Írások animációs filmekről, hosszra, formára és nemzetiségre való tekintet nélkül

Dot & Line

Dot & Line

Animációs filmklubot indít az MMA

2018. október 03. - dotandline

A magyar animációs film immár több mint 100 éves története bővelkedik kiemelkedő értékekben, időtálló remeklésekben, generációk számára hivatkozási alapot jelentő élményekben. A Magyar Művészeti Akadémia vetítéssorozata, a Válogatás a magyar animációs film történetéből gazdag betekintést nyújt – a teljesség igénye nélkül – a hazai animáció kincsestárába. Az összeállításból könnyen érthetővé válik, miért mondható olyan színesnek, sokfélének a magyar animáció. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata által szervezett filmklub 2018. október 8-tól december 10-ig hétfőnként a Premier Kultcaféban várja a filmbarátokat.

Miként dr. Pápai Zsolt filmtörténész fogalmazott, "a hazai mozgókép históriájának legdicsőségesebb fejezetei közül többet éppen animációs rendezők írtak". Az animációs film a hazai mozgóképkultúra kiemelkedően fontos területe, többek szerint a magyar filmművészet egyik, ha nem a legszínesebb része. "A magyar animációt az különböztette meg korábban a többi nemzetétől, hogy ahányan voltunk, annyiféle film került ki a kezünk közül" – írta Jankovics Marcell az Animációs körkép című kötet előszavában.

habfurdo_still_1.jpg

Kovásznai György: Habfürdő

Animációink számos rangos fesztiváldíjat és filmszakmai elismerést kaptak – mint amilyen például az első magyar filmnek járó Oscar-díj volt, amellyel Rofusz Ferenc A légy című 1980-as rajzfilmjét tüntették ki; utalhatunk az Arany Pálma-díjra is, amelyet Jankovics Marcell Küzdők című 1977-es és Vajda Béla Moto perpetuo című 1980-as alkotásai kaptak, valamint Macskássy Gyula és Várnai György 1960-as Párbajának cannes-i különdíjára – és még hosszasan folytathatnánk a felsorolást. A magyar animáció meghatározó műhelyét jelentő Pannónia Filmstúdiót az 1970-es évek második felére a világ öt legjelentősebb animációs filmműhelye között jegyezték. A televízió számára készült sorozatok nézők millióit ültették a képernyő elé – legyen szó a Mézga családFrakk, a macskák réme, a Magyar népmesék epizódjairól vagy éppen Dr. Bubó (Kérem a következőt!) különleges terápiáiról. Az animációs film egyetemes krónikája is rekordként tartja nyilván, hogy alig 20 esztendő alatt 25 egész estés alkotás került ki a Pannónia Filmstúdióból – közülük féltucat film több mint egymillió nézőt vonzott a mozikba. Az ehhez fogható eredmények párjukat ritkítják a magyar mozgókép történetében.

Az MMA induló vetítéssorozatában láthatunk példát a gyerek- és családi közönség számára készült klasszikusokra éppúgy, mint a szűkebb nézőközönséget célzó, a társművészeti (főként a festészeti) kapcsolódásokat előtérbe állító alkotásokra; az összeállításban a magyar animáció rendkívül termékeny karikaturisztikus rajzfilmjei ugyanúgy képviseltetik magukat, mint például a báb- és tárgyanimáció (stop-motion) vagy a homokanimáció különleges látványvilágai.

A sorozat házigazdája A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések című kötet szerzője, dr. Varga Zoltán filmtörténész. Az előadások beszélgetéssel fejeződnek be, amelyekre meghívják az aznapi film(ek) egyik alkotóját vagy szakértőjét. Jegyek a Premier Kultcaféban (volt Vörösmarty mozi) válthatók, kedvezményes áron.

A filmklub október 8-tól december 10-ig tart, a vetítések hétfőnként 18 órától kezdődnek a Premier Kultcaféban (1085 Budapest, Baross utca 1. (Kálvin tér))

Tovább

„A fesztiválok döntő szerepet játszanak a filmes oktatásban” – interjú Kreet Paljas-szal

Október 24. és 27. között hetedszer rendezik meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált, ahol ismét a fiataloké a főszerep. A négynapos fesztiválon hazai és nemzetközi diákok, fiatal alkotók rövidfilmjeit vetítik, emellett egészestés filmek, workshopok (kísérleti filmes, kritikaíró, animációsfilm-készítő), mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. A kicsik sem maradnak filmek nélkül: országszerte és határon túl is animációs vetítések várják őket. A részletes program hamarosan olvasható a Primanima honlapján.

Mint minden évben, a díjakat idén is háromtagú nemzetközi zsűri ítéli oda: Kreet Paljas, az Anilogue programigazgatója, Pálos György filmrendező, producer, valamint Ducki Tomek animációs rendező.

liszka_tamas_kreet_paljas.jpg

Liszka Tamás, az Anilogue fesztiváligazgatója és Kreet Paljas, az Anilogue programigazgatója

Kreet Paljas az Észt Hét, a Balti-tengeri Filmfesztivál és a Finn Filmnapok kulturális szervezője, alapítója és társszervezője. 2003 óta segíti a magyar és észt animációs filmezést. Jelenleg az Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál programigazgatója. A Primanimán a 2017-es Anilogue díjnyertes filmjeiből látható vetítés.

