplős és animációs filmeket.

De nem kell messzire menni, mert a hazai médiában is sok helyen (például az Indexen vagy a HG-n) így tüntették fel az Oroszlánkirály remake-jének hírét (a Dzsungel könyve-kritikák nagy részénél szintén), noha a Disney maga nem állította a közleményében, hogy ez egy élőszereplős verzió lesz, csupán azt, hogy követi azt az úttörő technológiai irányt, amit a Dzsungel könyve elkezdett, a munkálatokban pedig az inkább színészként ismert rendező, Jon Favreau is részt vesz. Bár az könnyen megtévesztheti az embert, hogy a közleményben az Oroszlánkirályt is belehelyezik a jelenleg is tartó Disney-remake-hullámba, ami pedig a Dzsungel könyvéig élőszereplős adaptációkból állt.  

Roger Allers & Rob Minkoff: Oroszlánykirály (1994)

Amidi az Akadémia animációs filmekre vonatkozó fogalommagyarázatát is idézi: "Egészestés animációnak akkor nevezünk egy filmet, ha a játékideje több mint 40 perc, és melyben a mozgás, valamint a karakterek képről képre vannak rögzítve. A motion capture önmagában nem animációs technika. Továbbá a fő karakterek nagy részének animáltnak kell lennie, és az animációnak a filmidő legalább 75%-t kell kitöltenie."

Ebből is látható, hogy mind a Dzsungel könyve a maga 105 percével, mind pedig a készülő Oroszlánkirály, mely egyetlen embert sem tartalmaz, beleesik ebbe a kategóriába. Ha valaki valóban élőszereplős Dzsungel könyvét szeretne látni, az nézze meg Korda Zoltán 1942-es feldolgozását, mely teljes mértékben élőszereplős, igazi emberekkel és igazi állatokkal, és melyet nagyrészt stúdióban forgattak, csupán a vágással, bábokkal és egyéb trükkökkel oldották meg az állatok és emberek interakcióját. Korda filmje egyébként zseniális, hiszen nagyon izgalmas és látványos a maga giccses módján, és mivel a főszereplő már nem gyerek, hanem ifjú férfi, így lehetőség van sokkal kalandosabb és veszélyesebb eseményeket is megmutatni (és nagyobb súlyt adni a kihagyhatatlan szerelmi szálnak), amitől aztán még feszültebbé válik a film. Ráadásul Korda változatában nem beszélnek (és végképp nem énekelnek) az állatok, viszont Maugli így is érti őket és valamilyen történetileg indokolt módon tolmácsolja is a nézőnek. Egyedül Ká beszél (illetve őt szinkronizálták alá, amikor épp egy bábuként látjuk, nem pedig valós állat formájában), de épp ettől lesz még vészjóslóbb a jelenléte. De suttog emberi nyelven a dzsungel is, ami pedig egy különleges, misztikus színezetet ad az amúgy is egzotikus környezetnek. 

Korda Zoltán: A dzsungel könyve (1942)

Az lesz még érdekes az új Oroszlánkirályban, ami már a Dzsungel könyvénél is megjelent: a készítők nem tudták eldönteni, hogy utóbbi egy Jégkorszak-szintű, cuki, vicces, játékos gyerekfilm legyen (lásd a Balus részek), vagy egy sötét bosszúfilm és rémmese (lásd Sir Kán félelmetes dühét, vagy Lajcsi király tombolását). Ez a kettősség pedig az Oroszlánkirályban is megvan, elég csak Szimba felhőtlen felnőtté válására gondolni Timonnal és Pumbával, illetve felidézni Zordon és a hiénák eszelős hatalomvágyát (élen a bölényes résszel). De míg animációs filmek esetében a technika és emiatt az önleleplező mivolt, vagyis a mesterkéltség egyből látható, így a történetet fiktív sztoriként kezeli a néző, addig egy fotórealizmusra törekvő alkotásnál ez a lavírozás már igencsak zavart okozhat a befogadóban. 

