Egy 23 éves amszterdami filmkészítő, Kees van Dijkhuizen összevágott egy videót a Szuper haver, a Hihetetlen család és a L'ecsó rendezőjének, Brad Bird audiokommentárjai alapján, illusztrációként pedig a fent említett animációkból használt fel részleteket. Mint kiemeli, a rendezőnek egyébként semmi köze a videóhoz, de azért így is elég jól sikerült és sokat mond Bird filmkészítési látásmódjáról. 

A videóhoz van angol felirat, de aki nem értené, Bird arról beszél, hogy hiába vannak jó ötletek tömegével, csak 80 perc áll az alkotók rendelkezésére ahhoz, hogy a nézőt kiüssék, ehhez pedig az kéne, hogy két másodpercenként lőjék az ötleteket.

Bird szerint az animáció nem egy spontán művészeti forma, nagyon finoman kell bánni vele és nagyon aprólékosan kell kidolgozni. Ha pedig jól csinálják, a nézők nem lesznek tudatában a film összetettségének.

Azok a filmkészítők, akiket Bird a legjobban csodál, felismerték az elidőzés (Bird szavaival élve: a kóstolgatás) fontosságát. Az akciójelenetek dinamikusságára való törekvés elfeledteti az alkotókkal, hogy milyen jó is elidőzni valamin. Ezért Bird beletesz néhány ilyen jelenetet a filmjeibe, vagyis az akciójeleneteket nem egyetlen, lendületes szekvenciában mutatja be, hanem néhány lassú, de feszültségkeltő részt is hozzárak. Az író-rendező azokat a filmeket szereti, amikben ugyanígy épülnek fel a jelenetek, mert szerinte egy jó filmkészítő lelassít.

Bird a forgatókönyvírás közben mélyen beleássa magát a történetbe, oda, ahol a karakterek saját problémái jelennek meg, mert ez arra kényszeríti, hogy az egyes karakterek kommunikáljanak egymással, így pedig gyorsan jönnek az ötletek. A rendező szerint a filmkészítők legtöbbször azt a hibát követik el, hogy azt hiszik, kierőszakolhatnak egy ötletet, holott minden ötlet a maga módján születik. Ahogy mondja, ha megpróbálod leuralni a folyamatot, azzal egyben korlátozod is.

Nem derül ki melyik kommentár melyik filmből van, de Bird jól látja, ma már az a tendencia a számítógépes animációknál, hogy megpróbálnak mindent eltúlozni, ezáltal vonzóvá tenni a látottakat, de szerinte a sötétségben is van szépség.

Az animációs filmekkel kapcsolatban abba a hibába is sokszor esnek az alkotók, hogy imádják az animációk gravitációt meghazudtoló tulajdonságát. De Bird azt mondja, ha visszautasítod a gravitációt, és később veszélyérzetet kell keltened, akkor nagyon nehéz lesz erről meggyőzni a nézőt. Az animációval szemben eleve rengeteg elvárás van. Példának hozza a szombat reggeli sorozatokat, amik szinte kivétel nélkül valamilyen összecsapásra épülnek, de mégsem hal vagy nem sérül meg senki. Nincs következménye ezeknek a konfliktusoknak. Pedig szerinte jobb, ha a gyerekek már ekkor tudják, hogy mindennek van következménye és ára. Ez sokkal drámaibb és életközelibb. 

Bird is felemlegeti azt az animációval kapcsolatos közhelyet, hogy sokan műfajként hivatkoznak rá. Az emberek úgy gondolnak az animációra, mint amiben sokat táncolnak és komédiáznak. De az animáció nem egy műfaj, hanem egy művészeti forma, ami bármilyen műfajú lehet: detektív-film, cowboyfilm, horrorfilm, felnőttfilm, gyerekeknek szóló tündérmese... Akármi. 

A videó azzal zárul, ami végül is minden filmnek a lényege lenne. Bird azt mondja, hogy alkotóként folyamatosan próbálod a nézőket egy adott érzésbe hozni, vagy átadni nekik egy adott érzést. Ezért nem azt kellene csinálni, hogy megmutatni ez vagy az micsoda, hanem hogy milyen érzést vált ki. Szerinte filmkészítőként az ember egy nagyon elemi és egyszerű dolgot akar elérni: elmerülni az emberi létezés mivoltában.