Hétvégén lesz a premierje Kovács Márton, Nagy Márton és Hermán Árpád animációs kalandfilmjének, Az égig érő fának, melyre 2015-ben kaptak támogatást a Médiatanács Macskássy Gyula-pályázatán. Az akkor még sorozatként indult animáció pilot része a Küszöb alcímet viseli, de azóta az alkotók már egészestés filmben gondolkodnak, így egyelőre nem adtak be pályázatot a Médiatanácshoz újabb részekre.

Az égig érő fa – A küszöb magyar mesei és mitológiai elemekkel mutatja be egy táltos fiú és három harcos kalandját, akik megmásszák az Égig érő Fát. Nimród rémálmában újraéli mesterének, elveszítését a Sárkánnyal vívott ütközetben. Mikor magához tér, csapattársai, Zoárd, Zille és Gilvád éppen azon tanácskoznak, milyen úton érik el a Fa világába vezető Küszöböt. Nimród, mestere tanításai alapján vezeti őket, a csillagokat követve, míg, viszontagságos úton át a Küszöbhöz érkeznek. A csapat hátrahagyja Nimródot, hiszen felkészületlennek tűnik egy a kalandra. Mikor azonban egy félelmetes szörnyeteggel kerülnek szembe és alul maradnak a küzdelemben, Nimród menti meg őket, varázserejét és tudását felhasználva. A csapat végül újra együtt folytatja útját a fa koronája felé.

A szereplők szinkronhangjait Baráth István (Nimród), Kosik Anita (Zile), Kőszegi Ákos (Zoárd) és Fodor Tamás (Öreg Táltos) adják, a narrátor pedig Kovács Nóra.

Kovács Márton, Nagy Márton és Hermán Árpád is a MOME animáció szakán végzett. Kovács Márton 1986-ban született Veszprémben. 2011-ben Nagy Mártonnal és B. Nagy Ervinnel közösen készítették MOME Anim diplomamunkájukat, a Patrick és Theo – A férfi, aki szerette a palacsintát című negyedórás animációt, melyet egy gyerekeknek szóló sorozat pilotjának szántak. A széria ötletével egyébként a 2010-es, Sopronban tartott Cartoon Forumon is részt vettek. Kovács Márton 2009-ben Erasmus ösztöndíjjal a belga Royal Academy of Fine Arts (Gent) animáció szakán tanult, majd 2011-ben az Animation Sans Frontieres (ASF) nemzetközi programsorozatában vett részt. Animátorként a Cinemon Entertainment-nél szerzett szakmai tapasztalatot a Wumblers című sorozat készítése során. Jelenleg a Bab Berci kalandjai című sorozatát készíti (az első rész megtekinthető itt), valamint Richly Zsolt Luther Márton élete című szériáján dolgozik figuratervezőként. Mindkét sorozat szintén a Médiatanácstól nyert támogatást.

Nagy Márton 1984-ben, Budapesten született. 1998 és 2003 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában tanult, 2005-től 2011-ig a MOME animáció szakos hallgatója volt, ahol Kovács Mártonnal és B. Nagy Ervinnel készítették a Patrick és Theo – A férfi, aki szerette a palacsintát című diplomafilmjüket. 2009-ben a Willem De Kooning Akadémián Rotterdamban tanult, 2011 és 2012 között pedig részt vett az Animation Sans Frontieres programban. Animátorként a budapesti Cinemon Entertainment-nél a Wumblers (2007) és a Lola Mesék (2009) című sorozatokban dolgozott, azóta többek közt szintén a Bab Berci kalandjai széria készítésében vesz részt.

Hermán Árpád a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola grafika szakán végzett 2004-ben, majd 2011-ben a MOME animáció szakán diplomázott, ahol Büdöske (2007) és a Sajnálom (2011) című abszurd rövidfilmjeit is készítette. 2009-ben az Escola Superior de Artes e Design de Caldas da Rainha-ban tanult, 2012-ben pedig elvégezte a BFA forgatókönyvíró-rendező kurzusát. 2015 szeptemberében csatlakozott a MOME Anim oktatói gárdájához, a BA képzésben tanít animációs tervezést és digitális technikákat.

Az égig érő fát november 12-én, szombaton 11.25-kor adja le az M2, online itt lehet majd nézni.