És akkor az uncanny valley jelenségről még nem is esett szó, pedig ez már szintén megjelent a Dzsungel könyve-remake-nél, ahol még a dalbetétek is dobtak egyet a kényelmetlen befogadáson és meglehetősen bizarrnak hatott, ahogy összehozták a fotórealizmust az éneklő kígyóval, medvével és majommal. 

Két hete tartották a Cartoon Forum-ot, ahol négy magyar sorozatterv is szerepelt, novemberben pedig jön a kistestvére, a Cartoon Springboard, ahol szintén lesznek magyar résztvevők.

A Cartoon Springboard Európa animációs egyetemeiről az elmúlt 5 évben kikerült fiataloknak nyújt lehetőséget bemutatni terveiket, de mindenekelőtt segít gyakorlatot szerezni nekik a pitchelésben. A háromnapos eseményen egyrészt az animációs szakma szereplői (műsorszolgáltatók, forgalmazók, gyártók, sales ügynökök, stb.) tartanak előadásokat és látják el hasznos tanácsokkal az alkotókat, másrészt a fiatalok prezentálják ötleteiket, ami lehet tv speciál, sorozat, egészestés film vagy akár cross-média projekt (rövidfilmtervek nem szerepelhetnek ezen a fórumon).

Az idén november 15. és 17. között, a németországi Halle-ban tartott eseményen 23 projekt mutatkozik be, köztük három magyar résztvevővel. Németországból és Franciaországból 5-5, Spanyolországból és Magyarországról 2-2 csapat érkezik, de ezen kívül szerepel majd a programban többek közt angol, dán cseh, szlovák, holland, lengyel, olasz és bolgár projekt is. A legtöbb széria (összesen nyolc, köztük mindegyik magyar tervvel) fiatal felnőtteknek szól, ezt követik a családi- és gyerekszériák 6-6 ötlettel, a legkisebbeknek pedig csak három terv készül. Ez is szépen mutatja azt a tendenciát, amiről korábban már a Cartoon Brew-nak is beszélt a Cartoon Forum szervezője, Annick Maes, aki szerint egyre nő a felnőtteknek szóló animációs sorozatötletek száma és az igény is rájuk.

Tavaly egyébként szintén három magyar tervet ismerhetett meg a szakma:

• a Gellár Csaba MOME Anim diplomamunkájából szériatervvé nőtt Blackwood-ot, mely egy rémmese sorozat, melynek világa régi sötét népmeséken és a korai horrorirodalom remekein alapul, az első része pedig Edgar Allan Poe egyik művét adaptálja. 
• Kreif Zsuzsanna és Bognár Éva Katinka Operation Burning Corset című, a francia szüfrazsett mozgalomról szóló abszurd szatíráját, melyet az ASF keretein belül kezdtek fejleszteni, majd a tavalyi Visegrádi Animációs Fórumon a legjobb rövidfilmes ötletért járó 2000 eurós díjat is elhozták, a Springboard-on pedig már egészestés filmtervként mutatták be. 
• Gelley Bálint és Tünde Vollenbroek That’s Not Nice című cross-média projektjét, mellyel az a céljuk, hogy segítsék a tinédzsereknek feldolgozni a piszkálódásokat és a bullyingot. 

A Cartoon Springboard logója.

Idén egy játékterv és két sorozatötlet szerepel a programban és mindháromban MOME Animon végzett diákok vesznek részt. 

A MOME Anim alapszakán tavaly diplomázott, jelenleg pedig ugyanott mesterszakos Rónyai Balázs fiatal felnőtteknek szóló Betontenger című játékterve (és egyben diplomaprojektje) egy sci-fi játékszéria, melynek főszereplője egy kék színű fiú, akinek útja az emberiség által tönkretett földön át vezet. A messzi jövőben játszódó történetben az emberek nemcsak a körülöttük lévő környezetet tették tönkre, hanem saját magukat is. A fiú az utazása során szert tesz néhány barátra, képes lesz mások sorsáról dönteni és rátalál azokra a jelekre, amelyek elvezetik a világ szennyezettségének okaihoz.