Miben más egy saját fesztiválon kurátornak lenni, és egy másikon zsűrizni?

Az Anilogue egy nagyon közönségbarát fesztivál, így amikor a filmeket válogatom a programba, szem előtt kell tartanom, hogy a budapesti filmrajongók minek örülnének, mit szeretnének látni. Annyi fesztiválon veszek részt, amennyin csak tudok, és több mint 2000 filmet nézek végig az Anilogue előzsűrizési időszakában. A munkám nem csak az, hogy megtaláljam a megfelelő filmeket. Közel 300 rövidfilm van minden évben, melyeket különböző blokkokba kell rendeznem és megtalálnom a helyüket a programban. Ez rendkívül nehéz feladat, és csak akkor bizonyosodhatok meg afelől, hogy a munkám jól végeztem el, ha hallom a közönség nevetését vagy a sóhajokat. Amikor más fesztiválon zsűrizek, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy vagyok a nézők közül, és még valakit boldoggá is tehetek egy díjjal.

Tovább

Bucsi Réka harmadszor is Oscar-esélyes

Hétvégén ért véget az Ottawai Nemzetközi Animációs Fesztivál, ahol Bucsi Réka Solar Walk című animációja elnyerte a rövidfilmes kategória fődíját, a Nelvana Grand Prize-t, mellyel kvalifikálta magát a 2019-es Oscar-díjra. 

Szeptember 26. és 30. között rendezték meg a kanadai Ottawai Nemzetközi Animációs Fesztivált, melyre 84 országból közel 2500 nevezés érkezett. A szervezők a 110 versenyfilm közé választották Bucsi Réka Solar Walk című 21 perces animációját, mely végül megkapta a fesztivál rövidfilmes fődíját, a Nelvana Grand Prize-t. 

A zsűri indoklása szerint teljesen magával ragadta őket a játékos animáció, mely a kozmoszban sodródva dacol a gravitációval. A színes, utópikus világ messzire kalauzolja a nézőt, amelynek eredménye a végtelen lehetőségeket keltő, túláradó örömérzet.

bucsi_reka_solar_walk_08.png

Bucsi Réka: Solar Walk

Tovább

Magyar stop motion versenyez Varsóban

2018. szeptember 25. - dotandline

Október 12. és 21. között rendezik meg az A-kategóriás Varsói Filmfesztivált, melynek rövidfilmes válogatásába két magyar alkotást is meghívtak: Papp Károly Kása Helix című stop motion animációját, valamint Vácz Péter első élőszereplős filmjét, a Párnaarcot 

A Helix című animáció Papp Károly Kása rendező és animátor egyedi, stop motion technikával készített műve az emberi kapcsolatok dinamikájáról. A filmet Kelle Antal interaktív meditációs tárgyai, a tibeti mandalákat idéző mozgatható, átrendezhető szobrok ihlették.

A közel öt és fél perces Helix az Umbrella Kreatív Műhely gyártásában készült 2018-ban, producere Kázmér Miklós és Hidvégi Zoltán. A film, amelynek operatőre Vajda Péter, zeneszerzője Tornyai Péter, vágója pedig Czakó Judit, a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra Program keretében készült.

Papp Károly Kása a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, többek között a Pannónia Filmstúdió és a Varga Stúdió munkatársaként is dolgozott. Jelenleg a MOME vendégoktatója. Korábban olyan nagy sikerű animációs filmeken dolgozott, mint például a 2008-ban Oscar-díjat nyert Péter és a farkas.

Tovább

"A megoldhatatlan kérdések le tudnak kötni" - interjú Ducki Tomekkel

2018. szeptember 24. - Bartal Dóra

Október 24. és 27. között hetedszer rendezik meg a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivált, ahol ismét a fiataloké a főszerep. A négynapos fesztiválon hazai és nemzetközi diákok, fiatal alkotók rövidfilmjeit vetítik, emellett egészestés filmek, workshopok (kísérleti filmes, kritikaíró, animációsfilm-készítő), mesterkurzusok, kiállítások és koncertek is színesítik a programot. A kicsik sem maradnak filmek nélkül: országszerte és határon túl is animációs vetítések várják őket. A részletes program hamarosan olvasható a Primanima honlapján.

Mint minden évben, a díjakat idén is háromtagú nemzetközi zsűri ítéli oda: Kreet Paljas, az Anilogue programigazgatója, Pálos György filmrendező, producer, valamint Ducki Tomek animációs rendező.