Két hét múlva kezdődik az 14. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál. 2016. november 23–27. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Puskin és az Art+ mozikban nézheti meg a közönség a világ animációs termésének legjavát, több mint tíz vadonatúj egészestés animációt és közel kétszáz rövidfilmet. Az idei Anilogue várhatóan egyik legnagyobb szenzációja a Disznók királya rendezőjének, a koreai Yeon Sang-ho legújabb filmje, a kíméletlenül társadalomkritikus Szöul, végállomás lesz. Az Anilogue idei vendége Dánia lesz, emellett Svájctól Japánig a világ számos animációs fesztiválja és filmiskolája is bemutatja idei legjobb filmjeit, kifejezetten a budapesti közönség számára készült összeállítások formájában.

Az Anilogue öt napja alatt több mint tíz vadonatúj egészestés animációt és közel kétszáz rövidfilmet mutatnak majd be. Az idei Cannes-i Filmfesztiválon zajos sikert aratott Vonatút Busanba című film alkotója, Yeon Sang-ho animációs zombifilmje, a Szöul, végállomás is szerepel az Anilogue idei programjában. A film épp az élőszereplős Vonatút Busanba animációs előzménye. A koreai rendező ebben a filmjében is egy sötét és brutális emberiséget mutat be, ahol a közöny, a gonoszság és a kicsinyesség hajtja a szereplőket. A film kisebb embercsoportok túlélési próbálkozásait követi nyomon egy Szöul belvárosában kitört zombijárvány idején, de ez a katasztrófa inkább csak ürügy az emberben rejlő bűnök megvilágítására, mint a hatalom, az önzés vagy az elnyomás kérdése, a prostitúció, a hajléktalanokon való átnézés vagy a technika által uralt életforma.

Az egészestés filmek közül különösen izgalmasnak ígérkezik még Claude Barras svájci rendező Életem Cukkiniként című szívszorító alkotása, melyben egy kisfiú alkoholista anyja halála után intézetbe kerül. A kezdeti nehézségek után Cukkini igaz barátokra lel, akiknek köszönhetően megtanul szeretni és bízni önmagában és másokban, így élete új fordulatot vesz. A közönség láthatja továbbá Bill Plympton vadonatúj egészestés animációját, a Kaliforniai bosszút (Revengeance) is, melyben Rod Rosse, a kisstílű fejvadász hatalmas kalamajkába keveredik, mikor a Halálarc névre hallgató, birkózóból lett szenátortól kap megbízást.

Bill Plympton: Kaliforniai bosszú

A fesztivált a japán Ghibli Stúdió első európai koprodukcióban készített rajzfilmje, az Oscar-díjas holland Michaël Dudok de Wit A vörös teknős című műve nyitja meg. Az Anilogue idei vendége Dánia lesz, emellett Svájctól Japánig a világ számos animációs fesztiválja és filmiskolája is bemutatja idei legjobb filmjeit, kifejezetten a budapesti közönség számára készült összeállítások formájában. A fesztivál nemzetközi vendégei számos animációs műhellyel és előadással készülnek, néhány filmet pedig ingyenesen nézhetnek majd meg az animáció szerelmesei. 

A tavalyihoz hasonlóan a DA Films idén is elérhetővé tett néhány animációs dokumentumfilmet a Dok Leipzig előző évi felhozatalából.

A németországi Dok Leipzig az egyik legrégebbi dokumentumfilmes fesztivál, melynek már megalakulása óta részét képezik az animációs alkotások is, 1995 óta pedig külön animációs versenyszekciójuk is van. Az 59. Dok Leipzig-ot október 31. és november 6. között rendezték meg, ennek alkalmából a cseh DA Films november 7-től egészen 20-áig elérhetővé tett a tavalyi versenyfilmekből öt animációt, de az ideiek közül is látható egy a honlapjukon.

Charlotte Thiis-Evensen: Heritage

Az idei fesztiválon egyébként két magyar animáció, pontosabban két MOME Anim diplomafilm is szerepelt: a nemzetközi rövidfilmes versenyprogramban vetítették Kopasz Milán Beyond, a versenyen kívüli nemzetközi blokkban pedig Bárány Dániel Házibuli című rövidfilmjét.