Rónyai Balázs: Betontenger (Forrás: MOME Anim Instagram)

Farmosi Emi szintén tavaly diplomázott a MOME Anim alapszakán, és egyébként többször dolgozott már együtt Rónyai Balázzsal: többek közt egy 2015-ös Essemble projekten, a Madarakon, de 2014-ben az EUCROMA cross media/transmedia programjában is részt vettek. 

A Cartoon Springboard-on a Fruitloopery című 12 részesre tervezett, fiatal felnőtteknek szóló szériájával szerepel. Főhőse Miss Maxie B. Flannagan, aki állatorvoslásból szeretne diplomázni, de szerencsétlenségére olyan világban él, ahol egy nő legfeljebb csak asszisztens lehet. Az egyeteme lepasszolja egy őrült tudósnak, Dr. Arley Drennan Berry-nek, aki egy szörnyvadász biológus és aki nagyfokú érdeklődést mutat minden furcsa és zavaró dolog iránt. Elég jó a munkájában, ennek ellenére mindenki azt hiszi, hogy flúgos - habár nem teljesen alaptalanul. Végül kiderül, hogy Maxie-nek nagyon jól megy a szörnyvadászat, így hamar összebarátkoznak a tudóssal, de a lány még nem tudja, hogy a doktor kíváncsisága mekkora bajba fogja őket sodorni. A Fruitloopery-ről a tumblr oldalán lehet további érdekességeket találni.

Farmosi Emi: Fruitloopery

A harmadik terv valójában francia produkcióban készül, de részt vesz benne Bera Nándor, aki a Fák című sitcomjával végzett a MOME Animon 2012-ben, és ő indította el a csodálatos Candide szériát. Korábban a Fákat is szerette volna sorozattá alakítani, de ez egyelőre még nem jött össze. 

A Pony Tale című felnőtteknek szóló szériát Leahn Vivier-Chapas-szal és Veronyka Jelinekkel készítik. A történet egy lányról és a lováról szól. Pontosabban egy unalmas cowgirl-ről, Jo-ról és az ő dragqueen lováról, Coco-ról, akik egy uncsi farmon élnek egy hatalmas és kietlen sivatag közepén, ahol nem történik semmi. Így akarnak ők híresek lenni. A Pony Tale nemcsak egy szatíra, hanem a modern kori identitásküldetés ünneplése is. Coco, a világhírű Cirque du Pom Pom-ban történt kimagasló és hírhedt fellépése után fáradhatatlanul dolgozik a demóján. A világ az ő színpada, így mindig előadásra kész. Színész, modell, táncos, DJ, fotós, divatblogger, formatervező és jógaoktató. A dragqueen ló külső mögött Coco gyakorlatilag egy kreatív zseni.

A sorozatról a tumblr oldalán található részletes információ és rengeteg kép, valamint egy pitch videó is animációs részletekkel.

Forrás: Cartoon Springboard | MOME Anim Instagram

Magyar rövidfilmes projekteket is várnak a Euro Connection koprodukciós vásárra Clermont-Ferrand-ban. A magyar jelentkezéseket a Daazo közvetíti.

2017 februárjában, a Clermont-Ferrand-i rövidfilmfesztivállal egyidőben megint megrendezik az Euro Connectiont, az európai rövidfilmes koprodukciós vásárt. Az Euro Connectionre való jelentkezést 23 országban hirdetik meg, és ismét várnak magyar projekteket is – a magyar jelentkezők a Daazón keresztül nyújthatják be jelentkezésüket.

Olyan rövidfilmes (40 percesnél rövidebb animációs, élőszereplős vagy dokumentumfilmes) projekteket várnak, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: hazájukban már rendelkeznek részleges támogatással (az adóvisszatérítés sajnos nem számít ilyen támogatásnak), producerük európai koprodukcióban gondolkodik, és a rendező vagy producer vállalja, hogy kiválasztása esetén részt vesz a februári Euro Connection pitchfórumán.