Ducki Tomek mesterkurzust is tart október 25-én 15 órától a BABtérben, ahol nemcsak a saját filmjeit, beleértve legújabb, most készülő alkotását lehet látni, hanem a magyar- és lengyelországi filmfesztiválokhoz (többek között Anilogue, Etiuda&Anima, Animator, Krakkói Magyar Filmtavasz), illetve a saját filmjeihez készült plakátjait is.

ducki_tomek.jpg

Ducki Tomek 

Ducki Tomek magyar-lengyel animációs rendező és tervező, 1982-ben született Budapesten. Több díjazott kisfilm és videóklip alkotója. Diplomáit a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen és az angliai National Film and Television School-on szerezte. Tíz éve főleg Krakkóban él és igyekszik többet aludni.

Ha jól tudom, a lengyel és magyar animációhoz is volt közöd gyerekkorod óta. A két hagyományból mit hozol magaddal?

Nehéz megmondani, talán Magyarországon többet szippantottam magamba a történetmesélésből és a cselekményvezetésből, a lengyeleknél pedig inkább a vizuális megközelítés és atmoszférateremtés hatott rám.

Minden filmedet más országban, más közegben készítetted. Mik a különbségek?

Valójában szinte állandó csapatom van, így igazából nincs nagy különbség a gyártásban. Néhányukkal van, hogy évekig fizikailag nem is látjuk egymást, csak online dolgozunk. Ha máshova hívnak rendezni, gyakran viszem őket magammal a produkcióba. Az utóbbi néhány évben készült munkáim vizuális világánál két tervező is közreműködött, akiknek a stílusa nagyban meghatározta a filmjeim látványát: az egyik a norvég Gina Thorstensen, a másik pedig a lengyel Weronika Banasinska.

Tovább

Bucsi Réka kapta a Dargay Attila-díjat

Szombat este volt a 15. Jameson CineFest díjátadója Miskolcon, ahol a megújult Dargay Attila-díjat másodszorra vehette át fiatal magyar alkotó. Idén hat női rendezőt jelöltek a díjra, akik közül Bucsi Rékát választotta a háromtagú zsűri.

A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál animációs fődíja 2010 óta viseli a legendás rajzfilmrendező, Dargay Attila nevét. Egészen tavalyig a nemzetközi zsűri által legjobbnak ítélt animációs film kaphatta meg a Dargay Attila-díjat, 2017-től azonban a szervezők változtattak a szabályokon és azóta nincs önálló animációs versenyprogram. A megújult Dargay Attila-díjat 2017-től a legígéretesebb 30 év alatti magyar tehetségnek ítéli oda a háromtagú zsűri: Henrik Irén, Dargay Attila özvegye és alkotótársa, Fülöp József, a MOME rektora, valamint M. Tóth Géza animációs rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora. A díjjal 1 millió forintos pénzjutalom is jár, melyet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ajánlott fel. 2018-ban a Dargay Attila-díjra hat női alkotó volt esélyesBucsi Réka, Ember Barbara, Molnár Eszter, Szucher Ágnes, Varga Tímea Laura és Xeu You You, akik közül végül Bucsi Rékát választotta a zsűri. 2017-ben Jurik Kristóf, a Kuflik rendezője kapta az elismerést.

bucsi_reka_x_jameson_cinefest_2018.jpg

Bucsi Réka és Henrik Irén a 15. Jameson CineFest díjátadóján (Forrás: Jameson CineFest)

Bucsi Réka (1988) alapszakos és mesterszakos tanulmányait is a MOME animáció szakán végezte. 2013-ban készült Symphony no. 42 című diplomafilmje shortlistes volt a 87. Oscar animációs rövidfilm kategóriájában. 2013 és 2014 között az Animation Sans Frontiers (ASF), majd a dániai Open Workshop animációs programjában vett részt, illetve meghívast kapott a bécsi Q21 művészeti rezidens programba. Első függetlenfilmje, a francia-magyar koprodukcióban készült LOVE 2017-ben jelölést kapott az Európai Filmdíjra, valamint rákerült a 2018-as César Award shortlistjére is. Solar Walk című legújabb filmjének eredeti verziója egy 50 perces animáció, melyet a dán Aarhus Jazz Orchestra nevű zenekar koncertjének hátterében vetítenek, ebből készült egy fesztiváloztatásra szánt vágat. A 20 perces alkotás Réka két korábbi filmjéhez (Syphony no. 42, LOVE) hasonlóan szintén a Berlinalén debütált, ahol elnyerte az Audi Short Film Award-ot. A Solar Walk-ot világpremierje óta több, mint 50 fesztiválon vetítették, elnyerte az Indie Lisboa rövidfilmes nagydíját, a birmingham-i Flatpack Filmfesztivál legjobb rövidfilmjének járó díját, a szerb ANIMANIMA Nemzetközi Animációs Fesztivál nagydíját, az olasz Lago Filmfesztivál és a mexikói Guanajuato Nemzetközi Filmfesztivál különdíjjal jutalmazta, a svájci Fantoche zsűrije pedig a legjobb hangnak járó elismeréssel díjazta Bucsi Réka állandó hangdizájnerét, Lukács Pétert.

via Jameson CineFest

süti beállítások módosítása