De az idei Dok Leipzig díjazottjai között van egy magyar alkotó is: Jánka Eszter a kölni Médiaművészeti Akadémián készített Mishka című animációja külön elismerést kapott a zsűritől a két varázslatos lény között létrejött intergalaktikus szerelem megjelenítése miatt. Jánka Eszter egyébként már tinédzser kora óta foglalkozik animációsfilm-készítéssel, de a köztudatba valószínűleg a Migráció című egypercesével került, amikor 2012-ben az ENSZ által kiírt nemzetközi ifjúsági rövidfilmpályázat fődíját nyerte meg vele. 

Szóval a cseh DA Films elérhetővé tett öt animációs dokumentumfilmet a tavalyi és egyet az idei Dok Leipzigról november 20-ig, melyeket angol felirattal lehet megnézni. A filmek kevert technikával készültek, főleg illusztrációként használva az animációs formát. 

The Gentle Giant (Olbrzym | r: Marcin Podolec | Lengyelország | 10'41" | 2015) 

A film főhőse egy költészeti versenyen vesz részt, viszont fél a szerepléstől, így a korábbi emlékeiből próbál bátorságot meríteni, miközben megküzd a saját démonaival is. Egy kis lépés az emberiségnek, de hatalmas ugrás a főhősnek. 

Agnosis (r: Anita Müller | Németország | 31' | 2015) 

A film egy 2012-ben eltűnt egyetemi hallgatóról szól, aki január 7-én, egy ortodox karácsonyi ünnepen meditálni szeretett volna és úgy gondolta, hogy ezt egy régi bányászalagútban, vagyis az odesszai katakombákban teszi meg. A fiú jól ismerte a helyet és az éjszakát is ott akarta tölteni. Azóta viszont nem került elő. Anita Müller filmje sokszor már-már a kísérleti animációkat idézi, és vizualitásával valóban a líraiság, a költőiség határáig megy. 

Supporting Film (Voor Film | r: Douwe Dijkstra | Hollandia | 12' | 2015)

Douwe Dijkstra filmje igazából alig használ animációt, sokkal inkább egy abszurd vizuális és narratív mixet látunk 12 percben. A rendező egy tucat különböző nézőponton keresztül mutatja be a filmnézés sajátos rituáléit: hogyan hat a nézők korábbi tapasztalata, az érzékszerveik károsodása, a vallási hitük vagy a szerelemből való kiábrándultságuk a filmnézési szokásaikra? Egy történet mozgóképekről és a közönségükről.

Októberben volt egy négynapos animációs filmfesztivál, a Primanima, ahol több mint 100 rövidfilmet nézhettünk a legfiatalabb alkotóktól. Időközben ráadásul felkerültek a netre olyan animációk, melyeket a tavalyi Primanimán is imádtunk: például Sander Joon az Észt Művészeti Akadémián készült diplomamunkája, a Velodrool, vagy az olasz Martina Scarpelli Cosmoetico című diplomafilmje. A Primanima egyik idei zsűritagjának, Alexandra Hetmerovának is imádjuk a kedvesebbnél kedvesebb animációit, a fesztiválon pedig előadást is tartott belőlük, így újranézhettük vásznon az összes filmjét. Alább a FAMU-n készült Swimming Pool című darabját lehet látni. De az egyik díjnyertes alkotás, Pethő Zsófi Illyés Művészeti Szakképző Akadémián készített Cakó Kacák című morfanimációja is elérhető neten, ez pedig a Primanima diákzsűrijének elismerését kapta idén. 

Trollokból sokféle van, az egyik leghíresebb fajta például a Tolkien-féle, de jelenkorunkban leginkább az internet kommentfalaira szabadult arctalan és gyűlölködő néphadsereg tagjai büszkélkedhetnek ezzel a megtisztelő elnevezéssel. De hogy, hogy nem, vannak ezek az égnek meredő hajú kis mócsingtrollok is, Hupikék Törpikéktől balra, Az én kicsi pónimtól pedig jobbra. 1960 óta léteznek mint apró játékok, őshazájuk Dánia, atyjuk pedig Thomas Dam (innen is eredeti nevük, vagyis a "Dam doll"). De rengeteg ország (és cég), rengeteg mutáció, eltűnés, majd újra feltűnés övezi karrierjüket. Inkább játékok és egy sokat másolt brand voltak ők, az animáció területére ritkán merészkedtek, bár a Toy Story-ban már egy visszatérő cameo-szerep is adódott számukra. A Dreamworks pedig gondolt egy nagyot és dollárjeleket vizionálva újraboot-olta az egész baba-bandát, átfolyatva őket a 3D animáció szűrőin. Az eredmény pedig egy menő, ovis, bulis mozi lett.