A Euro Connection 2016-os kiadásán 28 országból 168 filmes vett részt. A szervezők 75 egyéni találkozót szerveztek a résztvevők számára, akik kivétel nélkül azt a visszajelzést adták, hogy nagyon hasznosnak találták a programsorozatot, és szívesen visszatérnének a jövőbeli rendezvényekre is. A Euro Connection program segítségével eddig 67 filmet forgattak le, ezek közül 32 koprodukcióban készült.

Jelentkezési határidő: 2016. október 20.

A Euro Connection zsűrije által kiválasztott projekt producere meghívást kap Clermont-Ferrand-ba 2017. február elején (a Euro Connection programjai február 7-én és 8-án lesznek), részt vehet a filmfesztiválon és vásáron – a 4 éjszakás szállást, utazást (160 euróig), valamint az akkreditáció költségeit a Euro Connection fedezi.

Jelentkezni a Euro Connection honlapján található letölthető kérdőívek kitöltésével lehet angol nyelven: az info@daazo.com és a zsuzsanna.brasher@daazo.com címen várják a nevezéseket.

Az idei Oscar-gálán Louis CK adta át a legjobb rövid dokumentumfilmnek járó díjat, amihez hozzátette, hogy ez az egyetlen kategória, amely képes megváltoztatni az alkotó életét. Mert míg a többi kategória jelöltjeiről mindig beszélnek az emberek, addig ennek a szekciónak a győztese sosem gazdagszik meg és nem fogják a filmjét sem emlegetni, ez az Oscar-díj lesz a lepukkant otthonának ékköve. Épp egy ilyen Oscar-díjat nyert 2010-ben Roger Ross Williams a Music by Prudence című rövid dokumentumfilmjével. Erre az alkotására meglehet, hogy nem fognak sokan emlékezni, viszont a Mesés élet című legújabb filmje minden bizonnyal sokakban maradandó élmény lesz, nem csoda, hogy megannyi fesztiválon közönségkedvenccé vált.

A Mesés élet valójában egy coming of age történet, mely egy amerikai srác, Owen Suskind felnőtté válását meséli el, akit hároméves korában autizmussal diagnosztizáltak. Hároméves koráig Owen élete éppen olyan volt, mint bármilyen más középosztálybeli gyereknek: egy szép házban élt odaadó szüleivel, a bátyjával rengeteget néztek Disney-filmeket, sokat játszottak együtt és fedezték fel a világot gyerekszemmel. Aztán Owen egyik napról a másikra megváltozott, elcsöndesedett, befelé fordult, nem tudott aludni, zavarodottnak tűnt a mozgása és a beszéde, a szülei rá sem ismertek és aggódva próbálták megtalálni az okokat. Ez mind a kilencvenes évek elején történt, amikor az autizmus még meglehetősen negatívan szerepelt a köztudatban, így nem csoda, hogy a szülők összeroppantak a hír hallatán. Owen családja megpróbált reménysugarakat keresni, hogy fiuk teljes életet élhessen és ne legyen rájuk szorulva. Egy évig specialistákhoz jártak, kutatták a lehetőségeket, de Owen nem változott és továbbra sem szólalt meg. Majd egy év elteltével, négyéves korában A kis hableány közben megszólalt a fiú: "csak a hangodat" – ismételte Ursula szavait, mikor Ariellel alkut köt a lábakért cserébe. Ami ekkor áttörésnek látszott, az később négy éves újabb hallgatásba merült és már a szakemberek is lemondtak a fiúról. Nyolc éves volt már Owen, mikor a család rájött arra, amit a gyerek már szinte háromévesen tudott, csak kifelé kommunikálni nem. A bátyja születésnapját ünnepelték, mikor újra megszólalt: "Walter nem akar felnőni, épp úgy, ahogy Maugli és Pán Péter sem." A szülők ekkor jöttek rá, hogy a Disney az út a fiukhoz, aki az egérstúdió filmjei által értelmezi a körülötte lévő világot és ezáltal kommunikál az emberekkel.