A történet szerint Bergen Town lakói zsörtölődő, őgyelgő, szürke lények, akiknek évente egy napnyi fénypont jut, a Trollala ünnepe, amikor mindannyian elfogyasztanak egy-egy élő trollocskát, ami szerintük a boldogság egyetlen létező varázsszere. A trollok népfogyatkozási okokból ezt nem akarják annyiban hagyni, ezért egy élelmes pillanatukban kereket oldanak, a bergeniek legnagyobb pechjére. A főboszorkát (aki egyébiránt séf) mint bűnbakot száműzik, neki innentől egy célja lesz, hogy visszaszerezze a trollokat az étkezőasztalra és persze önmaga egykori pozícióját, mint Trollala fővédnök. Telnek az évek, a trollok az erdő rejtekén pedig nap nap után csak élik hedonista életüket, buliznak, nevetgélnek, táncolnak, énekelnek, minden csupa szín, csillámpor és funky. Egyetlen ellenpont Branch (a magyar fordításban Ágas), aki a pesszimista-realista életszemlélet mosolymentes katonája. Élete csupa óvatosság és előkészület. Amikor viszont lecsap a gonosz, vagyis a bergeni séf-boszorka, és elrabol egy szütyőnyi trollt, akkor a mentőakció során hasznosnak mutatkozik tudása és kiegyenlíti másik főhősünk, Pipacs (vagyis Poppy) örökös optimizmusát.

A filmet több alkotóelem is rendesen viszi a hátán. Én általában süvöltőfrászt kapok, ha egy filmben énekelnek, de itt korrekten át van ugorva a léc: megannyi trollosított slágert kapunk, ami magyar nyelven énekelve elsőre bizarrnak tűnhet, de egész jó színvonalon hozták össze, ami már megér egy elismerő kacsintást (egyedül a Sound of Silence maradt valami érthetetlen okból angolul). Külön jópont jár Edvard Grieg szerzeményének (A hegyi király barlangjában) hip-hoposított verziójáért. A másik nagyon erős vonal a világ kidolgozottsága. A 3D animációs mozik egyre inkább abba az irányba (is) haladnak, hogy régebbi technikákat mímelnek, vagy legalábbis mixelnek össze maiakkal. A Lego Movie a pixillációt (vagyis a stop motion-t) mímelte, a Peanuts (avagy Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film) pedig a pattogós 2D-animációt húzta rá 3D-s alapokra. A Trollok is hasonlóképpen tesz, amennyiben a világa olyan, mintha szőtt-varrott báb világ lenne, épp csak a cérnák nem lógnak ki. A hátterek mintha mind nemezelve lennének, a tűz sem "igazi", hanem fátyolszerű anyagot idéz. Nyoma sincs annak a fajta realitásigénynek, hogy egy fának igenis úgy kell kinéznie, mintha igazi fa lenne (ezt most már úgy tűnik, a Dzsungel könyve és társai viszik majd tovább), egy mesének legyen a teljes világa mese. És szerintem ebben lett a legerősebb a Trollok, nagyon jó a filmet nézve elcsípni egy-egy külön figurát, háttérelemet, különösen viccesek a szőrös-kócos szörnyek, mindenféle pókok, vattaszerű pacsizó hippifelhő és még sorolhatnám. Nem beszélve a troll figurák önműködő hajzatáról.

A filmet pedig teljesen átlengi a bulihangulat, minden figura nagyon cuki, de szinte sosem válik idegesítővé. Persze eleve nem árt egy adott affinitás, hogy valaki bírja ezt a színes gumicukor világot, de ha ezen túllépünk, kapunk egy jó humorú, erős tempójú, gazdag filmet, ovis célközönséggel, de egyáltalán nem csak ovisoknak, amibe két poén közé még mondanivaló is szorult. Nem a Pixar-féle forgatókönyvi kidolgozottsággal és mélységgel van dolgunk, de ez nem is baj. A Trollok-nak megvan a saját felszabadult világa és nem utolsósorban kiváló gyógyír a borzalmas Kedvencek titkos élete okozta agyhalál kezelésére. És ha szerencsés a nemezcsillagok állása, pozitív ellenpólusként egy idő után talán rájuk is többet asszociálunk majd, ha a „troll” szó elhangzik a jövőben.

Egy 23 éves amszterdami filmkészítő, Kees van Dijkhuizen összevágott egy videót a Szuper haver, a Hihetetlen család és a L'ecsó rendezőjének, Brad Bird audiokommentárjai alapján, illusztrációként pedig a fent említett animációkból használt fel részleteket. Mint kiemeli, a rendezőnek egyébként semmi köze a videóhoz, de azért így is elég jól sikerült és sokat mond Bird filmkészítési látásmódjáról. 

A videóhoz van angol felirat, de aki nem értené, Bird arról beszél, hogy hiába vannak jó ötletek tömegével, csak 80 perc áll az alkotók rendelkezésére ahhoz, hogy a nézőt kiüssék, ehhez pedig az kéne, hogy két másodpercenként lőjék az ötleteket.

Bird szerint az animáció nem egy spontán művészeti forma, nagyon finoman kell bánni vele és nagyon aprólékosan kell kidolgozni. Ha pedig jól csinálják, a nézők nem lesznek tudatában a film összetettségének.

Azok a filmkészítők, akiket Bird a legjobban csodál, felismerték az elidőzés (Bird szavaival élve: a kóstolgatás) fontosságát. Az akciójelenetek dinamikusságára való törekvés elfeledteti az alkotókkal, hogy milyen jó is elidőzni valamin. Ezért Bird beletesz néhány ilyen jelenetet a filmjeibe, vagyis az akciójeleneteket nem egyetlen, lendületes szekvenciában mutatja be, hanem néhány lassú, de feszültségkeltő részt is hozzárak. Az író-rendező azokat a filmeket szereti, amikben ugyanígy épülnek fel a jelenetek, mert szerinte egy jó filmkészítő lelassít.

Bird a forgatókönyvírás közben mélyen beleássa magát a történetbe, oda, ahol a karakterek saját problémái jelennek meg, mert ez arra kényszeríti, hogy az egyes karakterek kommunikáljanak egymással, így pedig gyorsan jönnek az ötletek. A rendező szerint a filmkészítők legtöbbször azt a hibát követik el, hogy azt hiszik, kierőszakolhatnak egy ötletet, holott minden ötlet a maga módján születik. Ahogy mondja, ha megpróbálod leuralni a folyamatot, azzal egyben korlátozod is.

Nem derül ki melyik kommentár melyik filmből van, de Bird jól látja, ma már az a tendencia a számítógépes animációknál, hogy megpróbálnak mindent eltúlozni, ezáltal vonzóvá tenni a látottakat, de szerinte a sötétségben is van szépség.

Az animációs filmekkel kapcsolatban abba a hibába is sokszor esnek az alkotók, hogy imádják az animációk gravitációt meghazudtoló tulajdonságát. De Bird azt mondja, ha visszautasítod a gravitációt, és később veszélyérzetet kell keltened, akkor nagyon nehéz lesz erről meggyőzni a nézőt. Az animációval szemben eleve rengeteg elvárás van. Példának hozza a szombat reggeli sorozatokat, amik szinte kivétel nélkül valamilyen összecsapásra épülnek, de mégsem hal vagy nem sérül meg senki. Nincs következménye ezeknek a konfliktusoknak. Pedig szerinte jobb, ha a gyerekek már ekkor tudják, hogy mindennek van következménye és ára. Ez sokkal drámaibb és életközelibb. 

Bird is felemlegeti azt az animációval kapcsolatos közhelyet, hogy sokan műfajként hivatkoznak rá. Az emberek úgy gondolnak az animációra, mint amiben sokat táncolnak és komédiáznak. De az animáció nem egy műfaj, hanem egy művészeti forma, ami bármilyen műfajú lehet: detektív-film, cowboyfilm, horrorfilm, felnőttfilm, gyerekeknek szóló tündérmese... Akármi. 

A videó azzal zárul, ami végül is minden filmnek a lényege lenne. Bird azt mondja, hogy alkotóként folyamatosan próbálod a nézőket egy adott érzésbe hozni, vagy átadni nekik egy adott érzést. Ezért nem azt kellene csinálni, hogy megmutatni ez vagy az micsoda, hanem hogy milyen érzést vált ki. Szerinte filmkészítőként az ember egy nagyon elemi és egyszerű dolgot akar elérni: elmerülni az emberi létezés mivoltában.