Owen élete igazából csak ekkor indult el, nyolcévesen, amikor már a szülei is megtalálták a vele való kommunikáció útját, vagyis a Disney-filmek dialógusait felhasználva társalogni a fiúval, aki betéve tudja a stúdió összes valaha készült alkotását és sokkal jobban értette őket, a mondanivalójukat, mint kortársai. A fiú ezt később úgy használta ki, hogy Disney-klubot alapított a suliban, hogy barátokra tegyen szert és ahova nagyjából harminc hozzá hasonló fiatal járt és közösen értelmezték a filmek jeleneteit, így mindegyikük képességeit fejlesztették.

A Mesés élet már a története hihetetlensége miatt is magával ragadó, de igazán közel csak a szereplők hozzák a nézőhöz. Ott van Owen, aki autizmusa ellenére nagyon nyitott, szeret a társaság középpontjában lenni, barátságos, vidám, közvetlen és pont azok a félelmei a felnőtté válással kapcsolatban, mint bárki másnak. A bátyjának is gyerekkorában kellett megismernie az autizmust és kisfiúként kezelni azt, de idősebb testvérként kihagyhatatlan a lányokról és a szexről való diskurzus is, ami egy olyan fiúval meglehetősen nehéz, aki csak Disney-filmeken keresztül értelmezi a világot, ugyanis ezekből az alkotásokból sok (negatív) élethelyzet hiányzik, mint a szakítás, a bullying, a munkavállalás nehézségei, az önállóság, stb. De igazán mély érzelmeket a szülők jelenléte vált ki, akik mindenre úgy emlékeznek, mintha tegnap történt volna és a mai napig mérhetetlenül odaadóak a fiukkal szemben, akire nagyon büszkék is azért, amit elért és könnyes szemmel beszélnek róla. A film ereje éppen ebben rejlik, hogy annak is összeszorul a szíve, aki nem szülő vagy akinek nem beteg a gyereke. 

Owen Suskind és apja, Ron, a Mesés élet című filmben

A film nemcsak beszélőfejes interjúkat használ, hanem archív felvételeket, fotókat is és végigköveti Owen mindennapjait a jelenben, ott van vele a családja körében és a szakemberekkel való megbeszéléseken is. A fiú érzéseinek illusztrációjaként pedig a Disney-jeleneteken kívül eredeti animációs betéteket is használ, amik Owen élete előrehaladtával változnak, színesednek és nagyon átélhetően adják át a fiú lelkivilágát. Owen az iskolai megalázások hatására elkezdett rajzolni (egyébként tényleg nagyon jól), de nem főhősöket rajzolt, hanem mellékszereplőket: Jágót, Balut, Rafikit, Timont, Philoktétészt, Csészikét, a törpéket és a hiénákat, akiknek úgy érezte, hogy ő a védelmezője. Ezeket a karaktereket a saját életéből vett történetekbe írta bele, ami által pedig saját magát biztosította be és védte meg, mondhatni kialakított egy fiktív baráti társaságot, akik mindig ott vannak a bajban és sosem hagyják el egymást. Leírhatatlan mennyi érzelem van ebben az autista fiúban, aki még csak most, huszonhárom évesen lépett ki a felnőttlétbe, történetét pedig legalább ennyi érzelemmel, nagyon érzékenyen és együttérzően dolgozza fel Williams.

De nem úgy kell elképzelni a Mesés életet, mint valami szomorú, megható családi történetet. Ahogy az Origo is írta a Karlovy Vary-s vetítés után: "egy igazi érzelmi hullámvasút, amit lehetetlen sírás és nagyon sok nevetés nélkül végignézni." A film tele van vidámsággal és életszeretettel, akárcsak Owen és akárcsak a Disney-filmek. Inspirálóan hat, hogy még a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetből is van kiút, nem is hinnénk milyen egyszerűen. Végülis minden emberrel való kapcsolatteremtésben a legegyszerűbb út azon keresztül vezet, amit szeret, ez pedig Owen esetében az animáció.

Animációs szekvencia a Mesés életből

A Mesés életet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon (BIDF) lehet megnézni összesen három alkalommal, ahol a vetítések után kerekasztalbeszélgetéssel is várják az érdeklődőket.